FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Szurkolói riportsorozatunk mai vendége a dunaszerdahelyi Soós Bertalan, vagyis Berci, a Klikk Out magazin operatőre és grafikusa, akinek elévülhetetlen érdemei vannak szerkesztőségünk vizuális projektjeiben. Ha csak a sportrovatainkat vesszük alapul, többek közt a DAC mérkőzéseit beharangozó kisvideók és népszerű aftermovie-k elkészítésében, valamint a SzerdaHelyzet és a SzerdaHelyzet Leltár műsorainak felvételeiben és utómunkáiban.
„Rendhagyó „belső” interjúnk azért is különleges, mert bár évek óta együtt dolgozunk, ilyen és ehhez hasonló kérdések sosem fogalmazódtak meg köztünk. Holott számos közös tartalmunkat követhetitek figyelemmel hétről hétre itt a Klikk Out-on, amelyben „együtt járjuk” Dunaszerdahely utcáit. Míg Berci a kamerájával, én a tollba mondott gondolataimmal. S persze nem maradhat ki magasztaló szavaimból fotósunk, Szabó Péter Pál sem! Köszönöm Berci, hálám felétek, srácok!” – szerk. megj.
Szia Berci, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünk. Mikor és hogyan ismerkedtél meg a DAC-cal?
Napját sem tudom, mikor lehetett az első DAC-meccs, amelyen voltam, részleges emlékeim vannak csak róla. Arra emlékszem, hogy édesapám vitt el még a régi stadionba, nagyjából 5-6 éves lehettem.
Hogyan alakult ezután a kapcsolatod a DAC-cal?
Az első meccsélményem után sokáig nem volt kapcsolatom a DAC-cal. Nagyjából akkor kezdtem el újra meccsekre járni amikor már a felénél járt az új stadion építése, de akkor is csak a haverokkal mentem ki, és nem rendszeresen. Régebben ugyanis még nem érdekelt a foci. 2018 decemberében édesapám betöltötte az ötvenedik életévét, s édesanyámtól az volt a születésnapi ajándéka, hogy mind a hármunknak vett a szezon hátralévő feléhez bérletet. Ekkor én úgy voltam vele, hogy tudtam, tavasszal fogunk játszani a Slovannal, és azon a meccsen mindenképpen kint szerettem volna lenni, mivel az volt akkor az első DAC–Slovan összecsapás, amelyre lehetőségem nyílt elmenni. Attól a félszezontól kezdtem el igazán érdeklődni a DAC és a foci iránt, mondhatni, az volt a fordulópont az életemben.Nem kellett sok idő, hogy magával ragadjon a stadion atmoszférája. Minden egyes mérkőzésnek megvolt a hangulata. Mindig, amikor sétáltunk a stadion felé a szüleimmel, velünk együtt rengeteg szurkoló ugyanígy tett.
Meccsnapokon folyton bennem volt az az érzés, hogy ma DAC-meccs lesz! Rettentően nehezen teltek azok a napok, amelyeken csak este kezdődött a meccs, és egész nap várakozni kellett.
2019 nyarán volt az első idegenbeli összecsapás, amelyre a szüleimmel elutaztunk. Nyitrán játszottunk, és ez az élmény egybeköthető az emlékezetes DAC-mérkőzéseimmel.
Ha már itt tartunk, melyik volt a legemlékezetesebb DAC-meccsed?
Nem tudnék egyet kiemelni. Sok-sok jó meccs volt az évek során, de felsorolnék olyanokat, amelyek tényleg nagy élményt hagytak bennem. Nyitra–DAC 2019 nyarán, amely az első idegenbeli mérkőzésem volt. Egy nappal a meccs előtt elhatároztam, hogy készítek egy táblát és megpróbálom elkérni Eric Ramirez mezét! Így is lett. Elkészült a plakát, nyertünk, és a meccs végén a magasba emeltem a plakátot, Eric Ramirez pedig odaadta az akkor viselt mezét. Ő akkoriban igazolt hozzánk, és én voltam az első, akinek odaadta a mezét. Pár nappal később a stadionban lehetett találkozni a játékosokkal, és akkor volt szerencsém aláíratni vele. Egy hét telhetett el ezután az esemény után és a Slovan jött megmérkőzni velünk. Ez volt az ominózus 5:2-es mérkőzés 2019. szeptember elsején. Nem volt kérdés, hogy a Ramirez-mezemben menjek-e, és biztosra tudom mondani, hogy az hozott akkora szerencsét, aminek köszönhetően ilyen nagy arányban győzni tudtunk. Iszonyatosan őrületes hangulat volt azon a meccsen, minden egyes percét élveztem, és boldogan gondolok vissza rá!
Említetted, hogy nem tudnál kiemelni egyetlen meccset. Milyen meccsélményeid vannak még, amelyek felejthetetlenek számodra?
Az évek során azok közé a szerencsések közé tartoztam, akik nem egy játékostól szereztek mezeket. Persze az első mezszerzésem volt a legemlékezetesebb, de később olyan játékosoktól is tudtam ereklyéket szerezni, mint pl. Sidney Friede, Alex Pinto, Cesar Blackman, Eric Davis, de talán a legkedvencebb mezemet Schäfer Andristól kaptam. Nagyon terjedelmes lenne az elmélkedésem, ha mindegyik élményt leírnám, most inkább csak egyet szeretnék kiemelni közülük. A DAC–Zsolna meccs zártkapus volt a Covid idején. Tévében néztem, viszont, ha jól emlékszem, a Szívünk Sárga-kék csoportban meg volt beszélve, hogy pár szurkoló kimegy, és a B-közép mögötti parkolóban elkezd szurkolni az utolsó 10-15 percben. Én is így tettem, kimentem.
Vittem a plakátomat, melyet előtte már elkészítettem, és mikor vége lett a mérkőzésnek, a srácok kijöttek hozzánk. A kerítés ugyan elválasztott minket, ennek ellenére közösen ünnepeltük meg a győzelmet. Andris látott engem a plakáttal és mutatta, hogy amikor végeznek az ünnepléssel és átöltöznek, utána odaadja a mezét. Nagyjából egy órát várakoztam, már majdnem feladtam, amikor elkezdett kivonulni a csapat a buszhoz, Andris pedig odajött hozzám, lepacsiztunk és átadta a mezét.
Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy hat mezt tudtam szerezni a játékosoktól, és nagyon remélem, hogy minden DAC-szurkoló gyerek életében legalább egyszer megadatik ilyen, mert óriási élmény!
Hová kerültek a mezek, amelyeket az évek során begyűjtöttél?
Attól függetlenül, hogy nagyra becsülöm ezeket a mezeket, mostanra már azt tudom mondani, hogy nem bírnak akkora jelentőséggel, mint régen, így néhánytól úgy döntöttem, megválok. Tavaly decemberben egy beteg srácnak ajándékoztam az Alex Pintótól kapott mezemet, mivel tudtam, hogy ezzel kicsit boldogabbá tudom varázsolni a karácsonyát.
A jövőben is szeretném vagy jótékony célra felajánlani, vagy elajándékozni egy-egy mezem, mivel számomra többet ér az, hogy valakinek segíthessek, minthogy a szekrényben hagyjam porosodni őket.
Volt valamilyen személyes kapcsolatod a focival, esetleg más sportággal?
Régebben sok mindenben kipróbáltam magamat, két évig úsztam, atletizáltam, kickboxoltam, futottam. Focizni csak haverokkal fociztam, viszont egyszer foci közben eltörtem a bokámat, s akkor elhatároztam, hogy inkább megmaradok szurkolónak.
Milyennek látod most a klub helyzetét?
Számomra csalódottságot keltő a jelenlegi helyzet a klubnál. Nem tudom összehasonlítani sem 2019-et (amióta aktívan meccsre járok) 2025-tel. Vannak nálam jócskán régebbi DAC-szurkolók, akiknek nagyobb a viszonyítási alapjuk, én csupán ebből a pár évből tudok kiindulni. Számomra a korábbi csapat szimpatikusabb volt, imádtam Connor Ronant, Schäfert, Ramirezt, Vida Kristophert, viszont jelenleg aligha tudnék megnevezni egy olyan játékost, akivel igazán szimpatizálnék. Lehet bennem van a hiba, de számomra vesztett a csapat a varázsából. Ha a hangulatot vesszük, az is elég rendesen megváltozott. Elveszítettem azt az érzést, amit meccsnapokon reggelente éreztem. Amikor vártam az estéket, hogy végre meccs legyen. Talán ez hiányzik a legjobban, hogy minden a régi legyen.
Mi lehetne a kulcsa annak, hogy ismét ugyanolyan hangulat uralkodjon a stadionban, mint azelőtt?
Úgy gondolom elég rendesen megfogyatkozott a szurkolótáborunk, amiből nehéz lesz visszatérni a régebbi időkhöz. Lehet ezért a nézetemért pár embernek nem leszek szimpatikus, viszont tudom, hogy sokan úgy gondolkodnak: azok, akik most nem járnak meccsre, divatszurkolók voltak, s emiatt neheztelnek is rájuk. Én viszont nem tudom őket hibáztatni. Nem eredményorientáltságról van szó, hogy nyer-e a csapat vagy sem, hanem hogy hajlandóak-e 90 percen keresztül kihozni magukból a maximumot, és megtenni mindent a győzelemért.
Ha magamból indulok ki, számomra mindegy, hogy kikapunk-e vagy sem, ha a játékosok megtettek mindent a pályán. Véleményem szerint az hiányzik leginkább az embereknek, hogy lélekkel teli játékosokat lássanak. A szurkolóknak érezniük kell, hogy a játékosok megtesznek mindent a pályán, és akkor ők is vissza fognak térni a lelátókra!
Ha már lélek, mit adott neked lelkileg a DAC?
Sok-sok boldog pillanatot! Jó volt látni a teltházas mérkőzéseket, átélni az igazi DAC-hangulatot. A szurkolás, a Himnusz, a Nélküled, ezek mind olyan aspektusai a magyarság megőrzésének, amelyet a klub és a szurkolók is állandó jelleggel hangoztatnak. S mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy a magyarság otthonra találjon a stadionban.
Végezetül térjünk át személyesebb jellegű témára, hiszen a munkád által többedmagaddal nemrég neves nemzetközi elismerésben részesültetek. Hogy lett belőled videós, majd a Klikk Out operatőre?
Idén szeptemberben lesz öt éve, hogy belekezdtem a videózásba. A sok munka által sok tapasztalatot szereztem az évek során. Idestova két és fél éve (2023 márciusától), hogy a Klikk Out-nál dolgozom mint operatőr és grafikus. Grafikusként az utóbbi két évben a nyomtatott magazint volt szerencsém tördelni hónapról hónapra, de a videós projektek nagy részében szintén részt veszek. Ilyen a SzerdaHelyzet projekt is.
Régebben jómagam is aktív nézője voltam a műsornak, de álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer én fogom készíteni majd a SzerdaHelyzetet. Nagyon sok tapasztalatot szereztem, mint a SzerdaHelyzet, a SzerdaHelyzet Leltár vagy a mérkőzések előtti „meccsre készülődve” videók operatőre.
Szeretem ezeket a projekteket, mivel olyan témákkal foglalkoznak, amelyek nem csak az én érdeklődésemet, hanem hozzám hasonlóan sok szurkolótársam figyelmét egységesen felkeltik…
Köszönöm szépen a beszélgetést, Berci. További sikeres tartalmakat kívánok! Hajrá, DAC! Hajrá, Klikk Out!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…