Képek: Soós Bertalan és a szerkesztő archívuma. Videó: Soós Bertalan.
Hivatalosan: Jednonté roľnícke družstvo „Dukla” Dunajská Streda, so sídlom vo Vydranoch, vagyis ezúttal az egykor közel négyezer hektáron gazdálkodó, hodosi székhelyű Dunaszerdahelyi „Dukla” Egységes Földműves Szövetkezetről lesz szó. Nem semmi alakulat lehetett! – gondolhatná, aki először olvassa eme sorokat vagy először hall városunk szövetkezetéről. Egy dunaszerdahelyi mezőgazdasági üzem, amelynek nem Dunaszerdahelyen, hanem a szomszédos Hodos községben volt a székhelye? Ehhez bizony nem árt ismerni a történelmi hátteret és az összefüggéseket. Továbbá ahhoz, hogy 1975. január 1-én a Dukla EFSz ebben a formában létrejöhessen, a helyi viszonyokkal is érdemes tisztában lenni. Ha érdekel, ne lapozz el, visszaviszlek a múltba.
A 2. világháborút követően az ország mezőgazdaságának szocialista átszervezése szovjet mintára történt. Az ún. kollektivizálás során a paraszti magángazdaságokat felszámolták, és területükből mezőgazdasági nagyüzemeket: egységes földműves szövetkezeteket (EFSZ = JRD) vagy állami gazdaságokat (ÁG = ŠM) hoztak létre. A szövetkezetesítés első szakasza 1949 tavaszán kezdődött, tetőpontját pedig 1952-ben érte el. Bár hivatalosan önkéntes jellegű volt, gyakorlatilag erőszakos összevonások történtek. A hatóságok a vonakodó, az általuk kulákoknak nevezett parasztságot ugyanis a kontingensek emelésével és más erőszakos módszerekkel igyekeztek ellehetetleníteni, meggyőzni, illetve beterelni a szövetkezetekbe.
„Korszakalkotó jelentőségű volt az 1949-ben megalkotott „Egységes Földműves-szövetkezetekről” szóló 69/1949 Zb. törvény és az ennek alapján a Szövetkezetek Központi Tanácsa [ÚRD=Ústredná rada družstiev] által kiadott Mintatalapszabály. A döntő dokumentum azonban a CSKP IX. kongresszusa volt, mely a „szocialista építés fő irányai” között kijelölte a mezőgazdaság szocialista átszervezésének feladatait és azt a szocializmus felépítésének alapvető feltételeként jellemezte” – Nagy Rudolf, Mag Gyula – A Dunaszerdahelyi járás múltja és jelene c. könyv alapján.
„Pártunk” a szövetkezetesítés kezdetét 1949. március 1-re jelölte ki. A Dunaszerdahelyi járásban – amelyhez anno nem tartoztak az akkor különálló Somorjai és Nagymegyeri járások – már 1949 tavaszán megalakultak az első szövetkezetek. Ez év őszén Dunaszerdahely is csatlakozott az efsz-ek nagy családjához – akkor még önállóan. A dunaszerdahelyi efsz első telephelye a Karcsai úton volt, a későbbi nehézgépgyár helyén. 1950-ben a két – akkor még különálló – településrészben, Sikabonyban és Ollétejedben is alakult szövetkezet, illetve ugyanebben az évben szintén megalakultak a helyi szövetkezetek Hodosban és Nagyabonyban – e két községnek majd később lesz jelentősége.
A kezdetekben külön (Dunaszerdahely, Sikabony, Ollétejed) aztán 1960-ban területileg is összevonva (Dunaszerdahely), majd 1975-ben egyesülve, más szóval társulva (Dunaszerdahely + Hodos és Nagyabony).
De míg 1960-ban a területkoncentráció, addig 1975-ben már a modern nagyüzemi gazdálkodás jelentette az elsődleges szempontot. Ennyi lenne röviden, dióhéjban, bár a történet nem ilyen egyszerű. Akiknek a földjét és jószágát „elvették”, nyilván nem önként és dalolva „mentek a táncba”, ám az évtizedek során megerősödött szövetkezetek a társadalmi viszonyokhoz képest sikeresebben fejlődtek, s felvirágoztak. Ilyenek voltak a Csallóközben pl. a somorjai „Kék Duna”, a vásárúti „Csehszlovák-Szovjet Barátság”, a balonyi „Csilizköz”… és ilyen lett a dunaszerdahelyi (tulajdonképpen hodosi) „Dukla” is!
Több, főleg kisebb településen a szövetkezetek jelentették az egyetlen munkalehetőséget.
Általánosságban elmondható, hogy az ország déli, tehát főként magyarok által lakott részében a kollektivizálást némileg „megkönnyítette”, hogy az 1945 és 1948 közötti lakosságcsere és a deportálások következtében a falu vezető rétegét alkotó gazdatársadalom jelentősen meggyengült. A dél-szlovákiai szövetkezetek alapítói a föld nélküli mezőgazdasági munkások mellett főként az ide telepített szlovákok voltak, s kezdetben ők töltötték be a szövetkezetek vezető tisztségeit is. Később ezen posztokat helyi szakemberek, a volt gazdák vették át, ami hozzájárult a szövetkezetek fejlődéséhez.
A kollektivizálás folyamata az 1950-es évek közepén visszaesett, majd annak második szakaszát 1957-ben hirdette meg a CSKP.
Ekkor a szövetkezetesítés erőszakos módszerei helyett az illetékesek más eszközöket ragadtak meg: a szövetkezetek gépesítésének felgyorsítása, és a munkabérek növelése került előtérbe. Ennek eredménye az volt, hogy a más kiutat nem látó falusi lakosság tömegesen lépett be a szövetkezetekbe. A kollektivizálás ugyan jelentős szerepet játszott a dél-szlovákiai magyar térségek gazdasági és szociális viszonyainak javulásában, mindeközben azonban hozzájárult a hagyományos falusi közösségek felbomlásához is. A földjüktől megfosztott magyarok egy része városokba költözött, vagy a távolabbi ipari beruházásokon keresett munkát.
A szövetkezetek gépparkja kezdetben az ún. Gép- és Traktorállomások (STS = Strojová a traktorová stanica) hatáskörébe tartozott.
A járás első traktorállomásai már 1946-ban megalakultak, ezeket a MEDOP („Mechanizačno-dopravný podnik”), vagyis a Mezőgazdasággépesítési Intézet felügyelte. Dunaszerdahelyen ilyen traktorállomás jött létre pl. a Karcsai úton, az egykori szövetkezettel szemben. 1968/69-ben a traktorállomás csarnokait a pozsonyi Tesla dunaszerdahelyi üzeme foglalta el. Napjainkban többek közt itt van a „Simek iskola” néven ismert Műszaki Szakközépiskola. Egy ilyen traktorállomás volt a belvárosban a mai Kondé Püspök utcában is – ez azonban tudtommal az Állami Gazdasághoz tartozott.
Merthogy Dunaszerdahelyen, a Sárga Kastély mögött állami gazdaság, vagyis állami tulajdonú mezőgazdasági vállalat is üzemelt. De ez egy másik sztori lenne…
A belvárosi traktorállomás udvarát később az Ister Járási Vegyesipari Vállalat hasznosította. A Gép- és Traktorállomások feladata az állami tulajdonban lévő nehézgépek – traktorok, cséplőgépek, kombájnok – koncentrálása, illetve szervizelése volt, valamint, hogy segítsék a mezőgazdaság gépesítését és a szövetkezetek munkáját. Nem elhanyagolható a korszakra gyakorolt ideológiai szerepük sem, amiért pl. előszeretettel alkalmaztak nőket is. A város vagy község első női traktorosának közel akkora pompa járt, mint az űrhajós Jurij Gagarinnak! A gépállomások szerződés alapján végeztek szántást, vetést és aratást a környező szövetkezetek részére, amiért az egyes szövetkezetek terményben vagy pénzben fizettek. Az elmúlt évtizedek során fokozatosan megszűntek, az 1980-as évek elején a Dunaszerdahelyi járásban már csak a gellei traktorállomás működött.
Ennyit általánosságban a szövetkezetekről, most pedig térjünk rá epizódunk témájára, a Dukla EFSz-re.
Kezdjük azzal, mekkora ideológiai flow volt annak idején 1949 szelleme, vagyis a szövetkezetesítés „magasztos” eszméje. Mintha az efsz-ek létrejöttével legalábbis a Walhallába kerültünk volna:
„Sokan vannak széles e hazában, kik harminc évvel ezelőtt – az új emberöltő elején – úgy találkoztak a történelemmel, hogy munkássorsból. cselédsorsból, parasztsorsból egyenesen a közös gazdálkodás nagy reményre jogosító sodrásába csöppentek bele. És nem tudták, nem tudják abbahagyni, mert ha a munkája eredményét látja az ember, tovább akarja azt csinálni. Ezt diktálja a földművesek ősi ösztöne. Harminc évvel ezelőtt öt falu – Ollétejed, Hodos, Sikabony, Nagyabony és Dunaszerdahely földművesei is a közös gazdálkodás útjára léptek. Öt falu földművesei, öt falu nincstelenje, cselédje. Egyiküknek lova, másikaknak tehene, a többségnek viszont csak a munkaereje volt. A szó szoros értelmében véve összefogták nadrágszíjnyi földjüket, testi erejüket…” – Szabad Földműves, 1979. 09. 01.
A dunaszerdahelyi szövetkezet 1949 őszén alakult, őket követték 1950-ben a többi négy község szövetkezetei. Egy évtizedig külön-külön gazdálkodtak, majd 1960-ban – amikor országos szinten is átrajzolták a kerület- és járáshatárokat – Sikabonyt és Ollétejedet közigazgatásilag Dunaszerdahelyhez csatolták. Dunaszerdahely ezzel egyidőben városi rangot kapott. Kézenfekvő, de gazdasági szempontól is előnyös volt, hogy a közigazgatásilag egyesült három település szövetkezetei 1960-ban szintén egyesüljenek.
„1960. januárjában a járási pártbizottság és a járási mezőgazdasági osztály javaslatára a dunaszerdahelyi szövetkezethez két szomszédos gazdaság, a sikabonyi és az ollétejedi EFSz csatlakozott. A három gazdaság alkotja ma a dunaszerdahelyi Dukla egyesült szövetkezetet…” – Szabad Földműves, 1974. 06. 01.
„Dukla egyesült szövetkezet” – vagyis a további (1975-ös) társulás előtt már Duklának hívták a helyi efsz-t! Nyilván választhattak volna magyarosabb elnevezést, illetve találtam is utalást egy bizonyos „Haladás” EFSz-re, de abban az időben a 2. világháború menetét jelentősen befolyásoló duklai csatáról elnevezni valamit teljesen hétköznapinak számított. A Vámbéry tér szintén Dukla tér volt egykor.
Miután a dunaszerdahelyi, ollétejedi és a sikabonyi szövetkezetek fúzióra léptek, a közös tervezés során úgy döntöttek, mindent ott tenyésztenek és termelnek majd, ahol az addigi tapasztalatok és tényleges eredmények szerint az a leggazdaságosabb.
A baromfitenyésztés Dunaszerdahelyen összpontosult, mivel addig is ott bizonyult a leggazdaságosabbnak. Ollétejed termelte a legtöbb tejet, valamint a sertéshúst, így az egyesült szövetkezet ezen termelési ágazatának fejlesztési technológiája Ollétejedben épült ki. És Sikabony? – ami néha Kisabony?
„A csallóközi rónaságon fekszik a kisabonyi EFSz szántóföldje. Jó zsíros föld ez, megterem benne nemcsak a búza, hanem a zöldségféle is. Ezévben 200.000 korona bevétett hozott a hat hektár területen termelt zöldség a szövetkezetnek. Ezt a szép eredményt Kicsikolev Demeter vezető kertésznek és a zöldségcsoport tagjainak köszönhetik a szövetkezet tagjai. Kicsikolev elvtárs született kertész, kitűnően érti a mesterségét” – Szabad Földműves, 1954. 11. 07.
Sikabony korszerű zöldségkertészetével szerzett hírnevet és elsőbbséget a járásban. Zöldségtermesztéssel hektáronként kétszer annyi jövedelmet termelt, mint az ollétejedi vagy a dunaszerdahelyi szövetkezet kertészete együttvéve. Ezért a sikabonyi kertészetet kibővítették, a másik kettőt pedig megszüntették.
„Kicsikolev Demeter birodalma Dunaszerdahelyről a Nagyabony felé kanyargó országúttól nem messze húzódik meg, egy kis liget határolta területen. Kicsikolev elvtárs a dunaszerdahelyi szövetkezet híres főkertésze. A szerény külsejű japánház és a kis viharvert sopa nem sokat árul el a szemlélőnek, hisz ilyeneket százával láthatunk az országban. Ám a látszat csal, mert a valóság más képet ad…” – Szabad Földműves, 1967. 07. 08.
A sikabonyi, majd a fúziót követően dunaszerdahelyi kertészet bolgár származású főkertésze, Kicsikolev Demeter jó ideje már a Csallóközben lakott. Hétéves korában került el a napsütötte Bulgáriából, vérében hozva a kertészet tudományát és szeretetét. „Termelési módszere igen rugalmas, a talajt kitűnően kihasználja és jó minőségű, primőrárút termel” – nyilatkozta „Misáról” Németh János, a dunaszerdahelyi szövetkezet akkori elnöke. Szabad Földműves, 1967. 07. 08.
A termelés pedig évről évre bővült, köszönhetően a kertészet 1956-ban épített korszerű üvegházának – Újszó, 1956. 11. 11.
A hatalmas gőzfűtéses üvegház, na meg a szakértelem bőségesen szolgáltatta a szebbnél szebb palántákat. Főleg a korai zöldségek előállítását szorgalmazták, amiből a szövetkezetnek jelentős haszna származott. Melegágyi salátát, sárgarépát, retket, uborkát, paprikát termesztettek. Továbbá egyéb olyan zöldségféléket, amelyeket a csallóközi rónaságon méretesre hizlalt a sárga napkorong: káposztát, karfiolt, karalábét, fűszerpaprikát, hagymát, spenótot. Kezdetben a 10 hektárnyi kertészetet nagyjából tizenöt fő művelte, majd a területet 1963-ban 15 hektárra növelték, miközben az ott dolgozók számát huszonötre bővítették ki. Az összlétszámot többségében sikabonyi asszonyok csoportjai adták…
Az 1960-as összevonást követően tizenöt év telt el, majd 1975. január 1-én a hodosi és nagyabonyi szövetkezetek is csatlakoztak a Duklához.
Akadtak, akik elvetették volna az ötletet, attól tartva, hogy a sok bába között elvész a gyermek, de végül csak megszületett az a bizonyos „közös gyermek”, s a Dukla nevet kapta, illetve vitte tovább.
„Dunaszerdahely, Ollétejed és Sikabony egyesültek, majd 1975. január elsején Hodos és Nagyabony is a korábban egyesült szövetkezetekhez csatlakozott, Így alakult ki a járás egyik legnagyobb mezőgazdasági üzeme, a Dukla EFSz. Az egyesülés nemcsak a megfelelő vezetők kiválasztásával, a nagyszabású tervek megkezdésével járt. A tagság szemléletét is közös nevezőre kellett hozni. S ez a kezdetben bizony nem volt könnyű feladat, de megoldották. Az egyesült szövetkezet az elsők között élt az állami támogatás és a saját gazdasági eredményekből adódó újabb lehetőségek kihasználásával. A jövőre gondolva új gépeket vásároltak, s korszerűsítették az állattenyésztési farmokat. A külön-külön gazdálkodó szövetkezetek összbevétele 1974-ben 4 millió 750 ezer korona volt, 1978-ban viszont már elérte a 95 millió koronát…” – Szabad Földműves, 1979. 09. 01.
Életképek a Dukla EFSz mindennapjaiból – amelyből többek közt azt is megtudhatjuk, hogy az ötödik ötéves terv (1971-1975) keretében a hodosi EFSz építette a szövetkezet irodaházát – ami később az egyesített szövetkezet központja lett, napjainkban pedig a hodosi községházának ad helyet. Továbbá a hodosi, majd a társult szövetkezet építette a nagyabonyi futballpályát öltözőkkel, valamint hozzájárult a sikabonyi úttörőstadion, a sikabonyi- és a hodosi óvodák létrejöttéhez, illetve felépítéséhez. A szövetkezet korszerű konyhájában naponta 100-120, idénymunka idején 300 ebédet és csaknem ennyi tízórait készítenek. – Nő, 1975. 12. 16.
1975. január 1-én tehát egyesültek a dunaszerdahelyi, a hodosi és a nagyabonyi Egységes Földműves Szövetkezetek, Dunaszerdahelyi DUKLA EFSZ néven. Hárman indultak el együtt a közös ösvényen, vállvetve és egymást kiegészítve. Az irányítás érdekes módon a hodosiaké lett. Az immár közös mezőgazdasági üzem elnöki tisztsége a hodosi szövetkezet addigi elnöke, Píver Dezső kezébe került. Persze, akik emlékeznek azokra az időkre, ezen cseppet sem csodálkoznak. Píver nagyon karakteres ember és keménykezű vezető hírében állt.
„Píver Dezső, az első pillanatban úgy tűnik, kissé beképzelt, öntelt ember. Szemében nyugtalanság vibrál, tűkön áll s futna elfele, ha a kíváncsi szerkesztő makacssága fogva nem tartaná. Csak később tudódik ki, hogy éppen akkor fejezett be egy gyűlést, a második ebéd után várja, a harmadik meg este, közben nyakában az 1300 hektáros gazdaság minden gondja-baja, mert abból mindig van elég… Az aránylag kis gazdaságból évente 65 vagon húst kap tőlünk a piac Ebből mintegy 20 vagon a csirke, szám szerint 170 ezer darab. Szőlészetünk átlagos hektárhozama 128 mázsa… A néhány perces beszélgetés után megváltozott róla a véleményem. Kemény, határozott, tettrekész mégis szerény embert ismertem meg benne…” – A Hét, 1971. 01. 22.
Azt írtam az imént, hogy dunaszerdahelyi EFSz, s ez igaz is, hiszen hivatalosan a „Dukla Egységes Földműves Szövetkezet Dunaszerdahely, hodosi székhellyel, vagyis a „JRD DUKLA Dunajská Streda, so sídlom vo Vydranoch” nevet viselte. A székhely tehát Hodosban volt. A dunaszerdahelyi részleg az egyesülést követően megszűnt, jobban mondva a sikabonyi telephelyre költözött. A Karcsai úti telepet 1975 végére a túrócszentmártoni nehézgépgyár (ZŤS) dunaszerdahelyi üzeme foglalta el – napjainkban itt a Wertheim. Az ollétejedi részleg egy ideig tovább üzemelt, majd a Dunaszerdahely – bősi vízi erőmű vasúti iparvágány lefektetésekor felszámolták. Napjainkban az ollétejedi temető mögött lévő ipari zónát találjuk a helyén. Emlékét a „Farm mellett” dűlőnév jelöli, ami:
Nem keverendő össze az út túloldalán 1980 körül még csak épülőfélben lévő Mäsospol gigantikus marhahizlaldájával!
A hodosi és dunaszerdahelyi (sikabonyi) részlegeket 1975 után egy közvetlen földesút kötötte össze, amely bár napjainkban a beépítések miatt már „zsákutca”, a műholdképeken gyakorlatilag még mindig látszik. A hodosi székhely irodaházát 1972-ben építették, lényegében ez a mai hodosi községháza. A mellette lévő kultúrház pedig egykor a szövetkezet „kultúrterme” volt. Mögötte a hodosi futballpálya és annak öltözői szintén a szövetkezet munkáját dicséri.
Az 1975-ös társulást követően az addigi szerdahelyi elnököt, Horváth Sándort a „Duklások” – így nevezték őket – üzemi pártbizottságának elnökévé választották.
Fontos feladat volt az akkoriban, gondoljunk csak az ötéves tervekre, de akár a szövetkezetek szociális hálójára és kulturális tevékenységére. Továbbá a szövetkezet dolgozóinak, s azok családtagjainak rendszeres belföldi és külföldi üdültetésére, az úttörőtáborokra, a honvédelmi gyakorlatokra vagy a sportnapokra! Vajon manapság a maszek elküld téged és becses családodat üdülni bárhová is, amennyiben jól végezted a dolgod? Vagy gyermekedet úttörőtáborba? Szervez-e kulturális esteket, sportnapokat, esetleg vetélkedőket? Biztosít-e „ingyen” buszt a DAC idegenbeli mérkőzéseire? Nem? Akkor ennek fényében tessék, vagy inkább ne tessék mosolyogni a múlton!
„A mezőgazdaságban dolgozóknak évről évre ismétlődő megfeszített munka, hogy meglegyen mindennapi kenyerünk. Péter-Pál nap táján – amikor sok helyen kezdik el a gabona betakarítását – azonban nemcsak ők figyelik kémlelő tekintettel az eget. Ilyenkor mindannyian szurkolunk, azért, hogy az időjárás kegyes legyen az aratókhoz. A Dunaszerdahelyi Dukla EFSz, amely hodosi székhellyel működik, idén įúlius 17-én kezdte meg az aratást. Nyolc-tíz nappal később, mint általában szokták. – Jászott velūnk az időjárás – mondta a szövetkezet elnöke, Horváth Sándor. De most már teljes bedobással dolgoznak az aratók…” – Nő, 1987. 08. 11.
Horváth Sándor 1983-ig töltötte be pártfeladatait a szövetkezetben, majd 1984 októberében, a korábbi elnök, Píver Dezső halála után a Dukla EFSZ elnökévé választották. Píver 1984 szeptemberében, 57 éves korában hunyt el.
Horváth Sándor Dunaszerdahelyen született, autószerelőnek tanult, de már gyerekkorában részt vett az aratásokon. Egész életét a mezőgazdaságnak szentelte, annak a közösségnek a felvirágozásáért, amelyben dolgozott. Előbb a dunaszerdahelyi EFSz műhelyvezetője, majd az üzemi pártbizottság elnöke, az szövetkezet főgépesítője, 1973-tól pedig a dunaszerdahelyi EFSz elnöke. Ezt a funkciót 1975-ig, a három szövetkezet társulásáig töltötte be. Ezt követően 1983-ig a Dukla EFSz üzemi pártbizottságának elnöke, majd a felsőbb pártszervek javaslatára az Udvarnoki EFSz elnöke, akit 1984 októberében a Dukla nevet viselő társult szövetkezet elnökévé választottak. Szerény, de határozott ember… – a Szabad Földműves, 1987. július 4-ei száma alapján.
A szövetkezet a környező cégek és vállalatokhoz képest nemcsak az átlagon felüli bérezéssel tűnt ki, hanem az emberarcú hozzáállásával is.
Bár ez utóbbi más cégek és vállalatok viszonylatában is a múlt rendszer egyik ismérve. A rendszer olyan volt, amilyen, meglehet kádervéleményt alkottak rólad, fel kellett vonulnod május elsején, tornáznod a Spartakiádon, s ha a rendszer ellensége lettél, kiközösítettek. De úgy vélem, ez napjainkban sincs másképp, ugyanakkor manapság talán éppen akkor válsz lázadóvá, ha megpróbálsz normális maradni. Dolgozni akkor is kellett, csak kicsit másképp fogták fel az emberek.
A Dukla rendszeres támogatója volt a tömegszervezeteknek, a szocialista ifjúságnak, a CSEMADOK-nak, a helyi kultúrházaknak és sportszervezeteknek, s még saját focicsapattal is büszkélkedett
Aki ismeri a DAC futballklub múltját, esetleg hozzám hasonlóan elrakta a mérkőzések alkalmával kiadott műsorfüzeteket, az tudja, hogy minden meccset más-más járásbeli szövetkezet patronált. A DAC klubházában egymásnak adták a kilincset a szövetkezetek elnökei. A Duklának jutott viszont az a megtiszteltetés, hogy az első, immár föderális ligás meccset támogathatta 1985. augusztus 28-án a Vítkovice ellenében. Talán nem véletlenül és nem is érdemtelenül. A találkozó műsorfüzetében többek között ez állt:
„A dunaszerdahelyi labdarúgás történelmében a legfelsőbb osztályú bajnokság első mérkőzésen a helyi DUKLA EFSZ fog szerepelni, s így nagy öröm számunkra, hogy rövid információt adhatunk sikeres tevekénységéről. A szövetkezet, amely a legnagyobb mezőgazdasági üzemek közé tartozik, kimagasló eredményeivel hozzájárul ahhoz, hogy járásunk mezőgazdasági termelése hazánkban előkelő helyet foglal el. A DUKLA EFSZ dolgozóinak az elért eredményekhez szívből gratulálunk és reméljük, hogy az év végén is örvendeni fogunk a mezőzgazdasági termelésben elért eredményeknek. s nem utolsó sorban a DAC labdarúgói sikerének is. Egyben köszönjük a szíves támogatásukat és bízunk abban, hogy közös kapcsolatunk a következő időszakban is megmarad.”
Az 1985/86-os bajnokság 22. fordulójában ismét a Dukla szövetkezet volt a mérkőzés – mai szóval élve – szponzora. A műsorfüzet leírásából újfent sok értékes információt tudhatunk meg: „Bemutatjuk a Dunaszerdahelyi „DUKLA” EFSZ-t hodosi székhellyel, amely 3880 ha mezőgazdasági és ebből 3557 ha szántóterületen dolgozik. Fő termelési ágazataik a növénytermesztés és az állattenyésztés. A növénytermesztés keretén belül fő feladataik: gabonaneműek termesztése, cukorrépa termesztése, olajosok termesztése, zöldség termesztése, szőlő termesztése. Az állattenyésztés fő feladatai: tejtermelés, húskitermelés. A melléküzemi tevékenység keretén belül az efsz foglalkozik vasmunkákkal, szívócsövek gyártásával, valamint húsipari termékek előállításával. 730 sportszerető állandó dolgozójuk van, kinek nagy része DAC szurkoló”. Elbeszélésekből tudom, volt olyan szövetkezet, akik csak pénzt adtak, de a Dukla az anyagiakon kívül minden esetben bőséges „terülj-terülj asztalkát” is biztosított.
A klub játékosait fiktív alapon alkalmazták, ami annyit jelentett, hogy az egyes járásbeli szövetkezetektől és üzemektől kapták a fizetést.
A DAC 1981-es tavaszi csapatkeretéből például kiderül, hogy Karol Krištóf és Tősér István a Dukla EFSz „dolgozói” voltak. Az ő dolguk viszont „csak” annyiból állt, hogy focizzanak, szórakoztassák hétvégenként a munkában megfáradt nagyérdeműt, illetve egyszer egy hónapban megjelenjenek a szövetkezetben a fizetésükért. Mindez persze oda-vissza alapon működött, hiszen a sikerek által labdarúgóink a környék, így a szövetkezetek, üzemek és vállalatok jóhírét is vitték az országban. Ha nincs ez a társadalmi háttér, a DAC sosem jutott volna oda, ahová jutott Weisz Misi bácsi által, aki a járási pártbizottság titkárával, Magyarics Vincével egyetemben gondolt egy nagyot és összehívta a környék cégvezetőit, prominens személyiségeit, nos igen, a legfőbb elvtársakat:
„Szerdahelyen első liga lesz, ki az, aki segíteni tud ebben?” – senki sem állt fel, nem hátrált meg. Ekkora potenciált jelentett a lokálpatriotizmus, s az a tény, hogy a környék apraja-nagyja, na meg a munkásosztály élt-halt a fociért! Erről is szól a dunaszerdahelyi aranycsapat története.
A Dukla EFSz a szerdahelyi Jednota részlegével karöltve a kezdetektől fogva a Csallóközi Vásárok egyik fő beszállítói és üzemeltetői voltak, de anno négy efsz társulásában a hodosi szövetkezethez tartozott például a híres Kulacs borozó is. Konkrétan Hodosból származtak az étteremben felszolgált borok! Továbbá jólmenő húsboltot üzemeltettek a mai Bartók Béla sétányon, és saját vágóhíddal rendelkeztek. A szövetkezetek egymással versengtek, vajon melyikük kezdi meg hamarabb a gabona betakarítását és ki végez előbb vele, lehetőleg minél nagyobb hozammal. Gyümölcsösök – köztük a szőlőskert –, végeláthatatlan gabonatáblák, kukorica, napraforgó, cukorrépa, sertésmarha és baromfiudvarok. Városunkban az egyes mezőgazdasági vállalatok nem egymással konkuráltak, hanem kölcsönösen kisegítették egymást: a Slovlik, az Agrofrigor, a baromfifeldolgozó üzem, a húskombinát, a cukorgyár és a szövetkezetek – mennyi maradt belőlük?
„Pult alatti” minőség – ezzel a címmel számolt be a Nő c. magazin 1984 januárjában arról, hogy a Dukla EFSz húsboltot nyitott Dunaszerdahelyen.
„Új üzletet nyitottak Dunaszerdahely közepén: füstölt kolbász, disznósajt, karaj, oldalas, csülök, véres és májas hurka, cigánypecsenye, sült kolbász. Lehet helyben csemegézni, de haza is lehet vinni, kinek hogy hozza a gusztusa” – invitált a hetilap. A szövetkezet az országban egyedülálló módon az 1983 októberében átadott saját vágóhídjából kikerült nyersanyagokból, saját technológiával és egyedi recept szerinti fűszerezéssel készítette az üzletre szánt „disznóságokat”. A saját ötletből fakadó vágóhíd megvalósításához Magyarországon, Győr mellett találtak szakmai és erkölcsi támogatókra – emelte ki Píver Dezső a szövetkezet elnöke:
„Az építkezési csoportunk átalakította az egyik gazdasági udvar használatlan garázsait, a műhely dolgozói megreparálták, felújították a már leírt gépeket, elkészítették hozzá a hiányzó részeket. Vásároltunk néhány új felszerelést, és megkezdődhetett munka. A vágóhíd októbertől működik. Azóta olyan híre kelt az itt készülő hentesárunak, hogy háromszor annyi is kevés lenne, amennyire ma futja a kapacitásuk. A receptet is Magyarországról kaptuk. De a minőség titka nemcsak a jó receptben és ennek betartásában rejlik, hanem elsősorban a természetes, valódi fűszerekben…” – Nő, 1984. 01. 03.
Erre a hentesüzletre én is emlékszem, édesanyámmal rendszeres látogatói voltunk a Centrum Áruház melletti boltnak. Folyton sorakozni kellett, de megérte. A szövetkezetnek tehát saját építőbrigádja volt, akik az efsz egyes beruházásai mellett, ha kellett, „külső” munkákat is bevállaltak. Például a Csallóközi Múzeum kiállítási csarnokának felépítését:
„Az évekig tartó tervező és előkészítő munkák után az impozáns kiállítási csarnok tulajdonképpeni építése 1984 januárjában kezdődött meg. A „Z” akcióban induló építkezési munkálatok irányítója a városi nemzeti bizottság volt. Az építkezés fő kivitelezésének nem könnyű feladatát a dunaszerdahelyi Dukla Egységes Földműves-szövetkezet szép hagyományokkal rendelkező építkezési csoportja vállalta magára. A csarnok ünnepélyes átadására 1986 novemberében megrendezett Csallóközi Kulturális Napok keretében került sor…” – Szabad Földműves, 1987. 01. 24.
Általánosságban elmondható, hogy az efsz-ek a rendszerváltás után mezőgazdasági szövetkezetekké (msz) alakultak, a korábbi társulások pedig megszűntek.
Közel kétéves személyes kaland fűz a dunaszerdahelyi szövetkezethez, pontosabban a sikabonyi szőlőskerthez és a Kertész utcai kertészethez. Erről egy teljes sorozat tanúskodik. A hodosiaktól különvált Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Szövetkezet elnökasszonya akkoriban Gdovin Erzsébet volt. Az erőskezű Gdovin asszony már előző állomáshelyén, az Udvarnoki EFSz élén (1984 októberében váltotta Horváth Sándort) is mint a járás egyetlen női szövetkezeti vezetője tevékenykedett. A dunaszerdahelyi szövetkezet alkalmazottai sokat meséltek róla, s ahol Gdovin agrármérnöknő megjelent, ott bizony rend és fegyelem uralkodott. „A Nyitrai Mezőgazdasági Főiskola befejezése után a hodosi szövetkezetben kezdett csoportvezetőként. Ezt követően a Járási Mezőgazdasági Igazgatóságon lett tervező és szakagronómus. Három év múlva a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási bizottságának titkára, majd a járási pártbizottság szakfunkcionáriusa” – a Nő 1985. június 18-i száma alapján.
Hatalmas területet foglalt magába a sikabonyi szőlőskert, a mai Garden Town-tól egészen a Kisudvarnoki útig húzódott. Sőt a hátsó kapu – melyet szinte sosem használtunk – Kisudvarnok egyik utcájára nyílt. Nagyjából középtájban volt a központi épület, a pumpaház meg valamiféle raktárépület, ahová traktorral is be lehetett állni, és oda belépve mindenkor harcot vívott az ember a muslicák hadával. Abban az időben – 1994-ben – már Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Szövetkezetnek hívták: „PD Dun. Streda”. A Reptér utca végében, a szőlőskerttel átellenben volt a szövetkezet irodaháza, köztünk egy jókora kukoricatábla. Az emeletes, fabarakk-szerű építmény napjainkra elég lestrapált állapotban lehet, hiszen a fa borítását már akkoriban „ette a fene”.
A kertészet főbejárata a mai Kertész utca felől volt.
A dunaszerdahelyi – tulajdonképpen az egykori sikabonyi EFSZ-től megörökölt – kertészet földjei szintén jókora területen feküdt, a Kertész utcától gyakorlatilag a Nagyabonyi és a Hodosi út köze, egészen ki a Rényi letérő magasságáig. Vagyis a „kinti” Lidl szupermarket cakompakk az egykori kertészet területén épült fel. Ám egy szövetkezet nem csak szőlőskertből meg kertészetből áll, hanem állattenyésztésből, növénytermesztéséből, s a hozzá tartozó gépparkból: traktorokból, kombájnokból… A szövetkezet sikabonyi telepét, s a hozzá tartozó, ma is létező gazdasági épületeket, valamint a gabonaraktárt a Pagony és Csukárabony lakóparkok vették körbe. Jó néhány cég és vállalat osztozott, illetve osztozik rajta.
Ismerem a búzát, árpát, tudom, mikorra érik be a kukorica, meg a napraforgó, és hogy a disznósajt nem tejből készül.
És hogy a kombájnok, mint óriási ősállatok araszolgattak a hatalmas gabonatáblákon, mellettük traktorok utánfutójába csorgott a búza, az árpa és a többi kalászos magja. Az utakon teherautók, traktorok követték egymást, melyek szállították a termést a hatalmas silókba. A gabonatáblák szélén víztartály, büfékocsi, mozgó gépjavítóműhely. Így nézett ki annak idején nyáron a Csallóköz, a sárga mezők országa, Tündér Ilona kertje. Hétvégenként megcsodáltam a munkájukat, hétköznap a nyolcadik emeleti lakásunkból kémleltem, hol tart éppen a munka, aszerint merre vonul az aktuális porfelhő. Péter-Pál napja hagyományosan az aratás kezdetét jelentette minden évben. Ezen a napon szentelték meg az aratóeszközöket.
Az új kenyér ünnepét – augusztus 20. – a múlt rendszerben szintén nagy becsben tartották!
Szüleink és nagyszüleink más világban éltek egykor, mi, a jelenlegi középgeneráció már ebbe születtünk bele. Gyermekeinknek pedig az a „normális”, hogy a szőlőt külföldről hozza be a multi, a repce nyugatnak megy biodízelnek, az „új” kenyeret meg másnap kidobjuk, mert ehetetlen és hamar felveti a penész – tiszteletem a kivételnek. A csallóközi nép egykor önellátó volt és büszke, hogy mindent a kétkezi munkájával ért el. Csodálattal tekintek azokra a „jéerdékre”, melyek így vagy úgy, de napjainkig is fennmaradtak.
Egyre kevesebben akarnak a mezőgazdaságban dolgozni, az ágazat „elöregszik”. A fizikai munka iránt nincs érdeklődés, mivel ebben a szférában a fizetések is alacsonyak!
A hodosi szövetkezettől a rendszerváltás után különvált Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Szövetkezet 1992-től élelmiszerüzletet, valamint éttermet üzemeltetett a belvárosban. Időrendileg egymást követő két helyszínen, de gyakorlatilag mindkettőt a mai „nagy körforgalom” közelében. Később ide költöztek a szövetkezet irodái is. 1993-ban még több mint 200 alkalmazottja volt a mezőgazdaság üzemnek, akik 1997-re jelentősen megfogyatkoztak.
A Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Szövetkezet 1996 után megszűnt, illetve Poľnotombios néven kft.-vé alakult.
Az immár „maszek szövetkezet”, vagyis az 1996-ban bejegyzett Poľnotombios Kft. szintén fenntartott egy éttermet ugyanott, valamint a Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Szövetkezet egykori telephelyén, a Reptér utcában is jelen maradt, ahol a szövetkezet munkájához hasonló mezőgazdasági tevékenységet folytatott. Az étterem néhány év sikeres üzemeltetés után bezárt, a társaságot napjainkra törölték a nyilvános cégjegyzékből.
Mindeközben a megmaradt csallóközi gazdaságok a túlélés érdekében külföldi agrárcsoportokkal működnek együtt.
A sikabonyi szőlőskertet rég beszántották, a kertészet ugyanúgy a múlté. Maradtak az emlékek, meg a Szövetkezeti utca, valamint a Kertész utca, amelyek legalább helyrajzilag őrzik az egykori efsz dunaszerdahelyi részlegeinek múltját. Egyre több az elárvult gazdasági épület a Csallóközben, pedig egykor a mezőgazdaságáról és az állattenyésztéséről volt híres a környék. Nem, nem azt mondom, hogy hajnalban kivilágítatlan biciklin közlekedő, etetni igyekvő „Pista bácsi” lenne a tökéletes idea, de zöldség mára jobbára behozatal, a szupermarketekben árusított hústermékeknek pedig olykor híg a leve. Viszont mi akartuk, hogy így legyen, amikor a változásra és az unióra is igent mondtunk. Visszatáncolnánk? Már késő… Kövezzetek meg nyugodtan, amennyiben tévednék!
ELŐZŐ RÉSZEK:
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok
Szerda-Helytörténelem 7. – A Prefa