FOTÓ: dac1904.sk – Cséfalvay Á. András
Mielőtt elkezdeném szokásos mérkőzés utáni szösszenetem, lenne egy űrhajós témájú kérdésem. Vajon tudjátok-e, ki volt a második ember az űrben? Nem a Google-t kérdeztem, hanem Téged, kedves olvasóm. Ugye, hogy nem tudod? Semmi gond, én is csak Jurij Gagarin nevét jegyeztem meg, hiszen anno már az alapiskolában belénk sulykolták, hogy a szovjet űrhajós 1961-ben, a Vosztok–1 űrhajó fedélzetén 108 perces repülés alatt egyszer megkerülte a Földet.
Hogy mire ez a hasonlat, gondolom sejted?! Az emberek általában csak az elsők nevét jegyzik meg, hiába tette meg ugyanazt az embert próbáló dolgot a következő utazó, senki sem emlékszik a második nevére. Így vagyunk ezzel mindnyájan, megszoktuk, hogy jobb esetben az örök másodikok vagyunk, a kupagyőzelmet pedig jobb, ha elfelejtjük. Ettől még persze sosem fordítanánk hátat a DAC-nak, de mindig felszólalunk, ha valami nincs az ínyünkre. A szurkolót ugyanis, aki meglehet az utolsó centjét költi meccsjegyre, vagy egy on tour-ra, nem „Bólogató Jánosnak” hívják.
Bármekkora szenvedéllyel teszi a „dolgát”, ha látja, hogy a pályán nem tettek meg mindent az ügy érdekében, hangot fog adni elégedetlenségének.
„Egy futballklubnak elvileg az volna a rendeltetése, hogy a hétvégi meccseken igényes szórakozási lehetőséget kínáljon a nézőknek, hogy korszerű utánpótlásbázis kiépítésével mobilizálja a környékbeli fiatalokat, s összetartsa a térség sportszerető közönségét, vagyis, hogy szórakoztasson, neveljen, identitást erősítsen. A bevételt a klub teszi el, az élmény pedig a szurkolóké. A futball ugyanis értük van…” – ezt a pár sort nem én írtam, nincs szükségem idegen tollakkal ékeskedni. A gondolat Gazdag József kiváló sportújságíró tollából származik, aki 2011 őszén vetette papírra.
Nagyjából ekkor kezdődött a DAC-szurkolók leghosszabb ideig tartó bojkottja, aminek gyújtózsinórja a futball és a szisztematikus csapatépítés teljes hiánya, a klub átláthatatlan működése, s mindemellett a szurkolók állandó megfélemlítése és a szólásszabadság sárba tiprása volt.
S miután Mohseni és Antal akkori dunaszerdahelyi klubvezetők jó néhány alkalommal eltávolíttatták a szurkolók kiírásait, molinójait. Az első eset, még 2009 májusában az ártatlannak tűnő „Magyar fiatalokat a csapatba!”-kiírás elkobzása volt a DAC–ViOn mérkőzés szünetében. Egyébiránt hatalmas „öngól” az akkori vezetőség részéről, hiszen az említett mérkőzés szünetében éppen fiataljaink sikereit ünnepeltük – volna! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 2011 őszén már nem csupán a „Game Over”-bannert, hanem az azt viselő szurkolókat is kitessékelték a stadionból.
„Mindig csak jövőre…” – a B-közép üres szektora elé kihúzott feliratot nemes egyszerűséggel letépték. Ilyen utoljára Mohseniék idején történt Dunaszerdahelyen. „Mindig csak jövőre…” – ez vajon vulgarizmus vagy tiltott jelkép? Esetleg a szomorú igazság?!
Nem gondoltam, hogy ilyen odahaza valaha is megismétlődhet, de sajnos tévedtem. Tudvalévő, hogy a szerdai kupakudarc miatt a tábor bejelentette, távol marad a DAC–Zólyombrézó mérkőzéstől. Sok „foteldrukker” menten billentyűzetet ragadott, és telefirkálta a szociális hálót, miszerint ők akkor nem is igazi szurkolók. De! Csak nem kérnek ingyen hot-dogot meg sört, és a marketingosztály kínálata sem a szívük vágya. Ők csupán focit szeretnének, s mindezt ugyanolyan szenvedéllyel, ahogy ők szurkolnak!
Komor hangulat, pár harsány csatakiáltás és szórványos füttyszó – ilyen a MOL Aréna a B-közép nélkül.
Azok nélkül, akiknek a mérkőzés nem a középkezdéssel indul, hanem meglehet, néhány nappal korábban. Ők felelnek a hangulatért, a látványelemekért, munkaórák százait fektetik egy-egy idény alatt a csapat támogatásába. Ingyen teszik, senki sem kérte őket rá, ez a szenvedélyük. Hogy már nem járnak annyian focira, mint anno, arról nem ők tehetnek. Az elmaradt sikerek, a csapatépítés akadozó gépezete annál inkább. Hogy teszem azt a hazai nevelés nincs úgy anyagilag sem megbecsülve, mint az ugyanarra a posztra érkező, hasonló játékerőt képviselő, de szív nélkül játszó „idegen”. A szurkolók Kassán illedelmesen megkérték a csapat játékosait, vessék le önként a mezeket, mert a mutatott játékuk nem méltó a DAC-ra nézve. Ők pedig levetették. Persze jól tudjuk, ez nem csupán ennek az egy meccsnek szólt, hanem az elmúlt 12 évnek!
Óriási szerepe van a mentális felkészültségnek – tudtuk meg a DAC, „Hazai pályán” című műsorából.
A megfogalmazott kérdésekre talán nem a játékosoknak kellett volna felelniük, de ezt most hagyjuk. Műsor közben eszembe jutott egyik régi énem, amikor is egy-egy helyzetre „nem készültem fel kellőképpen mentálisan”. Aztán rájöttem, ha az első pohár pálinkát sem iszom meg, nem lesz második meg harmadik. Fejben dől el. Elnézve a Zólyombrézó elleni mérkőzéshez való hozzáállásunkat, bármi is lesz itt a közeljövőben, arról biztosan nem a vezetőedzőnk, Braňo Fodrek tehet majd. Ő momentán „vízzel kénytelen főzni”, és lám, akár ízletes falatokat. Természetesen a rengeteg sérültre gondoltam, és nem valós kulináris élvezetekre. Amúgy Herc még a mi játékosunk? S ha a miénk, és tegyük fel nem sérült, nem kéne félretenni az egót és szólni neki: Testvér, szakítsad meg a szabadságod, öltözz be, mert kevesen vagyunk!?
Minden sorozat megszakad egyszer. Bíztam benne, hogy megtörjük a vasgyáriak tavaszi menetelését.
Meglehet, jót tett a csapat hétközi lelki megsegítése, bár ez ügyben némileg szkeptikus vagyok. Az infrastruktúrát és a klubot természetesen megáldhatja egy keresztény elöljáró, a csapat azonban egy kicsit más tészta. Ramadan, Sylla, Corr és a többiek. És tudom, most a kakán is csomót keresek, de… A muzulmán vallás és a kereszténység közös Ábrahámi gyökerekkel rendelkeznek, viszont alapvető tanításaikban és gyakorlataikban jelentősen eltérnek. Egy hithű muzulmán számára tilos részt venni olyan keresztény liturgiában, amelyek ellentmondanak az iszlám monoteizmusának. És ezen a ponton máris borul a csapategység.
A tábor ígéretéhez híven üres maradt a B-közép. Abba a szektorba mindössze Világi Oszkár klubtulajdonos ment be másodmagával.
Neki nyilván szíve joga, hova áll, hiszen otthon van. Hogy ez egy gesztus volt-e a részéről, azt csak ő tudja. Sokkal jobban izgat a molinó eltávolítása, mivel annak a bizonyos 2011-es történetnek közel három év csend lett a vége. „Mindig csak jövőre…” – hány esztendeje is annak, hogy már-már közhely lett ez a mondat Dunaszerdahelyen? A rájátszás első fordulóját egyébként kiválóan kezdtük, könnyedén, mintha ez a DAC nem az a DAC lett volna, amely múlt hét szerdán négygólos vereséget szenvedett Kassán. Egy csepp szerencse, illetve egy kapushiba is kellett hozzá a vendégek részéről. A megítélt büntetőt Tuboly Máté a 12. percben magabiztosan értékesítette – 1:0. Közel álltunk a második találatunkhoz is, de megint az a fránya kapufa. Aztán a vendégek kiegyenlítettek – 1:1.
Fordulás után sem változott a játék képe.
Bartels kapus, aki nyilván taktikai megfontolásból gyakran játszott lábbal, kézzel is nagy bravúrokat mutatott be. A 76. percben ismét megszereztük a vezetést. Nemanič passzára Ouro érkezett, lövése pedig egy védőn irányt változtatva a hálóban kötött ki – 2:1. Egészen a lefújás pillanatáig sikerült megőriznünk egygólos előnyünket, s ezzel roppant értékes három pontot gyűjtöttünk. A zólyombrézóiak menetelése tehát megszakadt, bár nekik nem kellett tartaniuk a számonkéréstől. A vendégszektor ugyanis olyan üres volt, mint Pistabá bukszája fizetés előtt. Ennyi a különbség köztünk és mások között. Csak ennyi! Folytatás szombaton a nagyszombati City Arénában, ahol – ismerve az ultrák gondolatmenetét – úgy vélem, szólni fog a: Hajrá, DAC!
DAC 1904–ZÓLYOMBRÉZÓ 2:1 (1:1)
Gólszerzőink: Tuboly, büntetőből, és Ouro
DAC: Bartels – Blažek (64. Kapanadze), Kacharaba, Nemanič, Mendez – Bationo, Ouro (90. Jenčuš), Tuboly – Kmeť (69. Sylla), Gruber (90. Blaško), Lábo (64. Kukovec).
