Fotók: Jojo Samek
Mire ez a cikk megjelenik, pár napja már vagy siratni fogjuk az elvesztett pontokat a Nagyszombat elleni összecsapás után, vagy a szomorkodással ellentétes emóciók kapnak teret.
A cikk megjelent a Klikk Out 2018/04. számában.
Bevallom, örök ellenfél ide, örök ellenfél oda, annak ellenére, hogy az ember természetesen örül, hogy rövid időn belül az ikszedik alkalommal a DAC vetélytársa nem a Zólyombrézó, hanem a Nagyszombat, azért egy picit a könyökömön jött ki már ez az ellenfél. Ennek az az oka, hogy sok mindent láttunk a meccseken, némileg botrányos dolgokat is, de kellő színvonalat csak elvétve. Remélem, hogy ezt az állításomat legalább a húsvét utáni meccs feledteti.
Szóval, play-offot játszunk, ami szenzációs eredmény. Pont.
Súroljuk a második helyet a táblázatban. Pont.
Nemhogy kopogunk az Európa-liga képzeletbeli ajtaján, hanem kifejezetten rugdaljuk ezt az álmainkban szüntelenül megjelenő bejáratot. Pont.
Mindez mérföldekkel felülmúlja az előző évek nemcsak rideg statisztikai eredményességét, hanem a szurkolók elvárásait is. Pont.
De…
Minden okés, minden fasza, mégis olyan meccseken, amelyeken az ember teltházat várna el, nuku teltház, és manapság az ötezres nézőszám sem az, amit elképzelünk, és a tulaj sem. Pont.
Igen, érvelhetünk azzal, hogy a Fortuna Liga többi meccsére általában pár száz néző jár ki, de tárgyilagosabb, ha ezt a tényt hanyagoljuk, és arra összpontosítunk, milyen a DAC potenciálja. Pont.
Igen, benne van a pakliban, és az eddigi tapasztalat szerint úgy is tűnik, hogy nem sikerült jól feltérképezni a felvidéki szurkolók pénztárcájának erejét.
Nyilvánvaló, hogy a VIP Silver szektorban túl sok a szék. Hatvan vagy negyven eurót kiadnak itteniek is egy meccsre, de nem annyian, mint amennyi a Silver kapacitása. Rózsahegyre vagy Szenyicére biztos, hogy nem. Szarkasztikusan így is mondhatnám: Dunaszerdahely tele van méregdrága kocsikkal, amelyekbe tíz euróért tankolnak…
Szóval, szerintem erre a VIP Silverre megoldást kell találni, mert egy főtribün félig üresen nem jó látvány. Másfelől, biztos nem egyszerű előre kisakkozni, mekkora is legyen. Most már látjuk, mi a realitás. Korrigáljunk, mindenkinek jót tesz. Pont.
Ami a focit illeti…
Rossi. Elégedett vagyok az eredményességével, de…
Picit hiányolom csapatunkból a szikrát, a fociemóciókat, amelyek nélkül a nézők nehezen élnek át katartikus pillanatokat meccs közben. Sajnos, ezek az érzelmek sokszor nem a legalkalmasabb szituációkban jelennek meg, és eléggé negatív hatással vannak a csapatra és a nézőkre is.
Első gól a Slovan elleni meccsen. Nyilván botrányos döntés volt a játékvezetőtől némán hagyni a sípot, amikor leteperték Divkovićot. Viszont Rossi reakciója elfogadhatatlan; egyszerűen, nem demoralizálhatja a csapatot úgy, hogy azok szinte leálltak, miközben a játék folyt tovább. Nem ez az első eset, és sajnos várható, hogy a csapat hasonlóan viselkedik – ha az edző megteheti, akkor mi is alapon.
Apropó: megjegyzem, a szezon legnagyobb szívását nem mi kaptuk, hanem a Rózsahegy, amikor valószínűleg Pavlík bíró vétózta a főbíró jó döntését, és helytelen döntésre korrigálta (a Rózsahegyi kapus kiállítása)…
Persze, mindez, amiről írok, eredményfüggő, mert elég nyerni húsvét után, főleg, ha sikerül az Európa-liga, de hosszútávon helytelen, mert másfajta emóciót várnak el a nézők egy edzőtől. Olyat, amely katartikus élményt idéz elő a csapatunk játékával.