Fotók: A külön meg nem jelölt felvételek a szerző archívumai
1988/1989. Másról sem szólt ez az idény, mint az évszázad mérkőzéséről, pedig történt egy s más a DAC–Bayern Münchenen kívül is Dunaszerdahelyen. Persze tény, hogy a világklasszisokkal teletűzdelt bajorok elleni találkozót azóta sem múlta felül semmilyen más futballcsat. És azóta is folyton emlegetjük: „Emlékszel ’88 novemberére…? – Istenem, mennyi szurkolói riportban hangzott el ez a mondat! Közel négy évtizede annak, hogy az UEFA-kupa 2. fordulójának sorsolása miatt egy napig megbénult az egész járás. Az üzemek leálltak, az iskolákban hamarabb csengettek ki, mert egyik szemünk sírt, a másik viszont irgalmatlanul viháncolt. A Bayern München jön Dunaszerdahelyre!
Egy klub, amelynek mezét korábban Franz Beckenbauer, Gerd Müller, Sepp Maier vagy Karl-Heinz Rummenigge viselték. Egy klub, ahol Klaus Augenthaler és Olaf Thon száll ki az autóbuszból a Csallóköz fővárosában. Napjainkban a „Mia san mia” már a bajor identitás része. Annyit tesz: „Mi vagyunk, akik vagyunk”. De mert akkoriban mi voltunk A DAC, természetesen győzni szerettünk volna és továbbjutni. Kint „csak” két góllal kaptunk ki, s ahogy írta annak idején a Tip c. kultikus hetilap: „Ha Münchenben elmaradt a temetés, otthon rögtön esküvőt tartottunk volna!” Ez nemcsak puszta frázis volt, de nem ám! Mai szemmel szinte hihetetlen, de a dunaszerdahelyi labdarúgás azokban az időkben az aranykorát élte, amiért nem csak bizakodtunk, hanem eltökélt szándékunk volt továbblépni a nagy Bayernen!
Takáčot és Belanskýt leszámítva különösebb erősítés nélkül vágtunk neki az új idénynek, amire ismét az Intertotó kupával és Lieskovskýval hangolódtunk.
Úgy érzem, a kiemelt mondatot illik kicsit helyre raknom. Szóval ahhoz, hogy ne különösebb erősítés nélkül vágjunk neki az ősznek, nyugodjék Stanislav Lieskovskýnak az Intertotó után is a DAC-ban kellett volna maradnia. Viszont Stano jött, végigjátszotta a nyári tornát, aztán visszahívta őt a prágai Sparta. Átlépése végül csak tavasszal történt meg. Érkeztek: Belanský Attila (Nagyszombat), Marián Takáč (Slavia Prága), Martin Kulich (katonai szolgálat letelte után) és Farkas Sándor (katonai szolgálat letelte után) érkezett, valamint hivatalosan is a keret tagjai lettek Zsákovics Tibor és Radványi Miklós az ificsapatból. Távoztak: Peter Bartoš (Nagyszombat), Bertalan Gábor (Komárom), Tomáš Kosňovský (Baník Ostrava), Majoros György (Bős), Pavol Kapko (Besztercebánya), Ivan Závracký (Losonc).
Az 1988-as Intertotó kupa 5. csoportjába kaptunk besorolást, méghozzá az egy esztendővel korábbról, a KEK-ből ismert svájci Young Boys Bern, valamint a svéd IFK Norköpping és a magyar Szombathelyi Haladással együtt. Ezúttal csoportunk második helyén végezve nagyobb sikerrel jártunk, ami a jóérzésen kívül nem járt egyéb előnyökkel. Legfeljebb, hogy most 2:1 helyett 3:1-re tángáltuk el a berni „fiatal fiúkat”, igaz a kinti visszavágón ők húzták el a nótánkat. Eredmények: DAC–Young Boys Bern 3:1 (1:0) g.: Mičinec 2, Takáč. DAC–Szombathely 3:0 (2:0) g.: Mičinec, Šoltés, Takáč. Young Boys Bern–DAC 5:1 (3:1) g.: Lieskovský. Szombathely–DAC 0:0. DAC-IFK Norköpping 5:1 (2:0) g.: Takáč, Fieber, Liba, Hodúr, Mičinec. IFK Norköpping–DAC 1:0 (0:0). Végső táblázat: 1. Young Boys Bern, 2. DAC, 3. Norköpping, 4. Szombathely.
A föderális liga 1988/1989-es idénye számunkra augusztus 10-én a DAC–Inter 2:1-re megnyert találkozóval kezdődött.
Majd Prágában kaptunk megint egy hatost a Spartától. Bár a „vörösökkel” sosem voltunk egy súlycsoportban, a bajnokság ezen szakaszát nézve nem sok jóval kecsegtetett minket a folytatás. A mérsékelt ligaszerepléstől függetlenül az európai kupákban kellően odatettük magunkat. Nem egész két hónap múlva ugyanúgy hat góllal küldtünk haza egy svéd válogatott kapust az UEFA-Kupa 1. fordulójának visszavágóján.
Az említett hálóőr, név szerint Thomas Ravelli ezt követően két világbajnokságon is szerepelt a svéd válogatottal: az 1990-es (Olaszország), illetve az 1994-es (USA) tornán, ahol a svéd csapat a 3. helyezést érte el! Apróra lefordítva, egy későbbi világbajnoki bronzérmest búcsúztatott a DAC. Emlékszem, hat évvel később Ravelli ott feszített a képernyőn nyakában az éremmel, s mi akkor a faterral nevetve a szemére hánytuk: „Gratulálunk barátom, de emlékszel ’88-ban mekkorát égtél Dunaszerdahelyen!?” A foci már csak ilyen, egyszer fent, egyszer lent. Mielőtt azonban rátérnénk az ősz leginkább követett mérkőzéseire, álljon itt két felvidéki magyar sportember életrajza.
Zsákovics Tibor
A dunaszerdahelyi születésű Zsákovics Tibor 14 évesen Felsővámosról érkezett a DAC fiatalabb ifjúsági csapatába. Ha létezik még a klubhűség fogalma, Tibor ebből a szempontból is sok fiatal példaképe lehetne. Aktív labdarúgó pályafutása legnagyobb részét a DAC-nál töltötte, egy időben a csapatkapitányi karszalagot viselve. Fiatalon, megjárva a korosztályos ranglétrát, alázattal várta bemutatkozását a felnőttek között, ami három héttel a 20. születésnapja előtt, a fentebb említett pozsonyi Inter elleni hazai idénynyitón be is következett. „Zsaki” összességében egy évtizedig tartozott a csapat húzóemberei közé, majd edzői karrierjét is élete klubjával kötötte össze. Radványi Mikivel annak idején elválaszthatatlan párost alkottak, Tibi védő volt, Miki csatár. Együtt játszottak az ifiben, majd együtt léptek a nagyok közé. Igaz, míg Zsákovics élete első felnőtt idényében hat mérkőzésen kapott lehetőséget, addig Mikinek még egy évet várni kellett, hogy bemutatkozhasson. Kötelező katonai szolgálata alatt Ógyallán focizott, majd rövid bősi kitérővel 1991-ben tért vissza Dunaszerdahelyre, ahol 1998-ig összesen 174 alkalommal viselte a klub sárga-két mezét, s ezalatt védő létére 17 gólt is jegyzett. Pályára lépett a DAC által játszott európai kupákban, valamint kétszer szerepelt a Szlovák Kupa döntőjében – ahol a DAC mindkét alkalommal (1993 és 1995) büntetőkkel maradt alul. Aktív pályafutását a német 3. ligában szereplő Cloppenburgnál folytatta (1998-2001), majd alacsonyabb osztályú osztrák csapatok következtek. Edzői pályafutását is Ausztriában kezdte, ezt követően 2004-ben a DAC ifjúságnevelésének kötelékébe került. Olykor párhuzamosan a DAC-ban végzett munkájával több alacsonyabb osztályú járási egyesületnél is megfordult. Jelenleg a pozsonyeperjesiek trénere. 2024-ben, a DAC megalapításának 120. évfordulója alkalmából klubtörténelmünk legnagyobb személyiségeinek járó emlékplakettben részesült!
Belanský Attila
Egyes helyeken magyarosan Belanszký Attila. A lévai születésű csatár szülővárosában ismerkedett meg a labdarúgással, ahol a felnőttek között is szerepelt. Kötelező katonai szolgálata (Tábor) leteltével igazolta le őt a nagyszombati Spartak. Az 1984/85-ös idényben itt debütált a föderális ligában. Összesen négy idényt töltött Nagyszombatban (1984-1988), ahonnét 1988 nyarán a DAC-hoz került. Nagy tehetségként érkezett, ám annak ellenére, hogy az 1986/87-es szezonban a Spartak legtöbb gólt szerzett játékosa volt, a DAC-ban bajnoki mérkőzésen nem igazán alakított maradandót. Két évig (1988-1990) volt klubunk csatárszekciójának tagja. Első idényében 10 mérkőzésen kapott lehetőséget, összességében 32 alkalommal viselte a sárga-kék mezt, miközben két góllal járult hozzá csapatunk sikereihez. 1990-ben a magyar NB1-ben szereplő Pécsi MSC-hez igazolt (1990-1992), majd két idényt követően a Győri ETO-hoz került (1992-1993). Magyarországon ismét megtalálta góllövő cipőjét. Ausztriai kitérővel hazatérve alacsonyabb osztályú csapatoknál fejezte be labdarúgó karrierjét…
1987 után 1988-ban már nem volt teljesen ismeretlen számunkra az európai foci, azonban az UEFA-kupában először szerepeltünk.
A svájci sorsolás egy eleddig ismeretlen svéd csapatot jelölt ki számunkra, az Östers Växjö gárdáját, a már említett Thomas Ravellivel a kapuban. Az első mérkőzést szeptember 8-án Svédországban játszottuk, ahonnét kétgólos hátránnyal, és az összetört pálinkásüveg sztorijával utaztunk haza:
1988. 09. 08., UEFA-kupa – 1. forduló, első mérkőzés: Östers Växjö–DAC 2:0 (0:0). DAC: Vahala – Zsákovics, Medgyes J., Liba, Fieber – Pavlík, Hodúr, Kašpar, Takáč – Šoltés (76. Nagy J.), Medgyes P. (86. Simon). Edző: Pecze Károly.
Igazából nem tudtuk, mire számítsunk a visszavágón. Aztán a 27. percben legnagyobb meglepetésünkre le is dolgoztuk a hátrányunkat. Ami pedig ezután következett, ámulatba ejtette a Sport utca nagyérdeműjét. Egyéni képességben és csapatjátékban is messze felülmúltuk az északiakat, akik gyermeteg módon védekeztek.
1988. 10. 5., UEFA-Kupa – 1. forduló, visszavágó: DAC–Östers Växjö 6:0 (4:0) g.: Liba, Takáč 2, Pavlík, Mičinec, Šoltés. DAC: Vahala – Kapko, Hodúr, Liba, Fieber – Pavlík, Simon, Kašpar – Šoltés (83. Belanský), Mičinec (73. Kulich), Takáč. Edző: Pecze Károly.
Valószínűleg ez volt az a momentum, amikor elhittük, Európában is van némi keresnivalónk. Aztán megejtették a 2. forduló sorsolását, és egy pillanatra arcunkra fagyott a mosoly. De mondom, csak egy pillanatra. Apámmal egymásra néztünk, először meg sem bírtunk szólalni, mint akiket fejbevertek egy husánggal. A betyárját, jön a Bayern München, gond lesz jegyet szereznünk! Először azonban a müncheni mérkőzés volt soron, ahová csapatunk – ahogy a bajnoki mérkőzések előtt általában – a Mihályfa-Kolónián üzemelő Motorestből utazott el. Bár egyszerű halandóként a kinti mérkőzésről nem is álmodhattunk, viszont néhány évtized múltán „azt” a jegyet is megszereztem a gyűjteményembe! S hogy ne maradjak adósa a sorsnak, 2004-ben a Müncheni Olimpiai Stadionba is eljutottam.
1988. 10. 26., UEFA-kupa – 2. forduló, első mérkőzés: Bayern München–DAC 3:1 (1:0) g.: Szaban. DAC: Vahala – Kapko (71. Szaban), Liba, Hodúr, Fieber – Pavlík, Simon, Kašpar, Takáč – Šoltés (85. Medgyes J.), Mičinec. Edző: Pecze Károly.
Amilyen könnyelműen kezdték a mérkőzést a bajorok az ürességtől kongó müncheni stadionban, akár a vezetést is megszerezhettük volna. Erre az alkalomra a tévé képernyője előtt egy speciális „eredményjelzővel” készültem. Zöld tábla, cserélhető betűkkel és számokkal – a Chemoplast Brno gyártmánya. Mond valakinek valamit? Aztán vezetést szereztek a hazaiak, de az egész első játékrészben abszolút partiban maradtunk velük. Fordulás után persze némileg kijött a minőségbeli különbség, felkerült az „eredményjelzőmre” a 2-es, majd a 3-as is, miközben „csoda” történt: A teljesen beszorult DAC tíz emberrel védekezett, majd a 77. percben Olaf Thon a lesre játszó gyűrűjéből kilépve begurította a harmadikat. Éppen a 3-as számot kerestem, fél szemem a képernyőn, amikor a csereként beállt Szaban fordulásból a bal alsó sarokba bombázott. „Azonnal cseréld ki a 0-t is, fiam!” – szólt a fater, Dávid gólt lőtt Góliátnak. Szaban Tibor élete gólját lőtte, az egyetlen gólját DAC-mezben. A hajrában még két óriási helyzetet hagytunk ki! A tévékamerák jóvoltából az egész ország láthatta, hogy a DAC nem játszott alárendelt szerepet Münchenben, és egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna.
Az 1:3-as barátságos végeredmény számunkra egyet jelentett: odahaza maradt esélyünk az óriás ellen! Csak két gólt kell lőnünk és továbbjutunk, ilyen egyszerű!
Két hét múlva, 1988. november 9-e nemcsak egy átlagos szerda maradt Dunaszerdahelyen. A belépőjegyek már napokkal korábban elkeltek, aki lemaradt, annak bizony nem sok esélye volt hozzájutni. Állítólag további 35 ezer jegyigénylőt nem tudnak kielégíteni a szervezők. Úgy őriztük a jegyünk, mint valami értékapírt, egy olyan becses tárgyat, ami kapukat nyit meg előttünk.
Nekem az iskola kapuit, hiszen csak a belépőjegyemet felmutatva engedett el az osztályfőnök. Végül nem vártuk meg az utolsó két órát, elszöktünk hamarabb. Én a jegyemmel a főbejáraton keresztül, akinek nem volt jegye, az az ablakon mászott ki. Még mindig csak hetedikesek voltunk az amúgy is „süllyedő” Komenskýban. Szóval nem volt nagy mutatvány, az osztály padlója gyakorlatilag alacsonyabban volt, mint az udvar. Édesapám felöltözve várt otthon, mintha sejtette volna érkezésem. Három órával a kezdő sípszó előtt a helyünkön álltunk, nem is mozdultunk onnan a mérkőzés lefújásáig!
És az a tömeg! Ilyet azelőtt legfeljebb a május elsejei felvonulásokkor tapasztalhattunk. Boldog jegytulajdonosok rohantak a mérkőzésre a Felvidék minden szegletéből.
A Bayern München dunaszerdahelyi vendégszereplése valóságos népvándorlásra adott okot. A vendégcsapat előbb Münchenből Bécsbe repült, majd onnan autóbusszal utaztak Pozsonyba, ahol a Hotel Kijevben voltak elszállásolva. Csak közvetlenül a mérkőzés előtt érkeztek meg Dunaszerdahelyre. Kiszállva a Sport utcában állítólag afelől érdeklődtek, hol van a nagy stadion? Hát itt, ez a DAC-stadion, nincs másik! – jött a válasz. A csapattal együtt érkeztek a „hivatalos” Bayern-drukkerek is. Merthogy a kor sajátosságát az adta, hogy rengeteg kelet-német is érkezett a Csallóközbe, akik elvegyülve a hazaiak között igazi színkavalkádot hoztak mind a városra, mind pedig a stadionra. Ők ugye ’88-ban még nem utazhattak szabadon Münchenbe, viszont Csehszlovákia nekik baráti országnak számított! – még három év, s ledől a berlini fal.
Részünkről nem volt szervezett szurkolói vonulás, az ilyen finomságokra szinte napra pontosan még húsz évet várni kellett. Alkoholt is csak pult alól árultak.
És a dunaszerdahelyi aranycsapat? Naná, hogy megint a Mihályfa-kolóniai Moterestben tartott össze a Pecze legénység, s ugyanúgy fogadkozott akárcsak a drukkersereg. „Vígh „Duci” János, a DAC labdarúgó-szakosztályának titkára: „Mindenki egészséges, a legerősebb összeállításban lépünk pályára. Nagy lehetőség előtt áll csapatunk. Óriási siker lenne nekünk a továbbjutás… Dunaszerdahelyen az egyik kapu mögötti lelátót igyekeznek üzembe helyezni, s ezáltal 15 000 néző láthatja majd a nagy érdeklődéssel vár összecsapást” – írta november 8-án az ÚjSzó. Pecze Károly: „Nagyon bízom a közönségben. Tizenkettedik játékosunk lehet. Ha a meccs elején rúgnánk egy gólt.” Fieber Péter: „Nagyon erős a Bayern, de mindenki legyőzhető. Nem szabad fejetlenül játszani.” Simon Gyula: „Nehéz kilencven perc vár ránk. Megpróbáljuk a lehetetlent.” Tibor Mičinec: „Úgy érzem, rúgunk gólt, csak kapni nem szabad.” Rudolf Pavlík: „Vigyáznunk kell a Bayern ellenakcióira.” – szintén az ÚjSzóban a mérkőzés napján.
15 ezer nézőt vártak a szervezők, végül hivatalosan 15 572-en váltottak jegyet a találkozóra, ami abszolút és immár megdönthetetlen nézőcsúcs Dunaszerdahelyen. A MOL Aréna befogadóképessége „mindössze” 12 700, de biz’ örülnénk, ha „csak” az megtelne!
Pedig a stadionunk akkoriban átépítés alatt állt. Az északi lelátó félig sem volt kész, a délihez még hozzá sem kezdtek, illetve ideiglenesen földsánccal és a sikabonyi úttörőstadion lelátójával toldották meg. Egyszeriben senki sem beszélt arról, hogy a ligában rossz a csatárjátékunk, lassúak vagyunk, s Pecze mester folyton kivár a cserékkel. A két csapat, de legnagyobb meglepetésemre a játékvezetők is bemelegítettek. Ilyet sosem láttam korábban! Mielőtt útjára indult volna a labda, a zöld ruhás „fakabátok” eltávolítottak egy szerintük (pártunk és kormányunk ideológiája szerint) oda nem illő dunaszerdahelyi molinót, ami a németeket üdvözölte volna. Ki emlékszik a szövegére? Én igen:
„Welcome the Great Hungary!”
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a görcsös akarás zavarodottságot és pontatlanságot hozott, ráadásul a szerencse is elpártolt tőlünk. Már a 2. percben megsérült védelmünk oszlopa, és csapatkapitányunk, Dušan Liba. Az 5. percben büntetőből gólt kaptunk, majd a 29. percben Olaf Thon egy távoli lövéssel duplázott – 0:2. És mi szurkolók? Azt számoltunk, hány gólt kell így rúgnunk, hogy továbbjutásunk: „Csak ötöt!”
Aztán seperc alatt minden eldőlt. A csereként beállt Szaban Tibort a 36. percben kiállította az északír játékvezető, mivel szerinte szabálytalanul ütközött a Bayern kapusával?! Én ma is azt állítom, Aumann esett rá Szaban lábára, de ez semmin sem változtat. Akkor és ott kiesett a DAC az UEFA-kupából. Nem maradt más hátra, mint tisztességesen befejezni a mérkőzést. Ami sikerült is, mivel a második játékrészben feljavult a játékunk, igaz, a bajoroknak nem volt szándékukban kihajtani a lelküket. Maradt:
1988. 11. 09., UEFA-kupa – 2. forduló, visszavágó: DAC–Bayern München 0:2 (0:2) DAC: Vahala – Kapko, Liba (8. Szaban), Hodúr, Fieber – Pavlík, Simon, Kašpar, Takáč – Šoltés (88. Kulich), Mičinec. Edző: Pecze Károly.
Az évszázad mérkőzése tehát, ha úgy tetszik, kudarccal végződött számunkra, ráadásul – sorozatunk fősodra szempontjából – egyetlen hazai nevelésű játékosunk sem volt alanya. Ennek ellenére mégsem hagyott bennünk negatív emlékeket, sőt. Évek, évtizedek múltával is közszájon forgó téma, szurkolói találkozók, évfordulók, visszaemlékezések tárgya maradt. Klubtörténetünk legtöbbször visszanézett mérkőzése, amiről újabbnál újabb történetek keringenek, kiszínezve a múltat, egy letűnt kort, ami talán jobb volt, mint a mai, talán nem. Talán csak szebb, mert feltétlen hittünk benne. Megbíztunk a klub vezetőiben, pedig nekik fele annyi lehetőség sem volt a kezükben, amennyi mostanra megadatott Dunaszerdahelyen.
Weisz Misi bácsi, aki kapcsolatait kiaknázva mindannyiunk javát szolgálta. Nagy Józsi bácsi, aki a semmiből épített stadiont. Nagy Pista bácsi, aki mindig megadta a módját, s még a müncheniek vezérkarát is úri módon megvendégelte. Az évszázad mérkőzése egy korszak kicsúcsosodását jelentette, a példátlan társadalmi összefogás eredménye volt, miközben olyan legendák születtek, akiket illik megbecsülnünk. Egyeseket már csak az emlékeinkben őrzünk közülük. Megtanultuk azt is, a jobbtól nem szégyen kikapni!
„Vége a felfokozott futballünnepnek Dunaszerdahelyen. A DAC a vártnál simábban, gyenge játékot nyújtva kikapott az UEFA Kupa visszavágó mérkőzésén és a már korábban kiesett három csehszlovák csapat után elbúcsúzott a nemzetközi porondtól. Mondjuk meg őszintén: másként képzeltük el a búcsút. Hogy nem így történt, abban több tényező is közrejátszott. A sportban helyénvaló a józan derűlátás. A futballban még jobban. Itt nem másodpercekre, méterekre mérik a tudást. De van szemünk és láthatjuk a két csapat közti különbséget. A Bayern-DAC első mérkőzés után azt írtuk: nem szabad elfeledni, a vendéglátók még a DAC „sűrített” védekezése ellenére is képesek voltak egyéni megoldásokra, gyors kombinációkra. Úgy vették át a labdát, hogy abból rögtön kezdeményezés született, nemcsak mozdulataik voltak gyorsak, hanem gondolkodásuk is… A játéktudásbeli különbség csak egy bizonyos szintig pótolható akarással, küzdőképességgel. Ha túl nagy a „szakadék”, semmi sem segít, statisztákká válnak a kevésbé képzett csapat tagjai, képtelenek saját játékukat rákényszeríteni ellenfelükre, tanácstalanság, tehetetlenség lesz úrrá futballozásukon. Így volt ez a DAC esetében is…” – a korszakhoz hozzá tartoztak Tomi Vince olykor kegyetlenül kijózanító sorai is. ÚjSzó, 1988. 11. 11.
A föderális liga legfelső osztályában ezúttal gyengébben szerepeltünk, ami talán törvényszerű is volt egy ilyen „felfokozott futballünnep” után. Ma már pontosan tudjuk, a DAC–Bayern jelentette a csúcspontot, s egy ideig lefelé vezetett utunk. A következő idényben kiesési gondjaink lettek – de erről majd legközelebb.
Tavasszal Stanislav Lieskovský (Sparta Prága) és Boros Gábor (Rimaszombat) érkezett a csapathoz.
Az idénynyitó DAC–Slavia [1:0] mérkőzésen mutatkozott be a hazai közönségnek Stanislav Lieskovský. A következő öt év során összesen 58 bajnokin húzta magára a sárga-kék mezt, ezalatt két gólt szerzett. Játékintelligenciája messze túlszárnyalta korát. A vágbesztercei születésű középpályás, játékmester kiválóan látott a pályán, kortársai csakis elismerően szóltak róla. Sajnos már csak az égi futballpályákat erősíti. Stano egy volt azok közül, akik a Csallóközt második otthonukká fogadták. ’89 tavaszán a csapat szempontjából említést érdemel a Sparta Prága ellen megvívott, 2:2-es döntetlennel végződött hazai rangadó. Valamint a pozsonyi Slovan elleni – első – 5:2-es győzelmünk. A végső táblázaton elfoglalt 6. helyezésünk reálisnak volt mondható, viszont Európa kapui így egy időre bezárultak előttünk. Legjobb góllövőnk Mičinec volt, aki 12 találatig jutott.
Csapatunk kerete az 1988/1989-es idényben a bajnoki mérkőzések szemszögéből (mérkőzés/gólok): Vahala 29/0, Mana 1/0 – Belanský 10/0, Boros 4/0, Fieber 28/1, Hodúr 23/0, Kapko J. 22/0, Kašpar 29/6, Kulich 13/2, Liba 25/3, Lieskovský 15/1, Medgyes J. 15/0, Medgyes P. 8/0, Mičinec 30/12, Nagy J. 3/0, Pavlík 30/4, Simon 22/3, Szaban 16/0, Šoltés 24/1, Takáč 30/4, Végh S. 1/0, Zsákovics 6/0.
Végh Sándor (1970–2011)
A bajnokság utolsó mérkőzésén csereként állt be a dunaszerdahelyi születésű Végh Sándor, aki a pozsonyi Slovan neveltje volt, ám miután nem került be a felnőttcsapatba, a DAC-hoz igazolt. A fiatalon elhunyt balhátvéd a sárga-kék színekben 1990 és 1997 között 87 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Közben a Pecze Károly irányította nagyszombati Spartaknál is megfordult, majd félévet Rimaszombatban töltött. Ligás karrierjét a ligetfalui csapatban fejezte be. Összesen 115 élvonalbeli meccsen szerepelt. Később osztrák és német alsóbb osztályú együttesekben is futballozott.
ELŐZŐ RÉSZ:
Volt egyszer egy dunaszerdahelyi aranycsapat 1. rész
Volt egyszer egy dunaszerdahelyi aranycsapat 2. rész
Volt egyszer egy dunaszerdahelyi aranycsapat 3. rész
Volt egyszer egy dunaszerdahelyi aranycsapat 4. rész