A Csallóköz csodái | Bacsfa-Szentantal kegytemploma

A Csallóközi Idegenforgalmi Szövetség együttműködésével.

A lassan hömpölygő Duna szomszédságában, Somorjától pár kilométerre búvik meg Bacsfa. Nem nagy település, vagy félezren lakják. Viszont kifejezetten hosszú történelemmel bír: már 1205-ből említi írásos forrás. Emellett pedig az év bizonyos jeles napjain hívők tömegét vonzza. Az itteni, Páduai Szent Antalnak szentelt templom ugyanis csodás események színterévé vált, s ezek nyomán fontos búcsújáróhellyé alakult.

A falu közössége régóta vallásos. Első, Szent György nevét viselő templomuk még 1238-ban épült, s 1390-ben plébános is települt Bacsfára, akinek érkeztével a hitélet még inkább fellendülhetett. Igaz, mára a hitnek ez a háza már elpusztult: romos állapota miatt a19. század közepén lebontani kényszerültek.

Az új, ma is álló templomot, illetve hozzá tartozó kolostort Lippay György esztergomi érsek rendeletére kezdték el építeni. A településre, mint megfelelő helyszínre földrajzi adottságai miatt esett a választás. Mind Bécs, mind pedig Pozsony elérhető távolságra fekszik tőle, mégis elég kicsi és nyugodt volt ahhoz, hogy jó közeget biztosítson a szerzetesi élet számára. Az alapkövet 1660-ban rakták le, s ugyan az építkezés Lippay Görgy halálával egy időre megrekedt, végül utódja, Szelepcsényi György befejeztette 1677-ben.

Idetelepülhettek hát a ferences rendi barátok, s a Maholányi bárócsalád adománya révén Páduai Szent Antalnak szobrot is emeltek 1684-ben. A falu templom köré nőtt részét pedig csakhamar Szentantal néven kezdték el emlegetni.

Az épületegyüttest azonban nem kímélték a történelem viszontagságai. A 18. század elején két nagy vihar tépázta meg. Az elsőben megsérült a tetőszerkezet, a második pedig a tornyot döntötte le, ezeket azonban gondos munkával sikerült szépen helyreállítani. A század végén a ferenceseknek egy időre el kellett hagyniuk a kolostort, a rendet ugyanis II. József uralkodó eltörölte. Isten háza, valamit a kolostor ekkor szénaraktárrá, illetve magtárrá avanzsált. Csak az uralkodó utódja, I. Ferenc császár állította vissza a rendet, hogy aztán az épületek visszanyerhessék eredeti funkciójukat. A huszadik század szele is itt hagyta nem épp dicsőséges lenyomatát: az ötvenes évek folyamán Szent Antal temploma a kommunista rendszer által elzárt papok börtöneként működött. Emiatt sajnos részben át is alakították, és az itt őrzött kegytárgyak jó része is eltűnt.

Szent Antal temploma ma is őrzi eredeti, barokkos jellegét. Jellegzetes, kupolás toronysisakja 43 méter magasba nyúlik. Szecessziós belső festése azonban sokkal újabb, a 19. és 20. század fordulóján készült el. A díszes főoltárt még Apponyi Albert gróf emeltette annak idején, a templom azonban a fölötte helyet kapó kis festmény okán híresült el, melyen Szűz Mária tartja karjában a kis Jézust.

E képnek igencsak érdekes története van. Minden egy balesettel kezdődött: Liszkai Márton parasztlegény ökrös szekeréről valahogy szerencsétlenül lefordult, s az átment rajta. Túlélte, ám komoly sérüléseket szerzett, még csak mozgatni sem tudta a végtagjait. Imádkozott, vezekelt, s magában ígéretet tett arra, hogy ha meggyógyul, képet festet a Szűzről, s azt a templomnak ajándékozza. Így is lett – egy pozsonyi mesterrel, akinek nevét nem ismerjük, elkészíttette a festményt, amely a főoltár nagy képe alá került. Híre járt persze a csodás gyógyulásnak, és sok hasonlóban reménykedő beteg hívő is elzarándokolt a templomba. Hálából itt hagyott ereklyéiket ma is megtekinthetjük a falakon lévő vitrinekben.

A festmény története ezzel azonban még nem ért véget! 1715. júniusának egyik estéjén ugyanis a templom bezárásával megbízott testvér azt vette észre, hogy a festett Szűz Mária szeméből könnyek kezdtek hullani. Először tiszták, majd véresek.

Az esetről természetesen többeket értesített, jegyzőkönyv készült, és az elkövetkező napokban mások is szemtanúi lettek ugyanennek. Mi több, az események nyomán helyéről eltávolított és elzárt kép megmagyarázhatatlan módon visszakerült eredeti helyére, az oltár fölé. Az esztergomi érsek, értesülvén a fejleményekről, kivizsgálást rendelt el, s mikor ez igazolta, hogy csoda történt, végképp megalapozódott a festmény, illetve az azt őrző templom hírneve, s Szentantal neves búcsújáróhellyé alakult. A kendőt, mellyel a könnyeket felitatták, ma is ereklyetartó őrzi, s ünnepi alkalmakkor a mise után közszemlére bocsátják.

Mindezek tükrében teljesen érthető, miért fontos helyszín Szentantal temploma a hithű katolikusok számára, illetve hogy miért csatlakoznak olyan szép számmal jeles napokon az istentisztelethez, körmenethez. Tehát, kedves Olvasó, zarándoklatra fel: irány Bacsfa!