Szlovákiai magyarként jó eséllyel kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor „magyarázzuk a bizonyítványunkat”: hogy is van az, hogy itt élünk, hogy élünk, milyen nyelvet használunk a mindennapokban, satöbbi. Pedig egy kisebbség tagjának lenni mondhatni teljesen természetes dolog, illetve élmény. Legtöbbünk, ha épp nem is nemzetiségi értelemben, valamilyen szempontból értékelhető egy kisebbség tagjának. Ez lehet félreértések, konfliktusok forrása, esetenként fakadhatnak belőle egészen abszurd szcenáriók. Mégis, gyakorta inkább gazdagít minket ez a tény, mintsem elvenne belőlünk. Ezért, illetve a decemberi kisebbségek világnapja kapcsán döntöttünk úgy, hogy valamiképpen feldolgozzuk verseinkben ezeket a tapasztalatokat. A feladat egyébként nem is bizonyult olyan könnyűnek, hiszen meg kellett találni a megfelelő formát és hangot. Nálam több szövegváltozat is készült, míg végül az alábbi mellett döntöttem. A végkicsengése talán nem annyira pozitív, mint azt pár mondattal előbb beharangoztam, de hát ugyanazt a dolgot – itt épp a kisebbségi létet – különféleképpen élhetjük meg életünk más-más pontjain, illetve szakaszában a körülményektől függően. Íme!
