Armin Cafe – Törzshelyeddé válhat éjjel-nappal!

PR-cikk

A PR-cikk megjelent a Klikk Out 2019/12. számában.

Az ember azt hihetné, hogy a sokadik hétköznapi kávézó jött létre ugyanazon a helyen, ám ahogyan Gyökeres Ádám, a Vámbéry téren mintegy félévvel ezelőtt megnyílt Armin Cafe vezetője elkezd mesélni róla, illetve beszélni a kávéról, onnantól biztos lehet benne, hogy az előítélet bűn. Az Armin Cafe nem csupán egy kávézó, de azon kevesek egyike, ahol a kávét nemcsak megisszák, de kiélvezik. Egy kicsit megint javult a kávékultúra Dunaszerdahelyen, és volna itt még egy célkitűzés, amit Ádám mindjárt részletesen elmagyaráz.

Mi hívta életre benned az igényt egy ilyen vendéglátóhely megnyitásához?

A kávé mindig is a rögeszmém volt, amióta az édesanyám megvette első kávéfőzőt otthonra. Sokáig nem volt lehetőségem, hogy ezzel foglalkozzam, mivel jogász és szülő is vagyok egyben.

Időközben viszont rájöttem, hogy amikor kimegyünk hétvégente itthon a barátokkal, akkor nem is igazán találunk olyan helyet, ahol le tudunk úgy ülni, hogy nem hangoskodnak körülöttünk a fiatalok, és nem bömböl a zene.

Ez a két igény végül találkozott és ebből született meg a koncepcióm, amit az Armin Caféval szeretnék képviselni.

Pontosabban?

Napközben kávéház, este pedig hangulatos bár, ami nem arról szól, hogy legyen hol berúgnunk, hanem ahol élő háttérzene mellett beszélgethetünk a barátainkkal anélkül, hogy bárki vagy bármi is megzavarna ebben. Ez a helyiség pedig erre kimondottan alkalmas.

Ha a kávézásnál maradunk, mit jelent az, hogy a rögeszméd?

Én nem szeretem a felénk elterjedt, úgymond márkás kávékat, amelyeknek ismertebb a neve, mint amennyit a tartalmuk ér. Szerdahelyen nagyon kevés az a hely, ahol tényleg minőségi kávét kínálnak, és én is arra törekszem, hogy tudjam, hogy az a kávé, amit megiszom, vagy amit a vendégeimnek kínálok, min ment keresztül, míg eljutott ide, és én hogyan tudom azt segíteni, hogy azt a lehető legmagasabb színvonalon tegyem a vendégeim elé.

Mit kell tudni a kávétokról, illetve az alkalmazott technikáról?

Két kategóriából választható kávénk: az egyik több kávé keveréke, úgy nevezett „blend”, amit klasszikus eszpresszó készítésére használunk, a másik pedig egyfajta kávé, „single origin”, származási helyét illetően burundi, Costa Rica-i, kenyai, brazíliai. A single origin kávéknak nagyon specifikus ízük van, ezért nem merem csak úgy simán eszpresszóként elkészíteni azoknak, akik nem tudják, mit várhatnak tőle. Az alternatív kávékészítéshez jobban illenek, mint a blendek. Például a cold brew-t burundi származású kávéból készítettem. A lattéba, illetve a tejes kávéitalokba használjuk ezeket. Természetesen a speciális szezonális kávéitalokat single origin kávékból készítjük, ilyen például a Costa Rica-i kávéból készült kókuszos-csokis latte.

Mindegyik kávénknak megvan a saját specifikuma, és igyekszünk a maximumot kihozni belőle, amihez pedig hozzájárul a technika, amit használunk. A gépünk a legmodernebb és legmagasabb színvonalat képviseli, ilyet használnak például a World Barista Championshipen 2015-től.

És hogy haladtok a koncepciód másik felével, a bárral?

Néhány akciót már rendeztünk, de prioritásunk egyelőre a kávéitalok voltak. Fokozatosan viszont szeretném megismertetni az emberekkel a bárt is. Sok tervem van még és sok munka is áll még előttem.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább