Háromkirályok

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Üdvözlök mindenkit a Sokszög mai adásában, ahol a beszélgetés a lényeg, ahol különböző nézőpontok találkoznak, és ahol teret adunk azoknak, akik valóban hatással vannak a közösségünkre. Mai vendégeinket valószínűleg senkinek sem kell bemutatni a Felvidéken: ők a Három Királyok Produkció, vagyis Vadkerti Imre, Derzsi György és Kovács Koppány. Három ismert és elismert előadó, három, eléggé különböző zenei világ – mégis olyan egységet alkotnak, ami ritka és különleges. A magyar rocktól a színházi dallamokon át egészen a nemzeti érzelmű előadásokig, mindenhol otthonosan mozognak, és közben mindig ugyanazt közvetítik: hitet, értéket, erős közösségi érzést. Ma arról is beszélgetünk, hogyan találkozott ez a három karakter, miként született meg a Három Királyok Produkció formációja, mi mozgatja őket zeneileg, emberileg és mit jelent számukra magyarnak lenni itt, a Felvidéken. Szó lesz alkotásról, közös munkáról, a színpad mögötti valóságról és természetesen a jövő terveiről is. Tartsanak velünk!

Sziasztok, srácok, köszönöm, hogy elfogadtátok a meghívást! Nagyon örülök, hogy a jövő esztendőben tízéves formációt egy asztalnál ülve beszélgetésre foghatom.

D.Gy.: Szia, Dodi és üdvözlöm az egybegyűlt királytársaimat is. Kicsit izgulok, mivel így, hárman még sosem voltunk felvételbeszélgetésen, ezért cikáznak bennem a gondolatok. Éppen egy alkotási folyamatban vagyok, egy musicalíró pályázatra adtam be a jelentkezésem, aminek a leadási határideje június 30-a, és még közel sem állok olyan jól a dalokkal, ahogy annak lennie kellene. Szeretnék írni egy új musicalt. 2022-ben bemutattuk A tizenötödik címűt, és akkor úgy éreztem, kiégtem, és hogy egy hangot sem tudok már leütni a zongorán, vagy kitalálni egy új dallamot. Eltelt egy, majd még egy év, jelenleg pedig február óta ott tartok, hogy égek a vágytól, hogy alkossak. Ebből a folyamatból rángattál ki.

Kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz a végeredmény. Imi, honnan jöttél most és hová tartasz holnap?

V.I.: A legutóbb egy csodálatos helyen, Torockón koncerteztünk a Kormorán zenekarral a Duna-napokon, majd Taksonyfalván lesz egy kisebb akusztikus koncert. Nyáron koncertekkel járjuk a Kárpát-medencét.

Te több formációban is jelen vagy, nemcsak a Három Királyok Produkcióban…

V.I.: Igen. A Kormorán zenekar immár negyvenöt éve működik, ami egészen hihetetlen. Tavaly lett tízéves az Akusztik Quartet Zsapka Attilával, Sipos Dáviddal és Szűts Pistivel. Nagyon várom, hogy a nyáron a szülővárosomban, Gútán is előadhassuk az István, a királyt a negyvenéves Gútai Búcsú keretén belül augusztus 17-én. Folyamatosan fellépünk a Kormoránnal, az Akusztikkal, szólózok is, énekelgetünk, megyünk. Szerencsére eddig jól telik a nyár.

Koppány, a felvétel előtt említetted, hogy fáradtan érkeztél hozzánk, mert Csíksomlyóról jössz…

K.K.: Igen, életemben először vettem részt a csíksomlyói búcsún, amely nagyon megható élmény volt számomra: Erdélyben több olyan helyen is jártam, amelyek különlegesek voltak nekem. Lelkileg is nagyon megérintett a táj, a vidék, de konkrétan a felvételre a lovaimtól jöttem – csak egy gyors zuhanyt ejtettem meg. Örülök, hogy itt lehetek és boldog vagyok, hogy ismét láthatom a srácokat, akikkel elég régóta nem találkoztam. Most kezdődik a nyár és szerintem az elkövetkező időszakban fogunk a legtöbbet fellépni ketten vagy akár hárman ebből a felállásból.

D.Gy.: Hadd szúrjak annyit közbe, hogy nagyon nehéz összeegyeztetni ezt a formációt. Ezért is tekintjük ajándéknak és szeretjük annyira azt, amikor mindhárman egy színpadon énekelhetünk.

K.K.: És azért is bolondozunk olyan gyakran a színpadon, mert akkor van időnk a beszélgetésre. Nekem is nagyon sűrű az évem, hiszen idén harmincéves a Rómeó Vérzik zenekar, nagyszabású koncertek várnak ránk.

Készítettetek egy akusztikusabb, csendesebb változatot is, igaz?

K.K.: Igen, ezt direkt a Felvidékre találtuk ki, ahol sokat koncerteztünk a múltban. Azt a stábot, amellyel a Felvidéken koncertezünk, anyagi okokból nem igazán tudjuk magunkkal elvinni távolabbra országon belül, mert nagy termeket, kultúrházakat kellene kibérelni, ez pedig nem biztos, hogy megérné nekünk. Azt gondoltuk ki, hogy visszatérünk az alapokhoz, hogy akár egy pajtában, kisebb kultúrházban, közösségben is elő tudjuk adni a koncertet. Mire belejöttünk és azt mondtuk, mennyire élvezzük, vége lett. Ötállomásos miniturné volt, csak a Felvidéken: ezzel az ínyencséggel akartuk megajándékozni az itteni közönségünket a harmincadik születésnapunk alkalmából.

Tehát mindenki alkotási, koncertezési folyamatban van – ezért is vagyok nagyon hálás, hogy most itt beszélgethetünk. Térjünk vissza az alapokhoz. Kinek a fejéből pattant ki, hogy létrehozzátok a Három Királyok Produkciót? 

K.K.: Gyuriéból.

D.Gy.: Koppány 2015-ben költözött át szülőfalumba, Nagyszarvára, ez is fontos szerepet játszott benne.

V.I.: 2016 ádventjén volt egy jótékonysági koncert Nagyszarván. Felhívtatok, hogy ti ketten szervezitek és megkérdeztétek, eljönnék-e énekelni.

D.Gy.: Akkora sikere volt a koncertnek, hogy már a karácsonyi időszakban elkezdtek minket hívni máshova is. Elmentünk Légre, ahol teltházas koncertet adtunk a kultúrházban.

V.I.: Ismertük és kedveltük is egymást, így összeálltunk. Karácsonyi műsor révén A Három Királyok volt a koncert címe, így ragadt ránk ez az elnevezés.

D.Gy.: Akkora sikerünk volt Légen, hogy a koncertre biztonsági okokból már nem lehetett több embert beengedni. Ezt egy újabb teltházas fellépés követte Csenkén, majd mondtam egy merészet: megkérdeztem tőlük, jövőre eljönnének-e velem Kanadába. Mivel mindketten igent mondtak,

felhívtam Bede-Fazekas Zsolt barátomat, az ottani Parameter Klub tulajdonosát, elnökét, aki a helyi magyar rádió elnöke is, és elmondtam, hogy van egy ádventi tematikájú koncertünk, amit esetleg Kanadában is előadnánk. Nagyon megörült és 2017 decemberében azonnal meg is szervezett nekünk kilenc koncertet. Három hétig voltunk kint, Imre születésnapját Calgaryban ünnepeltük.

Vicces volt, mivel Koppány eléggé keverte a helyszínek neveit. Mind a kilenc helyszínen azt a visszajelzést kaptuk, hogy visszavárnak minket jövőre is. Ezt követően az Amerikai Egyesült Államokból is bejelentkeztek helyek, amelyek szerettek volna minket fogadni. Ha jól emlékszem, a 2018-as esztendő kimaradt, és 2019 februárjában tértünk vissza egy más műsorral, amelynek március 15-e volt a tematikája.

V.I.: Hogy ne hangozzon nagyképűen, elmondanám, hogy az egyesült államokbeli megkeresés a barátaink révén jött össze, akik kint élnek.

D.Gy.: Ez nem teljesen igaz, hiszen Phoenixben vagy San Franciscoban egyetlen barátunk sem volt.

Hogyan éltétek meg az Egyesült Államokat és Kanadát?

K.K.: Mikorra belejöttünk volna az angol nyelv használatába, átrepültünk Montrealba, ahol a francia a hivatalos nyelv…

V.I.: Először 2011-ben voltam kint Koltay Gábornak köszönhetően, és imádtam, imádom. Az október 23-i ünnepségekre annyi magyar jön el ott koncentráltan, hogy szerencsére sokan megismernek, így sok helyre eljutottam. Mindig élvezem a kintlétet, jó találkozni a barátokkal.

Hogyan kell ezt elképzelni az ottani fellépéseket? Visznek titeket innét amoda?

D.Gy.: Először a János Vitézzel voltunk kint egy kisebb társulattal, amit szintén én szerveztem. Ezt megelőzően már jártam ezeken a helyszíneken, így mindenhol szereztem kapcsolatokat Nyugat- és Kelet-Kanadában, Torontóban és Toronto környékén. Amikor a Három Királyok Produkciónak megígértem, hogy jövőre akkor megyünk, azért voltam ennyire magabiztos, mert azokon a helyeken már Imre is járt – ráadásul ő is kétszer volt külön. Ezért valamennyire engem és Imrét is ismertek, egyedül Koppányt nem.

K.K.: Én voltam a zsákbamacska.

D.Gy.: Amikor kimentünk, megkértem, hogy jól viselkedjen, mert nem a Csallóközben van. Nem ihatott és a színpadon nem mondhatta el a csúnya vicceit…

Egy felvidéki cowboy Amerikában, ez kicsit fura…

K.K.: Igen, de nagyon jó volt, magába szippantott az egész ottani miliő. Izgatottan vártam a kanadai turnét is, de még izgatottabb lettem, mikor átmentünk az Egyesült Államokba. Tartós barátságok születettek, megemlíthetném a New York mellett található Connecticutban élő székely barátunkat, Kósa Lajost, „Öcsit”, aki azóta hazaköltözött. Tartom vele a kapcsolatot, nemrég voltam is nála. Teljesen nyitott emberként repültem be Kanadából az Egyesült Államokba, és csak pozitív hangnemben tudok beszélni az egész útról és az országról. Egy teljesen más világnézettel találkoztunk.

Magasabb az életszínvonal?

K.K.: Nemcsak az életszínvonalról van szó, engem nem ezek, inkább az olyan kisebb dolgok fogtak meg, mint a közlekedés vagy a közlekedési lámpa egyszerűsége. Olyan dolgok vannak a tengerentúlon, elsősorban Kanadában, amelyeket az Amerikai Egyesült Államokból vittek át, és ezeket remekül használják. Míg nálunk sokan lemennek a pincébe, és azon sopánkodnak, hogy ki kellene festeni, mert úgy kell kinézni a helynek, mintha holnap le akarnék oda költözni, ott nem igazán törődnek ezekkel a dolgokkal. Mikor a sivatagon utaztunk keresztül, a köveknek is tudtunk örülni.

Esetleg hoztál is valamiféle szuvenírt?

K.K.: Egy kígyóbőr csizmát vettem, de ettünk például csörgőkígyót is a sivatagban.

V.I.: Los Angelesben bementünk egy westernboltba, ahol akartam venni egy inget, de rossz embertől kérdeztem meg, jól áll-e, aki azt mondta, nem, mert túl hosszú. Azóta bánom, hogy nem vettem meg azt az inget, de megfogadtam, hogy soha többet nem megyek Gyurival és Koppánnyal üzletbe. Ilyenkor minimális mennyiségű ruhával utazom ki, majd igyekszem különleges darabokat beszerezni.

K.K.: Visszatérve ránk, azért is volt érdekes a mi hármasunk, mert három különböző habitusú, tulajdonságú emberek vagyunk, akik a tengerentúlon egyfolytában össze voltak zárva. Edmontonban harminc fok volt, de nem mehettünk ki, hogy meg ne fázzunk a koncertek előtt.

Mint a Beatles, öt napig össze voltunk zárva egy hotelszobában. Nekiálltunk edzeni, a plank gyakorlatot végeztük, majd elég hamar rájöttünk, hogy nem nekünk való ez a dolog, és lementünk inkább hamburgerezni.

Jól bírtuk együtt, nem volt gond. Voltak kisebb súrlódások, de csak olyanok, amiket öt másodperc alatt meg tudtunk oldani. Beszólogattunk egymásnak, de ez meg is maradt, azt megelőzően nem így viselkedtünk.

V.I.: Windsorban, egy etióp étteremben volt egy összekapásunk, amikor Koppány beleokoskodott a mondandómba.

Kicsit olyanok vagytok, mint a történetben a háromkirályok, akik hosszan utaznak, míg megtalálják a Megváltót: Nektek is ez már egy tízéves közös utazás. Hogyan ismertétek egymást korábban?

D.Gy.: Imrével 1992-93 óta ismerjük egymást, amikor Koppány még a csattogós lepkét tologatta az utcán. A Zselízi Rockfesztiválon találkoztunk.

K.K.: Nekem akkor már volt egy zenekarom, amellyel Gyuriékkal, a Sugar Ray zenekarral is sokszor muzsikáltunk együtt. Csakhogy Gyuri picit többet képzelt bele a zenekarba, így elmentek a Zselízi Rockfesztiválra, mi viszont a kocsmákban szerettünk volna zenélni. Imrét először a Mária evangéliuma komáromi szabadtéri ősbemutatóján hallottam 1994-ben, amelyet Beke Sanyi rendezett.

V.I.: Én voltam a darabban Gábriel arkangyal.

K.K.: Így ismertem meg Imrét. Gyurival is megszakadt a kapcsolat, ő elment Magyarországra, én pedig itt építgettem a karrieremet. Az egyik nap megcsörrent a telefonom és Imre volt a vonal másik végén. Azt mondta, hogy lenne nekem egy szerep az 56 csepp vér című előadásban. Elvállaltam, így szerepeltem az Érsekújvári Rockszínpadon, de Imivel igazából a Lovas Színházban ismerkedtünk meg és váltunk barátokká.

Gyuri, Te is a Lovas Színházban dolgoztál akkor?

D.Gy.: Igen, én voltam a rendező, én rendeztem az István, a királyt is. Adott volt, hogy Imre legyen Koppány, de kellett valaki Torda szerepére. Aztán megjelent Cselepák Balázs is, aki remekül énekelte el Torda dalát. Laborc szerepére is esélyes volt, de

mivel ő azt mondta, hogy nem akar lóra ülni, én pedig Laborcot mindenképpen lóra akartam ültetni, odament Koppányhoz és megbeszélte vele, hogy legyen ő Laborc. Nekem kellett döntenem, hogy lefokozom-e Koppányt Laborccá és végül így tettem.

V.I.: Igen, de egyébként a Laborc teljesen Koppány-szerű figura, akit Nagy Feró alakít az eredeti verzióban.

D.Gy.: Koppány jó a kötözködésben, beszólogatásban és a lovaglásban is.

K.K.: Nagyon élveztem a szerepet és az egész darabot.

Elmondhatjuk tehát, hogy a Három Királyok előhangja az István, a király volt?  

D.Gy.: Igen, mondhatjuk, bár az még 1994-ben volt. Ezt különböző gálák, előadások követték, amelyeken rendszeresen találkoztunk.

V.I.: Nagyon érdekes, hogy a Jókai Színház után Gyurival megszakadt a kapcsolatunk. Akkoriban még nem volt mobiltelefon, de egyik alkalommal, mikor jöttem haza Pozsonyból, úgy döntöttem, megnézem az idősebb Gyuri bácsit, Gyuri édesapját. Nem is tudtam, hogy a színművészeti egyetemre jár a fia, és ha jól emlékszem, pont akkor vizsgáztál. Nagyon büszke voltam rád, akárcsak ő.

D.Gy.: Legközelebb 2006-ban találkoztunk ismét Csókakőn, ahol a lovasszínházat csináltam. Ez akkoriban még nagy dolognak számított. 2003 óta minden évben felléptem a Csókakői Várjátékokon. 2005-ben azt mondta nekem az akkori polgármester, hogy jövőre szeretné, ha elhoznám neki az István, a királyt. Felhívtam Imrét és megkértem, hogy játssza el Torda szerepét.

Mind a hárman befutottatok egy olyan pályát, amely által ismertté váltatok. Koppány a Rómeó Vérzikkel, Imre a Társulattal és a Kormoránnal, Gyuri pedig a rendezéseivel tett szert hírnévre. Amikor tehát a Három Királyok Produkció elkezdett működni, Ti külön-külön is felépített márkák voltatok már…   

V.I.: Igen, ennek köszönhetően pedig azonnal lett közönségünk is.

Rendkívül népszerűek lettetek: jó hátszéllel indultatok, de ne feledjük, hogy hosszú évekig meg is dolgoztatok ezért…

K.K.: Igaz, hogy most már ismertek vagyunk és az is igaz, hogy a Három Királyok Produkció is sokat hozzátett az ismertségünkhöz. Bár jövőre leszünk tízévesek, a mai napig úgy állok fel a színpadra, hogy nem értem, ez a három ember hogyan képes teltházas koncerteket adni. A belőlünk áradó energiáról azt mondanám, hogy nagyon jó volt a csillagok állása, amikor ez a formáció megalakult. Három élőzenekaros nőnapi gálát csináltunk nemrég Somorján, Komáromban és Párkányban. Somorján konkrétan másfél-két hónappal az esemény előtt már biztosított volt a teltház – magyarországi nagyprodukciók sem képesek ilyenre itt nálunk. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy bebizonyítottuk: három felvidéki vagány is képes teltházas produkciókat csinálni a Felvidéken. És ami még nagyon fontos, azt gondoltuk, hogy a Három Királyok Produkció elsősorban a Felvidéken lesz közkedvelt. Erre felléptünk egy magyarországi, a pilisi kultúrházban, ahol szintén teltház várt minket. Gyuri ekkor odament Imihez és megkérdezte tőle, mikor járt erre, hogy ennyien ismerik őt. Imi azt válaszolta, hogy nem, ezt nem ő intézte. Kiderült, hogy azt megelőzően egyikünk sem járt még ott, és az ottani szervező anyósa volt az egyik párkányi koncertünkön. Eldobtuk az agyunkat, nem hittük el, hogy ennyien szeretnek minket.

Srácok, ne legyetek ennyire szerények!

D.Gy.: Nem szerények vagyunk, csak reálisan látjuk a dolgokat.

V.I.: Nagyon sokat megyünk külön is, de olykor azt látjuk, hogy foghíjasak a dolgok. Amikor hárman lépünk fel, akkor viszont minden a helyén van.

El kell mondjam, hogy mindhárman komoly férfierőt sugároztok: a mai zenét nézik is, így amikor valaki összerak egy nőnapi gálát, a látvány is nagyon fontos. Azzal, hogy három teltházas történetet vittetek végig a Felvidéken, felvidéki előadókként, szerintem történelmet is írtatok. Külön is kiválóak vagytok, de együtt még nagyobb erővel hat ez a történet. Jól látom, hogy ez egyfajta felelősséget is jelent?

D.Gy.: Nem tudtuk, de nem is akarjuk megfejteni ezt a dolgot. Ösztönösen magunkat adjuk, azt, amit tudunk. Csináltunk például olyan egyveleget is, amelyben mindhárman rockot éneklünk. Nincs izzadtságszag ebben az egészben.

K.K.: Arra azért odafigyelünk, hogy profi háttérrel, hanggal és fénnyel játsszunk, szeretnénk folyamatosan emelni a színvonalat, adni valami pluszt. Nem szeretnénk, ha az emberek azt mondanák, hogy ezt már látták tavaly. Az idén összerakott műsor vitte nálam a prímet, nagyon élveztem.

V.I.: Nincsenek kötelező körök, itt tényleg azt énekelhetjük, amiket szeretünk. Kiválaszthatjuk a kedvenc dalainkat, így nincs görcsösség, természetesen hat ez az egész. Ráadásul Gyuri humora is jó.

K.K.: Az jutott az eszembe, hogy visszahoztuk a Backstreet Boys-érát, hiszen van közöttünk kopasz és hajas is.

A Kicsi, a Nagy, az Artúr és az Indián…

V.I.: Az elején attól féltem, hogy egy újabb fiúcsapatként tekintenek majd ránk.

D.Gy.: Nagyon vicces, hogy sosem beszéltük meg, milyen ruhában, cipőben legyünk, nem volt semmiféle dress code. Nemrég Somorján, amikor kijöttünk a saját öltözőnkből, egymásra néztünk, és mindegyikünkön fehér ing, fekete nadrág és egy mellény volt.

V.I.: Szeretem a sötétebb cuccokat, ezért sokszor meg is kapom a srácoktól, hogy megint feketében vagyok. Nem akarom magam Johnny Cash-hez hasonlítani, de ő egész életében feketében lépett fel.

Térjünk vissza a felelősség kérdésére. Ti nemcsak elkezdtetek valamit, amit nagyon jól csináltok és aminek közönsége van, hanem mindez nevelő hatással is bír. Éppen a múltkor beszélgettünk arról, hogy gyakorta megtörténik, hogy Magyarországról jönnek azok az emberek, akik ott sem sztárok, de mivel láttuk őket kétszer a televízióban, azt gondoljuk, őket kell meghívni. Erre itt vannak a képzett hazai énekhangok, egy nagyon jó produkció. Hogy élitek meg ezt? A Felvidékre is hívnak fellépni titeket?

D.Gy.: Megtörtént, hogy Koppánnyal ketten mentünk egy fellépésre, mert Imre a Kormorán zenekarral volt. Megérkeztünk fél tízkor és megkérdeztem az ottani polgármestert, hogy ki lesz a sztárvendég. Azt a választ kaptuk, hogy mi: nem volt semmiféle külföldi, magyarországi fellépő. Mi általában hét-nyolc óra körül lépünk fel, majd a fő műsorsávban jön az aktuális magyarországi sztár. Annyira jó érzés volt, több alkalommal is találkozni azzal, hogy nem kell ide magyarországi előadó, mi voltunk a fő műsor.

K.K.: Azt kell mondanom, hogy a kollégáim eléggé kishitűek. Mindig mondogatom nekik, hogy ennyi teltházas koncert után megfelelően kell tudni elhelyezni magunkat a palettán, ahonnan már nem adjuk alább. A Rómeó Vérzikkel is sikerült kiharcolni bizonyos szintet. Bárhova megyünk, próbálnak elnyomni: meg kell vívni a magunk kis harcait. Azt gondolom, a mi produkciónknak is az kell, hogy ha meghívnak valahova, ott legyen normális hangosítás és a többi szükséges dolog. Nem azt mondom, hogy megérdemeljük, de már kiharcoltuk magunknak ezt a státuszt. Mi viszont cserébe, ha felmegyünk a színpadra, megadjuk, amiért meghívtak minket.

Többször is léptünk már fel fáradtan, de amikor a színpadon vagyunk, ott megáll az idő. Húzzuk előre egymást: nagyon fontos számunkra a közönség szeretete. Rögtön látjuk, milyen a közönség, azonnal rájuk hangolódunk. Falunapokon nemegyszer már a második-harmadik dal után szinte megőrültek az emberek. Látjuk és tudjuk, hol kell őket húzni, és hogy hol kapják el a szálat. Ezt szeretem ebben az egészben.

V.I.: A közönséget nem kell, hogy érdekelje, ki milyen fáradt és hogy honnét jött. Volt, hogy öt-hat óra vezetés után léptünk színpadra, ahol nem szabad fáradtnak lennünk.

K.K.: Visszatérve az eredeti kérdésre: örülök, hogy a felvidéki polgármesterek már látják, hogy van az éremnek egy másik oldala is. Sokszor eljön a B vagy C kategóriás előadó, és azonnal szinte követelőzni kezd: úgy érkezik meg, mint egy páva. A végén aztán megalázva megy haza. Mi ennek pont az ellentettjét szeretnénk bebizonyítani minden egyes fellépésünkön.

Manapság rengetegen már a telefonon néznek zenét, és mindenki elérhető szinte mindenhol. Gyakorlatilag az okostelefon is képes koncertélményt nyújtani: Ti láthatóak vagytok, készítetek ilyesféle tartalmakat, vagy inkább az élőben, a százszázalékot adó irányába húztok?

V.I.: Amikor az Egyesült Államokban voltunk, mi is csináltunk bejelentkezéseket. Nem nagyképűségből, csak meg szerettük volna mutatni, merre járunk. Bár igaz, hogy olykor-olykor rossz nevet mondtunk az adott helyszínekre: Arizona vagy Kalifornia, sivatag vagy a Halál-völgy. Megálltunk Nevada államban pihenni egy picit. Béreltünk egy platós Ford F-350 típusú járművet, majd Koppány csinált egy emlékezetes bejelentkezést, amelyben megemlítette a fákat és a köveket is a sivatagban és hozzátette, hogy valakinek ezek a dolgok nem mondanak semmit. Ráadásul rossz államot is mondott. Így amikor bármelyikünk elmegy valahova, mindig csinálunk egy hasonló stílusú bejelentkezést, és meg is osztjuk azt egymással. Nemrég Torockóról jelentkeztem így. Olyankor él az oldalunk, amikor történik velünk valami.

K.K.: Mivel jön a nyár és lesznek közös fellépések, az oldalunk biztosan fel fog pezsdülni. Pont ez a szép benne, hogy nem toljuk túl. Van két videóklipünk: egy karácsonyi és egy, amely a párkányi hídon készült.

D.Gy.: A párkányi klipnél kijöttek a rendőrök, hogy ne használjuk a drónunkat felvételek készítésére. Szerettünk volna egy fényképsorozatot a hídról, de a rendőrök leszedték onnan.

K.K.: A Rómeó Vérziknél napi szinten vannak bejelentkezésink, de az egy teljesen más dolog. Ismerem Imit és Gyurit, nem mi lennénk, ha ezt túltolnánk, erőltetnénk. A közönség azért jön el, hogy együtt láthasson minket, mert elég ritkán jövünk így össze.

D.Gy.: Minden koncert más.

Lassan tízéves a Három Királyok Produkció. Mondjuk el, Neked mi a lényeges ebben a formációban és miért kell mindig hozzátenni a produkció szót?

V.I.: Mert nem akarunk nagyképűnek tűnni, a királyok picit máshol kezdődnek.

D.Gy.: Talán azért is, mert a királyok kifejezés rossz értelmét vehetik az emberek. Ráadásul

nem is mi adtuk magunknak ezt a nevet, hanem a műsorunk címe volt. Szóval elmondható, hogy a közönség adta nekünk ezt a nevet. Nekem nem számít, hogy Három Királyok vagy Három Királyok Produkció.

K.K.: Ez engem is hidegen hagy.

Nekem mindig nagyon sokat jelent, hogyan kommunikáltok a színpadon. Már többféle helyzetben láttalak titeket megszólalni, és nemcsak egyfajta családiasság érződik belőletek, hanem az is, hogy szeretitek, amit csináltok és egymást is. Nem egy megfáradt formáció benyomását keltitek, amely hosszú ideje ugyanazt nyomja, hanem van benne pezsgés.

K.K.: Van egy Viber-csoportunk, amelyben gyakran akár naponta is beszélgetünk egymással. Ilyenkor nem szakmázunk, inkább azt osztjuk meg egymással, ki hol járt vagy van éppen.

D.Gy.: Koppány nemrég első alkalommal volt Gyergyóban, és Imivel az volt az érzésünk, hogy kicsit túltolta a hétvégét. Gondolkodtunk, szóljunk-e, de mivel nagyon boldog volt, inkább csendben maradtunk.

Mit várhatunk a Három Királyok Produkció tízéves jubileuma alkalmából?       

V.I.: Egyelőre még csak annyit beszéltünk, hogy kellene egy vagy kettő, mindenképpen élőzenekaros nagykoncert.

Ennek apropóján említsük meg a Derzsi Zenekart is, amely egy nagyon minőségi zenét játszó formáció. 

D.Gy.: A doboknál az unokatestvérem, Szabó Ferenc van, aki anyai ágról Derzsi. A basszusgitárosunk az első unokatestvérem, Derzsi Simon, a billentyűsünk az ő fia, Derzsi Szabolcs, a gitárosunk pedig Derzsi Zsolt, aki szintén Simon fia. Vokálosaink pedig Kovács Laci és Skokan Horváth Timi.

K.K.: Megvannak a terveink és pont a nagysikerű nőnapi gála után beszélgettünk arról, mi lesz a tízéves jubileummal: nagyon örülnék neki, ha keletebbre, Kassa környékére is el tudnánk jutni. Szeretnék egy négy-öt állomásból álló túrát, amelyek során nagy kultúrházakat tölthetnénk meg.

D.Gy.: Viszont piaci alapon működünk, nincs mögöttünk szponzor, producer, mindent hármunknak kell megszervezni, megcsinálni a reklámokat. Ezért picit kockázatosabb és lassabb a terjeszkedés, de élvezzük. Somorján, hazai pályán picit könnyebb megcsinálni évente egy nagykoncertet, mint Losoncon, vagy még keletebbre, mondjuk Nagyszelmencen.

K.K.: Beszélgettünk egy gigakoncert lehetőségéről is, de maradtunk a több nagy mellett.

Szerintem ez a formáció megérdemelne a Felvidéken egy sportcsarnokot és ha profik állnának mögöttünk, ezt meg is lehetne valósítani. Viszont nem görcsölünk rá, hogy bizonyítsuk: mi egy sportcsarnokot is meg tudunk tölteni.    

D.Gy.: Nekem jobb a több kicsi, mint az egy nagy. Sok kommentben olvashattuk, hogy messze vagyunk az érdeklődőktől, akik nem tudnak eljönni a koncertekre. Inkább elmegyünk hozzájuk is legyen több kicsi, mint egy nagy, amelyen bár sokan vannak, sok mindenki lemarad a távolság miatt.

A kevesebb néha több: legyen a sok kicsiből még több! Nagyon köszönöm, hogy összejött a beszélgetés, és hogy ilyen remek hangulatban zajlott. Mivel régóta ismerem Mindegyikőtöket, ezt is vártam: éljen a Három Királyok Produkció!

 

VIDEÓINTERJÚ:
Kovács Koppány, Derzsi György, Vadkerti Imre | Sokszög