NYITÓKÉP: FEKETE NÁNDOR
Ha most foglalnál szállást a nyárra, légy körültekintő, hiszen elég kevés lehet a szabad időpont, ha közben „Dacolni” is szeretnél. Tény, hogy a nyolcvanas években fordult elő utoljára, de két egymást követő évben is kellett az európai útlevél, és… Ne mondd, hogy nem szóltam időben! Érzem, most triplázni fogunk, mert három a magyar igazság, és mert a ráadást addig húzhatjuk, amíg vérrel telíti sárga-kék szívünk ezt a néha verejtékes, olykor pedig libabőrös testet. Mit akarsz látni, miről akarnál hallani?
A hibákról? De hisz’ csak az nem hibázik, aki otthon ül és a szappanoperák között tallózik. Így utólag pedig kétség sem férhet hozzá, a baklövések is megszépülnek. Szóval én inkább arról írnék, amit szívesen átélnék ismét, vagy százszor is, ha a jó Isten úgy akarja. Olyat például, amivel kezdődött az „ősz”. Akarom mondani a nyár! Bevallottan nem vagyok híve a klubok közötti bratyizásnak, de amikor a krakkóiak matricáit megpillantottam a városban, egyfajta jóérzés fogott el. Kb. olyan, mint amikor bemész a kocsmába, és a csapos kérdés nélkül tudja, mire vágyik kitikkadt torkod.
Tudod ez olyan valami, amitől érzed a szeretetet anélkül, hogy kimondanák. Aztán mikor másnap „kihúzták” a lengyelek a magyar színeket, no akkor… hogy is énekelte a Dobrády Ákos anno?
„Sírni tudnék, annyira szeretem őt, sírni tudnék, mióta megláttam őt…” – az sem érdekel, ha nyálasnak tartasz, így volt, mikor csillogtak azok piros-fehér-zöld fóliák. Még mindig libabőrös leszek, ha csak rágondolok, ahogy akkor júliusban. Karon fogva, friss házasként először énekeltük a Nélküledet, meg a Himnuszt. És az a sok „polák” visszakiabálta: Ria, Ria, Hungária. A foci az foci, a többi meg ******. Összehoz! A napot is nyugtával dicsértem, pedig csak 1:1 lett az eredmény. Az a jóérzés kitartott a visszavágóra, meg aztán a szerencse is homlokon csókolt minket, de kellett egy ír kobold bombája hozzá. Micsoda álom így továbbjutni!
Közben a bajnokság is elkezdődött, és nem volt csapat, amelyik ne telepiszkított gatyával jött volna Szerdahelyre. Az Aréna meg tombolt. Úgy írom, hogy ez most a húsodba vágóan hiányozzon. Tombolt! Jön még tavasz, bírd ki addig!
Bekajálva a görög salátát, picit elcsaptuk a gyomrunkat. Mondhatnánk, a focit művelni kell és nem csak imitálni. S bár amoda vittünk egy kis „erőspistát” a jobbik fajtából, az athéniak erősen balra húztak. Kiestünk, maradt hát a liga, meg a „bezvýznamný pohár”. Nyáron a sör egykettőre megmelegszik, hamar kell hörpinteni, erre-arra. Például a Slovan elleni 5:2-re, ami után a pozsonyiak ismerős középpályásának üdvözlő táviratban köszöntem meg a sok éves odaadó munkáját. Jólesett – nekem tuti! Adj egy ötöst! Hiába a szúrós „rózsa” (0:1) vásár után, azzal az ötössel még a hónap végén is poénkodtuk. Micsoda „iskolakezdet”.
Megint nótázni fogunk. A DAC pedellusának, akarom mondani az edzőjének énekelnénk, Pataki Attilától imigyen, hogy:
„Gyere őrült, gyere őrült, névsorolvasás, gyere őrült, gyere őrült, szükségem van rád!” Na hol vagytok gyerekek, nem látom a kezeket?! Pedig a dobogón állunk és utánunk a vízözön. Gegenpressing! Újra kellett építeni a csapat gerincét, mégsem vesztünk bele a sűrű sötét erdőbe. A füleki vár alatt barátsággal gondolhattunk a Csallóközi Romárióra, ő meg miránk. S ha már a kupánál akadtunk le, szerintem az ősz mérkőzése, a Nagyszombat elleni hazai kupaderbi mindent vitt. Szem se’ maradt „Szárazon”, és a jéghideg sör mellé illett a szilva. Utolsó tizenegyeshez áll neki a Davis, ha bemegy, marha jók vagyunk. Nem is fut, csak ballag… Te oda mertél nézni?
Dráma vagy dáridó. Élet vagy halál. Bevarrta! Cseszd meg, valakit megöleltem, akit nem is ismerek. Lehet valami rosszfiú volt, de a templomban is úgy szól a pap, hogy köszöntsétek egymást a béke jelével. Parádés!
Hebehurgya gereblye, de benyestünk az este. A „traktoristák” odahaza defektet kaptak, ám ettől tengelytörésük is lett. Diadalittasan szólt a nóta, egy emberként harsányan zengett a Sport utca. Egyre csak közeledett a szezon vége, számolgattunk, és volt, aki kiszámoltatott. Végtére lehetne jobb és lehetne szebb, de ez a mi DAC-unk. Nekünk, szurkolóknak mindig egy kicsit többet jelent, cseppet a szívünkbe zárva tekintünk mindarra, ami körülötte folyik. Mint a hűs patak sodrása nyáron, és mint a meghitt szobánk melege télen. Csakis ezért nem tud közömbös lenni. S az Aréna a fészek. Fészkében költ a madár is, utódait várja, mi pedig a tavaszt. Valaki egyszer azt mondta, hogy ne vegyük annyira komolyan, de sose’ ment úgy. Már beleszerelmesedtünk!
Mindent bele fiúk! B. U. É. K.!
(Roberto)