Szívvel, énekkel

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Mai vendégünk sokoldalú és elkötelezett szereplője Dunaszerdahely zenei életének: tanár, ének- és zenepedagógus, karnagy és Ringató-foglalkozásvezető, aki szívvel-lélekkel dolgozik azon, hogy a zene szeretete már kisgyermekkorban természetes élménnyé váljon. Gaál Zöld Ágnes hisz abban, hogy a zene közösséget teremt és lelket formál. Kórust alapított, rendszeresen képezi magát – többek között a Kokas-módszer irányába –, és férjével közösen közösségépítő programokat szervez a városban. Vele beszélgetünk a zenéről mint hivatásról, nevelőerőről, és a közösségformálás lehetőségeiről.

Szia Ági, köszöntelek a Magunk közöttben!

Szia! Köszöntöm a nézőket és köszönöm szépen a lehetőséget, hogy itt lehetek.

Kezdjük ott, hogy a Kodály Zoltán Alapiskolába jártál, ha jól emlékszem, és abban az időben ennek az iskolának volt egy speciális zenei irányultsága…

Igen, a Kodály Zoltán Alapiskolába jártam az első négy évfolyamot, kihelyezett osztályba jártam – a Jilemnický iskolában volt még kihelyezett részlege a Kodály Zoltán Alapiskolának, és az ötödik osztálytól kerültem be a főépületbe, és ének-zene tagozatos osztályba kezdtem járni, ami meghatározta az életemet a mai napig.

A családból is hozod az ének szeretetét: édesanyád is pedagógus.

Igen, igen, ő is, meg keresztanyám is: tehát körülvett a zene szeretete, a pedagógia, a gyerekekkel való foglalkozás, úgyhogy ezt nagyon hozom otthonról is.

Belenevelődtél… Az iskola az mennyit tett hozzá ehhez a zenei képzettségedhez?

Mondhatni, hogy rengeteget. Itt kaptam meg az alapokat, itt találkoztam először a zenével – nekünk heti több zeneóránk volt, és nagyon sok mindent kaptam ezalatt az öt év alatt a zenétől. Ez mellett még jártam természetesen zeneiskolába is, tehát az alapiskolában kapott tudás, illetve a zeneiskolában kapott tudás által tudtam továbbfejlődni, és elindulni ezen az úton… Úgyhogy nagyon sokat tett.

Zongoráztál?

Nekem ének volt mindig a fő tantárgyam, és aztán az ének mint főtantárgy mellé kellett választani egy melléktantárgyat: az volt a zongora. És aztán amikor elvégeztem az egyetemet, akkor elvégeztem egy négyéves kurzust itt a zeneiskolában.

Azért mondjuk el, hogy Nyitrán, a Konstantin Filozófus Egyetemen magyar és zeneszakpárosítással végeztél.

Igen, bizony.

És magyart is tanítottál?

Nem. Akkor volt lehetőségem csupán, amikor helyettesíteni kellett, amikor valaki betegszabadságra ment: és akkor volt, hogy hónapokig… De amúgy nem, napköziben tanítottam, mióta kiléptem az egyetem kapuján, és most is oda fogok visszatérni.

Nyitrán azért egy nagyon élénk diákköri időszak volt – a JUGYIK-ban is kivetted a részedet…

Igen, ott kezdődött egyébként minden, mert középiskolában még úgy elvoltam a többiek között, tehát nem tettem le úgymond semmi kiemelkedőt… Aztán másodikos egyetemista koromban pedig én lettem a Juhász Gyula Ifjúsági Klub elnöke. Itt nagyon sok mindent megtanultam: hogyan kell egy programot megszervezni, levezényelni. Nagyon sok programot szerveztünk, tábort, és itt kaptam egy olyan alapot, ami kicsit tovább vitt, illetve énekeltem ott is énekkarban. Tehát ez

az énekkar valahogy mindig kísérte az életemet: már alsó tagozattól kezdve énekeltem énekkarban, gimnáziumban is, egyetemen is – valahogy az énekkar engem mindig megtalált.

De azt gondolom, hogy azért középiskolában – ami esetedben a Vámbéry Gimnázium volt –, és aztán az egyetemen már kottából énekeltetek…

Már a Kodály Zoltánban is: az ének-zene tagozatos osztálynak ez az egyik előnye, hogy ott ez kötelező, és megtanítjuk a gyerekeket a zene írására és olvasására – tehát ott mi kottából énekeltünk máris több szólamban. Egy nagyon színvonalas énekkara volt a Kodály Zoltán Alapiskolának. Jártuk az országos versenyeket: aranysáv, aranykoszorús minősítés… Úgyhogy ott már tudtam kottából énekelni. Ez ott természetes dolog volt. A mai világban ez már kicsit nehezebb, meg kicsit más.

És a gimnázium a Vámbéry Ármin Gimnázium volt?

Igen, ott ilyen lánykar volt, amit az énektanárnőm, Németh Borbála hozott be a gimnázium falai közé: ott lányok voltunk, 10-12 lány, már nem is emlékszem pontosan. De mellette ugye szólóéneket tanultam, zongoráztam, tehát ez mindig, mindig jelen volt az életemben, mind a karének, mind a szólóének, és az egyetemen folytatódott.

Az egyetemen kórusvezetést is tanultál: és ott azért emeljük ki – mint meghatározó pedagógusszemélyiséget – Józsa Mónika tanárnőt, aki több kórust is vezet, és a nyitrai kórusvezetésnek egy fontos alakja.

Igen. Neki köszönhetően szerettem bele ebbe a világba: addig úgy voltam mint kórusénekes, és akkor volt olyan tantárgyunk, hogy karvezetés harmadikos korunkban. Mónika lehetőséget adott, hogy az egyetemi magyar kórust mi vezényelhetjük a karácsonyi vagy egyéb koncerteken, és hát kipróbáltam… És azt hiszem, hogy szerelem volt első látásra a karvezetés… Aztán minden évben lehetőséget, lehetőséget kaptunk. Nyáron nyári egyetemre mehettünk, ahol szintén karvezetést tanulhattunk, tehát Mónikának rengeteget köszönhetek kimondottan a karnagyi dolgokban, nagyon sokat tanultam tőle – és még mind a mai napig tanulok, meg ha kell, akkor kérdezek tőle, úgyhogy nagyon jó kapcsolatban vagyok vele mind a mai napig.

Emlékszel az első kórusvezetésre, amikor színpadra állva már te vezetted a kórust?

Igen, emlékszem. Ez egy karácsonyi koncert volt harmadikos koromban, nagyon izgultam, de úgy érzem, hogy vettem az akadályt. Tehát mindig olyan kórusművet kaptunk, ami nekünk ült meg illett –aztán egyre nehezebbek voltak természetesen az idő előrehaladtával.

Mondjuk el, hogy egy kórusvezetőnek az összes szólamot ismernie kell, pontosan tudnia kell, mikor mit kell énekelni a kórusnak, és az egészet egybetartja: ez lenne a feladata, vagy még több is?

Ez is, igen, de szerintem a legfontosabb az, hogy kihozza a legszebb hangot az énekesekből, hogy sugározzon valami olyat az énekesek felé, amit ő visszakap szeretetben. Tehát

ez egy bizalmi dolog, ami a karnagy és a kórusénekesek között van: mert hiába vagyok én karnagy, ők mozgatják, tehát közösen mozgatjuk a szálakat, és ez oda-vissza kell, hogy működjön.

Tehát ez egy energiaáramlás…

Igen, energia, igen. És még a harmadik résztvevő a közönség, akinek ugye meg kell érteni – hiába, hogy mi jól érezzük magunkat, de ha a közönség nem fogja jól érezni magát, akkor az félsiker.

Az úgy működik, hogy van egy kapcsolat a karnagy és a kórus között, és van egy kapcsolat a kórus, a karnagy és a közönség között?

Így van, oda-vissza játszódik le ez az egész. És aztán, ha már sokáig együtt dolgozik egy kórus, akkor már nem is kell szinte mutatni, hanem már csak a szemből vagy egy kis ujjmozdulatból tudja az a kórus, hogy most mi következik, vagy mit reagál, vagy hogy feljebb kell vagy halkabban, igen, ezek ilyen kis dolgok, de fontosak mindenképpen.

Tehát Nyitra, de aztán mellette Dunaszerdahelyen a Vox Camerata Kamarakórus tagja is lettél – az előbb már említetted az énektanárod, Németh Borbála nevét…

Igen. Borika volt, akitől már kiskoromtól kezdve tanultam éneket, és aztán még egyetemen is jártam hozzá: tehát egy jó tizenöt évet biztos, hogy tanultam nála énekelni. Aztán 2011-ben szólított meg, hogy ő szeretné újjáéleszteni a Vox Camerata kórust és csatlakoznék-e? Hát természetesen csatlakoztam, úgyhogy abban az időben két kórusban énekeltem párhuzamosan. Bori olyan kedves volt, hogy úgy alakította a próbákat, hogy tudjak eljárni, amikor hazaérkezek Nyitráról. Úgyhogy így alakultak a próbák, és így tudtam járni oda is becsületesen, úgyhogy mind a két helyre jártam, és nagyon szerettem azt az időszakot is.

Azért ez egy hangyamunka, nagyon sok meló benne van. Mi csak azt látjuk, hogy kijön a kórus, elénekel valamit, tapsolunk, élmény van, de azért ez egy hosszú hónapokig tartó készülődés egy-egy zeneműnél…

Igen, mindenképpen össze kell rakni: először mindenkinek a saját szólamát kell megtanulni, aztán össze kell rakni a szólamokat, ami szintén nem megy rögtön elsőre, főleg, ha nem egy profi kórusról beszélünk. És aztán jöhetnek az apró-cseprő dolgok, a hangerősség, a dallamhely, mindennek helyén kell lenni az első hangtól az utolsóig, és ez jó pár hónap, amíg leülepszik…

És a legfontosabb, hogy beletegyük a szívünket, lelkünket, mert hiába, ha csak leénekeljük: az megint csak félsiker.

Az amolyan favágás, ugye?

Igen, benne kell lennie minden darabban a szívnek! Hiába, nem mindenkinek tetszhet minden kórusmű, ugye ez is egy nagy pozitívuma a kóruséneklésnek, hogy elfogadni azt, hogy nekem lehet, nem tetszik, de a másiknak éppen ez tetszik, akkor odateszem magam akkor is, ha nekem az nem a kedvencem, és beleélem magam akkor is. Úgyhogy sziszifuszi munka a kóruséneklés.

Aztán a kórusvezetés is a Te feladatod lett, ugye?

Igen, 2016-ban Borika úgy döntött, hogy nem szeretné tovább folytatni a vezetést, így megörököltem a kórust: tehát megkért, és aztán úgy döntött a kórus, hogy akkor legyek én, elfogadnak, mégis közülük való voltam, tehát ismertem őket. Ők is ismertek engem erről az oldalról, karnagyi oldalról – tehát könnyebb volt így átvenni, mintha egy idegen társaságba csöppentem volna be.

Azért ez egy elég komoly kihívás volt.

Ez az volt, igen, mert hát ugye 2014-ben végeztem, és ez 2016-ban volt, tehát akkor már nem jártam egyetemre, nem voltam Mónika óvó-védő kezei alatt, és azért volt mit beletennem, hogy én ezt azon a szinten, ahogy Borika hagyta, fenn tudjam legalább tartani.

És aztán sikerült még feljebb tornázni? Hogy érzed?

Abban az évben már voltunk a Kodály-napokon Galántán, és ott ezüstsávos minősítést kaptunk, aztán abban az évben már kijött egy karácsonyi lemezünk.

Két lemezetek van, ugye?

Igen. A második lemez az az újjászerveződött Vox Camerátának a tízéves évfordulójára készült: nem pontosan, mert 2022-ben készült el, és 2021-ben voltunk ugye tízévesek, csak a Covid és egyéb miatt ’22-ben került sor ennek a CD-nek a kiadására, ami szintén egy nagy munka volt, mert ugye, én akkor már édesanya voltam, tehát volt egy kislányom.

Fruzsina?

Igen, Fruzsina másfél éves volt, és hát úton volt a kisfiam. Tehát én ezt az egész CD feljátszós folyamatot állapotosan vittem végbe, sőt a CD bemutató koncertünkön már harmincnégy hetes terhes voltam, úgyhogy ott már nagyon a vége felé toltuk ki.

Szerintem Félix fiatok már veletek énekelte a történetet…

Félix azóta is nagyon muzikális, hála Istennek, úgyhogy ő ebben nagyon benne volt, meg a kislányom is: tehát így jutottunk el igen, 2022 novemberéig, amikor kijött a CD, és bemutattuk, és ott én befejeztem a Vox Cameratatával a közös munkát.

A Covidra térjünk vissza: nagyon szétzilálta az életeteket?

Hát amikor jött ez az első hullám, akkor én veszélyeztetett terhes voltam, tehát akkor fejeztem be azon a héten, még lett volna egy március 15-i fellépésünk a gyerekkórussal. Ugyanis azt nem mondtam, hogy a Kodály Zoltán Alapiskolában, amikor elkezdtem dolgozni, akkor nemcsak napköziben voltam, hanem egy gyerekkórust is létrehoztam. És hát amikor eljöttem, akkor már ötvenfős volt az a kórus, rengeteg gyerek volt benne, úgyhogy sajnálom, hogy ez a munka úgy akkor befejeződött. Tehát amikor kezdődött a Covid, akkor én otthon voltam, és otthon kellett pihennem. Nem vettem észre annyira. A szülésnél igen, hogy ugye apuka nem jöhetett be, nem lehetett ott velünk, tehát engem ott kirakott, és hat nappal később értünk jött. A fiamnál, ott már kicsit enyhébb volt ez a dolog, de őt meg covidosan szültem. Úgyhogy volt gond. Tehát próbálni is online próbáltunk…

Lehet online próbálni egy kórussal?

Igen. És ráadásul ebben az időszakban helyettesítettem félévet a művészeti alapiskolában mint énektanár: amikor Fruzsi héthónapos volt, akkor léptem be félévre, és ott is volt sajnos olyan időszak, amikor online tanítottam, az még nehezebb volt. Nehéz, mert késik a hang, de valahogy meg kellett oldani – és megoldottuk.

Remélhetőleg most már ez egy fejezet a múltból. És mindeközben elkezdődött a Ringató az életedben: de mondjuk el, mi is ez valójában…

A Ringató az egy Magyar Örökség-díjas zenei nevelési program, melyet Gróh Ilona hozott létre húsz évvel ezelőtt: egy kisgyermekkori zenei nevelési program, ami 0-3 éves óvodáskor előtti korosztálynak szól lényegében.

…s az anyukák is részt vesznek benne…

Igen, igen, éneklő édesanyák, édesapák, családoknak a csoportja. Magyarországgal ellentétben a felvidéki Ringatóknak az a különlegessége, hogy itt van egy Cseperedő-hálózat, amely összefogja a Ringató-foglalkozásvezetőket, és ezáltal ingyenesek az itteni foglalkozások – pályázatok útján az itteni családok ingyen járhatnak Ringató-foglalkozásokra, úgyhogy nagyon-nagyon sok helyszínen vannak foglalkozások Szlovákia-szerte és természetesen Magyarország-szerte is.

És ezt még most is csinálod, vagy most egy kissé kevésbé?

Ma reggel is Ringatót vezettem, úgyhogy igen, persze, csinálom. Két helyen vezetek foglalkozásokat, Ekecsen és Gellében, és szeptembertől tervben van még egy harmadik nyárasdi helyszín is: meglátjuk,lesz-e igény az anyukáknak rá, mert azért fel kell mérni először, hogy van-e érdeklődés.

Én láttam gitárt is a kezedben néhány felvételen, tehát akkor a zongorát nem viszed magaddal, hanem egyéb hangszereket, ütős ritmushangszereket?

Ez úgy volt, hogy a Ringató-képzés előtt volt egy felvételi, és akkor énekelni kellett és furulyázni. Tehát furulyáztam, és akkor mondta Gróh Ilona, hogy igen, furulyával is valaki megoldja, és akkor kérdeztem, hogy zongora? Hát azt nem lehet, mert nem lehet háttal ülve tartani egy ilyen foglalkozást, de mivel én a zongorával jó kapcsolatban vagyok, a citerát ajánlja.

Láttam egy ilyen fotót is Rólad…

Igen. Úgyhogy akkor úgy felcsillant a szemem. Elvégeztem a Ringató-képzést, és akkor a férjem megvette az első gitáromat, és a citerát is megvettük, és 2024 szeptemberétől pedig járok citeratanárhoz is, illetve gitártanárhoz is, úgyhogy még ezt a két hangszert most tanulom párhuzamosan, és használom a foglalkozásokon.

Habzsolod az élvezeteket és a hangszereket: amúgy ez tényleg jó, ez a multi instrumentalista jelleg, tehát a hangodhoz még hozzáteszel a dolgokat. És mit kell tudnunk a Zengő Tanodáról? Mert az is egy Hozzád kapcsolódó dolog.

Úgy jött az ötlet, hogy hazajöttem a Ringató-képzésről, ez nyár elején volt, és akkor úgy motoszkált a fejemben, hogy már valamit lépni kéne, már sokat voltam otthon, és aztán egyik napról a másikra megszületett a Zengő tanodának az ötlete.

Mondjuk el, mi ez?

A Zengő Tanoda alá jelenleg két énekkar tartozik: a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ az otthonunk. Tavaly nyáron felkerestem Takács Tímeát, az akkori igazgatónőt, hogy mit szólna hozzá, ha lenne egy olyan gyerekkórus a városban, ami ide tartozna, hát persze, rögtön üdvözölte az ötletet. És akkor augusztusban meghirdettem, hogy indul egy ilyen kórus. És így indult szeptember első hetében tizenkét gyerkőccel az első próba, és hát most vagyunk harmincnégyen.

Osztódásra szaporodtok.

Igen, októbertől még elindítottam a kamaszkórust is, ott négy csupaszív hölgy van – nehezebb megszólítani a kamaszokat. Elindultunk ugye tizenketten, és mindig folyamatosan csatlakoztak hozzánk.

Szeretném kibővíteni a kínálatot, méghozzá egy zeneovis foglalkozással is, mert több anyuka megszólított, hogy hát jó, hogy van a Ringató, meg hogy van az énekkar, de hogy közötte nincs átmenet! Magyarországon nagyon sok az ilyen zeneovis foglalkozás, ami foglalkoztatja az óvodásokat, és akkor úgy döntöttem, hogy elindítok egy ilyen kezdeményezést,

hogy az ovisokkal is fogok foglalkozni, és akkor lesz egy ilyen szép záródása a dolognak. Mert ugyan a Zengő Tanodában is van két nagycsoportos ovis, de szeretnék kimondottan olyan foglalkozást, ami az ovisoknak szól, és ezt szeretném még.

Ági, te már most egy intézmény vagy, de említsük meg, hogy a férjeddel Cool-túra címmel rendezvényszervező kezdeményezést is indítottatok…

Igen, hát ez az ő ötlete volt. Én csak próbálok neki segíteni a Juhász Gyula Ifjúsági Klubban szerzett tapasztalataimmal – ott ugye, szerveztünk mindenféle programokat, úgyhogy én csak ilyen segédszárny vagyok ebben… Elég nekem a Zengő Tanoda, nagyon nagy terveim vannak vele, mert fontos, és mert úgy érzem, hogy nagyon el van hanyagolva a gyerekeknek a zenei fejlesztése Magyarországhoz képest.

Igen, hát ott ahhoz képest ténylegesen, azt gondolom. És hát a Kokas-módszerről még talán egy pár szót: mi is ez igazából, ki volt ő?

Igen, Kokas Klára Kodály Zoltánnak volt az egyik diákja, és hát a Kokas-módszer valami, amit korábban még soha nem hallottam, soha nem találkoztam vele: ez egy zenei alapú komplex művészetpedagógia, ahol megtalálható egy foglalkozáson belül a zene, az ének, a mozgás, a képzőművészet, a dráma, tehát egy nagyon komplex foglalkozás. Van benne egy komolyzene mindig, vagy népzene, amit a gyerekek mozgással fejeznek ki, majd ezeket az élményeket ők papírra vetik különböző technikákkal, és a végén megint egy ilyen zenés-énekes zárszó van. Úgyhogy igen, ez itt abszolút nem ismert, Magyarországon viszont igen – vannak is kimondottan kokasos osztályok, ahol ezt tanítják, és amikor én mentem a képzésre, lényegében még én sem tudtam, hova megyek, mert olvastam, láttam, de amikor úgy először megkaptam az első saját élményemet, akkor úgy…

…egybeállt?

Igen. Tehát ennek az a lényege, hogy az európai zenekultúra arra van beállítva a komolyzenével kapcsolatban, hogy leülünk a hangversenyterembe, és akkor másfél-két órán keresztül ülünk, és nem mozdulunk meg. Kokas Klára ezt megfordította: azt mondta, hogy miért ne lehetne hozzá mozogni. És ezáltal a mozgás által a gyerekek nagyon ki tudják fejezni önmagukat: az önkifejezés nagyon fontos ebben a módszerben.

És ezt hol fogod gyakorolni? Mert ugye szeptembertől visszamész az iskolába, és ha fölsorolom, hogy kórust fogsz vezetni, mellette a Zengő Tanodát, esetleg a kultúrában is lesz még egyéb elfoglaltságod, meg a Ringató, és mellette még két gyerkőcöt neveltek… Szóval: ez a Kokas hova fér bele?

Ez úgy lesz, hogy mindezt ötvözni fogom. Tehát be fogom az énekkarba is helyezni, illetve a zeneoviba, meg ugye, ha visszamegyek az iskolába és létrejön az ének-zene tagozatos osztály, akkor ott is azért szeretném kivenni a szerepemet, ott is szeretnék énekkart. Ez még mind a jövő zenéje szó szerint.

Ági, már most, amit elmondtál, az egy teljes életpálya: a terveid megvalósításához tényleg erőt, energiát, a Jóisten áldását, és nagyon sok zenére hajló gyerkőcöt kívánok! Köszönöm szépen a beszélgetést.

 

VIDEÓINTERJÚ:
Menyhárt Dpdi vendége Gaál Zöld Ágnes | Magunk között