Podcast: Költőtoll

Nem titkolom, nekem egyik legkedvesebb versem Shakespeare LXXV. szonettje, melyet Szabó Lőrinc fantasztikus fordításában ismerhettünk meg. Így kifejezetten örömteli kihívásként éltem meg az ötletet, hogy készítsünk egy átiratot belőle, még akkor is, ha ez egyébként nem nekünk jutott eszünkbe elsőként, hanem Petri Györgynek. Olyan erős szövegekről van szó, melyekkel természetesen nem érzem, hogy felvehetném a versenyt, ettől függetlenül a sorok lüktetése magával ragadott, és igyekeztem felnőni a feladathoz. Remélem, sikerül majd inspirálnom titeket, hogy olvassátok el az eredeti szöveget is újra, de Petri „Az vagy nekem, mint seggnek a tenyér” kezdetű verse is mindenképpen megér egy (vagy inkább sok) olvasást.

Verses rovatunkban ezúttal igazi kihívás elé állítottuk magunkat. Elhatároztuk, hogy egy vers átiratát kíséreljük meg elkészíteni. Természetesen olyan verset kerestünk, amelyet mindenki ismer. Így esett a választásunk Shakespeare LXXV. szonettjére, melyet Szabó Lőrinc fantasztikus fordításában ismerhetünk. „Az vagy nekem, mint testnek a kenyér” – ha azóta nem is, de az iskolapadban egészen bizonyosan mindenki találkozott e gyönyörű sorokkal. Természetesen hiú ábránd lenne a részünkről, hogyha azt hinnénk, nyomába érhetünk az eredetinek, vagy a magyarításnak, ettől függetlenül reméljük, hogy tetszeni fognak nektek a mi ezek által inspirált költeményeink is.

Amikor felmerült az ötlet, hogy a következő Költőtollban gyermekverset írjunk, bevallom, kicsit megijedtem a feladattól. Még soha nem próbálkoztam effélével, pedig otthon is van két gyerkőc, akinek rendszeresen olvasok. Aztán belefogtam, és eléggé nyögvenyelősen ment, az első kéziratomat nem éreztem eléggé erősnek ahhoz, hogy kiadjam a kezem közül. Aludtam rá egyet, és másnap már tudtam, hogy az előző próbálkozás bizony a fiókban is marad, mert nekem Pistike és tejfoga történetét kell rímekbe szednem. Íme!

A gyermekversek világa különösen közel áll hozzám, mert megidézik azt az életszakaszt, amikor az irodalom még csupa játék, kaland, tarka fantáziakép, rímek és végtelen kedvesség elegye. A verses mesék dallamossága, történetmesélése olyan meghatározó élményt jelenthet egy gyermek számára, amely érdeklődő olvasóvá neveli és kinyitja számára a képzelet világát, egy-egy kedves történet útján.

Mikor egy gyermek megismerkedik a betűk világával, általában nagy lelkesedéssel veti bele magát az olvasásba és a kifejezetten kicsiknek készült, irodalmi művek felfedezésébe. Biztosan Te, Kedves Olvasó is emlékszel olyan könyvecskékre, amelyeket annak idején rongyosra lapoztál, esetleg olyan mondókákra, versekre, verses mesékre is, amiket mostanára sem felejtettél el. Az augusztusi Költőtoll témája éppen erre az időszakra emlékszik vissza – nem kisebb fába vágtuk ugyanis a fejszénket, mint hogy gyermekverset írunk. Lássuk, hogy sikerült ez a rendhagyó kísérlet!

Egy párkapcsolat dinamikái alkalmat nyitnak arra, hogy a másik személyt teljesen kiismerjük, minden szépségével és gyengeségével együtt. Sajnos ezek a felismerések nem minden esetben kellemesek: tapasztalhatunk magunk közt olyan kiábrándító ellentéteket is, amik akár végérvényesen pontot tehetnek a kapcsolat végére. E kettős érzelmekről, őrlődésről, vonzásról-taszításról fogalmaztam az alábbi verset.

Kifejezetten örültem, amikor elhatároztuk, hogy az ellentétekről fogunk ezúttal írni. Úgy gondolom ugyanis, hogy ez hálás téma, és nagyon sok olyan helyzet, gondolat, érzés kap helyet mindennapjainkban, mely ezek ütköztetésével, kibékítésével írható le leginkább. Az élet elválaszthatatlan a haláltól, csakúgy, mint a boldogság a keserűségtől, és az ellenpólusok gyakran egymás tükrében válnak csak igazán láthatóvá, érthetővé, érzékelhetővé. Valahogy ezt a tapasztalatot szerettem volna átadni ebben a versben, mely egyúttal arról is szól, hogy milyen szülővé, anyává válni, legalábbis az én számomra. 

E havi verseinknek egy olyan témát választottunk, mely tulajdonképpen laza, ám sokféleképp értelmezhető, így termékenyen megmozgatja a fantáziát. Ellentétekben gondolkoztunk, hiszen a világ telis-tele van velük. Persze nemcsak negatív értelemben, az ellentétek ugyanis nemcsak konfliktusokat szülnek, hanem kreativitást is, előrelendítik gondolkodásunkat, új utak, kompromisszumok keresésére buzdítanak. Az efféle termékeny kettősség lelkivilágunkban is jelen van, hiszen az emberi életben adódó különböző helyzetek sokszor felemás érzelmekben csapódnak le, melyek mégis megférnek egymás mellett, és igazi erejük épp komplexitásukban rejlik.

Ha azt hallom, nyár, szinte automatikusan megszólal a fejemben a hasonló kezdetű dalocska, megrohan ezer illat, íz és emlékkép, és a hozzájuk tartozó jellegzetes hangulat. Hallom a kés alatt repedő érett dinnye hangját, érzem a bőrömön a könnyű nyári vásznak libbenését, a nyelvemen olvadó fagylalt édes ízeit. A kisgyermekek ártatlan örömével halászom ki ilyenkor a fiók aljából a lenge, színes holmikat, a beépített szekrény mélyéről pedig a beporosodott szandálokat. Mit mondjak? Szeretem a nyarat. Nálam négy évszakból három mindig az lehetne…

Az alábbi versben két, egymástól eltérő évben megélt tengerparti nyaralás momentumaira emlékezek vissza – a forró, száraz délutánra, a levegőben keringő, tarka papírsárkányok sokaságára. Mennyi lehetőség, mennyi elmélyülés rejlik a part menti séta kívülről jelentéktelen pillanataiban… Lássuk, milyen önismereti tanulságokat rejthet magában az utazás, amely kívülről indul, de valójában befelé tart.