Borítókép: Nagy Attila gyűjteménye. Fotók: Soós Bertalan és a szerző archívuma. Videó: Soós Bertalan
„A napkorong könyörtelenül árasztja forró leheletét a rónára, miközben derékig levetkőzött, barnára sült emberek gyöngyöző homlokára tapad a pelyva. Az aratási munka utolsó szakaszába lépett. A pokoli hőség ellenére gyors ütemben folyik a munka, a Csallóköz népének kenyércsatája befejezéshez közeledik. A jól megrakott lovasszekerek, majd később pótkocsis traktorok egymás után fordulnak be a mezőgazdasági felvásárlóüzem udvarába” – csaknem egy évszázadnyi történelem. Sorozatunk ezen epizódja a dunaszerdahelyi mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalat(ok)ról szól. Vagy ahogy a jó öreg csallóközi mondaná, az „Ereszdé”.
Ha azt mondom RSD, PNZZ vagy Poľnonákup, a középkorosztály talán azonnal képben van. Viszont a Futura Rt.-t említve már csak a történelmet behatóbban ismerők kapják fel a fejüket. Nemcsak a helyszín azonos, de még jogfolytonosság is van köztük. Vasúti kiszolgálásuk ugyanazon a Pozsonyi út felett átívelő zárt gazdasági hídon történt, amelyben szállítószalag segítségével fejtették át a gabonát a vagonokból a tárolóba. A hidat a nyolcvanas évek közepén lebontották, de az oda vezető sínpár a mai napig megvan és tárolóvágányként szolgál. Bizonyára Ön is találkozott már az ide félreállított vasúti járművekkel!? Aktuálisan a Leo Express vasúttársaság Alstom LINT 41 típusú motorvonataiból öt darab fér el rajta.
A Pozsonyi út mellett, a vasútállomással szemben áll egy érdekes épület. Legalábbis számomra formás, tetőtéri „tornyával” az átutazó akár várnak vélhetné.
Napjainkban többek közt lakásoknak, speciális iskolának, irodáknak, üzleteknek és egy villanyszereléssel foglalkozó társaságnak ad otthont. Ugyanitt gyerekkoromban még gabona pihent. A jellegzetes, zöld színű gabonaraktárhoz az Ádor utcában hatalmas udvar is tartozott traktor- és teherautógarázsokkal. Itt kezdődött anno aktuális epizódunk első vállalatának története. A Futura Rt. gabonaraktárát 1937-ben kezdték építeni, amely a 2. világháborút követő államosítás (vagyis inkább szövetkezesítés) után 1948-ban az RSD nevet kapta. RSD, vagyis Roľnícke Skladištné Družstvo.
Tudtad? Futura = A Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Részvénytársasága
A Futura latin eredetű szó, jelentése „a jövő”, „a jövendő (idő)”. A dunaszerdahelyi mezőgazdasági terményfelvásárló vállalatok történetét kétfelé választottam, így láttam értelmét bemutatni gazdag múltjukat. Először is a Futuráét, amelynek története valóban futurisztikus, több tízezer tonna tartalommal bír, s a gőzmozdonyok füstjétől is hazafias. Az 1. világháború után Magyarországon agazdasági pangásból való kilábalást egy központi értékesítő- és gyűjtőszervezetre bízták. 1919. október 12-én megalakult a Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Részvénytársasága, a Futura. Életrehívója Almási Balogh Elemér közgazdász, a Hangya Fogyasztási Szövetkezet ügyvezető igazgatója volt.
„A Futura olyan gabonakereskedő cég, amely belföldön és külföldön egyaránt versenyezik a gabonakereskedőkkel. Ebből a célból főleg uradalmakkal létesít összeköttetést…” – Prágai Magyar Hírlap, 1924. december 24.
A Futura országos működése az első öt évben sikeresnek volt mondható, s 1925-ben már másfél milliárd korona alaptőkével rendelkezett. Országszerte több vállalatot létesített, amelyek mind „nagyszerűen prosperálnak” – áll egy korabeli jelentésben, amely kitér arra is, hogy: „A Futura a jövőben is folytatni fogja eredményes munkáját, amellyel nemcsak a részvényeseknek, hanem az államnak is nagy hasznot hajt” – Prágai Magyar Hírlap, 1925. január 10.
Futura Részvénytársaság, Dunaszerdahely (1937/38-tól a 2.vh. végéig)
Egy ilyen Futura vállalat alakult Dunaszerdahelyen is. A két világháború között létezett egyfajta határon átnyúló gazdálkodási forma, melynek keretében a revízióban joggal reménykedő magyar érdekeltségek a Trianon által elszakított területeken, így Csehszlovákiában is építettek vagy terveztek. Ezeket a cégekhez, vállalatokhoz tartozó ingatlanokat még az első Csehszlovák Köztársaság idején, vagy csak az első bécsi döntést követően, immár magyar fennhatóság alatt fejezték. Ebben a szellemben jött létre pl. egykori lengyárunk, de a Futura Rt. dunaszerdahelyi gabonaraktára is.
Tudtad? A mai Ádor és Štúr utcák közti terület – ahol a Futura gabonaraktára felépült – az 1. világháború alatt a cs. és kir. hadifogolytábor központi helyszíne volt. Annak kapuja az Ádor utca elején állt.
A tábor megszűnését követően üres terület, mígnem: „Dunaszerdahelyen a vasútállomás közelében gabonaraktár épül – írta a Komáromi Lapok, 1937. szeptember 18-án, annak kapcsán, hogy az említett építkezésen baleset történt: „Dunaszerdahelyen a vasútállomás közelében most építenek egy gabonaraktárt. Zapletál Ferenc gépész fölmászott a villanyoszlopra, hogy a villamosvezetéket montírozza. A mérnök hiába figyelmeztette, hogy vigyázzon, tenyerével hozzáért a nagyfeszültségű vezetékhez. A hatalmas ütés négy méter magasságból lesújtotta a gépészt, aki súlyos sérüléseket és vállcsonttörést szenvedett. Az elsősegélynyújtás után a pozsonyi kórházba vitték.”
Az elkészült gabonaraktár, mint ahogy a korabeli gyárak is, a városról kiadott képeslapok egyik büszkesége lett.
Többfajta osztott mezős anziksz jelent meg, rajtuk a Futura Rt. raktára. A gabonaraktár építésével egyidejűleg szükségessé vált a pályaudvar vágányzatának bővítése, hogy a Futura vasúti kiszolgálása megvalósulhasson. Ezt a már meglévő árurakodásra használt mellékvágányból egy kiágazással oldották meg. Bevett szokás ilyen gabonaraktárak esetében, hogy annak rámpája előtt vezet közvetlenül a vasúti vágány. Csakhogy esetünkben a rámpa előtt közút, a Pozsonyi út volt, így a jelenleg is létező hatos számú vágány vonalvezetését a Pozsonyi út túloldalára vitték. További beruházásként a gabonaraktár és a vágány közé átemelőhidat építettek, hogy abban szállítószalagon valósulhasson megy a gabona vagonokból a tárolóba (vagy fordítva) való ki- és berakodása. A híd egészen a nyolcvanas évek közepéig létezett, majd okafogyottá vált.
Tudniillik, az akkori tulajdonosa, a PNZZ nemzeti vállalat a vasútállomás mögött időközben felépítette új gabonasilóit.
A hidat elbontották, jobban mondva lerobbantották. Emlékszem, aznap a közút forgalmát elterelték, s mi apámmal messziről figyeltük a munkálatokat. A híd maradványait azonban – aki kíváncsi rá – mind a mai napig megtalálja. A hatos vágányt egykor szegélyező kerítés betonalapja azon a részen ugyanis hiányos, de a híd pillérjének alapjából szintén találunk ott maradványokat. Mielőtt rátérnénk a 2. világháború utáni történésekre, egy bekezdés erejéig maradjunk a „magyar időkben”, hogy megértsük, mit is képviselt tulajdonképpen a Futura. Történt, hogy az 1938. november 2-án aláírt első bécsi döntés értelmében visszatért a Felvidék. A visszatért területek az anyaország vérkeringésébe való visszaállításával szükségessé vált a Felvidék gabonaforgalmának szabályozása, amivel a Futurát bízták meg:
„Honvédeink bevonulása után az anyaországhoz visszatért Felvidék gazdasági életének a megnagyobbodott haza vérkeringésébe való minél gyorsabb, zökkenőmentes bekapcsolását a magyar királyi kormány egyik fontos feladatának tekinti. Mindenekelőtt a búza árának méltányos megállapítása történt meg. A Futura miként az anyaországban, úgy a Felvidéken is a legrövidebb időn belül gondoskodni fog arról, hogy a termelők ezt az árat tényleg meg is kapják. Megfeszített munkával látott hozzá, hogy bevásárló szervezetét a Felvidéken ugyanolyan alapossággal és gondosan építse fel, mint az anyaországban…” – Felvidéki Magyar Hírlap, 1938. november 23.
1939-ben kitört a 2. világháború, az emberiség történetének legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó fegyveres konfliktusa. Az azt lezáró békeszerződések lényegeben visszaállították a trianoni határokat, esetünkben Dunaszerdahely ismét Csehszlovákia része lett. Általánosságban elmondható, hogy közvetlenül a 2. világháború után az addigi terményfelvásárló vállalatok „padlásainak kisöprését” az ún. „Rozdeľovňa sústredených dodávok” nevezetű munkacsoport végezte. Ezen munkacsoportoknak, de az őket követő „Roľnícke Skladištné Družstvo” – szövetkezeteknek sem volt magyar nyelvű átirata. Ezért maradhatott fenn mind a mai napig az „Ereszdé”, mint szleng.
RSD – Roľnícke Skladištné Družstvo (magy. kb.: Gazdálkodói tárolószövetkezet)
A dunaszerdahelyi mezőgazdasági terményfelvásárló vállalatok nem kevésbé gazdag története a 2. világháborút követő államosítás után folytatódik, újfent csehszlovák fennhatóság alatt. Úgyis mint: RSD, PNZZ, Poľnonákup Dunaj, Belar Dunaj, Agropodnik. A hatalmas gabonasilók Dunaszerdahelyen arculatának meghatározó építményei lettek, s egykor jó barátságban álltak a cukorgyár kéményeivel is. A Futura raktára és telephelye azonban még 3-4 évtizedig szolgálta a város és a környék felvásárlói piacát.
Az országos szintű szövetkezet (később nemzeti vállalat) 1948-ban alakult, a járási igazgatóságokat a kerületi igazgatóság, azt pedig a vezérigazgatóság irányította.
Fő tevékenységük a gabonakereskedelem – a gabona betakarítása, szárítása, takarmányok készítése és forgalmazása. A vállalat dunaszerdahelyi kirendeltsége az egykori Futura Rt. gabonaraktárában talált otthonra. Egy olyan vállalatról van szó, melyet nem lehet kizárólag csak dunaszerdahelyi viszonylatban tárgyalni, hiszen járási szinten a dunaszerdahelyi kirendeltség alá tartozott átvevő- és tárolóállomásként: Somorja, Lég, Nagyabony, Bős, Alistál, Ekecs, Csilizradvány, Nagymegyer is, mint annak altelepe. A dunaszerdahelyi mellett, ahol a nyolcvanas évek kezdetén a vállalat új üzemterületén két nagykapacitású gabonasiló létesült, az alistáli és a légi kirendeltségeknek szintén saját vasúti iparvágánya épült – a mezőgazdasági termények vasúton történő szállítására.
PNZZ = Poľnohospodársky nákupný a zásobovací závod (magy. kb.: Mezőgazdasági beszerzési és ellátási üzem) nemzeti vállalat
A vállalat megalakulása után számos átalakuláson ment keresztül, míg az 1960-as kerületi átszervezés – és a járások egyesítése – után elnyerte végső szervezeti formáját. Ekkor a Dunaszerdahelyi járáshoz csatolták a volt Nagymegyeri és Somorjai járás egyes részeit.
„A Járási Felvásárló és Ellátó Vállalat ekkor 48 EFSz, 4 állami gazdaság, a nagyhizlalda és több kisebb mezőgazdasági üzem termékeit vásárolta fel, ugyanakkor gondoskodott a gazdaságok műtrágyával, takarmánykeverékkel, vetőmagvakkal, vegyi anyagokkal, szerszámokkal és más mezőgazdasági kellékekkel való ellátásáról. Több mint félezer dolgozóval a járás egyik legnagyobb vállalatának számított… – Újszó, 1971. 03. 04.
A dunaszerdahelyi vasútállomással szembeni PNZZ telepének felvásárlókapacitása az egyre növekvő terményszámok függvényében egy idő után kicsinek bizonyult. Az illetékesek ezért új telephely után néztek, ahol két nagy gabonasiló építését tervezték. A kezdetek kezdetén nem oda szánták, ahol végül felépült, vagyis a cukorgyár mellett:
„A dunaszerdahelyi gabonaraktár építkezési helyét már elő is készítették, ezt azonban átengedték az új bútorgyár, az Ister építéséhez. A vállalat vezetősége nagy megértést tanúsított ezzel kapcsolatban, szem előtt tartotta, hogy az új bútorgyár félezer embernek biztosít majd munkalehetőséget, míg a dunaszerdahelyi Felvásárló és Ellátó Vállalat raktárában, amelynek működését nagyfokúan gépesítik és automatizálják, csak mintegy hetven alkalmazottra lesz szükség…” – Újszó, 1971. 03. 04.
A gabonasilókra égető szükség volt, azonban nem készültek el a tervezett időre, egyiket 1980-ban, míg a másikat 1981-ben tudták csak átadni. Két, ún. T-21 típusú, vasbeton vázú monolit silót építettek, más néven Michalany-típust. Szlovákiában ugyanis éppen ebben a zempléni községben készült az első, amelyet a miénkhez hasonlóan szintén a Stavoindustria épített 1965-ben. A 21 ezer tonnás, illetve 21 kamrás siló (innen a T-21 elnevezés) a legelterjedtebb szabványosított silótípus volt az országban, ún. ismétlődő projekt. Az építészeti és működési elrendezést az évek során módosították, különböző kapacitási változatok jöttek létre.
A gabona tárolására 21 hatoldalú, 6 m átmérőjű kamra (vagy cella) szolgál, melyek hetesével 3 sorba rendeződnek. Ezen kívül még két negyedcellás elosztókamra is a siló része. Magassága, a gépházzal együtt 51,4 métert. Dunaszerdahelyen tehát két ilyen gabonasiló épült, egymással szemben álló gépházzal. Hozzánk legközelebb egy-egy ugyanilyet találunk Légen, Alistálon, Nemesócsán és Pozsonypüspökin. Országos viszonylatban az utolsó kettőt, a Komárom melletti Gadócra tervezték, de sosem lettek befejezve. Torzójuk azóta hozzátartozik Komárom környékének látképéhez, amit vonattal utazva mindig „megcsodálok”.
„Szlovákia egyik legproduktívabb mezőgazdasági járásának központjában, Dunaszerdahelyen két évvel ezelőtt kezdték meg a vasútállomás mögött már messziről látható két hatalmas gabonasiló építését. A betonfalak már állnak, de az építmény küldetését még sokáig nem fogja teljesíteni. Az építkezést, amelynek befejezését 1980 júniusára irányozta elő a kidolgozott és jóváhagyott terv, csak jelentős időeltolódással vehető majd használatba. Az építővállalat, a pozsonyi Stavoindustria, objektív nehézségekre hivatkozva nem tudja az eredetileg kitűzött határidőt betartani…” – Szabad Földműves, 1978. 07. 09.
„Időbe tellett, de augusztusban végre Dunaszerdahelyen átadták az egyik nagykapacitású gabonasilót és megkezdhették benne a kísérleti tárolást. A másik siló átadására csak a következő évben van kilátás…” – ÚjSzó, 1980. 08. 16.
1981-ben aztán másik siló is elkészült. A Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat dunaszerdahelyi üzeme így Szlovákiában egyike lett a legnagyobbaknak, naponta 2-3 ezer tonna gabonát vásárolt fel. A vállalat a két nagykapacitású gabonasilója mellett két nagy gabonatisztító és -szárító berendezést üzemeltetett:
„A dunaszerdahelyi nagyközpont korszerű létesítményeivel, a hatalmas gabonasilóival több tízezer tonna terményt fogadhat be. A takarmánykeverő, de a többi létesítmény is a tudományos-műszaki haladás vívmányaként készült, az üzemelés pedig programozható. Az ember felszabadult a nehéz testi munkától, csupán felügyel a gépsorok ritmikus működésére…” – Szabad Földműves, 1983. 06. 18.
Az új gabonasilók elkészültével a régi raktár szerepe fokozatosan háttérbe szorult, s inkább csak az üzem adminisztrációs részlegeként működött tovább. Mígnem egy évtizeddel a rendszerváltás után az akkori tulajdonosa eladta.
A vállalat minden kétséget kizáróan a nyolcvanas években élte fénykorát, ekkor jutott el hozzájuk a legtöbb vagon termény. Miközben az új telephely felvirágzott, a régit már szállítási és raktározási szempontból nem vették igénybe, s csak a vállalat adminisztratív központjaként használták a továbbiakban:
„A Mezőgazdasági Anyagellátó és Felvásárló Vállalat vezérigazgatóságának értékelése szerint a gabona felvásárlására és tárolására a dunaszerdahelyi üzem készült fel Szlovákiában a legjobban… Üzembe helyeztek egy új gabonaszállító vonalat, a részlegen így két helyen vehetik át a gabonát. Lényegesen meggyorsult az átvevés ideje, nem véletlen, hogy a bejárati kapu előtt nincsenek hosszú sorokban álló, gabonát szállító járművek… A dunaszerdahelyi átvevőközpont korszerűségével szinte egyedülálló az országban. Még iparvasút is vezet hozzá, amelynek használata lényegesen olcsóbbá teszi a szállítást… – Újszó, 1984. 08. 01.
Az új átvevőközpont elkészültével a város egykori gőzmalma, amely 1960-tól a mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátóhoz tartozott mint a vállalat takarmánykeverő üzeme, szintén feleslegessé vált és fokozatosan leépült, majd elbontották.
„A dunaszerdahelyi átvevő központ országos méretben is a legkorszerűbb és a legnagyobb gabonafelvásárló és takarmánykeverék-készítő központ. Jól szervezett munkával és a berendezések lehető legtökéletesebb kihasználásával naponta 360 tonna takarmánykeveréket készítenek a mezőgazdasági vállalatok állatállománya részére. Jók a feltételek a gabona tárolására és a silók gyors kiürítésére is…” – Újszó, 1987. 06. 03.
PNZZ = Poľnohospodársky nákupný a zásobovací závod (magy. kb.: Mezőgazdasági beszerzési és ellátási üzem) állami vállalat. Röviden: Poľnonákup
Majd jött a rendszerváltás. A dunaszerdahelyi felvásárló üzem előbb állami vállalattá, majd Poľnonákup Dunaj Rt. néven részvénytársasággá alakult. Tudniillik, bekerült a vagyonjegyes privatizáció első hullámába, melynek eredményeképpen az országos vállalat feloszlott és járásonként önálló részvénytársaságok alakultak: „A dunaszerdahelyi Poľnonákup Dunajban lezajlott a vagyonjegyes privatizációhoz kötődő tulajdonosváltás…” – Újszó, 1993. 07. 07.
Poľnonákup Dunaj Részvénytársaság (1992-1998)
A Dunaszerdahelyi járás felvásárló vállalata a Poľnonákup Dunaj Rt. nevet vette fel. Tevékenységei közé tartozott: növényi termékek felvásárlása, ápolása és forgalmazása; takarmánykeverékek készítése; gazdasági kellékek beszerzése; brojlercsirke-nevelés. 1995-ben, amikor a részvénytársaság a Duna Expo’95 kiállításon is képviseltette magát, a következő részlegek tartoztak hozzá: Dunaszerdahely – termelési-felvásárló központ (Bős és Nagyabony – felvásárlóraktár). Alistál – termelési-felvásárló központ (Csilizradvány, Ekecs, Nagymegyer – felvásárlóraktár). Lég – termelési-felvásárló központ (Somorja – felvásárlóraktár). Valamint a nagyabonyi és nagymegyeri gazdasági kellékek boltja. Helyszíni riport a Duna Expo’95-ről:
„Aki a mezőgazdaságban és állattenyésztésben jártas, az ismeri a Poľnonákup céget, hiszen még a rendszerváltás előtt több évtizeden át segítőtársa volt az állattenyésztőknek és elsősor- ban a mezőgazdasági dolgozóknak. A DUNA EXPO ’95 kiállításon a dunaszerdahelyi POĽNONÁKUP RT. új oldaláról mutatkozott be, így megkértük Nagy Imre mérnök urat, mutassa be a vállalatot:
A vállalat 1948-ban alakult, a kerületi igazgatóságokat a vezérigazgatóság irányította. Fő tevékenysége a gabonakereskedelem (a gabona betakarítása, szárítása, tápszerek készítése és forgalmazása), majd később kohászati termékek, különféle szerszámok, gépek nagykereskedelmi árusítása volt.
A rendszerváltás után az állami vállalat részvénytársasággá alakult. Bekerült a privatizáció első hullámába, melynek eredményeképp a vállalat feloszlott, és járásonként önálló részvénytársaságok alakultak.
A vállalat fő profilja továbbra is a gabonakereskedelem és takarmányforgalmazás. 1989 előtt nagykereskedelmet folytattunk, ma már kiépült kiskereskedelmi üzlethálózatunk van, ahol kerti szerszámokat kézi és gépi munkaeszközöket, permetezőberendezéseket és minden- féle hasznos kelléket árusítunk. Említhetném a nagyabonyi, dunaszerdahelyi és a július15-én nyitandó nagymegyeri vegyesboltunkat. Ami a takarmányforgalmazást illeti, gazdag választékban kínálunk különféle tápokat (baromfi- és sertéstápok, kutya- és madáreledelek). Újdonság a takarmánykoncentrátum, ennek árusítását tavaly kezdtük. Ennek nagy előnye, hogy az állattenyésztők otthon állíthatják össze a tápot megfelelő koncentrátumunkkal, amihez receptet és használati utasítást is mellékeltünk” – ÚjSzó, 1995. 07. 12.
Belar Dunaj Részvénytársaság (1998-2004) és Belar Részvénytársaság (2005-2013)
A vállalat időközben a Belar Group Rt. által fémjelzett cégcsoporthoz került, amely eddig is egyik fő részvényese volt a felvásárló üzemnek. A Belar immár csak a dunaszerdahelyi, légi és alistáli részlegeket tartotta meg, illetve túladott a vállalat Ádor utcai, akkoriban hófehérre mázolt adminisztrációs központján, melyet új tulajdonosa felújított, s ott lakóegységeket, irodákat, üzlethelyiségeket, iskolát stb. rendezett be:
„A mezőgazdasági felvásárlóüzemek privatizációja során a Belar Group Rt. több felvásárlóüzemben is meghatározó részesedést szerzett. Ezek egyike az egykori dunaszerdahelyi Poľnonákup Dunaj. A vállalat a privatizáció után jelentős átalakításon, karcsúsításon esett át. Az átalakítás legfontosabb célja az volt, hogy a céget gazdaságilag helyreállítsa. Egyrészt megtisztítsa a nem megfelelően kihasznált, vagy nem kihasználható részlegektől. Ennek keretében megszabadultunk azoktól a kisebb üzemrészlegeinktől, amelyek már nem feleltek meg a mostani követelményeknek, így a Bősön, Somorján, Nagyabonyban és Nagymegyeren levő raktárjaikat eladták, s csupán három nagy telepük maradt – Légen, Alistálon és Dunaszerdahelyen. Az átalakítás kemény létszámleépítéssel is járt, az utóbbi 4-5 év alatt alkalmazottjaik száma mintegy 70 százalékkal csökkent…” – Újszó, 2000. szeptember 20.
Agropodnik Részvénytársaság (2013-tól napjainkig)
A dunaszerdahelyi Belar Rt. 2013-ban egyesült a nagyszombati Agropodnik Részvénytársasággal. Az egyesüléssel felszámolás nélkül törlődött a cégjegyzékből a Belar Rt. elnevezés. Utódvállalataként napjainkban, mint Agropodnik Rt. szerepel, az egykor a dunaszerdahelyi Poľnonákuphoz tartozó dunaszerdahelyi, légi és alistáli érdekeltséggel. A vállalat tevékenysége továbbra is az elődökéhez hasonló jellegű maradt. Amit volt szerencsém kitapasztalni, arról most kicsit bővebben is szólnék, visszamenőleg több évtizedes távlatokban.
A dunaszerdahelyi Agropodnik vasúti kiszolgálása időszakos, illetve az őszi-téli időszakban folyamatos.
A történelmet nehéz kitörölni az emlékezetből, az öreg vasutasok még mindig úgy mondják: megyünk a „Nákupba”… hoztak kocsikat a „Belarba” – s talán a magam mintegy 30 évével szintén öreg vasutasnak számítok. Szerdahely mellett megjártam Léget és Alistált is. Vagonmozgatásra anno mindenütt volt saját mozdonya a vállalatnak, s hogy ne ázzon, ne fázzon, mozdonyszín (kvázi garázs) is tartozott hozzá. A vállalaton kívüli vagonmozgatásokat Dunaszerdahelyen egykor a cukorgyár, majd az állami teherfuvarozó ZSSK Cargo végezte. Napjainkban a Metrans a kiszolgáló, saját termináljukon kívül az Agropodniké az egyetlen fenntartott iparvágány Dunaszerdahelyen. Pedig anno volt vagy féltucat!
…s amikor kitolják a szerelvényt az állomási vágányra, az éppen aktuális vasúti teherfuvarozó rákapcsolja masináját. Jobb esetben kettőt, mivel a rakott kocsiknak roppant súlyuk van!
A dunaszerdahelyi Agropodnik vasúti kiszolgálása a komáromi váltócsoport felől megy végbe. A vállalat iparvágánya a vasútállomás 13-as tárolóvágányáról ágazik ki. Korábbi elnevezése miatt a vállalat vágányhálózatának váltói az “N” (Nákup) indexet kapták. A kiágazást egykor egy újabb kiágazás követte, s a bal oldali kitérő a Drevona (később Paradiso+Ferrolux) udvarára vezetett. Tovább haladva végig betonaljas felépítményt, majd kb. 50 méter után ismét egy váltót találunk, ami acél talapzatú. A váltó kiszögelve áll (vagyis fix helyzetben, tehát nem állítható) az Agropodnik felé, jobb oldali irányban csak annak váltócsonkja éktelenkedik. Az egykori széntelepre vezetne, amit korábban a Metrans is használt, de a vágányt azóta felszámolták. A vállalat iparvágánya ezt követően enyhén balra kanyarodik, s egy útátjárót elhagyva megérkezünk a vasúti kapuhoz.
A kapu után közvetlenül egy mázsaház található hídmérleggel, majd további váltók, illetve a vállalat négy vágánya, amelyből a jobbszélső mozdonyszínben végződik. A sínek ezután jobbra kanyarodnak, javarészt talpfás felépítménnyel. A további három vágány, ami igazán említést érdemel, hiszen ezeken osztódik szét a ki- és berakodásra váró szerelvény. A sínek hátul tolatóbakban végződnek. „Magvaskocsiknak” hívom az ide betolt, gabonásvagonokat, számuk, csak amelyek a „kezeim között” mentek át, több ezerre tehető. Oh, bárcsak hallanátok, induláskor micsoda „rockzenét játszik” egy-egy masina a rakott kocsik súlyától! Horváth Charlie rekedtes hangja elbújhat mellettük, pedig ő is mestere szakmájának…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár