Reklám
FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Az októberi válogatott szünetet követően a tabella első és második helyezettjének csatája zárta a bajnokság alapszakaszának első felét. Vasárnap este a zsolnai zöld-sárgákat fogadtuk a MOL Arénában, s bár sok hibával, de kellő elszántsággal küzdöttünk az újabb bajnoki pontokért, végül egyet sem sikerült begyűjtenünk. Úgy vélem, ez az öt kapufának, és a két meg nem adott büntetőnek is betudható. Persze nem kibeszélni akarom magam, hiszen a meccset a DAC vesztette el! Hiába a számtalan kidolgozott helyzet, a vendégek sokkal effektívebben fociztak. Nem jobban és szebben, csak okosabban, és a fociban végsősoron ez számít. Elnézve a statisztikai mutatókat, mindegyikben jobbak voltunk, kivéve a gólok számát.
Ugyan szombaton a Nagyszombat–Slovan rangadó eredménye kissé átrendezte a Niké Liga táblázatának tetejét, győzelmünk esetén újra az élre állhattunk volna. A legutóbbi két bajnoki idény ezüstérmesének összecsapása előtt csatárunk, Viktor Djukanović átvette a szeptemberi Voyo Hónap játékosa díját. A mérkőzés egy különleges premierről is szólt, hiszen a közel egy éve tragikusan elhunyt Bíró Tomi, a DAC legendás szpíkere után először fordult elő, hogy nem Nagy Krisztián konferálta a találkozót. A jelöltek közül egész este Antal László hangját hallhattuk, aki 4768 néző előtt főpróbázott a bemondófülkéből.
Reklám
Miatta is kívántam a győzelmet, hiszen vezérszurkolói korszakomból pontosan tudom, mennyit nyom a latba, ha több ezer ember előtt győzelemmel mutatkozhatsz be.
Az ünnepélyes kezdőrúgást egy régi kedves DAC-os ismerősünk, Hepner Jaro végezte el. Jarót szüleim által gyerekkorom óta ismerem. Aztán amikor kedves felesége, Melinda mellett a legendás DAC-„pidzériában” tette a dolgát, miközben csapatvezetőként a DAC korosztályos csapatainak útját egyengette, mondhatni barátok lettünk. Nem mellesleg Jaro a nagycsapat mellett kiállt akkor is, amikor sokan elfordították a fejüket. Isten éltessen, „öreg” harcos!
A kulisszára már a kezdő sípszó előtt sem lehetett panasz, ugyanakkor az érkező tömeg „sűrűségéből” sejteni lehetett, hogy ezúttal sem lesz még csak félház sem. De erről (is) majd bővebben a Kápók és dobosok c. írásunk második részében.
A bevethető játékosaink közül a lehető legerősebb kezdő tizenegyet küldte pályára Braňo Fodrek vezetőedző, viszont többen hiányolták Blažeket és Ourot. A kezdeti tapogatózó játék után belelendültünk, s számos gólhelyzetet kidolgozva irányítottunk az első félidő derekáig. A vendégek kapusa mindeközben nem egyszer bravúrral védett. A zsolnaiak többnyire a saját térfelükön védekezett, és szinte alig jutottak el a kapunkig. A 34. percben, gyakorlatilag az első kapura tartó lövésükből mégis megszerezték a vezetést – 0:1.
Ha diplomatikusan szeretnék fogalmazni, védelmünk az esetnél nem állt a helyzet magaslatán!
A szünetig minden esélyünk megvolt az egyenlítésre, ha nem a felsőléc állta az utunk, akkor a zsolnai védők vágták ki a gólvonalról a labdát. Egy pártatlan szemlélőnek bizonyára tetszett volna a mérkőzés lefolyása, de mi elfogultak vagyunk. Elöl semmi sem akart bemenni, hátul pedig rendre elbizonytalanodtunk. Az első félidő hosszabbításában egy eladott labdából újabb gólt szerzett a Zsolna – 0:2.
Ilyen nincs! – de sajnos van. Odahaza kétgólos hátrányba kerülve vonultunk az öltözőbe.
A fordulás után folytatódott a balszerencsés szériánk, játékunk főleg a cseréket követően feljavult, de mindössze a szépítésig jutottunk. Az 58. percben Braňo Fodrek kettős cserével próbált belenyúlni a mérkőzésbe: Ramadan és Herc helyét Sylla és Gagua vették át. A két friss ember egyértelműen új lendületet hozott a játékunkba.
A 66. percben Modesto beadását Gagua estében csúsztatta tovább, a hosszú oldalon pedig Sylla érkezett remek ütemben, és közelről a hálóba talált – 1:2.
A gól után úgy nézett ki, sikerülhet a fordítás, folyamatosan a zsolnai térfélen zajlott a játék, helyzet helyzetet követett. Kapufa, felsőléc, majd ismét kapufa, aztán centikkel ment mellé a labda. Csak lestünk, mint a moziban és a „kardunkat élesítettük, készülve beledőlni”. A vendégek időhúzással igyekeztek tördelni a játékunk. Redzic ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, Damir csukája is lerepült, de a játékvezető továbbintett. Három perccel a rendes játékidő letelte előtt Gagua lövése ismét a kapufán csattant.
A csereként beállt Gueye helyzeténél egy zsolnai védő estében kézzel ért a labdához, ám az esetet a VAR sem látta?
Nem szeretném, hogy írásom úgy nézzen ki, minden szalmaszálba megkapaszkodok, mert egyébként én sem vagyok vak. Viszont ez egy olyan mérkőzés volt, ahol csapatunk valóban mindent elkövetett, mégsem jött össze az áhított győzelem, de még csak az egy pontot sem sikerült megkaparintanunk. Öt kapufát lőttünk, számtalan helyzetet kidolgoztunk, mégis az effektívebb Zsolna örülhetett a győzelemnek.
DAC 1904 – ZSOLNA 1:2 (0:2)
Gólszerzőnk: Sylla
DAC: Popović – Kapanadze, Kacharaba, Nemanič, Modesto (81. Gueye) – Gruber, Tuboly, Herc (59. Gagua) – Redzic, Djukanović, Ramadan (58. Sylla).
Ha jól számolom, ez volt Braňo Fodrek vezetőedző első hazai veresége. Nincs mit tenni, mennünk kell tovább, a következő felvonásban egészen messzire, Nagymihályra. Addig is, ha mód van rá, javasolnám szenteltvízzel meglocsolni a focikapuk konstrukciót. Vagy egy ördögűző sámán praktikáit bevetni, nekem teljesen mindegy. Mert ennyi kapufát rúgni-fejelni a bajnokság során, nos, nem hinném, hogy a véletlen műve lenne!? Hajrá, DAC!
Reklám
