Fotók: Soós Bertalan, és a szerző archívuma. Videó: Soós Bertalan
Helytörténeti sorozatunkban ezúttal a Dunaszerdahelyi Járási Építőipari Vállalat (JÉV), helyi szlengben az OSP (Okresný Stavebný Podnik) történetét idézzük fel. A vállalatot 1950-ben alapították, majd az 1960-as összevonás által nyerte el egykori formáját. Székháza és telephelye a Karcsai út 40. szám alatt volt. A 70-es-80-as években a JÉV dolgozóinak kulcsszerep jutott járásunk lakásépítéseiben, valamint lakossági, oktatási, kereskedelmi és ipari beruházásaiban egyaránt.
Míg a Magasépítő Vállalat profiljába főként a panelblokkok tartoztak, addig a JÉV kisebb lakóházakat, közintézményeket, iskolákat, orvosi rendelőket, szolgáltatóházakat épített. A 80-as években például a dunaszerdahelyi kórházhoz tartozó rendelőintézetet, majd a 90-es évek elején a kórház hátsó részében álló két új pavilont. Akkoriban éppen a helyemet kerestem a világban. Érdekelt az újságírás, a szociológia, a vasút világa, de én jeles tanulóként mégis egy szakmát választottam.
Ezek lettek hát az én békebeli inaséveim.
1990 és 1993 között a vállalat által addig fenntartott Építészeti Szakközépiskola tanulója lettem, és szakmai gyakorlatomat szintén az OSP-nél végeztem – mert hát a legtöbben így ismerték, ismerik a céget. Kövezzetek meg, de azt, hogy JÉV, speciel soha senkitől sem hallottam! Elég turbulens időszak volt, tele változásokkal. A JÉV éppen lemondott fenntartói jogköréről, az iskola udvarán pedig egy félig kész épület árválkodott. Aztán csak befejezték, mi pedig az ott kialakított műhelyekben gyakoroltunk. Majd egy teljes évfolyamot húztam le a dunaszerdahelyi kórház máig utolsó építésű pavilonjai építésén. Dolgoztam az Egészségügyi Szakközépiskola bővítésén, de a nagymegyeri kereskedelmi akadémia bővítéséből, valamint egyéb intézmények, lakóházak építéséből is – mondjuk úgy – kivettem a részem.
Általában falat véstem, azt viszont becsülettel. Na jó, néha „csöveztem” is – persze ne gondolj semmi rosszra, alapból vízvezetékszerelő lennék, de maradjunk inkább annyiban, hogy van róla papírom.
Talán kevesen tudják – bár a „pozemné” kapcsán szót ejtettem róla –, hogy a dunaszerdahelyi Nyugati lakótelepet, s a hozzá tartozó járulékos beruházásokat szintén a JÉV építette. Ez az egyetlen „szocis” lakótelep, amelyet városunkban nem a Magasépítő Vállalat kivitelezett! A háromemeletes társasházakon kívül házhelyeket is mértek ki, s bár a téglablokkok mindegyike 1980 környékén épült, a családi házas övezet, vagyis az ún. „milliomosnegyed” még 1990 után is kivitelezés alatt állt. Megrázó élmény maradt számomra az a néhány ott eltöltött nap, méghozzá a szó legszorosabb értelmében. Miután csövezés közben „megcsapott a kettőhúsz”, a mester átmérte az ingatlant. A műszer nagyjából mindenütt „riadót fújt”: „Hagyd abba a munkát, fiam, hívnunk kell a villanyosainkat, valamit elba…., akarom mondani rosszul kötöttek be!” – szólt rám aggódó hangon.
Irány a Karcsai út!
Mobilok akkoriban még nem léteztek, így kézenfekvő megoldás volt autóba pattanni és kihajtani a Karcsai útra. A JÉV Karcsai úti székházát 1979-ben adták át, s 1992-ben is úgy nézett ki, akárcsak az átadás napján, mi több, napjainkra sem lett szebb. Leszámítva a hatalmas vörös csillagot az épület tetején, és az OSP – JÉV feliratot, szinte semmit sem változott, az objektum ma is ugyanolyan köntösben fogadja a látogatót.
A hatalmas vörös csillag éjszaka olyan intenzíven világított, hogy azt nemcsak a Karcsai út elejéről, de még a belvárosi blokkunk nyolcadik emeletéről is látni lehetett.
Csillag ide, csillag oda, mint utóbb kiderült, az a bizonyos családi házas projekt „fekete meló” volt. A szaki, aki mellé beosztottak persze „elfelejtette” közölni velem, hogy az egészet csak munka mellett, fusiban végzi. Ilyen volt az „átkosnak” mondott rendszer, és ilyen lett a demokrácia hajnala is. Mindenki ott segített magán, ahol tudott. Most talán másként működünk? Inasként megtanították velem: „Amit nem lopsz el, azt a családodtól veszed el!” – nyilván senkit sem bíztatok ilyesfajta galád tettre, hiszen eztán jött csak a privatizáció. Később pedig megvehetted az államtól azt a lakást, ami egyébként is a tulajdonodat képezte, mivel XY üzem hűségszerződés fejében anno kiutalta neked. Elkalandoztunk…
A Nyugati lakótelep 1977 és 1984 között épült, vagyis 6. és 7. tervidőszakban. Tudvalévő, hogy Csehszlovákiában az ötéves tervek 1948-tól 1989-ig a szocialista tervgazdálkodás alapelemei voltak, amelyek a szovjet mintát követve a nehézipar erőltetett fejlesztésére összpontosítottak. Ezáltal az egyes beruházásokat nem évszámokhoz, hanem az ötéves tervidőszakhoz igazították. Azt pedig illett betartani, sőt egy-egy jeles esemény tiszteletére „idő előtt” befejezni.
„A jelenlegi 7. ötéves tervidőszakban felépül a Nyugat-lakótelep, ahol a komplex lakásépítés keretében 384 lakást adnak át az arra várakozóknak, és magánerőből 309 családi ház épül fel. A város nyugati részében a Dunaszerdahelyi Járási Építőipari Vállalat építi az új lakótelepet…” – ÚjSzó, 1982. 03. 11.
A gyakorlatban persze soha semmi nem készült el időben, a járulékos beruházások – a Nyugati lakótelep esetében a Kereskedelmi- és Szolgáltatóház – rendre elmaradoztak. Mégis kijelenthetjük:
Az OSP nélkül épületeiben szegényebb lenne járásunk, felsorolhatatlan mennyiségű ingatlan építése kötődik ugyanis a vállalat nevéhez.
Tesla, Ister, Úsvit, az összes alapiskola, közte az enyém, a „Komenský”, és a teljes dunaszerdahelyi Nyugati lakótelep. A kultúrház, a Kék Duna áruház, a Duna Szálló… reggelig sorolhatnám, és akkor még mindig csak Dunaszerdahelyen tartanánk! Megpróbálom legalább dióhéjban összefoglalni a rendszerváltás előtti éveket, kezdve a 2. világháború utáni időszakkal.
„Megközelítőleg azonos időben, 1949-1950-ben alakult meg Dunaszerdahelyen, Nagymegyeren és Somorján a Járási Építőipari Vállalat. Hosszú ideig ezek az üzemek kedvezőtlen feltételek mellett, kevés alkalmazottal dolgoztak. A három vállalat egyesítése 1960-ban történt, amikor megalakult a Járási Építőipari Vállalat, amelynek székhelye Dunaszerdahelyen van. A vállalat folyamatosan bővül újabb és újabb létesítményekkel, fokozatosan javulnak a munkafeltételek. 1965-ben adták át Dunaszerdahelyen az új üzemrészleget, ahol több műhelycsarnok is található. Újabb műhelyeket és modern szerelőcsarnokokat épített a vállalat a nagymegyeri és a somorjai üzemegysége számára. Dunaszerdahelyen a vállalat korszerű központi épületet emelt a Karcsai úton…” – Nagy Rudolf és Mag Gyula – A Dunaszerdahelyi járás múltja és jelene c. 1988-ban kiadott könyvéből.
Ez volt az a bizonyos OSP-székház, vörös csillaggal a tetején. A JÉV dunaszerdahelyi székhelye korábban a mai Jesenský utca és a Vasútsor sarkán, az ún. Léwald-féle házban volt. Léwaldék a 2. világháború végéig ugyanitt szállodát tartottak fenn, annak udvarán pedig fakereskedéssel foglalkoztak, így az épület államosítása után kapóra jött az építőipar számára.
A 2. világháborút követően a szálloda a Stavokombinátnak, vagyis az OSP-nek adott otthont, mígnem kiépült a vállalat új, Karcsai úti infrastruktúrája, s a Léwald-féle ház a nyolcvanas évek elején lebontásra nem ítéltetett. Ugyanitt, 1983. február 28-án kezdődött az egykori dunaszerdahelyi autóbuszállomás építése, amelyet szintén a JÉV épített, de mindösszesen három évtizedig szolgálta az utazóközönséget…
„Az eltelt időszakban ez a vállalat lakások százait építette fel, továbbá iskolákat, művelődési otthonokat, szerelőcsarnokokat, műhelyeket, mint pl. a dunaszerdahelyi és nagymegyeri Tesla üzemcsarnokait, a dunaszerdahelyi, a somorjai, a nagymegyeri szolgáltatóházat, áruházakat, a somorjai Kožatex üzemépületét, a dunaszerdahelyi Járási Távközlési Igazgatóság épületét, a somorjai Borgazdasági Üzem épületét, a nagymegyeri Csehszlovák Autóbusz Közlekedési Vállalat telephelyét, a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Házat és egész sor más középületet…” – Nagy Rudolf és Mag Gyula – A Dunaszerdahelyi járás múltja és jelene c. 1988-ban kiadott könyvéből.
„A dunaszerdahelyi Járási Építőipari Vállalat 1970-ben ünnepelte huszadik „születésnapját”. A vállalat jelenlegi igazgatója Beke elvtárs, 1960-ban került a vállalathoz, mint építésvezető. Az igazgatói tisztséget már tizedik éve, 1961. október 15-től tölti be…” – Vasárnapi Újszó, 1971. 06. 06.
1960 előtt tehát három vállalat létezett, majd a járások közigazgatási egyesítése során alakult ki a 70-es-80-as években méltán híres Dunaszerdahelyi OSP. A részlegek ugyanakkor ezután is fennmaradtak, mindössze dunaszerdahelyi központtal üzemeltek tovább. 1963-ra építette fel a JÉV a Vajanský utcai alapiskolát – később Komenský, napjainkban Kodály Zoltán AI –, 1965-re pedig a Közszolgáltatások Házát. 1965-ben Dunaszerdahelyen új üzemrészleget adtak át a vállalat számára a Karcsai úton. Az 1965-ös árvíz sújtotta területeken nagy szükség volt az OSP dolgozóinak munkájára, magyarán, a természeti katasztrófa után a Járási Építőipari Vállalat építette újjá a Csallóközt!
„Dunaszerdahelyen egy nagy termelőrészleget építettek ki. Felújították a somorjai részleg műhelyeit is és Nagymegyeren megkezdték egy ipari telep kiépítését. Új futó- és toronydarukat vásároltak, korszerű csiszológépeket szereztek be, a keverőgépeket mechanikus lapátokkal látták el… A vállalatnak négy részlege van, ezek: a dunaszerdahelyi, a nagymegyeri, a somorjai részleg, valamint önálló részleget képez a segédiparág is, amelynek központja szintén Dunaszerdahelyen van… A mintegy hatszáz dolgozóval, a vállalatnak három üdülője van: a segédiparág részlegének és a dunaszerdahelyi részlegnek Pozsonyeperjesen, a nagymegyeri részlegnek Kolozsnémán, a somorjai részlegnek pedig Körtvélyesen… A vállalat évente négyszáz személyt (a családtagokkal együtt) üdültet a Balatonnál, mintegy száz gyermeket küld pionírtáborokba és átlag negyven-negyvenöt embernek biztosít gyógykezelést…” – Vasárnapi Újszó, 1971. 06. 06.
A vállalatnak korhű módon saját üzemi pártalapszervezete, SZISZ (Szocialista Ifjúsági Szövetség) üzemi szervezete és Népi Milíciája volt.
1972-ben, a hét évvel korábban átadott tanonciskola mögött új iskolaépületet kapott a vállalat szaktanintézete. A Gorkij (ma Szabó Gyula) utcai intézményben az elméleti és gyakorlati oktatatás új módszereit vezették be, tehát korszerű elvek szerint oktatták a vállalat leendő szakmunkásait. Ide jártam többek között én is, és rajtam kívül még a járás, sőt az egész régió fiataljainak nagy hányada. A szintén 1972-ben átadott pozsonyeperjesi, 220 ágyas úttörőtábor is az OSP dolgozóinak keze munkáját dicsérte.
„A dunaszerdahelyi Járási Építőipari Vállalat vezetősége megkülönböztetett figyelmet szentel az ifjúságnak. Azoknak az ipari tanulóknak, akik szakmát tanulnak, hogy mesterekké legyenek. Bentlakásos, új, modern iskolaépületet építettek, mely 13 millió koronába került. Az anyagi fedezetet több intézmény összefogása teremtette elő, még a Járási Termelési Igazgatóság is hozzájárult. Az építők pedig kitettek magukért, hisz a tervezett határidőnél egy évvel korábban adták át rendeltetésének az épületet… Tavaly még egyes osztályok, csoportok tanulói az iskolától 3 km-re eső „Kongó” nevű városrész egyik épületében tanultak, vagy a folyosón, deszkával elkerített részben. Gyakran este fél nyolckor ért véget az utolsó tanítási óra. Bentlakásról szó sem lehetett…” – Újszó, 1972. 09. 24.
A négy évig épült dunaszerdahelyi kultúrházat szintén a JÉV kivitelezte. A napjainkban Csaplár Benedek piarista tudós, polihisztor nevét viselő kultúrházat 1977. november 4-én adták át a nagyközönségnek. Bár szocialista kinézete miatt sokan „lesajnálták” már az idők során, a JÉV dolgozói remek munkát végeztek. Építészetileg a későmodern stílus korszakához tartozik, mely amolyan szocreál monumentalitást képvisel. A maga korában nagyon pozitív visszhangot váltott ki, 1978-ban a kultúrház elnyerte a Szlovák Építészek Szövetségének díját!
A Dunaszerdahelyi JÉV dolgozói sohasem idegenkedtek az iskolaépítéstől, az átadások határidejét pontosan betartották, s ha úgy adódott, le is rövidítették.
A Gorkij utcai (ma Szabó Gyula AI) alapiskola építkezésének határideje eredetileg 1974. decembere lett volna, kivitelezését azonban a vállalat dolgozóinak az 1974/75-ös tanévkezdésre sikerült lerövidíteni. Korabeli helyszíni riport:
„– Mi építők egyben szülők is vagyunk. Tudatosítottuk, hogy a decemberi határidő igen kedvezőtlen, a költözködés télen nyugtalanságot váltott volna ki, megzavarta volna az oktatás folyamatosságát és kiesést jelentett volna a nevelésben. Vállalatunk vezetősége a pártszervezettel és a szakszervezet üzemi bizottságával, valamennyi dolgozónk egyetértésével vállalta, az SZNF 30. évfordulója tiszteletére lerövidíti az átadás határidejét, s a 22 tantermes iskolát, a hozzá tartozó kilenc tanítói lakással az új tanév megnyitásáig átadja rendeltetésének… Tágas, világos, jól felszerelt tantermek, szaktantermek, szociális helyiségek, iskolai konyha és étkezde, tornaterem várja az alapiskola 1100 tanulóját…” – ÚjSzó, 1974. 09. 01.
Az alapiskolával átellenben ekkor már évek óta folyt a szakoktatás, vagyis a dolgozók utánpótlásának nevelése a vállalat szaktanintézetében. A JÉV-re komoly feladatok vártak a 6. ötéves tervben, ezek egyike pedig a jövő munkásainak nevelése volt. A „Ha nem tanulsz, inasnak adlak!”-klisé addigra a múlté lett. A dunaszerdahelyi építészeti inasiskola ugyanis az egyik legnívósabb oktatási intézménnyé vált az országban.
„A vállalat szaktanintézetében olyan ipari tanulókat oktatnak, akik kitűnő mestereik lesznek szakmájuknak. Az építőipar minden szakmájában annyi tanulót képeznek, amennyire szükség lesz a következő években. Más vállalatok is ideküldik azokat az ipari tanulókat, akik anyanyelvükön, magyar nyelven szeretnék elsajátítani a szaktudást. A távolabb lakók internátusi ellátásban részesülnek, jól képzett nevelők gondos nevelése mellett. Az intézetben orvosi és fogorvosi rendelő is működik. És ma már természetes, hogy sportpálya, tornaterem is a fiatalok rendelkezésére áll. Bátran állíthatjuk, hogy munkásosztályunk példásan gondoskodik saját utánpótlásának neveléséről” – ÚjSzó, 1975. 11. 26.
1977 novemberében került átadásra a JÉV által épített Kék Duna Áruház, ahol hat állami üzlet került elhelyezésére.
A kétemeletes kocka alakú, gigantikus szocreál építmény teljesen átrajzolta az óváros képét. „A Dunaszerdahelyi JÉV mint a „Kiváló munkáért” állami kitüntetés tulajdonosa, kiváló eredményt ért el tervfeladata teljesítésében. 1977-ben tíz épületet kollaudáltak, köztük a legfontosabb a művelődési ház és a Kék Duna Áruház volt. A városnak sok ideiglenesen elhelyezett üzlete kap kulturált eladóhelyet” – írta az Újszó, 1977 novemberében. Az áruház történetét egyébként egy külön epizódban tárgyaljuk majd… Két év múlva átadásra került a JÉV új székhaza is, ahol többek közt vállalati étkező és konyha, valamint üzemorvosi rendelő is helyet kapott. A vállalat más cégekkel és efsz-ekkel együtt rendszeresen patronálta a dunaszerdahelyi labdarúgást. A DAC labdarúgócsapatának 1981-es keretében pl. két játékos találunk, akik a JÉV „alkalmazottai”.
Tudtad? Nincs gáz, mert lesz gáz! Az OSP-nek is köszönhetjük a földgázt városunkban.
1980 környéken a Dunaszerdahelyi járás az ország azon területei közé tartozott, ahol a földgázellátás még nem volt megoldott, azonban már jó ütemben haladt a nagynyomású gázvezeték déli szakaszának építése Pozsony és Komárom között. Kivitelezését a Nyugat-szlovákiai Gázművek végezte Somorja, Dunaszerdahely és Nagymegyer irányában. Első szakaszban ez a három város kapott földgázt, a városi vezetékrendszerek terveit a JÉV szakemberei dolgozták ki.
„Előkészületek történtek arra, hogy JÉV tervezőrészlegét egy olyan munkacsoporttal bővítik ki, amely elkészítené az utcai gázvezetékhálózatok tervét. Ezek megépítésére a JÉV felkészült. A munkák elvégzésére szakképzelt munkásokból munkacsoportot hozott létre. A tervek szerint 1985-ig a beruházásokat a három városra összpontosítják, hogy a gázvezeték ott épüljön meg kellő terjedelemben…” – ÚjSzó, 1979. 10. 03.
A 80-as évek közepére aztán valóban megérkezett a gáz, de ami még ennél is nagyobb buli volt nekünk gyerekeknek, hogy a lakótekepi Grund ismét csatatérré változott. A gázvezetékek számára kiásott munkagödrök összefüggő folyosóiban olyan „háborús jelenetek” zajlottak, amit addig csak a történelemkönyvekben láthattunk. Külön pozitívum volt, hogy az árkok elkerülték a „focipályánkat”. A fater persze annak jobban örült, hogy többé nem kellett a palackos gáz cseréjével bíbelődnie.
A 70-es évek végén kezdték el a dunaszerdahelyi „poliklinika” építését, ami a járási kórház régi épületéhez való hozzáépítést jelentette.
A rendelőintézettel 1987 decemberére készültek el, annak működése pedig 1988-ban kezdődött. Ezalatt tűnt el a kíváncsi szemek elől dunaszerdahelyi kórház épületének régi főbejárata, és az ott álló két kedves homokkőszobor. A munkálatok eléggé elhúzódtak, bár én jobban emlékszem azokra a csípős injekciókra, amiket ezidőtájt kaptam.
A JÉV régi székháza helyén 1983 és 1986 között épült dunaszerdahelyi autóbusz-pályaudvart a vállalat nagymegyeri részlege építette.
A nyolcvanas évek terméséből tovább szemezgetve megemlíteném még a dunaszerdahelyi Tesla új üzemcsarnokait, valamint az azóta lebontott öreg sportcsarnokot, továbbá a Járási Távközlési Vállalat épületét – ismertebb nevén a Fő utcai nagypostát, amely az egykori Bacsák-féle Fehér Kastély helyén épült stb. S ez mind Dunaszerdahely városában. Járásunk viszonylatában említést érdemel például a csölösztői Kormorán Szálló, amelyet 1984-ben kezdték el építeni és két év alatt lett kész – 1986 decemberében adták át a csehszlovák televízió kamerái előtt.
„Vállalatunk a Dunaszerdahelyi járás választasi programja beruházási részének fő kivitelezője, de kiveszi részét Pozsony építéséből is. Építünk óvodákat, iskolákat, iskolai étkezdéket, diákotthonokat, üzleteket, rendelőintézeteket, utakat, járdákat, közműveket, ipari épületeket stb. Ez utóbbira példa a pozsonyi Tesla vállalat leendő dunaszerdahelyi üzemének gyártási csarnoka a hozzátartozó kiegészítő, szociális és irodaépületek. Ezenkívül végzünk épület javító és karbantartó munkákat a Z-akció keretében, és az egységes földműves-szövetkezetek, valamint az állami gazdaságok építkezésein szakipari szerelő munkát is vállalunk. A helyi építőipari vállalatok általában javító és karbantartó munkákat végeznek. Ezzel szemben a Dunaszerdahelyi Járási Építővállalat tevékenységének 65 százaléka a beruházások megvalósítására irányul és csupán 35 százalékát kötik le a javítómunkák…” – Újszó, 1988. 08. 04.
1989-ben a JÉV állami vállalat lett.
1989. július 1-től a JÉV állami vállalattá vált, a vállalat önállósága pedig a dolgozók számára is nagyobb felelősséget jelentett. Aki csak valamelyest is ismerte az ide vonatkozó törvényt, tudja, nagy kihívás volt ez minden vállalattal szemben, hiszen lényegesen szigorúbb feltételek és szabályok szerint kellett ezután gazdálkodniuk. Ezt megelőzően az Új Ifjúság hetilap egész oldalas cikket közölt le a vállalatról, „Negyven éve versenyben a mundér becsületért” címmel – megelőlegezve, hogy 1990-ben alapításának 40. évfordulóját ünnepli a JÉV. Kulcsár Jenő, a vállalat akkori igazgatója:
„Ez a szakma, mármint az építő szakma mindennapos küzdelem a mundér becsületéért. Az építők munkája ugyanis folytonosan a figyelem és a közítélet előterében áll. Szinte nincs ember, aki egy lakóház, középépület vagy ipari létesítmény láttán ne alkotna, sőt, ne nyilvánítana véleményt, amely a legtöbb esetben nem éppen hízelgő az építőkre, az építőiparra nézve… Megannyi iskola, szálloda, egészségügyi intézet, ipartelep, kultúr-, üzlet-, – iroda-, és lakóház épült a JÉV kivitelezésében, hogy a számtalan felújításról és a közművekről ne is beszéljünk. Csak kevesen tudják, hogy a JÉV építette a Duna Szállót, a bútorüzletet, a járási kórház rendelőintézetét, a somorjai kultúrházat, a dunaszerdahelyi, a nagymegyeri és a somorjai szolgáltatóházakat. Iskolákat, óvodákat úgyszólván a járás minden egyes településén. Nevéhez fűződik a közelmúltban megnyílt Lőrincz Gyula Galéria (Vermes-villa) épületének a felújítása, a városközpontban a régi banképület tatarozása, ahol hamarosan megnyílik a Bihari Szálló, s most folyik a Járásbíróság épületének, a nagylégi kastélynak a helyrehozatala… Vállalatunk gazdája a Járási Nemzeti Bizottság, az ő dolga a termelési program feltöltése. Eredeti statútumunk szerint fele-fele arányban kellene végeznünk felújítási és beruházási építkezést. Az utóbbi időben azonban egyre nagyobb az eltolódás a beruházásos építkezések felé…” – Új Ifjúság, 1989. 03. 01.
Aztán jött 1989 novembere és a rendszerváltás utáni évek.
Ha csak azt veszem, hogy másfél esztendővel a rendszerváltás után javarészt műhelysepregetésből állt a gyakorlati oktatásunk, pontosan vázoltam, micsoda mély gödörbe esett az építkezési „kedv” a demokrácia hajnalán. Úgy is mondhatnám, rosszkor voltam rossz helyen. Ebben a hirtelen megváltozott gazdasági és társadalmi helyzetben egy szakmunkástanulónak szinte lehetetlen volt elhelyezkednie a szakmájában. Az idősebb mesterek sem kellettek, nemhogy egy zöldfülű! Akinek volt lehetősége, a magánszektor felé kacsintgatott, akinek viszont nem, egy ideig kivárt. Mindeközben a JÉV lemondott fenntartói jogköréről abban a szakmunkásképző iskolában, ahol 1990. szeptember elsejével megkezdtem tanulmányaimat. „Jó kezeket” címmel a Nő c. folyóirat korabeli, kétoldalas írásából tallózunk:
„A dunaszerdahelyi magyar tanítási nyelvű Építőipari Szakmunkásképző Intézetben a lehető legteljesebb a bizonytalanság. A vállalatoknak ezen a vidéken sincs szükségük a közeljövőben tanoncokra… Mi az elméleti oktatást biztosítani tudjuk – mondja Fibi Éva igazgatóhelyettes. És mi lesz a szakmai felkészítéssel, ami ebben az iskolában elsődleges? A választ az igazgató, Hanák László adta meg: A szakoktatók önállósulnak úgy döntöttek, hogy visszamennek a vállalathoz, amely eddig a fenntartónk volt. A Járási Építővállalatról van szó, ahol a jövőben szakmai részleg nyílik, lesznek ott műhelyek, ott majd tanulhat szakmát, aki akar. Pontosabban, akit a vállalat taníttatni óhajt…” – Nő, 1990. 12. 04.
Tehát nem csak az építőiparban, az ahhoz elengedhetetlen szakoktatásban is bizonytalanság uralkodott. Elbocsátásokra került sor. Az iskola udvarán ekkor egy befejezetlen épület állt, amit ún. Z-akció keretében kezdtek el építeni, de kivitelezése megrekedt. A szakmunkásképző államilag finanszírozott, ún. költségvetési intézmény lett. Ami az én évfolyamomat illeti, az osztály egyik felének az OSP építkezésein biztosították a gyakorlati oktatást, a másik fele a magasépítő vállalathoz járt praxolni.
Mi voltunk talán az utolsók, akiknek ez még sikerült.
A későbbiekben szakmai gyakorlatot jobbára a magánszektor biztosította – már aki talált magának megfelelő mestert. Időközben a befejezetlen épület is sorra került, ahol műhelyek és osztályok kaptak helyet. Ha nem volt más lehetőség, az iskola műhelyeiben folyt a gyakorlati oktatás. Sok idő telt el, mire a helyzet normalizálódott, mígnem 2021 szeptemberétől a Szabó Gyula utcai Építészeti- illetve Informatikai szakközépiskolákat Közös Igazgatású Szakközépiskola néven összevonták. Vissza a 90-es évek elejére:
„A gazdasági recesszió, a restriktív gazdaságpolitika a legelsők között érintette az építőipart. A Járási Építőipari Vállalatnak a dunaszerdahelyi székhelyén lévő igencsak impozáns épületének egészére már nincs szüksége. A fölöslegessé vált irodákat kiadták más cégeknek. A létszámcsökkentés már itt is megkezdődött, s a valamikori „fénykorral” szemben már egyharmaddal kevesebben vannak, de valószínű, itt sem lesz megállás…” – Újszó, 1991. 08. 17.
A Dunaszerdahelyi Járási Építőipari Vállalat 1992. május 1-én részvénytársasággá alakult, melynek új neve: OSP DANUBIUS Rt. lett.
„Születőben az OSP Danubius” – ezzel a címmel jelent meg az ÚjSzó cikke 1992 áprilisában, amiből megtudhattuk, hogy a vállalatot besorolták a vagyonjegyes privatizáció első hullámába, és a minisztérium a Csallóközben elsőként az ő privatizációs projektjüket hagyta jóvá. Részvényeik 97%-át a vagyonjegyes privatizáció keretén belül a lakosság rendelkezésére bocsájtották.
„Vörös Károly, a vállalat igazgatója: az osztályrészemül jutott több szükséges, de népszerűtlen intézkedés meghozatala. Ezek keretében átértékeltük a vállalat felépítését. Elsőként a kevésbe kihasznált adminisztratív munkahelyeket szüntettük meg vagy vontuk össze, majd a fizikai munkások létszámát is csökkenttettük. Mindezek következtében dolgozóink létszáma 1050-ről 720-ra, vagyis 31 százalékkal csökkent. Igyekeztünk kihasználni túlméretezett irodaházainkat is. A dunaszerdahelyiben két emeletet, Somorján pedig az egészet bérbe adtuk…” – Újszó, 1992. 04. 16.
A vállalat székhelye Dunaszerdahelyen maradt, és dunaszerdahelyi, nagymegyeri, valamint somorjai részlegekkel bírt. Befejezték a kórház két új pavilonjának építését, majd felújították a Duna Szállóból lett Hotel Bonbont, továbbá a dunaszerdahelyi városházát, illetve számos egyéb beruházást a járásban, sőt Pozsonyban és Komáromban is tevékenykedtek. 1996-ban a vállalat 420 alkalmazottat foglalkoztatott. A részvénytársaság fő tevékenységi körébe egészségügyi és iskolai létesítmények, üzlet- és kultúrközpontok, bankok, irodaházak, lakóházak, szállodák, üzletek, éttermek, sport- és üdülőközpontok, kisebb és nagyobb termelőegységek, üzemanyagtöltő állomások, valamint lakásegységek átépítése, illetve kulcsrakész felépítése tartozott.
2001 márciusában azonban a Danubius OSP Rt. építkezési vállalat ellen csődeljárás kezdődött!
A vállalat 179 alkalmazottjának megszűnt a munkahelye, miközben a dolgozók egy részének felajánlották, lépjenek be a cég leányvállalatába – mintegy 70-en éltek is ezzel a lehetőséggel.
„A csődhöz több tényező egyidejű hatása járult. hozzá – mondta Vörös Károly igazgató. – Nagyon visszaesett a beruházások nagysága a Csallóközben, s ezzel párhuzamosan nem tudtuk csökkenteni belső költségeinket. A végrehajtó 2000. október 10-én befagyasztotta a számláinkat és minden vagyonunkat. Ezzel megállt az élet a részvénytársaságban. A csődbiztos eljárását jogtalannak ítélte a Dunaszerdahelyi Járási Bíróság, azonban ez már nem segített a cégen. A megkezdett építkezéseinket sem tudjuk a csődeljárás miatt befejezni…” – ÚjSzó, 2001. 04. 04.
OSP Danubius DS Kft.
A JÉV utódvállalatának napjainkban a somorján bejegyzett OSP Danubius Kft. tekinthető. A vállalat honlapja szerint: „A társaság 1999-ben nyerte el jelenlegi formáját, amikor magas színvonalú vezetőséget és különböző szakmákból álló szakértői csoportot hoztak létre. A cégjegyzék szerint a vállalat jelentős számú építési és ahhoz kapcsolódó tevékenység engedélyével bír. A vállalat székhelye, valamint gyártó- és műszaki létesítményei Somorján találhatóak.”
Vagyis a vállalat elköltözött Dunaszerdahelyről.
„Üzleti tevékenységünket elsősorban saját építőipari kapacitásunkkal biztosítják, amely 90 állandó alkalmazottat foglalkoztat minden építőipari szakmában. Emellett számos tapasztalt és bevált, speciális szakterületekre szakosodott beszállító céggel működnek együtt, és a legigényesebb projekteket is képesek határidőre és magas minőségben megvalósítani…” – áll még többek közt az OSP Danubius DS Kft. honlapján. Dunaszerdahelyen az azóta eltelt években a Ladislav Dúbrava nevét viselő szlovák gimnázium átépítésével, valamint az oktatási intézmény tornatermének kivitelezésével, továbbá a kórház egyes blokkjainak felújításával büszkélkedhetnek.
Az OSP egykori dunaszerdahelyi székháza napjainkban csaknem üresen áll. Fotósomnak két 1980 körül készített képet küldtem az épületről azzal a kérdéssel, tudja-e merre van? Kérdésemre találó kérdéssel válaszolt: „Ez az a magas épület a Karcsai úton, ami most is ugyanígy néz ki?” Nos, igen! Ahogy az épület, úgy a vállalathoz anno tartozó gépkocsiparkoló sem sokat változott. A Danub OSP Kft. ingatlanjának földszintjén a Luni étterem üzemel. Bár az OSP Danubius DS Kft.-hez hasonlóan a Danub OSP Kft.-t is Somorján jegyezték be, a két társaság azonban nem ugyanaz! A vállalat egykor hatalmas udvarán különböző cégek és társaságok tevékenykednek, a Szabó Gyula utcai Közös Igazgatóságú Szakközépiskola pedig szépen felújítva, modern sportpályákkal várja a szakmát tanulni vágyó ifjúságot…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Dunaszerdahelyi cégtörténetek | Előszó
Szerda-Helytörténelem 1. | A cukorgyár
Szerda-Helytörténelem 2. | A (gőz)malom
Szerda-Helytörténelem 3. | A Slovlik
Szerda-Helytörténelem 4. | A Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállat
Szerda-Helytörténelem 5. – A lengyár
Szerda-Helytörténelem 6. – Mezőgazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok
Szerda-Helytörténelem 7. – A Prefa
Szerda-Helytörténelem 8. – A Dukla EFSz
Szerda-Helytörténelem 9. – A Közszolgáltatási Vállalat
Szerda-Helytörténelem 10. – A Jednota FSz
Szerda-Helytörténelem 11. – A Magasépítő Vállalat
Szerda-Helytörténelem 12. – Az Agrostav