Képek és videó: Soós Bertalan. A korabeli, külön meg nem jelölt felvételek a szerző archívuma.
„Szól a rádió, szól a rádió…” Az LGT zenekar örökzöldje duruzsol a háttérben, miközben Nikola Tesla „dunaszerdahelyi hagyatékának” nézek utána. Gyönyörű, hosszú történet, csak a vége lehetne picit könyörületesebb azok felé, akik mindezt átélték. Nem mesét írok, valós történeteket emberi sorsokról, hajszálvékony drótokról, színes diódákról. 1967-ben lépünk be az idő kerekébe, ebben az évben röppent fel ugyanis a hír, miszerint a pozsonyi TESLA nemzeti vállalat fióküzemet nyit városunkban, amely előreláthatólag már 1973-ban tranzisztoros rádiókészülékeket kezd gyártani, s az üzemben mintegy kétezer alkalmazott nyer majd elhelyezést. Míg az új szerelőcsarnok felépül, addig a Karcsai úton, az egykori gép- és traktorállomás helyén ideiglenes gyárcsarnokot alakítanak ki.
A merész tervek tehát lefektetve látszottak, a következő évek valósága azonban megmutatta, az ideiglenes jelleg nem jelent feltétlen ideiglenességet. 1968-ban megalakult a pozsonyi TESLA dunaszerdahelyi üzemrészlege. S bár a következő évben a Karcsai úton megindulhatott a termelés is, majd a vállalat évtizedekig eredményesen fejlődött, a beígért kétezer főt foglalkoztató új gyártelep alakövét mindössze 1985-re sikerült lerakni. Mire elkészült, a TESLA konszern gyakorlatilag szétesett. A vállalatóriás története, mint a névadó élete, a felemelkedésről, a sikerről, majd a zuhanásról is szólt.
Ahogy a híres feltaláló pompa helyett élete utolsó tíz évében elszegényedve tengődött, munkásságának értékelése pedig az utókor feladata maradt.
A Progresson állami vállalattá keresztelt dunaszerdahelyi Tesla 02-es üzeme csak kis ideig élvezhette a Múzeum utca és Galántai út közti hatalmas gyárcsarnok adta kényelmet. Néhány év múlva ugyanitt a Schütt Kft. vert sátrat, a vállalat adminisztratív épületeibe pedig a járási rendőrkapitányság költözött. A Tesla Karcsai úti üzemrészlege sem sorvadt el nyomtalanul. Napjainban a Műszaki Szakközépiskolának ad otthont, vagy ahogy a legtöbben ismerik, a „Simeknek”.
Mielőtt azonban elmesélem, mennyire szeretem a rádiókat, és miképpen alakult a dunaszerdahelyi TESLA üzemrészlegének, majd üzemének története, lássuk a konszern gazdag históriáját.
A TESLA egy csehszlovák konszernvállalat volt, amelyet 1946-ban hoztak létre Prágában 16 korábban független, majd a 2. világháború után államosított vállalatok összefonásával. Legfőbb tevékenysége az elektrotechnikai és elektronikus berendezések, valamint azok tartozékainak és alkatrészeinek gyártása, katonai, professzionális és fogyasztói használatra. Nevét eredetileg Nikola Tesla szerb származású villamosmérnökről, feltalálóról kapta, majd miután a szocialista táboron belül Jugoszlávia politikája – amely a szovjet hegemóniával való szembenállásra és a függetlenség megőrzésére épült – a kritikák kereszttüzébe került, kényelmetlenné vált Nikola Tesla nevének használata, ezért a vállalatot mozaikszóként emlegették a „TEchnika SLAboprúdová”-ból képezve.
TEchnika SLAboprúdová = gyengeáramú technika. Nem túl erős argumentum!
Csehszlovákián belül a TESLA vállalat állami monopóliummal bírt a televíziók, rádiók, és egyéb műsorszóró berendezések, valamint izzók és elektromos alkatrészek gyártásában. Termékeiket nemcsak a szocialista országoknak, hanem más, akkor még fejlődő „baráti” országoknak is szánták. Elnézve a vasúti telefonom konnektorán lévő Tesla-logót, meglehet, ugyanilyen csatlakozóelem szolgál még ma is valahol Líbiában, Szudánban vagy Egyiptomban. S ha ez nem lenne elég, a Tesla-termékek több nyugati – „kapitalista” – országba is eljutottak. A konszernnek Csehszlovákián belül több központja, számos üzeme és üzemrészlege volt. A dunaszerdahelyi és nagymegyeri üzemrészlegek közvetlenül a vállalatóriás pozsonyi központjához tartozott, amely önálló vállalatnak számított.
TESLA Bratislava národný podnik
A magyar szál! A konszernen belül érdekes története volt a pozsonyi Teslának, amely gyakorlatilag a budapesti TUNGSRAM vállalat 1938-ban alapított pozsonyi fióktelepéből eredeztethető. 1948 februárja után a vállalatot államosították, és vagyonát a prágai székhelyű TESLA gyengeáramú és rádiómérnöki üzemek nemzeti vállalatába integrálták. 1950-ben a gyár önálló vállalati státuszt kapott. Így történhetett meg az az anomália, hogy a pozsonyi nemzeti vállalat 1988-ban már fennállása 50. évfordulóját ünnepelte, miközben maga a TESLA konszern abban az évben „csak” 42 éves volt. Bár városunk Teslája sosem volt önálló vállalat, egyes autórádiók gyártása terén mégis csehszlovák elsőséggel bírt!
Napjainkban a TESLA konszern közvetlen jogutódja a cseh TESLA Részvénytársaság, míg Szlovákiában jelenleg már csak a sztropkói és liptóújvári TESLA Rt. fejt ki tevékenységet.
S bár a stilizált elektromágneses hullám tetején lévő hatágú csillag – a konszern logója – régi fénye manapság épp csak pislákol, a TESLA olyannyira bevéste magát a honi elektrotechnikai berendezések közé, hogy még évtizedek múltán is találkozni fogunk vele. Ennek oka a TESLA termékeinek időtállósága és megbízható működése. Bezzeg a Google keresője első találatként már nem a konszernt, hanem az Elon Musk-féle elektromos autókat és autógyárat jeleníti meg. Pedig régebben az is elég menőnek számított, ha volt otthon TESLA rádiókészüléked. Mert a TESLA maga volt a márkanév! Tranzisztorok, rádiók, autórádiók, televíziók. A mi rádiónk mahagóni színű fából készült váza, a hat vagy nyolc góliát elemmel önmagában is súlyos egyéniségnek számított. Persze, hálózatról is működött, de az igazi szabadságot az elemek adták – nem is olcsón!
Neked a TESLA egy autót jelent? Nekem a rádiózás semmihez sem fogható varázsát, az elektromágneses rezgések tartományában!
„Petőfi” vízállásjelentésével kezdődött, majd a labdarúgó-mérkőzések körkapcsolásával folytatódott, később pedig a „videó sem ölte meg a rádió sztárjait”. Ha tehetem, ma is retróra hangolok. Aztán volt még egy hosszúkás TESLA Progressonunk is, amolyan családi örökség a „szigorú” papától. Különlegességét születési helye adta, ami megegyezik szeretett szülővárosommal. Ez Dunaszerdahely! 1967-ben járunk, amikor a pozsonyi Teslánál úgy határoztak, Dunaszerdahelyen vagy Galántán létesítenek egy fiókvállalatot. Puhatolóztak mindkét járásban, a Dunaszerdahelyiben az akkori vezetők nagyon gyorsan reagáltak a megkeresésre, azonnal helyet biztosítottak az üzemnek az egykori traktorállomás területén.
1969 februárjában a Járási Építőipari Vállalat hozzákezdett a pozsonyi TESLA nemzeti vállalat dunaszerdahelyi részlegének építéséhez, vagyis a meglévő objektumok átalakításához.
A Karcsai úti Gép- és Traktorállomás (STS = Strojová a traktorová stanica) korábbi épülete és műhelyei – amiket a JÉV raktárként használt – erre a célra tökéletesen megfeleltek. 1968 szeptemberében az ÚjSzó hírül adta:
„A legközelebbi években a pozsonyi TESLA fiókvállalatot épít a városban, melyben előreláthatólag már 1973-ban tranzisztoros rádiókészüléket fognak gyártani. A gyárban mintegy kétezer ember nyer majd alkalmazást. Míg az új gyártelep felépül, addig is üzembe helyeznek egy ideiglenes gyárcsarnokot. Ez már a következő évben 200 embert foglalkoztat, akik a későbbiek folyamán az új gyár szakkádereinek magvát alkotják” – ÚjSzó, 1968. 09. 23.
A Szabad Földműves 1969 áprilisában „A Dunaszerdahelyi járás iparosításának jelene és jövője” c. cikkében már konkrétabb tervekről is beszámolt:
„Felmerült az a kérdés, hogy a járás területén található ideiglenes férőhelyen minél előbb megkezdődjön a termelés. E feladat teljesítése érdekében a jnb megegyezett a Dunaszerdahelyi Járási Építőipari Vállalattal a valamikori gépesítési központ átvételének ügyében, amelynek fő épületét át lehet alakítani termelőcsarnokká a TESLA részére…” – Szabad Földműves, 1969. 04. 05.
Településről településre járva folyt a munkaerő toborzása, miközben a JÉV teljesítette a rá bízott feladatot. Az egykori traktorállomás átépült, és készen állt az ideiglenes üzem befogadására. 1969. október 13-án 120 emberrel megindult a termelés a dunaszerdahelyi Teslában, s a sajtóban közölt álláshirdetésnek is köszönhetően év végére, alig másfél hónap elteltével már több mint kétszázan dolgoztak az üzemben. Javarészt lányok és asszonyok. Először csak tekercseltek, majd nemsokára jöhettek a kész rádiók is. „A legfiatalabb üzem” – ezzel a címmel jelent meg a Nő c. magazinban az első fellelhető helyszíni riport:
„Az üzem címét hiába keressük a telefonkönyvben, sokan azt se tudják, hogy létezik. Joggal nevezhetjük a Dunaszerdahelyi járás legfiatalabb üzemének, nemcsak azért, mert a legújabb, hanem mert az itt dolgozó nők átlagos életkora 20 év. Az üzemrészleg Nyugat-Szlovákia iparosítási tervének keretében született. A járás illetékes funkcionáriusai mindent elkövettek, hogy munkaalkalmat teremtsenek a nők számára, így aztán 1969 februárjában megindult a pozsonyi TESLA üzem és Dunaszerdahely között az üzemi autóbuszjárat, amely naponta 90 munkásnőt szállított a gyárba. Itt tanították meg őket a tranzisztoros rádiók apró alkatrészeinek gyártására. Nyolc hónapig vitte-hozta az autóbusz azokat az alkalmazottakat, akik az egy hónapos próbaidő után a munkafeltételeknek megfeleltek…” – Nő, 1969. 12. 14.
A dunaszerdahelyi TESLA első üzemvezetője Rublik Mátyás lett, aki még a nyolcvanas években is az üzem első embere volt.
A JÉV három hónappal a tervezett határidő előtt adta át rendeltetésének az épületet, így megindulhatott a próbagyártás. A hivatalos átadást 1969. december közepére tervezték. Az induláskor 120 női, és 6 férfi alkalmazott állt munkába, majd év végéig 210-re emelték a létszámot. A fővárosban betanított nők gondja lett az új alkalmazottak betanítása. 1970-re már 240-250 alkalmazottal számoltak. A munkásnők legtöbbje fiatal lány volt, akik a kilencéves alapiskola befejezése után nem jutottak felsőbb iskolába, és addig munka sem akadt számukra. Dunaszerdahely mellett a környező falvakból érkeztek.
„Jelenleg két műszakban dolgoznak, a heti munkásjegyek árát az üzem fedezi. Üzemünk munkalehetőséget nyújt a járás asszonyainak, lányainak, mi viszont pontos, jó munkát várunk tőlük. Az épület új, amennyire tudtuk, ez alatt a rövid idő alatt üzemképessé tettük a dolgozók számára, nemcsak a munkatermet, hanem a szociális berendezéseket is. Hideg-meleg víz, zuhanyozó, mosdók, öltöző, minden munkás számára külön szekrénnyel, betegszoba áll a rendelkezésükre. Az üzemi étkezés bevezetése vár még megoldásra. A közeljövőben a folyosón büfét akarunk felállítani, ahol a hideg ételeken kívül teát és kávét is készítenének. Később, valamelyik dunaszerdahelyi üzemmel, vagy a Jednotával szeretnénk megegyezni az üzemi konyhára vonatkozólag – fejtette ki Rublik Mátyás üzemvezető” – Nő, 1969. 12. 14.
1970-ben a dolgozók társadalmi tevékenysége is erősödött, különféle társadalmi szervezetek alapszervezetei jöttek létre, majd üzemi pártalapszervezetet is alapítottak.
1970 decemberében mutatta be az ÚjSzó vasárnapi kiadása „Tesla védjegy kötelez” címmel a pozsonyi anyavállalat karácsonyi kínálatát. A Tesla n.v. kereskedelmi igazgatóhelyettese a dunaszerdahelyi üzemrészleg teljesítményét dicsérte, ahol 298, jobbára magyar nemzetiségű dolgozójuk van: „Örömünkre szolgál, hogy nagyon gyorsan bedolgozták magukat, így most a Csallóköz szívéből értékes és jó minőségű alkatrészeket kapunk. Jóleső érzés, hogy számos anyagellátási nehézség ellenére is sikerült teljesíteni a tervet…” – Vasárnapi ÚjSzó, 1970. 12. 13.
Az indulással járó kezdeti nehézségekből csakhamar kilábaltak.
Rövid idő alatt sikerült betanítaniuk, begyakoroltatniuk az alkalmazottakat. Az üzemben tranzisztoros elektroncsöves készülékekbe (sztereó rádiókba) készítettek középhullámú tekercseket és ferritantennákat. A közkedvelt KARINA, MEDISON, MENUET, BONNY, TUCCATO és DOLLY márkájú tranzisztoros rádiók középhullámú tekercsei is itt készültek. Ezekből jelentős mennyiséget exportáltak az anyavállalaton keresztül Angliába, Lengyelországba és az NDK-ba, közvetlenül pedig Jugoszláviának szállítottak detektorokat – az ÚjSzó 1971. 07. 29-i „Lányok a munkaasztalnál” c. írása alapján.
1972-ben munkaverseny kezdődött a „szocialista munkabrigád” címért.
Az itt dolgozó ifjú munkások bekapcsolódtak a SZISZ (Szocialista Ifjúsági Szövetség) munkájába is. Az üzemrészleg kollektívája számára minőségi változást az 1974-es esztendő hoz, amikor a Karcsai úton új épületeket adnak át. Ebben az évben kezdik a 2105 B-típusú rádiók és a Spider márkájú autórádiók gyártását. 1975-ben Nagymegyeren, a vasútállomással szemben megkezdte működését a pozsonyi TESLA egy újabb fióküzeme.
1979-ben a dunaszerdahelyi TESLA üzembehelyezésének 10. évfordulóját ünnepelte.
Ezalatt a tíz év alatt a pozsonyi TESLA dunaszerdahelyi üzemrészlege üzemmé lépett elő, ami az irányítási rendszer korábbi szintjéhez képest jóval nagyobb önállóságot biztosított. A jubileum alkalmából az ekkor már mintegy 480 dolgozót foglalkoztató üzem múltjáról, jelenéről és jövőjéről két terjedelmesebb összefoglaló jelent meg a felvidéki sajtóban: a Nő, „Mércénk a minőség”, valamint az ÚjSzó, „Hajszálvékony drótok, finom kezek” c. írása. Mi most az utóbbiból tallózunk, arról a helyről, ahol egy rangos végterméken kívül a Tesla által gyártott hordozható és asztali tranzisztoros rádiók tekercsei, beépített antennái készülnek:
„Kereken tíz évvel ezelőtt indult meg a termelés az egykori gép és traktorállomás épületéből átalakított tekercselőműhelyben, amely 1971-ben már az elvárásoknak megfelelően teljes ütemben dolgozott. A pozsonyi vállalat mind több és igényesebb feladat végzésével bízta meg az akkor még üzemrészlegként működő szerdahelyi tekercselőműhelyt. 1973-ban hozzákezdtek a rádiószerelő műhely építéséhez. Innen kerülnek ki a SPIEDER-3 néven is ismert kétsávos autórádiók. Ezzel komoly fába vágták a fejszéjüket, mert más a tekercs, a beépített antenna, és megint más a komplett rádió. De megbirkóztak vele. Területhiány miatt a szerdahelyi üzem jelenlegi helyén nem húzhatják fel a harmadik üzemépületet, s mivel a távlati tervek szerint idővel az összes Tesla-rádiót ők szerelik össze, új üzem építését határozta el a vállalat…” – ÚjSzó, 1979. 10. 21.
Tíz év telt el a dunaszerdahelyi TESLA termelésének kezdete óta, de az eredetileg beígért, s majdan kétezer főt foglalkoztató teljesen új termelőcsarnok terve még mindig csak papíron létezett. Újabb tíz évnek kellett eltelnie, míg a tervekből valóság lett. A dunaszerdahelyi TESLA ugyancsak szűkös körülmények között, de 1984-ben már 597 embert foglalkoztatott. A nyolcvanas évek elején jómagam is megismerkedhettem a Karcsai úti vállalattal. Az Ister Járási Ipari Vállalatról írt visszaemlékezésemben már szó esett a Tesláról, hiszen aki az Isterbe igyekezett, először el kellett, hogy haladjon a TESLA előtt.
Édesanyám egykori munkahelyéhez hasonlóan a TESLA üzem tetején is ott virított a cégér.
1984. február 24-én a Hét folyóirat, „Elektrotechnika a Csallóközben” c. írása így jellemezte a környéket: „Az üzem megbújik Dunaszerdahely ipari negyedének többi üzeme, vállalata között. A főútról alig láthatóan hirdeti a jellegzetes védjegytábla: TESLA. Tizenöt éve létezik, működik Dunaszerdahelyen a pozsonyi TESLA nemzeti vállalat üzeme, s ez azt is jelenti, hogy a Csallóközben tizenöt éves múltra tekint vissza korunk legdinamikusabban fejlődő és legjellegzetesebb iparága, az elektrotechnika…” A dunaszerdahelyi Teslának ugyan nem volt üzemi bölcsődéje, a vnb azonban 10 helyet bocsátott rendelkezésükre. Nem mellesleg, a TESLA 700 ezer koronával járult hozzá a városi bölcsőde felépítéséhez.
1983 májusában a pozsonyi TESLA konszern eredményeiről és fejlesztési szándékairól beszélgetett az ÚjSzó a termelési-gazdasági egység vezérigazgatójával, aki a dunaszerdahelyi fióküzemet dicsérte:
„A mintegy 600 dolgozót foglalkoztató üzemben az évek során jól összekovácsolódott, felkészült műszaki és munkásgárda alakult ki, amely képes a szűkös körülmények ellenére is kiváló minőségű munkát végezni. A zömében nőket foglalkoztató üzemet új épületbe szeretnénk költöztetni néhány év múlva, s ennek feltételei részben már adottak. A beruházási szándék tisztázott, ennek értelmében jövőre kezdjük meg a város belterületén a korszerű üzemépület építését. Az eredeti elképzelésekkel ellentétben – a felsőbb szervek közbenjárásának köszönhetően – olyan döntés született, amelynek értelmében az új üzemet nem mezőgazdasági területen építjük fel. A kétszintes épületből nem hiányoznak majd a szociális létesítmények sem, dolgozóink számára minden szempontból korszerű munkakörülményeket teremtünk. Azzal számolunk, hogy itt már ezerre növelhetjük a dolgozók számát, akik évenként több mint 200 ezer rádiókészüléket gyárthatnak, kielégítve az országos keresletet…” – ÚjSzó, 1983. 05. 26.
Szól a rádió, szól a rádió… De vajon mitől szólalt meg először?
Mert attól, hogy a rádióba beszerelték azt a sok drótot és alkatrészt, az még nem szólalt meg magától. Ehhez további művelet szükségeltetett, az ún. élesztés, ami egy speciális műszer segítségével történt. Ha a rádió netán néma maradt, visszakerült a szerelőcsarnokba, s csak a hiba eltávolítása után jöhetett annak „újjáélesztése”. Amelyik rádió viszont megszólalt – és ebből volt a több, sokkal több –, az üzemképes volt, majd a csomagolóba került. De míg szakszerűen becsomagolták volna, újabb próbát kellett kiállnia – a rázkódás próbáját. Az élesztést előbb a hangolás követte, majd a rádiókat az ún. ráztatóba helyezték, miközben a készülék hangja ennek a folyamatnak ellent kellett, hogy álljon.
A népszerű Spiderek ugyanis autórádiók voltak, márpedig az autókban ugyanilyen rázkódásnak voltak kitéve.
Gondoljunk pl. a „legendás” Légi útra, amelyet azóta sem sikerült makulátlanul kiegyenesíteni, hogy az utolsó Spiderek belekerültek a Trabantokba. A dunaszerdahelyi TESLA üzem rádiók jelentős részét ugyanis az NDK-ba szállították, ahol Trabant és Wartburg autókba szerelték őket. A vállalat fénykorában naponta 180 darab autórádió hagyta el a műhelyt! – az ÚjSzó 1983. 05. 18-án megjelent „Ahol a rádiókat élesztik” c. cikke alapján. A kazettás és kazetta nélküli, kétsávos Spider autórádiók elsősorban exportra készültek: az NDK-ba, Magyarországra és Franciaországba. A dunaszerdahelyi termékek minőségét az is bizonyította, hogy gyártásuk első öt évében nem érkezett panasz az igényes külföldi partnerektől!
A vállalat további fejlődéséhez elengedhetetlen volt a terjeszkedés, az újabb csarnokok építésére viszont a meglévő terület ugyancsak szűknek bizonyult.
Így aztán máshol látott feladathoz a Járási Építőipari Vállalat. Szintén Dunaszerdahelyen, a városközponttól alig pár perc járásra. 1985. szeptember 25-én került sor Dunaszerdahelyen a TESLA üzem új épületcsarnokának ünnepélyes alapkőletételére a Csallóközi Múzeum mögött, ahol addig a Dunatőkési Állami Gazdaság és a Mezőgazdasági Építővállalat garázsai voltak. A termelés elindítását 1988-ra jósolták, az időpont azonban jócskán kitolódott. A tervek szerint a régi termekben maradt volna az előkészítő részleg, s az újban szerelnék majd össze a rádiókat. Akkor már nemcsak autó, hanem asztali és zsebrádiókat is.
A Teslával egyidejűleg a pozsonyi Cérnagyár kicsit hátrébb, de ugyanott terjeszkedett – a mai bútorszalon helyén. Alapköve még ma is felfedezhető az egykori „ZMDŽ” majd „BCT” udvarán.
Visszatérve a Teslára, annak is a dunaszerdahelyi 02-es üzemére, amely az akadozó anyagellátás miatt úgy készült, mint a Luca széke, illetve az 1989 novemberi események szintén közbeszóltak. 1988-ban még serényen folyt az építkezés, melyet a JÉV kivitelezett. Toronydaru állt a Múzeum mögött, ott nyújtózkodott és jobbra balra járt hatalmas karja – a nyolcadik emeleti szülői lakásunkból mindent látni lehetett. Az ÚjSzó vasárnapi kiadása a címlapon számolt be az építkezésről, „Így is lehet” címmel:
„A város központjától alig néhány száz méterre, a Csallóközi Múzeum sárga épülete mögött egy hatalmas, félkész épületkomplexum magaslik. Itt kap majd helyet a pozsonyi TESLA vállalat rádiógyártó üzeme. Karcsú toronydaru könnyedén emeli magasba a több tonnás betonelemeket, hogy a napbarnított arcú szerelők begyakorolt mozdulatokkal ügyesen egymásra illesszék őket. Tompán zúg az aggregátor, vakitóan villog az ívfény, szaporodnak a varratok, s az „építőkockák” masszív egésszé állnak össze. A felvonulási terület egyik sarkában a segédmunkások építőanyagot raknak le az imént érkezett tehergépkocsiról, néhányan a tetőn foglalatoskodnak. A kőművescsoport egy jókora parapét-elemet igyekszik helyére állítani, a másik épületszárnyon az építésvezető szemlélődik tervrajzzal a kezében. Folyik a munka, mindenki teszi a dolgát…” – Vasárnapi ÚjSzó, 1988. 07. 08.
Az új szerelőcsarnok mindössze a rendszerváltás után készült el teljesen. Olyan időszak következett, amikor már csak Dunaszerdahelyen készültek az országban TESLA rádiók! A számítástechnika és a rádióvevők gyártása ugyanis Pozsonyból fokozatosan Dunaszerdahelyre költözött. Különösen az ARIOSO 2 típusú hordozható rádió gyártásában láttak fantáziát, amelyek 1989 előtt a legkelendőbbek voltak. Az erős verseny miatt azonban ez a termék már nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A rendszerváltás utáni új gazdasági helyzetben a TESLA számítástechnikai termékei sem voltak versenyképesek. A számítástechnika gyártása megszűnt, a rádiók gyártása viszont folytatódott.
Műszaki Szakközépiskola, Dunaszerdahely.
Mindeközben 1989. szeptember 1-jén a TESLA Karcsai úti objektumaiban a TESLA és a Nehézgépgyár konszernvállalat (ZŤS k.p.) közreműködésében megkezdte működését a Műszaki Szakközépiskola (Stredná odborná škola technická).
A rádióvevők gyártásának megmentésére tett kísérlet egy új állami vállalat, a Progresson létrehozása volt, amelynek székhelye Dunaszerdahelyre került. Az üzem neve 1990. november 1-től hivatalosan Progresson állami vállalat.
Az üzem Progresson néven, állami vállalatként gyártotta tovább a TESLA márkanév fémjelezte berendezéseket, főleg rádiókat, de immár televízió-alkatrészeket is. Egy elképzelés szerint a szerdahelyi részlegnek önállósulnia kellett volna Pozsonytól, illetve a későbbiekben majd részvénytársasággá alakulnia, ezt viszont Pozsony nem nézte jó szemmel. 1990 második felében futótűzként terjedt el a Csallóközben, hogy a vállalat megszűnik, a félkész üzemcsarnok kárba vész, s munka nélkül marad mintegy 650 ember. Hogy mi történt pontosan, azt az ÚjSzó, „Bizonytalanság terhei” c. 1990 novemberében megjelent írásából tudhatjuk meg. A napilap újságírójának kérdéseire Pošvanc László, a vállalat igazgatója válaszolt:
„November elsejétől új állami vállalatként tartanak nyilván bennünket, Progresson néven. Pillanatnyilag a termelés ugyanaz, mint a korábbi Tesla-üzemen belül, de közben intenzíven kerestük az együttműködés lehetőségeit más partnerekkel. A Szlovák Gazdasági Minisztérium határozata alapján december 31-ig kellene üzemünknek leválnia a pozsonyi anyavállalatról. Utána állami részvénytársasággá szeretnénk átalakulni. Júliusban adtuk be a minisztériumba különválási kérvényünket, utána nagy vállalati nyomásnak voltunk kitéve. Vállalatunk szóban támogatta szándékunkat, ám mindent megtett annak érdekében, hogy megvalósítása ne sikerüljön. Megpróbáltunk ráhangolódni a mostani gazdasági változásokra, amikor is a vállalatok feldarabolása vált szükségszerűvé, hogy a kisebb gazdasági egységek hamarabb társulhassanak a külföldi partnerekkel. Van egy átadásra váró üzemcsarnokunk, ahol jelenleg még hiányzik a korszerű technológia. De behozatalára van lehetőségünk, akárcsak külföldi tőkerészesedésű közös vállalat, vagy részvénytársaság alapítására. Tárgyaltunk már több partnerrel is, ám a megegyezés alapfeltétele, hogy a belföldi politikai és gazdasági helyzet stabilizálódjon. Mindenképpen gyengeáramú elektrotechnikával szeretnénk foglalkozni. Ha ez megvalósulna, az emberek átképzésére se kellene pénzt fordítania az államnak…” – ÚjSzó, 1990. 11. 26.
A próbálkozás végül kudarcba fulladt. Megváltozott piacgazdaságunk egyik megszokott jelensége lett a nehézségekkel küszködő vállalkozások felszámolása, majd azok csődje. A központi dotációk elapadása következtében a hazai vállalatok nagy része védőernyő nélkül volt kénytelen megküzdeni a piacért. Az egyik legnehezebb helyzetbe az elektrotechnikai ipar került, stratégiai okokból ugyanis évekig elszigetelték a világtól, így a határok megnyitása után a külföldi konkurencia hónapok alatt a padlóra küldte. A számítástechnikába történő hatalmas beruházások miatt a pozsonyi anyavállalat eladósodott, és a gazdasági minisztérium döntése alapján a pozsonyi TESLA 1991-ben felszámolás alá került. Ezt követte két évvel később a dunaszerdahelyi Progressonnal szembeni eljárás.
A felszámolás nem jelentett ugyan automatikusan csődeljárást, de az ilyen folyamat anno majdhogynem visszafordíthatatlan volt.
A tartozások kiegyenlítése érdekében a Progresson ingó- és ingatlanvagyona árverésre került. „A felszámolás keserű pirulája” – ezzel a címmel jelent meg az ÚjSzó cikke 1993 októberében. 1993. augusztus 1-én ugyanis a Gazdasági Minisztérium felszámolás alá helyezte a Progressont!
„Mindössze” 390 millió korona kellett volna ahhoz, hogy október huszadikán valaki egy majd háromszáz áras telek és a rajta álló vadonatúj, tízezer négyzetméternyi termelőcsarnokkal rendelkező dunaszerdahelyi gyár tulajdonosa legyen. Miután azonban a vállalat ebédlőjében megtartott árverés érdeklődő hiányában eredménytelennek bizonyult, tovább folytatódik a vállalat felszámolása. A városközponthoz közeli TESLA üzemet tavaly fejezték be, és eredetileg azt várták tőle, hogy akár kétezer embernek is munkát ad. Ehelyett az eredeti program megvalósítását a TESLA konszern szétesése meghiúsította, és nem bizonyult életképesnek az a kísérlet sem, amelynek keretében Progresson néven asztali rádiókat próbáltak gyártani, illetve színes televíziókat összeszerelni. Végül is a vállalat gazdasági helyzete olyannyira reménytelenné vált, hogy a gazdasági minisztérium augusztus elsejével elrendelte felszámolását…” – ÚjSzó, 1993. 10. 30.
Az eljárás keretében kedvezményes áron kiárusították a raktárkészleteket. Ezek nagy részét korábban gyártott rádiók és televíziók képezték, értékesítésre kerültek viszont a vállalat gépei és berendezései, végül pedig az ingatlanok is. Miután egyben nem kelt el az új szerelőcsarnok, a következő körben a három épületrészt külön-külön próbálták eladni. De mindhiába, a vállalat tartozását így sem sikerült maradéktalanul kiegyenlíteni.
A Progresson 1996-ban megszűnt, miközben színre lépett a Schütt Kft.
A dunaszerdahelyi TESLA utódja a Progresson öt év alatt tönkrement, pedig ennek nem kellett volna feltétlenül bekövetkeznie. A város korábbi polgármestere, ÖIlős Árpád több külföldi érdeklődőt – például a Samsung és a Philips képviselőit – vitt el a halódó gyárba, de a tárgyalások nem vezettek eredményre. Időközben a Progresson ingatlanjai az árverés ötödik fordulójában mégiscsak elkeltek:
„A csőd bejelentését a felszámolás eredménytelen árverései követték egészen az ötödik fordulóig, amikor is egy helybeli vállalkozó hitelből ugyan, de teljes egészében leszurkolta a borsos vételárat. Azóta eltelt félév, és a látogató ma meglepődik a csarnokokban lüktető tevékenység láttán…” – ÚjSzó, 1995. 05. 31.
Már 1994 szeptemberében „Benépesül a Progresson” címmel lehozta az ÚjSzó a Schütt Kft. színrelépését, akik az egykori TESLA, majd Progresson csarnokában üzleti partnerük, a német DFS Dräxlmaier Fahrzeugsysteme GmbH. által 1995-től elektromos rendszereket és egyéb termékeket gyártottak neves német márkák, a Mercedes-Benz, a BMW, az Audi és a Volkswagen számára. Az elkövetkező időszak azáltal vált híressé, hogy a Mercedes Benz személygépkocsik „E” osztályához kizárólag Dunaszerdahelyen gyártották az egyes kábelmodulokat. És még valamiért! A Schütt Kft. ugyanis csaknem megvalósította azt, amit a TESLA dunaszerdahelyi részlegében annak idején elterveztek. A társaság fénykorában mintegy 1500 főt foglalkoztatott, amivel a Dunaszerdahelyi járás legnagyobb munkáltatója lett.
A társaság egyebek mellett átvállalta a TESLA és a Progresson készülékek garanciális és garancián túli szervizelését is.
Egy alkalommal „gyógyíttattam” náluk a fekete-fehér hordozható TESLA tévénket. Valamilyen labdarúgó esemény miatt volt fontos számomra, feltételezem, hogy a ’98-as foci-vb lehetett az. 2002-ben a Galántai úton egy új gyárcsarnokkal bővült a termelés. Majd közel két évtized után a Schütt német partnere leszerelte gyártósorát, s a termelés megszűnt. Döntésüket valószínűleg befolyásolhatta az a tény is, hogy Szlovákia időközben EU-tag lett, ami már nem jelentett számukra olcsó munkaerőt (sic!). Az ingatlan ezután is a kft. tulajdona maradt, cégtáblájuk még ma is ott virít a társaság egykori portáján. A TESLA, majd Progresson adminisztratív épületeiben jó ideje a Járási Rendőrkapitányság székel – jelenleg felújítás alatt állnak. Útlevél, személyi, „hajtási” stb. –, ismerős? Nagyapám mondaná, ha élne: Hajtási a lovakra van, fiam!
S hogy mi maradt Dunaszerdahelyen a Teslából? Szinte semmi, illetve mégis!
Maradtak a szép emlékek. 2018-ban a dunaszerdahelyi TESLA üzemrészleg megalapításának 50. évfordulója alkalmából a TESLA üzem és a Progresson vállalat egykori alkalmazottai bált rendeztek. Az eseményről a városi televízió is tudósított. A zártkörű rendezvényre meghívták a TESLA Múzeum képviselőit is – mert bizony ilyen is létezik. A múzeum munkatársai ekkor egy rögtönzött kiállítást rendeztek, amelynek fő témája a Progresson állami vállalat addig be nem mutatott termékei voltak. Általuk tehát jó néhány rádióvevő is hazalátogatott „szülővárosába”.
Továbbá megmaradt még hírmondónak a dunaszerdahelyi TESLA egykori épületeiben székelő Műszaki Szakközépiskola is.
Dunaszerdahely ipari zónájában, távol a város zajától, a Karcsai úton található a környék egyik legjobban felszerelt szakiskolája, a Műszaki Szakközépiskola. A tanintézmény jelentős múltra tekint vissza, már a nyolcvanas években is képeztek szakmunkásokat az elektrotechnika és a nehézgépipar számára. Később a Komáromi Gépipari Szaktanintézet kihelyezett intézményévé vált. Amikor pedig a társadalmi változások után lehetőség adódott, 1991-ben önállósult. „Fő profilunk az elektrotechnikai és a gépészeti szakok, de az igényekre reagálva nyitottunk olyan szakmák felé is, mint a hentes, mészáros vagy a varrónő…” – olvasható a suli.sk honlapján.
“…S gyermekek a dobozban a bácsit keresték, s a nagymamák a politúrját szépre vikszelték, a postások a vevőktől az adót beszedték, és fizetni kellett egyformán a jó és rossz hírért. Szól a rádió, szól a rádió…” – LGT.