Képek: a szerkesztő archívuma
1989/1990. Az évszázad mérkőzését követő idényben minden tekintetben más szelek kezdtek fújni a Sport utcában. Pecze Károly mester, sikereink kovácsa öt év után vette a kalapját, és az aranycsapatból is több kulcsjátékos távozott, ami így jó néhány karátot vesztett finomságából. Nekem Pecze egyet jelentett a DAC-cal. Igaz, láttam Szikorát is a kispadon, de amióta bőröm alá ivódott a foci minden mozzanata, a rekedtes hangú Karcsi bácsi volt a sárga-kékek trénere. S nem mellesleg Pecze Károly dunaszerdahelyi ténykedése alatt egy kisfiúból tinédzser lett.
Tény, hogy talán még sosem kezdte a föderális liga új idényét ennyire meggyengült kerettel a DAC. Nem elég a kulcsjátékosok távozása, a felkészülés során Lieskovský és Kapko is megsérült. Mindkettőjüket megműtötték, és az első fordulókban nem léphettek pályára. S bár az új igazolások később bizonyítottak, mindannyian sejteni véltük, hogy ez a szezon nem lesz sétagalopp. Sajnos igazunk lett, a Bayern meccs után másfél évvel kiesési gondjaink akadtak.
Aranycsapatunk történetében akadtak olyan játékosok, akik bár nem magyar nemzetiségűek voltak, de zokszó nélkül tiszteletbeli magyarnak fogadtuk Őket. Sorozatunk utolsó részében róluk is szólunk.
Petr Kašpar
Vagyis ahogyan sokan ismerik: Kafé. A kolíni születésű fiatalember jött, látott, Dunaszerdahelyen családot alapított, majd itt is maradt. Egy sportember, akinek még az is megbocsátható, hogy dunaszerdahelyiként a legnagyobb riválisunk alelnöke lett! Labdarúgó pályafutása szülővárosa ifjúsági csapataiban kezdődött, majd a katonai szolgálat után a prágai Slavia színeiben debütált a föderális ligában. Ezt követően egy szezon erejéig visszatért Kolínba, ahonnét 1986-ban a DAC-hoz igazolt. Szinte ismeretlenként érkezett hozzánk, mégis rögtön együttesünk egyik alapemberévé vált. Első idényében Szlovák és Csehszlovák Kupát nyert. Egyetlen játékosként a DAC mind a tíz nemzetközi kupamérkőzésén pályára lépett! Nyolc idényt töltött a DAC-nál, közben egy szezon erejéig (1992/93) az Újpesti TE játékosa is volt. A föderális ligában 175 mérkőzést játszott (ebből 158-at a DAC színeiben), 10 gólt lőtt. A szlovák ligában 25 találkozón lépett pályára sárga-kék mezben. Az 1994/95-ös szezonban sérülés miatt a DAC-nál fejezte be csúcsszintű pályafutását. Ezt követően több környékbeli alacsonyabb osztályú község csapatában játszott, ezzel párhuzamosan pedig a DAC-nál menedzseri karrierbe kezdett. 2001-ben a ligetfalui Artmediába ment, ahol menedzserként dolgozott. 2010-ben követte Ivan Kmotríkot a Slovanba, ahol vezérigazgatóként és a klub főmenedzsereként tevékenykedett, majd az égszínkékek alelnöke lett…
1989 őszén a sporton kívül más, a társadalmat gyökeresen megváltoztató eseményben is volt részünk. November 17-én kezdődött a bársonyos forradalom, s emiatt a bajnokság lebonyolítási rendje is eléggé összekuszálódott.
Távoztak: Ján Hodúr, Milan Mana, Dušan Liba (mindhárman osztrák alacsonyabb osztályú együttesbe), Tibor Mičinec (Apoel Nicosia), Nagy Jaro (Szenc). Úgy tartják azonban, minden rosszban van valami jó. Most legalább lehetőséget kapnak a korábban leigazolt, tehetségesnek tartott labdarúgók, olyanok, akik többnyire a tartalékok keserű kenyerét ették, s a kispadról nem tudtak bizonyítani.
Ján Hodúr
Középpályánk szürke eminenciása, aki elképesztő munkát végzett csapatunkban. Részese volt a DAC történelmi feljutásának az 1. ligába, és oszlopos felejthetetlen tagja aranycsapatunknak. Nem mellesleg évekig Dunaszerdahelyen élt. Szülővárosában, Szereden kezdett focizni, majd katonaévei után a pozsonyi Slovan, a Ligetfalu, a Túrócszentmárton és a Szenice csapataiban is megfordult. Az Erdőhátról igazoltuk őt az 1983/84-es idény közben, majd 1989-ig maradt a dunaszerdahelyi csapatban, átélve mindazon sikereket, amit hatrészes összeállításunkban igyekeztünk visszaadni a Klikk Out olvasóinak. Statisztikája a DAC-ban: 133 mérkőzés (93 az 1. ligában, 40 az 1. SZNL-ban), 10 gól. Ezt követően különböző osztrák alacsonyabb osztályú bajnokságokban futballozott, és rövid ideig edzőként is dolgozott. Az 1992/93-as és az 1993/94-es évadok során a DAC másodedzője, majd az 1997/98-as idényben további öt mérkőzésen szerepelt e szerepkörben csapatunknál. Ezzel párhuzamosan játékosedző volt különböző járási alacsonyabb osztályú csapatoknál. 53 éves koráig aktívan futballozott…
Anton Dragúň, a Pecze mester helyett a DAC-hoz érkező új edző arról volt ismert, hogy szeretett kísérletezni.
Nem félt a fiatalok, vagy a már „leírt” játékosok csatasorba állításától. Ezúttal rá is kényszerült, mert a DAC minden csapatrészén változtatnia kellett. Érkeztek: Vratislav Chaloupka (H. Králové), Radko Király (Igló), Rostislav Prokop (Baník Ostrava), Miloš Tomáš (Slovan Pozsony), Vladimír Mička (Inter Pozsony), Tóth Ferenc és Szabó Nándor (katonai szolgálatuk letelte után). Egy dolog biztos volt: a DAC-ot oly sokszor leírták már, de mindannyiszor tévedtek a kritikusok. Mert a dunaszerdahelyi foci szenvedéllyel teletűzdelt „felvidéki vallás” lett, a mindennapjaink része. Palágyi Lajos a korszak egyik hozzáértő sportújságírójának idény előtti gondolatai hűen tükrözték mindezt:
„…A most lezárult bajnoki idény előtt megint jelentkeztek a tamáskodók, hogy a csapat elfáradt, kiégett, kiöregedett, jó lesz, ha megússza egy sima bentmaradással. Merthogy minden csoda csak három napig tart. A DAC esetében azonban a jelek szerint nem érvényesek a sémák, mert az igencsak szép hatodik helyen végzett… Tárgyilagosan el kell azonban ismerni, hogy ezúttal időnként már csikorgott a DAC szekere. Nem működött olyan olajozottan, mint régen. Bár otthonában megint nem talált legyőzőre, idegenben mindössze három gólt lőtt, és ez szegénységi bizonyítvány egy olyan csapattól, amely már átesett a rangos nemzetközi kupaszereplésen…
Pecze Károly, a távozó edző: Engem legtöbbször azzal vádoltak, hogy nem értek a felállításhoz, nem tudok cserélni. Mondjam azt, hogy a kibicnek semmi sem szent? Felállítottam volna én minden egyes mérkőzésre a legerősebb csapatot, de hogyha mindig annyi volt a sérült? Persze, nem akarok magyarázkodni, szerintem a hatodik hely nagyon szép, ezt is terveztük. Nem vallottunk szégyent. Úgy hiszem, emelt fővel távozhatok Dunaszerdahelyről, sok szép sikert értünk el a csapattal edzősködésem alatt, s nekem is sok sikerélményben volt részem. Nagyon jól éreztem magam, s ha majdan igényt tartanak a szolgálataimra, szívesen visszajövök. Most két évre Győrbe, a Rába ETO csapatához szerződtem. Izgalmasnak ígérkezik a munka, a Rába egy nagyon jó képességű csapat, a magyar bajnokság színvonala is minden más vélemény ellenére elég magas, s végül én leszek az első csehszlovák edző, aki szocialista országban vállal munkát…” – A Hét, 1989. 08. 11.
Pecze 1989 és 1991 között volt a Rába ETO vezetőedzője, első idényében csapata a magyar NB1. 12. helyén végzett. Bár a győriek ezen időszaka eredményességben elmaradt a korábbi Verebes-korszak sikereitől vagy Pecze Károly saját későbbi nemzetközi eredményeitől, a DAC korábbi mestere a győri klub történetének egyik neves, nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakembere maradt.
A DAC Pecze nélkül még ennél is gyengébben szerepelt. Bajnoki idényünket 1989. augusztus 13-án kezdtük a pozsonyi Slovan elleni hazai vereséggel.
A sors pedig úgy hozta, hogy az őszi idény végén mindössze egy ponttal gyűjtöttünk többet, mint a kiesőjelölt Nagyszombat. A bársonyos forradalom kezdetének turbolens időszakában, amikor sorra maradtak el mérkőzések – sőt teljes fordulók is –, ugyanakkor kétszer is sikerült odahaza 5:0-ra legyőzni aktuális ellenfelünket – a brünni Zbrojovka és a prágai Slávia együtteseit. Ebben az időszakban tanultuk meg egyik új szerzeményünk, Radko Király nevét, aki végül a DAC házi gólkirálya lett.
1989. 11. 19.: DAC – Zbrojovka Brünn 5:0 (2:0) g.: Simon 2, Király 3. DAC: Vahala – Kapko, Kašpar, Prokop, Tomáš (85. Szaban) – Lieskovský, Simon, Fieber – Király (89. Šoltés), Chaloupka, Takáč. Edző: Anton Dragúň.
1989. 12. 10.: DAC – Slávia Prága 5:0 (3:0) g.: Király 2, Fieber, Pavlík, Klusáček öngól. DAC: Vahala – Kapko, Kašpar (79. Tomáš), Prokop, Szaban – Pavlík, Simon, Fieber – Király, Chaloupka, Takáč (82. Lieskovský). Edző: Anton Dragúň.
A motivációval tehát főként hazai környezetben nem volt gond, viszont idegenben mindössze egy pontot szereztünk. Erről is beszélt Rudo Pavlík a Štart c. magazinban adott interjújában. Rudo, a középpálya császára Petr Kašparhoz hasonlóan örökre egy maradt közülünk!
Rudolf Pavlík
A „hatos” Rudo az Erdőhát szülöttje, aki már 17 évesen a Szenice felnőtt csapatában szerepelt, és tehetségére a csehszlovák korosztályos válogatottakban is igényt tartottak. 1981-ben részt vett az U19-es Eb-n, majd a Zbrojovka Brünn csapatához igazolt, ahová katonaévei után is visszatért. Innen szerezte meg őt a DAC 1986-ban. Dunaszerdahelyen hat bajnoki évadot (1986-1992) töltött, és a föderális ligában szereplő aranycsapatunk kihagyhatatlan tagja lett. Ebben az időszakban mindössze öt mérkőzésről hiányzott! Kivételes futballista volt, remek rúgótechnikájú középpályás, akitől csapatunk támadásainak túlnyomó többsége indult, szervezte a játékot, emellett gólokat is szerzett. Egyszeres csehszlovák válogatott. További klubjai: Bohemians Prága 2x, Viktoria Žižkov, Viktoria Plzeň, Hradec Králové. Az 1995/96-os idényben visszatért a DAC-hoz. Összesen 200 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt klubunk színeiben, amivel Ján Kapko (204) után a második helyen áll a házi örökranglistán. A következő években alacsonyabb osztályú osztrák bajnokságokban játszott, majd játékosként és később pedig edzőként Királyfiakarcsán tevékenykedett, illetve a DAC diákcsapatát is vezette. Rudo a DAC-ból való távozása után is csallóközi maradt…
Mindeközben a kivételesen gyenge őszi szereplés miatt szükségessé vált megerősíteni csapatunk keretét.
Az 1990-es tavaszi idény előtt érkeztek Dunaszerdahelyre: Pisár József (Rimaszombat), Igor Súkenník (Szered), František Trungel (Verebély), Ján Lišivka (Nagymihály), Marián Valach (Zsolna), Oldřich Škarecký (Vítkovice). Rajtuk kívül még a katonai szolgálata letelte után Radványi Miklós jött vissza tavasszal Dunaszerdahelyre. Távoztak: Boros Gábor (Jolsva), Martin Kulich (Vágsellye), Peter Šoltés (Szenc), valamint a Medgyes testvérek, József (Törökország) és Péter (Ógyalla). Illetve Lieskovský ismét sérülés miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére. Hirtelen megváltozott politikai helyzetben és a közelgő olaszországi világbajnokság miatt erőltetett tempóban zajlott le a bajnokság tavaszi szakasza. Rövidtávon sem az egyik, sem a másik nem volt hasznunkra.
Ján Kapko
A lejátszott mérkőzések tekintetében klubunk abszolút csúcstartója, aranycsapatunk jobbhátvédje, aki pályafutása befejeztével szintén Dunaszerdahelyen maradt. Összesen 204 élvonalbeli mérkőzés fűződik a nevéhez, illetve egy bajnoki gól a föderális ligában. Ehhez jön még néhány találkozó a 2. ligából, ami összesen 237 pályára lépést jelent sárga-kék mezben. A trencséni járásbeli Bérces szülöttje, ahol a labdarúgás alapjaival is megismerkedett. Ezt követte Máriatölgyes, majd a trencséni Jednota TSS. Katonaéveit a prágai Duklában töltötte, majd visszatért Trencsénbe, ahonnét az 1984/1985-ös idényben – tehát még az 1. SZNL-ben – leigazolta őt a DAC. 1992-ig maradt a Dunaszerdahely játékosa. Ausztriai vendégjáték után a nagyszombati Spartak következett, 1997-ben innét tért vissza a DAC-hoz, ahol még három szezont lehúzott. Levezetésképpen alacsonyabb osztályú járási együttesekben szerepelt játékosként, később pedig edzőként. A DAC „örökös kettese” háromszor ölthette magára a csehszlovák válogatott mezét, ezenkívül az olimpiai válogatottban is szerepelt.
Hiába az erősítések, a gyenge ősz után a tavasz, ha lehet, még gyatrábbra sikeredett. Hat fordulóval a vége előtt szinte az „életünkért” játszottunk: DAC–Nagyszombat 1:0! A kiesés réme, mint Damoklesz kardja lógott a fejünk felett.
Gyenge szereplésünk a nézőszámban is megmutatkozott, ezt a Šport napilap tárgyilagosan közölte: „Már nem járnak annyian, mint a csapat aranykorában!” – és valóban, a DAC aranykorának ezzel az idénnyel vége lett. Azoknak pedig, akik napjainkban a saját nevelésű játékosaink szerepeltetését hiányolják a felnőttek között, bizony kijózanítólag hathatott eme néhány szösszenet. A föderális liga 1989/1990-es idényének azonban még mindig nem volt vége.
Ugyanis a 28. fordulóban a DAC kezdőcsapatában, hazai közönség előtt debütált egy vezekényi fiatalember a föderális ligában.
Zöldfülűként, élete első felnőtt bajnoki mérkőzésén rögtön be is talált az ellenfél hálójába, majd az utolsó fordulóban ismét. Ezt is, azt is élőben láttam! – ami persze dunaszerdahelyi létemre nem volt nagy dicsőség. Higgyétek el, abban az időben is balzsam volt a lelkeknek, hogy néhány sikeres év után gyakorlatilag a „mi kutyánk kölyke” mentette meg a DAC-ot a kieséstől. Gondolom kitaláltátok a nevét, igen, a Miki, a Miki, a Radványi Miki! Bár jónéhányan sorban álltak az „előszobában”, végül Miki lett az egyetlen saját nevelésű játékosunk, aki az 1989/1990-es idényben bajnoki mérkőzésen pályára lépett. Csupán a 29. fordulóban vált biztossá a bentmaradásunk, miután pontot szereztünk a Vítkovice otthonában, ezzel egyidejűleg pedig a Nagyszombat vereséget szenvedett. Így aztán a bajnokságot épphogy a „vonal felett”, a 14. helyen zártuk.
Az 1989/1990-es idényben a DAC csapatában pályára léptek (mérkőzés/gól): Vahala 30/0 – Belanský 22/2, Boros 2/0, Fieber 29/3, Chaloupka 17/1, J. Kapko 23/0, Kašpar 29/1, Király 21/7, Lieskovský 13/0, Lišivka 4/0, Medgyes J. 7/0, Medgyes P. 4/0, Pavlík 27/5, Prokop 14/1, Radványi 3/2, Simon 28/4, Súkenník 11/0, Pisár 10/0, Szaban 15/0, Škarecký 14/0, Šoltés 6/0, Takáč 28/3, Tomáš 13/0, Végh 1/0.
A gyenge szereplés mellett azért illik megemlíteni, hogy a szezon utáni olaszországi labdarúgó vb-n a csehszlovák keret tagja volt Fieber Péter is mint a DAC első olyan játékosa, aki világbajnokságon képviselhette klubunkat. Szintén ide tartozik, hogy 2-3 fordulóval a föderális liga következő idényének vége előtt a DAC még listavezető volt, de végül csak a 4. helyen értünk célba. Ezenkívül még két évfolyamot élt meg a közös cseh és szlovák bajnokság. Az elvtársakat ’89-ben elhajtottuk, és Csehszlovákia ’93 január elsején kettévált. Ez az időszak azonban a dunaszerdahelyi labdarúgás szempontjából semmiképpen sem nevezhető már aranykorszaknak. Persze érdekes téma a kilencvenes évek focija is, de erről majd talán legközelebb, egy másik bajnoki szünetben…
A borítóképen is szereplők névsora: Felső sor, balról: Farkas, Végh, Lieskovský, Király, Boros, Vahala, Tomáš, Szaban, Kulich, Antal, Mička. Középső sor, balról: Reisz csapatvezető, MUDr. Miklós orvos, Simon, Chaloupka, Belanský, Medgyes J., Tóth F., Prokop, MUDr. Stadtrucker orvos, Simonics gyúró. Alsó sor, balról: Pavlík, Šoltés, Fieber, Kuczman másodedző, Šanta szakosztályelnök, Dragúň edző, Kapko, Kašpar, Takáč.
A dunaszerdahelyi aranycsapat története megismételhetetlen, akárcsak a gyerekkorom. Bárcsak tévednék, legalább az egyikben! De melyik legyen az? Hajrá, DAC!
ELŐZŐ RÉSZ:
Volt egyszer egy dunaszerdahelyi aranycsapat 1. rész
Volt egyszer egy dunaszerdahelyi aranycsapat 2. rész
Volt egyszer egy dunaszerdahelyi aranycsapat 3. rész
Volt egyszer egy dunaszerdahelyi aranycsapat 4. rész
Volt egyszer egy dunaszerdahelyi aranycsapat 5. rész