ANKÉT: Hogyan vélekedsz a rendezvényeket érintő megszorításokról, illetve a sok elmaradt eseményről? – akik válaszolnak: Kapusník Csaba, Farkas Linda és Forgács Attila

A járványhelyzet megannyi óvintézkedést hozott magával, köztük rendezvényeket érintő korlátozások is születtek. Vannak események, melyeket ezektől függetlenül meg tudnak szervezni, azonban bőven akadnak olyanok is, melyek teljesen törlődnek a naptárból. E heti ankétunkban Kapusník Csabát, Farkas Lindát és Forgács Attilát kérdeztük, vajon ők mit gondolnak minderről.

Hogyan vélekedsz a rendezvényeket érintő megszorításokról, illetve a sok elmaradt eseményről?

Kapusník Csaba
(32), tanár

A társadalom szemmel láthatóan rendkívül megosztott a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, egyesek kételkednek a veszély valódiságában, ezért nem is tartják indokoltnak a rendezvényeket érintő korlátozások bevezetését, mások az „első a biztonság” elvét követve helyeslik az elővigyázatosságot. Véleményem szerint hiba lenne félvállról venni a járványt, bár születtek nehezen (meg)érthető intézkedések.

Az egyik ilyen furcsa szabályozás az volt, amely a lakodalmak résztvevőinek számát maximum 30 főben határozta meg, ami azért is érthetetlen, mert például a tömegközlekedésben, az éttermekben, akár a templomokban ennél több ember is tartózkodhat egy légtérben – így nehezen védhető a 30-as plafon. Ráadásul: ki látott már olyan lagzit, ahol összesen 22 résztvevő volt?

A Honti Kaszinó szervezőjeként a rendezvényszervezők, az előadók helyzetét is át tudom érezni, hiszen márciustól egy sor rendezvényünk maradt el, a már hagyományosnak nevezhető Szent István Napokat megszerveztük ugyan, de idén egy napra szűkült. Idén sajnos Ipolyság legnagyobb kulturális rendezvénye, a Honti Kulturális Napok is elmarad. A képviselőtestület mellett működő kulturális bizottság tagjaként nagyon szerettem volna, hogy a rendezvény – ha szűkített programmal is – megszervezésre kerüljön. Később be kellett látnunk, hogy a rengeteg szabály és megszorítás ezt ellehetetleníti.

A járvány során így is sokan vesztették el munkájukat, vállalkozások dőltek be. Ha szeretnénk elkerülni, hogy még több ember jövője kerüljön veszélybe, akkor szükség van az óvatosságra, ezért a jelek szerint a tömegrendezvényeket is el kell felejtenünk egy időre. Összefoglalva: Az ésszerűség határain belül mozgó óvintézkedéseket tudom támogatni.


Farkas Linda (27),
újságíró-szerkesztő

Úgy gondolom, hogy alapvetően szükség van a korlátozásokra, beleértve a tömegrendezvényekre vonatkozó intézkedéseket is, hiszen a járvány további terjedésének megakadályozása érdekében ez sajnos elkerülhetetlen.

Tény viszont, hogy gyakran nehéz követni a döntéshozók logikáját, ha mondjuk a beltéri rendezvények és a lagzik közti különbséget keressük, vagy épp azt nézzük, hogy miért nem a stadionok befogadóképességét veszik alapul a résztvevők maximális számának meghatározásánál. Akármennyire is hiányzik (mert bizony már nagyon), egyelőre nem szurkolhatunk a MOL Arénában, premierek híján elmaradnak a jó kis mozis esték, és szabadtéri rendezvényekből sem válogathatunk.

Egyelőre marad a remény, hogy az emberek felelősségteljesen állnak a kialakult helyzethez, hogy minél előbb visszakaphassuk a régi életünket.


Forgács Attila (36),
kultúraszervező

Leszögezem, hogy nem vagyok koronaszkeptikus és fontosnak tartom a védekezést, azonban intelligensebb megoldásokat várnék a kormánytól. Az országos tiltások helyett a lokális járványkezelést kéne fejleszteni és a regionális egészségügyi hivatalokat erősíteni.

Ha bevezetnek egy megszorítást, az volna a helyes, hogy ugyanazon a sajtótájékoztatón ismertessék a tiltás okozta negatív gazdasági következmények enyhítésére szolgáló intézkedéseket is egyben, mert talán ez a bizonytalanság a legrosszabb az egészben és a koronaszorongás sok pszichológiai megbetegedést is okoz, amik a későbbiekben fognak extra terhet róni a társadalmunkra.

Már az első hullám is pár ágazat mellett a kultúrát és szórakoztatóipart sújtotta leginkább és egy újabb leállás két vállra fektetheti a szektort. Mi a helloGúta polgári társulással az idei két legnagyobb rendezvényünket a DGS Sprintet és Hajómalom fesztivált megtudtuk szervezni, de végig ott lebegett Damoklész kardja felettünk és nagy volt a nyomás. Jelenleg két kisebb tervezett rendezvényünk van „veszélyben”, de ezekkel is kivárunk, hátha az utolsó pillanatban megfordul a tendencia.

Persze mi civil társaság vagyunk, megtehetjük, azonban professzionális szinten nem lehet ilyen légkörben működni.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább