FOTÓK: dac1904.sk – FEKETE NÁNDOR (2), ARCHÍV (2)
A zsolnaiak elleni balszerencsés hazai vereséget követően az ország keleti felébe utazott szeretett csapatunk. Nagymihályban tavaly augusztusban jártunk utoljára, akkor 3:0-ra nyertünk. Valami hasonlót terveztünk ezúttal is, ami egy fordulatokban gazdag mérkőzésen sikerült is. 0:1, 1:1, 2:1, 2:2, 2:3, 2:4 – mit lehet ehhez hozzáfűzni? Volt, hogy izgultunk, de végül meggyőző játékkal mindhárom pontot bezsebeltük. A győzelemmel tovább erősítettük dobogós helyezésünk.
Az elmúlt napok sem teltek el azonban eseménytelenül: 2028 nyaráig szóló szerződést írt alá a DAC-cal Julien Eymard Bationo, 20 esztendős elefántcsontparti védőjátékos, aki az adminisztrációs teendők lezárultával így hivatalosan is csatlakozhatott az első csapatunkhoz. Akartam is kérdezni, eddig merre járt, hiszen az átigazolási időszak rég lezárult!? Megtudtuk továbbá, hogy a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjének sorsolása szerint a Ligetfalu–DAC párharc győztese a Bártfa–Nagymihály páros továbbjutójával mérkőzik meg.

Időközben kiderült, hogy a DAC Bonbon egyik képe őrzi szurkolói szárnybontogatásom.
Merthogy megjelent a Kápók és dobosok c. írásom 2. része, aminek egészen jó visszhangja lett. „Jól megírtad!” – Ervinnel, a dobossal fel is elevenítettük az írás egyes részleteit. Igaz, nem a Rock Coffee-ban, ahová az Ultras 1904 várta ismét közös meccsnézésre az otthon maradt drukkereket, hanem egy másik helyszínen.
Október 31-én lesz egy éve, hogy nincs köztünk a DAC-hangja!
A Nagymihály elleni mérkőzés délelőttjén a család, a barátok, valamint a HC DAC és a DAC 1904 futballklub képviselőjének jelenlétében leleplezték Bíró Tomi, a klub legendás bemondójának emléktábláját, aki tavaly október végén, Csilizradvány határában egy tragikus kimenetelű autóbalesetben hunyt el. A fekete márványtábla Tomi képmásával a baleset helyszínén található, ahol egyébként azóta is folyamatosan égnek a mécsesek. Emlékét szívünkben is őrizzük!

A délután azonban már a dobogóért való harcról szólt, a negyedik a harmadik ellen. A vendégszektorba negyven DAC-drukker váltott jegyet.
Nagymihály mintegy 6-7 óra autóútra van Dunaszerdahelyről, nem csoda hát, hogy a csapat már pénteken elutazott a zempléni városba. „Tiszteljük az erejüket, nem véletlen, hogy tizenegy forduló után a tabella felső részében állnak. Minőségi csapattal rendelkeznek, ezt már nemegyszer bizonyították, odahaza erősek, így nem lesz könnyű dolgunk. Mi azonban főleg saját magunkra összpontosítunk. Szeretnénk a lehető legjobb teljesítményt nyújtani, nyerni és visszatérni a győztes útra” – jelentette ki Braňo Fodrek vezetőedző, aki a legutóbbi bajnokihoz képest ezúttal csak a cserepadra nevezte Modestót, Hercet és Ramadant. Bekerült viszont Mendez, Udvaros és Sylla – utóbbi a hatodik percben megkezdte a gólgyártást.
Egy darabig úgy nézett ki, ez lesz az egyetlen találtunk, ráadásul a hazaiak fordítani tudtak, majd a cseréinket követően ismét nekünk állt a zászló.
Jól kezdődött számunkra a találkozó, hiszen már a 6. percben Sylla gyönyörű találatával megszereztük a vezetést – 0:1. Ezt követően Popovićnak is akadt dolga, és a hazaiak egyenlítő találata nem sokat váratott magára. A 20. percben ismét egál volt az állás – 1:1. A bekapott gól után nem estünk vissza, továbbra is nálunk volt többet a labda. Szép számban akadtak helyzeteink, a félidő végéig azonban nem sikerült visszaszereznünk a vezetést.
Ráadásul a második játékrész hidegzuhannyal indult számunkra, a Nagymihály rögtön az elején gólt szerzett – 2:1.
Hogy ismét ilyen balszerencsés forgatókönyvet írjanak meg nekünk odafent? – ha így is volt, Braňo Fodrek vezetőedző „rögtönzésének” köszönhetően fordult a kocka. Persze nem kétlem, abszolút tudatos volt, amit csinált. A 63. percben behozta Ramadant, Gaguát és Ourót, s velük együtt csapatunk új lendületre kapott. Öt perc telt el, amikor Gagua passzát követően Redzic kilőtte a hosszú sarkot – 2:2. Két perc múlva máris újabb gólnak örülhetünk: Gagua Ouróhoz továbbította a labdát, aki üggyel-bajjal Ramadannak passzolt, és az akcióban résztvevő harmadik csereember ismét vezetéshez juttatta csapatunkat – 2:3.
A szenzációs fordítást követően már nem engedtük ki kezünkből a meccset.
A mérkőzés hajrájában Gaguával szemben szabálytalankodtak a hazaiak, a megítélt büntetőt pedig Djukanović higgadtan értékesítette – 2:4. Minden jó, ha a vége jó! – tartja a mondás, hiszen végül teljesen megérdemelten sikerült győznünk. A diadal igazi csapatmunka volt, amihez elsősorban a megfelelő időben végrehajtott, valóban megfelelő cserék is kellettek. De hát erről szól a foci, a taktikáról, és hogy az edző akár menet közben is változtatni tudjon rajta. Nem mellesleg, ez volt a századik idegenbeli győzelmünk az 1. ligában, ami igazán emlékezetesre sikeredett. Este egy családi összejövetelen ki is veséztük a történteket, pedig ott már nem a focié volt a főszerep. Folytatás jövő héten odahaza a kassaiak ellen.
NAGYMIHÁLY–DAC 1904 2:4 (1:1)
Gólszerzőink: Sylla, Redzic, Ramadan és Djukanović, büntetőből
DAC: Popović – Kapanadze, Kacharaba, Nemanič, Mendez (81. Modesto) – Gruber (63. Gagua), Tuboly (91. Herc), Udvaros (63. Ramadan) – Redzic, Djukanović, Sylla (63. Ouro).
Utóirat: Ha ezt a meccsjegyzetet egy órával később olvasod, meglehet elfelejtettél átállni téli időszámításra!? Mindenesetre, hajrá, DAC!

