FOTÓK: FEKETE NÁNDOR
A rendszerváltozás és Csehszlovákia szétválása után vagyunk, pontosabban a kilencvenes évek második felében. A DAC ekkor egyre inkább egy hajóhoz kezd hasonlítani, melynek vitorlájából kifogyni készül a szél. A támogatók elmaradásával a lehetőségek beszűkültek, ráadásul a lelátó is megritkult. Mai vendégünk, Czafik Gábor, alias Huli egy ilyen korszakban csatlakozott a sárga-kék családhoz, majd nemsokára egy maroknyi sereg tagjaként életben tartotta a „fedélzeten maradtakat”.
A csapat az első kiesés után még visszakerült a ligába, majd a következőt hosszú böjt kísérte. Nem egy leányálom ilyen időszakban ultrának lenni, de aki komolyan gondolja a „szakmát”, ilyenkor kezdi el. Ez a tapasztalat egy életen át elkísér, és nem lesz soha olyan, hogy beleunsz! Vagyis, amikor azt tárgyalja valaki, ki a divatdrukker és ki nem, ezt a gyereket messzire kerülje el! Na de lássuk, miről is szóltak azok az évek?
Szóval, hogy találtad meg az utat a dunaszerdahelyi stadionba, milyen volt akkor a foci?
Emlékszem pontosan a dátumra, 1996. április 6-án játszott otthon a DAC a Máriatölgyessel, ekkor voltam először meccsen a dunaszerdahelyi stadionban. Azóta rendszeresen kijárok, és remélem ez sokáig így lesz. Idegenbe is persze.
Egy szűk baráti társasággal jöttünk össze, tizenöten vagy húszan lehettünk talán. Először a keleti lelátó állórészén volt a törzshelyünk, majd felmentünk a felső szektorba.
Közben elkezdődött a barátságunk a Fradi tábor csoportjaival, nem arról volt szó, hogy bármit is lekoppintanánk tőlük, csak nálunk az ultra mozgalom gyerekcipőben járt, és jól jött az inspiráció. Ez a kapcsolat a mai napig tart.
Hogy milyen volt az akkori foci? Más, mint a mostani, talán többen voltak, akik szívből játszottak a DAC-ért, a városért, a régióért. Kedvencem és példaképem volt az akkori csapatból Gőgh Árpi, ő igazán sokat tett a sárga-kék mezért és sosem sztárolta magát. A mai napig szívbeli focista.
Szinte még gyerekként elkezdtetek valamit a lelátón, volt, aki ott is maradt, mások lemorzsolódtak. A legtöbb képen egy dobbal a kezedben szurkolsz. Ilik még megemlíteni, hogy édesapád, Czafik László a mai napig a B-közép egyik dobosa.
Megbeszéltük, mit szeretnénk csinálni, a koreográfiákat, on tourokat is szerveztük. De sok minden spontán jött. Pakke hozott egy csomó zászlót. Persze senki ne gondoljon nagy dolgokra, mondom, csak kb. húszan voltunk stabilan a B-középben.
Ásványi Gyuri volt a dobos, nálam ez inkább csak szórakozás volt, bár azóta is fogtam párszor ütőt a kezembe.
Gyakran hívtál te is Roberto diák- vagy ifimeccsre, apumtól elkértem a dobot mindig, aztán mentünk. De azok a meccsek valami másról is szóltak, mindig hálásak voltak a gyerekek.
[Ajaj, az egyik ilyen alkalommal egy Mikulás-napi teremtornán te voltál a krampusz is, én meg az Mikulás. Az edző – nevet inkább nem mondok – hozott egy kis „frissítőt”, estére minden nagyon „frissek” voltunk J – megj. B. R.]
Így van, de inkább nem emelnék ki több nevet én sem, mert a végén kifelejtenék valakiket. Aztán voltam megafonos is a Zoltánka mellett, rövid ideig. Sokan a régi bandából elmaradoztak, kicserélődött a társaság. Na még a Varga Árpiról muszáj szólnom, „cselenkával” a fején egy hatalmas zászlóval futkározott. Igazi DAC-megszállott ő is.
Aztán az öcsémmel felváltva bújtunk bele a kabalafigura, Dacika öltözékébe. Az már 2009, ha jól emlékszem, egy Ligetfalu elleni meccsen kezdődött a karrier, helikopterrel jött a kezdőkörbe András öcsém, beöltözve. Az egyik ilyen alkalommal beintettem a nagyszombati szurkolóknak, és a bíró elzavart a pálya széléről.
Most is megvan, ahogy félidőben dühösen jössz fel a tribünre. Na, de az öreg stadion helyén mára egy modern létesítmény áll, azt mondják, haladni kell a korral. Mindent azért nem lehet elfelejteni, nemde?
A régi stadionnak családiasabb volt a hangulata, pedig nem volt akkora divat meccsekre járni. Teljesen más volt az akusztikája is, igaz itt-ott már nagyon omladozott.
Sok szép percet éltünk meg ott, talán a mai focira járók nem is értik, miről beszélek. Persze, senkit sem szeretnék megbántani, én így érzem.
Az új, modern Aréna más, kevésbé lehet „belakni”. Ugyanígy, talán a csapatba is elkelne pár „Gőgh Árpi”, vagyis hát hasonló kaliberű játékos. Biztosan érted, miről beszélek.
Hogy a fenébe ne érteném, ahogy illik Hulikám. És ahogy illik, köszönöm a beszélgetést is. Hajrá DAC, csak precízen!
(Roberto)