Az írországi 2:2-es döntetlen után lejátszotta második mérkőzését is a magyar labdarúgó-válogatott a 2026-os világbajnoki selejtezősorozat F-jelű csoportjában. A Puskás Arénában, telt ház előtt, fantasztikus hangulatban lejátszott kedd esti találkozón portugál siker született. Nagyon harcolt a magyar csapat, de Varga Barnabás hiába szerzett vezetést, majd egyenlítette ki a hátrányt, két góljára a vendégek hárommal válaszoltak. A mérkőzésen a Klikkout stábja is jelen volt, így ezúttal exkluzív tartalmak kerülhettek lapunk közösségi oldalára is.
Bár a futball csapatsport, a sajtó jó előre arról cikkezett, hogy a két nemzet összecsapása elsősorban a két legnagyobb név, Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo párharcáról szól majd, akik még sosem játszottak egymás ellen. Természetesen nem felejtették el hozzátenni, hogy Dominiknak CR7 a gyermekkori példaképe, s hogy napra pontosan 16 évvel ezelőtt „Szobo” mindössze nyolc esztendősen játékoskísérő volt azon a mérkőzésen, ahol még a régi Puskás Ferenc stadionban Cristiano Ronaldo csapatkapitányként lépett pályára a magyarok ellen.
Változás volt a kezdő tizenegyben, a sérült Dibusz Dénes helyett Tóth Balázs, az angol másodosztályú Blackburn légiósa állt a kapuban, aki másodszor ölthette magára a válogatott mezét.
A mérkőzés napján 61. születésnapját ünneplő Marco Rossi szövetségi kapitány döntése alapján Mocsi Attila és Molnár Rajmund maradt ki még a magyar labdarúgó-válogatott szűkített keretéből. Rajtuk kívül az eltiltott Sallai Roland és a sérült Schäfer András sem léphetett pályára. Visszakerült viszont a nemzeti tizenegy keretébe Csongvai Áron és Dárdai Bence, akik Írországba nem utazhattak el. A magyar csapat ismét fehér szerelésben futott ki a gyepre. Ezernyi, sőt tízezernyi piros-fehér-zöld kartonlap emelkedett a magasba.
LEGYEN ÚJRA MIÉNK A GRUND! – állt a magyar tábor mérkőzés előtti koreográfiáján.
Az óriási élőképen Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk c. regényének hősei elevenedtek meg magyar zászlót lengetve, a nemzeti színű üveggolyónk pedig a portugál, az ír és az örmény golyónál is messzebbre gurult. Aki nem olvasta volna – bár kötve hiszem! – a világ talán legszebb regényét, íme a koreó magyarázata:
„Azt játszottuk, hogy mindenki gurít egy golyót, és akinek a golyója eltalál egy olyan golyót, ami már oda van gurítva, akkor azé az összes golyó. És sorba gurítottuk a golyókat, már volt a falnál vagy tizenöt golyó, és volt közte két üveg is.” – Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (részlet)
A papírformának megfelelően a világranglistán jóval előkelőbb helyen álló vendégek kezdték jobban a mérkőzést, akik az első negyedórában jelentős előnnyel birtokolták a labdát, de nagyobb helyzetet nem tudtak kialakítani. Ezt követően a 21. percben a Puskás Aréna közönsége előre megbeszélt módon éppen a tragikusan elhunyt portugál klasszisra, Diogo Jotára emlékezett volna, amikor gyakorlatilag az első magyar akció góllal zárult.
Szoboszlai indítása után Nagy Zsolt ívelt középre, Varga Barnabás pedig gyönyörűen fejelt a kapu jobb oldalába, megszerezve ezzel a vezetést Magyarországnak! – 1:0.
A magyar gól után ismét a portugálok percei következtek, de Tóth Balázs mindannyiszor bravúrosan védett. A 36. percben azonban már ő is verve volt. A vendégek egyenlítő találata erősen vitatható leshelyzetből született, ám a VAR nem látta szükségét közbeavatkozni – 1:1. Az első játékrész ráadásában még egy magyar helyzet maradt ki: Nagy Zsolt ziccerét védte a portugál kapus, de a Puskás Akadémia játékosa egyébként is lesről indult, így ha bemegy, a gól érvénytelen.
1:1-es döntetlen állás mellett, cserék nélkül folytatódott a mérkőzés második felvonása.
A második 45 perc eleje kísértetiesen hasonlított az elsőhöz: a portugálok hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, keresték a lehetőséget, de a magyar válogatott nagyon jól védekezett. Az első hazai helyzetre közel tíz percet kellett várni, ám Kerkez fejese csúnyán fölé szállt. Az 56. perben büntetőhöz jutottak a vendégek, miután a beívelt szögletüknél Nego kezére pattant a labda. CR7 helyezte a labdát a tizenegyespontra és nem hibázott – 1:2.
Pedig de megnéztem volna, ahogy kihagyja és „idegállapotba” kerül!
Ezek szerint én akkor nem lennék túl sportszerű? Szurkolj, ne gyűlölj! – adta ki az MLSZ, de én senkit sem gyűlölők, csak nem az ellenfélnek szurkolok! A 60. percben cserére szánta el magát Marco Rossi szövetségi kapitány: Tóth Alex helyére ferencvárosi csapattársa, Ötvös Bence érkezett, míg Nagy Zsoltot az újonc Lukács Dániel váltotta. Sokszor forgott veszélyben a magyar kapu, akadt dolga Tóth Balázsnak.
A 81. percben Callum Styles helyére Vitális Milán érkezett.
A DAC egykori és a Győr jelenlegi középpályásának ezzel nagy álma teljesült, magára húzhatta a nemzeti csapat mezét. Három perc múlva minden magyar álma teljesült. Egy gyors szabadrúgást követően Nego középre adott labdáját Lukács nem találta el fejjel, de Varga Barnabás igen! – 2:2.
Ismét egyenlő lett az állás, de örömünk sajnos csupán két percig tartott.
Portugália újra megszerezte a vezetést – 2:3 – s az eredményen már nem sikerült változtatni Rossi mester fiainak. A mérkőzés hajrájában kihasználta utolsó cserelehetőségeit is nemzeti tizenegyünk: Bollát Grúber váltotta, Kerkez helyére Dárdai Márton állt be. Ezzel a vereséggel Magyarország két mérkőzés után egy ponttal áll az F-csoport 3. helyén.
MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 2:3 (1:1)
Gólszerzőink: Varga Barnabás 2x
Magyarország: Tóth Balázs – Nego, Orbán, Szalai A. – Bolla (90. Grúber), Tóth Alex (60. Ötvös), Styles (81. Vitális), Kerkez (90. Dárdai Márton) – Szoboszlai, Varga B., Nagy Zs. (60. Lukács D).
Folytatás októberben, a csoport másik mérkőzésén az íreket legyőző örmények ellen. Mindörökké, Magyarország!