ILLUSZTRÁCIÓS FOTÓ: FEKETE NÁNDOR
Az alapiskolában elég szolid voltam földrajzból, érdekelt, hol van pl. Szváziföld, ezt kihasználva néha az őrületbe kergettem a szakos tanárnőt egy-egy „térképvizitnél”. A játékszabályok egyszerűek voltak, az előttem lévő osztálytársam tőlem kérdezett, értelemszerűen az utánam következő engem szidhatott, ha túl „szemét” voltam. A sors valahogy úgy hozta, hogy a DAC eddigi európai látogatásait szintén egy egzotikus helyen kezdte, és bezárólag hasonlóan végezte.
Cipruson járunk, 1987-ben, ahol az AEL Limassol csapatát rendelte hozzánk az UEFA, amolyan „könnyű falatként”, hogy Aphrodité szigetén Majoros góljával nyerő lapok maradjanak a zsebben a dunaszerdahelyi visszavágóra. Ugye emlékeznek még mi lett a vége? Rászámoltunk a Limassolra, akik öt után bedobták a törölközőt. Ennyit magyarázatképpen, hogy most időutazzunk a jelenbe, délről észak felé. Izland a kontrasztok országa, a tűzé és a vízé.
A meccs előtt két órával beugrottam kedvenc kocsmámba egy buborékmentes ásványvízre, és persze a várható hangulat után puhatolózni.
Ahogy látom, minden asztal foglalt, tényleg csak a hangulat miatt néztem szét, amúgy is arra vitt a dajkálós egészségügyi sétám. 4 ezer kilométerre van a csapatom, a kocsma csak háromszáz méter otthonról. Bagatell… Nem tudom, miért kéne rettegni az izlandi ellenfelünktől, akiknek nevét sem egyszerű kimondani, ezért „lefordítottam” magyarra: Gejzírfakasztók. Bocsesz! Mint már említettem, földrajzban otthon vagyok, valamint az sem véletlen, hogy ezeknek a skandináv államoknak hasonló a zászlajuk. Mivel Vörös Erik nem jött le sörre, hazafelé vettem az irányt…
Bocsánat az elnyúlt bevezetőért, nekem így kerek a világ, szeretek utánanézni, kivel, vagy mivel van dolgom.
Kis technika probléma után a szlovák közszolgálati kettő – online adásához fohászkodva kezdődött a mérkőzés. A kezdőkörben Zsoltink, valamint a hazai „cséká”, megrogyott alkatát tekintve főállásban borbély, pincér vagy autószerelő lehet [most jöhet az a gondolat, hogy ez a Roberto ma ultra cinikus]. A riporter még bemondja, hogy csak 10 fok van szélárnyékban, a gibraltári bíró jelet ad. Nevéből ítélve Barca-szurkoló lehet (Jason Barcelo), az Isten segítsen meg tőlük mostanában – Messit pedig vegye meg az InterCity. Az egyik taccsbíró amúgy kicsit paródia (Andrew Parody), miket lenget már az elején, de az irammal sem vagyok kibékülve.
Jó lesz ez, csak idő kérdése, mikor szerezzük meg a vezetést, ez a Hafnarfjördur nagyjából a szlovák harmadik ligába való csapat.
Meg aztán nem kell agyonhajtani sem magunkat, vasárnap bajnoki. Gyerekhangok szűrődnek be a közvetítés alatt, némi dobolással elegyítve. Valószínűleg a kerítésen kívül összejött pár helyi lurkó, hogy ilyenképpen buzdítsák kedvenceiket. A lelátó covid-üres, azt is lehet hallani, ahogy pattog a labda. Tiszta grund fíling. Szóval pattog, megpattan, Balic góljával, vezetést szerzünk a 22. percben. A hazaiak tíz emberrel falaznak, majd jól elfáradnak. Szerintem lövünk még egy gólt, és „dovi-dopo”!
Én azért megjegyezném, hogy a laza játékhoz nem illett az a rengeteg hiba Zsolti, és az a felesleges sárga is megbosszulja magát még…
Meddő, de izmos mezőnyfölény mellett a 76. percben Kalmár kipattanóját Ramirez iktatja be – 0:2! Eldőlt, ami eleve bevégeztetett volt, addigra mindkét gyerekpalántánk elaludt – na igen, azért elég unalmas meccs volt. Ennyire unalmas, de a DAC a szívünk csücske, így mindnyájunk számára a továbbjutás a lényeg. Még megvárom a többi eredményt, amúgy sem érdemes lefeküdni a következő etetésig. A Zsolna repült, a Rózsahegy repült, jó kis traccsparti várható szlovák fórumokon. Vidi, Kispest, Topolya, magyar este mosolya. Szentségit, de „olcsó” lett a rím!
Azért a szívünk csak sárga-kék!
(Roberto)