NYITÓKÉP: KERTÉSZ LÁSZLÓ
Egy futballmérkőzés számtalan kérdést felvethet, ha a lelátón elszabadulnak az indulatok. A laikus általában csak a rendbontást véleményezi, és huligánok csínytevéseit látja a dolgok mögött. Az, hogy egy-egy ellentét valójában évtizedes szembenállásban gyökerezik, csak a bennfentesek tudják, és a sokrétű szurkolói kultúrában találunk rá választ. A foci, a szurkolói kultúra és a politika réges-rég kéz a kézben jár, olyannyira, hogy a felületes megfigyelő számára ezek a szférák teljesen egyértelműen és főleg egyoldalúan fedik át egymást.
Az írás megjelent a Klikkout 2019/12. számában.
A leggyakrabban elhangzó jelzőkből Dunát lehetne rekeszteni, hiszen az egyszerű nézőnek, a labdarúgással szimpatizáló, sportszerető embernek nem azt jelenti a foci, amit egy ultrának, vagy ahogy őket a laikusok nevezik: a keménymagnak, akik csak a balhé miatt járnak meccsre! Lényeges kérdés a szurkolók identitása, ugyanis az átlagember meglátásában a szurkoló az szurkoló és pont. Sőt, fanatikus szurkolónak lenni vagy szurkolói csoporthoz tartozni önmagában nem meghatározó, ami igazából megkülönbözteti, és egy nagyon konkrét identitást hoz létre, az egy konkrét csapat szurkolójának lenni.
Lefordítom: egy szerdahelyi srác DAC-szurkoló lesz, mert Szerdahelyen született. Magyar, mert magyarok a gyökerei. Igazából nem létezik olyan, hogy két klubnak egyszerre tud szívből szurkolni az ember, maximum szimpatizálás jöhet szóba, vagy azonos síkon mozgó szurkolói csoportok barátsága.
Azon kívül, hogy azonos térben mozognak és egy adott sportág (jelen esetben a foci ugyebár) köré szerveződnek, túl sok közös pont nem nagyon van a különböző szurkolói csoportok között. Ez abból adódik, hogy a két csapat összecsapása egyszerre a csapatok és címereik által szimbolizált és hordozott társadalmi jelentéstartalmak ütközését is jelenti. Apropó címer. A szurkolói csoportok, függetlenül a politikai palettán elfoglalt helyüktől szinte kizárólag konzervatív beállítottságúak. Vagyis klubjuk hagyományos értékeihez ragaszkodnak, legyen az klubszín, címer stb. Mindazt, ami a mai kommersz világban a labdarúgással párosul, fenntartásokkal fogadják, mindannyiszor egyéni elbírálás alapján. Egy csapathoz való tartozás kívülről nehezen körülhatárolható, de az adott csoport számára nagyon pontosan érzett és megélt értékrend.
Egy szurkolói csoporton belül a tagok egymás iránti lojalitása megkérdőjelezhetetlen, és az egy mindenkiért, mindenki egyért elven alapul. A vezetők kiválasztása, vagy inkább kiválasztódása minden esetben hierarchikus.
A család, főleg a nők és a gyerekek témája érinthetetlen, még a rivális táborok felé is. A szurkolói csoportok közötti ellentétet nem csupán az adott csapatok, hanem az általuk szimbolizált értékrendek is meghatározzák. Ennek sokrétű, általában történelmi vagy eseti okai vannak, mint például a lakhely, de nagyobb városok esetében akár a stadion közelsége, a politikai konfliktusok, vagy nemzetiségi alapon történő szerveződés.
Lényeges kérdés a szurkoló és az ultra közötti különbség, illetve az, hogy a két csoport miként viselkedik a stadionon belül.
Az egyszerű szurkoló, aki egy adott futballcsapat mérkőzéseit látogatja, annak győzelméért szorít, de csak nagyritkán pattan fel kényelmes ülőpárnájáról, és egyáltalán nem konfrontálódik, egyszerűbben mondva: nem keresi a bajt. Az ultra ezen túlmegy, az adott közösség értékrendjének egyfajta nagyon radikális megmutatására törekszik. Az ülőpárnás, konszolidált drukkerhez hasonlóan ugyanabból az elvből indul ki és ugyanazokat a tartalmakat képviseli, csak jóval radikálisabban és jóval nagyobb kockázatot vállalva. Vagyis, míg az egyszerű szurkoló kivonja magát a kényes ügyekből, addig az ultra képes „kihozni a rosszat”. Néha, ami kívülről balhénak tűnik, olykor belülről is az, ami. Ez az ultrák egyik sajátos kifejezésmódja…
(Roberto)