Azt hiszem, hogy beindítottuk a DAC GO applikációt

A meccs legfontosabb momentuma: Jedlička mozzanata. Kone és Davis között átmént egy kiugratás és a szenicei Dangubić Martin kapujára tartott. Kapusunk kifutott a tizenhatosból, de Dangubić kicselezte.

Annak ellenére, hogy az üres kapura tört a szenicei, Martin nem szabálytalankodott. Nem biztos, hogy tudatosan, de én úgy érzem, hogy igen, Martin visszahúzta a lábát. Nem lett fault, és nem lett egy jogos piros, végül pedig Dangubić elügyetlenkedte a ziccert.

Örzsik Ödön felvételei

Hm… tíz emberrel nem hiszem, hogy sikerült volna a három pont, ezért nagyon díjazom Martin helyzetfelismerését. Ha van a kapusnak egy értékes mozzanata, amiről nem beszélünk, de rettentően fontos, hát akkor ez egy olyan mozdulat volt.

A meccs embere: Az AKARATON kívül egyértelműen Kalmár, aki leginkább megértette, hogy ez egy olyan meccs, amit nagyon meg kell nyerni, és ez valószínűleg nem feltétlenül egy szépségdíjas teljesítménnyel lesz kísérve.

Kirúgni az ajtót, hogy kikecmeregjünk egy győzelemmel a rossz focihelyiségből. Magyarán, ma abszolút lényegtelen volt, hogy Zsolt sárga lapot szedett össze, mert ma ilyen Kalmár kellett – nem hibátlan, de maximálisan élt a meccs történéseivel és húzta a csapatot, amelyben vegyesen láttunk jó teljesítményeket is, viszont szenvedést is.

A két szarvashiba után radikálisan megváltozott Kone teljesítménye, nála kiemelném tehát a második félidőt, amikor nem egyszer a játékostársai után takarította a hibákat. Érdekesek Konénál ezek a kontrasztok.

Tretyakov. Amit kritizáltam nála, az radikálisan megváltozott, nem volt önző, és rengeteget futott, gürizett a csapat érdekében, viszont nehéz kilábalni az első két meccs tévedéseiből,

így maradt a sok, nagyon sok pontatlanság, ez még mindig nem te vagy Maxim.

Azt hiszem, a csapatunknak nagyon kell egy tip-top Tretyakov… Max, play-offra szedd-össze magad, akkor már lépjen a pályára egy olyan Max, akit mindenki szeretne látni.

A győztes meccs után nem akarom kínozni a közegünket a rossz vagy nehézkes teljesítményekkel, mindenki látja, hogy mi van, az első két kör mindent elmondó volt, másrész most mindenki akarta, hogy ebből kimásszon a csapat.

Talán azt azért megjegyzem, hogy feleslegesen, erőtlen módon simogatjuk a labdát, amikor erőt kellene lehelni a lövésbe – lehet, hogy néhány lövésünk erőtlenebb volt, mint Zsolt fejesgólja…

Szenice. Azzal indítanám, hogy az edzőnk sportszerűen elnézést kért a gól utáni gesztusokért a vendégek cserepadja felé. Ritka, és nem hiszem, hogy erre találnék példát. Peter, respect!

Viszont, a vendégek edzőjének szájából nem hallottam semmi elnézéskérést a szüntelen és sportszerűtlen végig neymarozott második félidőért.

Igen, a meccs végén a foci Istene nem kegyelmezett, és megkapta a Szenice a hideg zuhanyt, de vigyázat, nehogy ezzel ne legyen vége, és a karma ne jelentsen egy második ligát…

Mit mondjak még Szenice margójára? Kihagyták a ziccereket, tehát övék is lehetett volna a három pont, de én nem értem ennek a klubnak az aktuális filozófiáját… Néha érdekes foci, de leginkább neymaros viselkedés egy defenzív elképzelés mellett, ami kieséshez közeli pozíciót jelent aktuálisan. Pont.

Tehát, erre szezonra Szenice Isten veletek, és ami a klubunkat és a csapatunkat illeti, felőlem elindulhat lassan a DAC GO applikáció!

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább