Reklám
FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén a sereghajtó kassaiak elleni találkozóval folytatódott számunkra a bajnokság. A három pont otthon maradt, de a játék színvonalával nem lehetünk maradéktalanul elégedettek. November elseje a keresztény világ ünnepe, az üdvözült lelkek emléknapja, amikor – november másodikához hasonlóan – sokan mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére, és felkeresik a temetőkben hozzátartozóik sírját. De mécsest gyújtanak a DAC-szurkolók is a stadion kultikus öreg kapujánál, emlékezve a régi idők harcosaira, elhunyt szurkolótársainkra, illetve klubunk egykori tisztségviselőire. Volt, akinek a játékát csodáltuk, míg másokra a mosolya, a szakértelme, vagy a hangja miatt emlékezünk leginkább.
„November elsejének estéje titokzatos, rejtelmes est! Világosságot nem gyújtok, hanem szobámból kinézek az éjbe, a novemberi ködbe, mintha valaki után kinéznék, aki elment ugyan, de voltaképp nem hagyott el egészen. Elment a más világba, de érzem, hogy a kötelékek, melyek hozzá fűztek, nem szakadtak el, s hogy neki köze van hozzám s nekem hozzá. Mondják, hogy meghalt. Igaz, meghalt; de én élőnek nézem; élettel s érzéssel keretezem emlékét; sírja ugyan bezárult, de a szívem sebe, melyet távozása szakított, az nyitva maradt, s abba van beírva a neve, bele van rajzolva a képe” – írta Prohászka Ottokár, nyitrai születésű római katolikus pap, egyházi író, aki sok egyéb rangos címe mellett 1905-től haláláig Székesfehérvár tizenötödik megyés püspöke volt.
Meglehet, az effajta mélyebb gondolatok nem helyénvalók egy meccsjegyzet sorai közé. De ott, ahol emlékpohárral idézhetjük meg a DAC legendás hangját, Bíró Tomit, ott, ahol ezernyi mobiltelefon fénye világítja meg a DAC-család elhunyt tagjaira való emlékezést, és ott, ahol a tábor koreográfiái szintén mély gondolatokból merítkeznek, szóval ott ne legyenek konvencióink. Ott igenis valljunk színt! Merthogy november elseje egy DAC-szurkoló számára 2008 után nem csupán a Mindenszenteket és az elhunyt szeretteinkre való emlékezést jelenti, sokkal több annál. Ezért az erős és egységes kiállás a minket ért sérelmek tükrében nemcsak lehetőség, hanem közösségünk megmaradása érdekében egyben kötelességünk is!
2008. 11. 1. – Az idő múlik, de a fájdalom nem vész el!
A B-közép kiírása akár a gyászról is szólhatna, hiszen a gyász sem múlik el soha teljesen, mindössze „körbenövi” az élet. De így a dátummal együtt mi tudjuk, máris új értelmet nyer. Mert a 17 éve elkövetett igazságtalanságot azóta sem követte bocsánatkérés, ami így a lelkekben szintén tartós fájdalmat hagyott. Megemelem kalapom a kiírás értelmi szerzője – szerzői – előtt, akik az ’56-os magyar forradalom hőseiről sem feledkeztek meg: „Ők hittek a szabadságban, mi őrizzük emléküket!” – ugyanott nemzetünk színeit pólókba bújt fiatalok adták. Bár maroknyi jelenleg a dunaszerdahelyi tábor, ez is egy olyan jelenség, amikor kijelenthetjük, a kevesebb néha több! Bárcsak a nézőszámról is írhatnánk ugyanezt!
4085 – a mérkőzés nézőszáma ismét messze elmaradt az ideálistól, de mit várhatunk egy nem éppen közönségbarát találkozó után majd legközelebb?
17 éve, azon a bizonyos november elsején egy tűt sem lehetett leejteni a lelátón, most viszont kénytelenek vagyunk beérni a stadion befogadóképességének harmadával?! Hiába a múlt heti sikeres keleti túra és a Kassa ellen előre borítékolható hazai győzelem, valami mégis hiányzik. Öröm volt viszont látni hétközben, hogy a Kápók és dobosok c. kétrészes, helyenként már-már melankolikus írásunk másokat is megihletett, s csak remélni tudom, hogy „majd jövőre” valódi sikerekről és szép játékról is beszámolhatunk!
Csapatunk igyekezett felőrölni a vendégek erejét, akiknek két belső védője régi ismerősünk: Dimun és Kružliak.
De már a kezdetektől a labdabirtokláson és a mezőnyfölényünkön túl egyebet nem tudtunk felmutatni. És az, hogy az első félidő derekán egy kassai játékos kiállításának köszönhetően emberelőnybe kerültünk, inkább csak rontott a helyzetünkön. Nyilván nehéz egy olyan csapat ellen játszani, akik elsősorban a védekezésre helyezik a hangsúlyt – ez sokszor elhangzott már. S bár a labda többnyire az ellenfelünk térfelén táncolt, csak nehezen bontakoztak ki támadásaink. Fölényünket mindössze az első félóra végén sikerült gólra váltanunk Redzic révén, akinek távoli lövése utat talált a kassaiak hálójába – 1:0. Ezt követően a vendégek megfogyatkoztak, és úgy tűnt, minden a mi forgatókönyvünk szerint alakul majd, ám röviddel ezután jött a vendégek egyenlítő találata.
Dimun kapásból 25 méterről eszméletlen bombát akasztott Popović hálójába – 1:1. Milan valószínűleg élete gólját lőtte, a benne lakozó alázat előző kenyéradója iránt azonban erősebb volt, így feltett kezekkel „ünnepelte” a gólját.
Mindeközben Gruber megsérült, helyére pedig Ramadant küldte be Braňo Fodrek vezetőedzőnk, akinek a szünetben nyilván volt mit mondania a fiúknak, merthogy a vendégek az első félidő lefújása előtt kishíján a vezetést is megszerezték. A fordulást követően ellenfelünk teljesen visszahúzódott, mi pedig a rést kerestük a védelmükben több-kevesebb sikerrel. Vezető gólunkra azonban egészen a 62. percig várnunk kellett:
Kapanadze beívelését Ramadan küldte vissza középre, ahová Gagua érkezett és fejjel a gólvonal mögé juttatta a labdát – 2:1. Ez volt a grúz támadónk első gólja bajnoki mérkőzésen sárga-kékben.
Az esetnél Kružliak kézzel próbált menteni, a labda azonban már a gólvonalon túl volt, egykori védőnk és csapatkapitányunk így csak sárga kártyát kapott. Biztos ez van megírva a szabálykönyvben, ahol néha a szándékot is kiállítással szokás büntetni? Apropó csapatkapitány, azt pusmogják, hogy Kiko Herc távozóban van a DAC-tól?! 2:1 után megpróbáltuk végérvényesen döntésre vinni a mérkőzést, ám a számtalan kimaradt helyzetünk után ellaposodott a játékunk, amihez ezúttal a friss erők játékba avatkozása sem tett hozzá érdemben.
Már a rájátszás perceiben jártunk, amikor Ramadan kihasználva a kassai védelem hibáját, a kapust is kicselezve higgadtan a kapuba továbbított – 3:1.
A győzelmünk jogosságához nem férhet kétség, s végsősoron csak ez számít. A DAC szurkolóbázisa is adott, azonban azok, akik szórakozás gyanánt vagy a felüdülő élmények miatt járnának focira, sajnos továbbra sem fogják megtalálni az utat az Arénába egy ilyen meccs után. Mert hát valljuk be, ezt a Kassát 5-6 góllal vernünk kellett volna, kiszolgálva a csallóközi nagyérdemű jogos óhaját. És ehhez a klub morális, valamint materiális feltétele is adott lenne!
DAC 1904–KASSA 3:1 (1:1)
Gólszerzőink: Redzic, Gagua, Ramadan
DAC: Popović – Kapanadze, Kacharaba, Nemanič, Modesto (88. Blažek) – Ouro, Tuboly (77. Udvaros), Gruber (42. Ramadan) – Redzic, Gagua (88. Gueye), Djukanović (77. Sylla).
A Niké Liga 13. fordulójával egyben angol hét kezdődött csapatunk számára, hiszen jövő hét szerdán a ligetfalui kupameccsel folytatódik az őszi idény, szombaton pedig már a bajnokság keretében Rózsahegyen vendégeskedünk majd. Hajrá, DAC!