A minap szaunázás közben érdekes beszélgetést folytattam egy régi ismerősömmel. Nő volt az illető. Negyven-ötvenes, energikus, egzisztenciálisan stabil és nem utolsósorban szép is.
Arról eszmecseréltünk, hogy a hasonló korú és sorsú nők hogyan találják meg párjukat, elvégre az ember társas lény, viszont a felhozatal egyre silányabb. Az olyan nők, akik nem pasifüggők, akik ha kell, a falba szöget vernek, lenyírják a füvet, kicserélik a defektes kereket az autójukon, vagy megfőznek egy tökfőzeléket.
Csak úgy ömlött a szó az ismerősömből és szembesültem azzal, nem tudok érvelni, hogy megvédjem a „mundér” becsületét, és a férfitársadalom azon rétegét, akiknek a tökeik helyett valami más fityeg a lábaik között.
Aztán hazaérve kinyitom a fészbukot, és azt látom, hogy a fitnesztermek tele vannak lányokkal, asszonyokkal, két gyermekét egyedül nevelő anyuka szelfizik az arcomba.
A férfiállatok meg ugyanott nyavalyognak.
Az idő előrehaladtával megváltoztak az elvárások a férfiak felé.
„A férfi ne legyen kemény, legyen lágy és nőies. A keményebb, erőteljes férfiasság megvetett lett, ugyanakkor a férfiak nem is tudják teljesíteni a feminizmus jelenlegi követelését, hiszen ők nem nők”
– fogalmazódott meg egy, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a férfilétről tartott előadásban.
Kedves hölgyek! Tessék már hagyni, hogy a férfiak maradjanak azok, amik voltak.