POÓR TIBOR: Ma nem csak a megszokott visszafogottsággal kezdtünk, hanem némi adag szervezetlenséggel is, Popovićnak elég sok munkája volt a meccs elején, és a kollégáinak a visszazárással az ellenfél gyors és egyszerű támadásainál, túl gyakran kerültek a hátunk mögé. Egyik ilyen támadásnál be is találtak a vendégek. Nekem nem nagyon tetszett a defenzív játékosaink részéről a védekezési területeinken a rizikós és nem éppen effektív szlalomozás a Zólyombrézó játékosai között. Bajo, ahogy már többször jeleztem, nagyon jó játékos, de olyan lezseren a copacabanai homokon lehet focizni, ahogy ő az első félidőben. Ami viszont a lényeg, javult a játékunk, de nem annyira, hogy ez egyben átütő erő is legyen. Azt hiszem, Herc hiányát a lelátóról érzékelte maga Herc is… Karol Blaško kellemes meglepetés volt, de ez a meccs nem az egyéni teljesítményeken múlott, nem volt a játékunkban az, amit észleltünk az előző mérkőzéseken, és bizony azt mondhatom, hogy a meccs utolsó fázisában inkább tartottam attól, hogy az ellenfélnek sikerül egy kontra, mint az, hogy mi berúgjuk a győztes gólt. Kár, hogy újabb pontokat veszítettünk otthon, nehogy ez döntsön, hogy ki lesz a befutó a negyedik helyre. Több szempontból a tavaszi idény nem éppen legsikeresebb kilencven perce volt ez a részünkről. Hajrá, DAC és várom a Slovan-DAC rangadót!
KOVÁCS MÁTÉ: A múlt heti meccs után azt gondoltam, hogy a Zólyómbrézó elleni meccs jól állhat a csapatnak. Viszont ismét egy gyengébb rajt jellemezte a csapatot és kifejezetten agresszív védekezést választott a DAC. Az első gól ennek is következtében született. Kacharaba és Kapanadze is nagyon magasra kitámadtak és követték az emberüket. A mögöttük lévő teret viszont jól támadta a Zólyombrézó és megszerezte a vezetést. A DAC próbált folyamatosan nyomást helyezni az ellenfélre és Andzouana jó beadásából Dukanovic pedig megszerezte első gólját Dunaszerdahelyen. Nagyon remélem, hogy ez a gól segíteni fog, hogy még magabiztosabb legyen, mert a technikai tudása abszolút a liga legjobbjai közé repítheti őt. A kezdőcsapatban volt 1-2 meglepetés. Dukanovic megkapta az esélyt az első percektől, csakugyan a fiatal Karol Blaško, aki kifejezetten sokat próbálkozott a csatár mögötti térben. Szimpatikus hozzáállás volt. Trusa ismét csatárként kezdett, talán a szakmai stáb próbált minél nagyobb lehetőséget adni, hogy átmenetekből is veszélyeztethessünk, sajnos ilyenből nem volt elegendő. A védekezésben is akadtak gondjaink, főként az ellenfél átmeneteinél. Remélhetőleg Kacharaba sérülése nem lesz komoly, mert Pozsonyban szükség lesz minden játékosra. Ezen a meccsen is megvoltak a helyzeteink, sajnos nem voltunk elég hatékonyak. Sok volt a technikai hiba. Branislav Fodrek alatt először nem tudtunk győzni hazai pályán, de most a játék sem volt a legjobb. Jövő héten a Slovan otthonába utazik a DAC, ott nem fér bele ennyi technikai hiba. Hajrá, DAC!
A weboldal megfelelő működése és a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket és hasonló technológiákat használunk. Hozzájárulásod esetén ezek segítségével olyan adatokat kezelhetünk, mint a böngészési szokásaid vagy az eszközöd egyedi azonosítói. A hozzájárulás megtagadása vagy későbbi visszavonása bizonyos funkciók működését befolyásolhatja. Te döntheted el, mely sütik használatához járulsz hozzá. Beállításaidat később bármikor módosíthatod.
Szükséges sütik
Always active
Ezek a sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez, az általad kért szolgáltatások biztosításához, illetve az elektronikus kommunikáció lebonyolításához. Használatukhoz nincs szükség külön hozzájárulásra.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikai sütik
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók weboldalunkat. Az összegyűjtött adatok alapján elemezhetjük a látogatottságot, a felhasználói szokásokat, és javíthatjuk az oldal működését és tartalmát. Az ilyen sütiket csak a hozzájárulásod alapján használjuk.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing sütik
Ezek a sütik lehetővé teszik a látogatók böngészési szokásainak követését, érdeklődési profilok kialakítását, valamint személyre szabott hirdetések megjelenítését. Harmadik fél szolgáltatók, például közösségi és hirdetési platformok is használhatják őket. Alkalmazásukhoz a hozzájárulásod szükséges.