FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A játékvezető inzultálása miatt anno félbeszakadt a DAC egyik hazai mérkőzése, ennek hozadéka volt, hogy meg kellett magasítani a kerítést. Később már nem volt egyszerű felmászni a sűrű hálószerű palánkra, de mai riportalanyom a haverjaival talán ott érezték magukat a legjobban. Vlado a „keménymaghoz” tartozott, ám ha kisfiát is hozta meccsre, ”megszelídült” és leült a nyugdíjas tribünre. Erről és még sok minden másról mesél nekünk a dunaszerdahelyi tábor egyetlen szeretett „nagyszombatija”.
Milyenek voltak az első DAC-os élményeid? Tudom, hogy a stadion mellett laktakok, a közelség vonzott, esetleg valami más is?
Azt, hogy a stadionba mikor kezdtem el járni, nem tudom, az első DAC-meccseket a kertből néztem a nagyapámmal.
Nekitámasztottunk a kerítésnek egy széles létrát, és onnan néztük a nagy csehszlovák liga meccseit. Akkor még gyönyörűen be lehetett látni az egész pályát, ugyanúgy a DAC edzéseit, a Majoros-féle csapatot, a nagy neveket. Még a Radványi Mikit is fiatal korában, esetleg csak a jegenyefák zavarhattak be, de azokat később kivágták. Ezek voltak az első DAC-cal kapcsolatos kalandjaim, nagyapámmal, bátyámmal, nagyon szerettem…
Körülbelül 10 éves lehettem, mikor először bejutottam a stadionba, de úgy kellett állnom, hogy a nagyapám lásson, így maradtam az öreg óra alatt. Aztán osztálytársakkal, haverokkal jártunk ide-oda, de maradtunk végül a déli lelátón. Többnyire „ugrójegyem”, „ugróbérletem” volt, akkoriban ez így működött. A szlovák ligában mindig a pozsonyi csapatok érdekeltek, meg a nagyszombatiak. Az Inter nem is annyira, mint a Slovan, vagyis inkább sosem csíptem őket. Ezekre a meccsekre nemhogy készültem, már egy héttel előtte forrt a vérem.
De például a zsolnai csapat nekem mindig is szimpatikus volt, akármit is mondanak. Az egy fair csapat, nem spekulálnak, játszanak. Négy évig nem tudtak legyőzni minket, most összejött nekik sajnos.
Az Inter ellen egyszer félbeszakadt a meccs, pofonvágták a bírót, majd meg kellett magasítani a kerítést. Egy időben aztán Pozsonyban laktam, akkor a foci teljesen kimaradt az életemből. Az is lehet benne, hogy a DAC-nak egyáltalán nem ment a játék, nem volt focihangulat sem a városban. Hosszú évek után a 3. ligában játszottunk a feljutásért – talán a Puhó csapatával -, akkor voltam ismét a stadionban, találkoztam pár régi ismerőssel. Ez 2008-ban volt, majd jött a fúzió, az Antal-korszak.
Az első otthoni meccsen 3:0-ra nyertünk a Nagyszombat ellen, világvége, mindenki megőrült. Az első félév rendben volt, Kweuke rugdosta a gólokat, jött a Slovan elleni meccs, november 1-jén.
Aztán a zártkapus a Rózsahegy ellen, az nagyon jól sikerült, Kweuke a félpályáról lőtt gólt. A továbbiakban egyszer fent, egyszer lent játszottunk, aztán inkább már csak lent, úgy mentünk ki a stadionba, hogy ma vajon mennyit kapunk?
Ami a DAC-ot illeti, szurkolói körökben elég ismert vagy. Úgy emlékszem rád, hogy egy független csoporttal, főleg somorjaiakkal álltál a lelátón. Mindig cikiztek azzal, hogy „te nagyszombati vagy”, illetve szerintem jó adottságaid voltak, hogy cápó légy?!
Na azt inkább ne… Még a Nandi idejében az YBS tagja voltam, aztán a Laca-féle Wallace Army-val szimpatizáltam, majd szétváltak útjaink. Vagyis inkább úgy mondanám, hogy a magam útját jártam, aki jött velem, az jött, aki nem, az nem. Legjobban a somorjaiakkal éreztem magam, Kopéval, Tódival… Hazai meccseken tartottam magam, de idegenben néha lecsúszott pár sör. Élni tudni kell, jó partyk voltak, Rikivel, Halzsírral, buli volt reggeltől a kisbuszban. Legjobban a rózsahegyi túrákat szerettem, az nincs se közel, se távol, a 3,5 órás úton minden megtörténhet, ki is józanodsz, aztán megállsz Dóvalon kajálni.
Megmásztunk pár kerítést a fiúkkal, inkább idézőjelben a keménymaghoz tartoztam, de ennek már jó pár éve vége. Van utánpótlás, ott vannak a fiatalok, a Vidéki Urak, csinálják a koreókat, ügyesek. Ha körbenézel a B-középben, lassan nyugdíjas szektor lenne nélkülük. Olykor persze elkap a hév, mennék, de már nem erőltetem.
Ott a fiam Alex, az utóbbi időben vele járok mindenhova. Ő is az új generáció, sőt én magamat egykor DAC-fanatikusnak tartottam, ha veszített a csapat, a következő meccsig rágtam magam. Azt hittem, nálam nagyobb „őrült” nem lehet, de a fiam már 9 évesen túltesz rajtam. A DAC-cal fekszik, azzal kel, focizik is a DAC-ban, kapus. Mindig dobolni akar, benne van a vérem, apja fia, mit mondjak.
Ja és a „nagyszombati”, igen, jó kis poén volt. Hosszú idő után volt egy túra, még a 2. ligában Zólyombrézóra, és Galánta után a sztráda mellett vártam a szurkolói buszt. Őrültek voltak, az egész busz kiabálta nekem, hogy sz*r nagyszombati. Nevettem rajta, vettem a lapot, persze, magamból is képes vagyok viccet csinálni. Egymás agyát ettük, azt kell nézni, ki mondja. 100 éve haverok vagyunk, alap dolog, ennyi belefér.
A DAC jelenéhez mit szólsz, esetleg mit hiányolsz a régi időkből?
Hiányzik ebben a gyönyörű MOL Arénában, hogy nem tudom megtalálni azt a helyet, amit a régi stadionban. Ott nem kellett senkit felhívnom, merre van? Beálltam a helyemre és negyedórával a meccs előtt minden haver ott volt körülöttem.
A foci most jó, minden szuper, csak nem találom a helyem, nekem a régi stadionnak megvolt a fílingje. Talán idővel majd ez is kialakul.
Mindenki tudja, milyenek voltak a büfék, a vécék! [voltak vécék? – szerk. megj.] Mondjuk sosem voltam bent, de láttam, hogy voltak.
Ki kell várni, most van foci, bízom benne, hogy ebben a szezonban mi nevetünk a végén. Elég volt az „örök bajnokból”, az égszínkék Slovanból. Áradoznak róluk, aztán jön a Sutjeska Nikšić, vagy a Kuopio és kiüti őket. Nagy cirkusz van a pozsonyiaknál, de ott a szurkolóknak teljesen más a mentalitásuk, mint nálunk.
Ott nincs olyan, hogy mindenki ismer mindenkit, mindenki mindenkivel jóban van. Amit mond a kis Kmotrík, az úgy lesz, így működik. Az utóbbi akciójuk ellenünk is hatalmas színház volt.
Naponta vásárolom a Sportot, tudom, hogy felhúzom magam rajta, de akkor is elolvasom. Mi vagyunk a „líder”, de hogy majd a Slovan a végén megint megelőz minket. Aha… Szóval, ebben a szezonban a liga vagy a kupa jár nekünk, a csapatunk megvan hozzá. Azért is gondolom így, mert ez a korona ki tudja, meddig fog tartani, és mi nem lehetünk majd ott.
A Paľo Diňa volt a kedvenc játékosom, nem kell mondani, hogy miért!? Nem volt focista alkat, de ha megrúgta a labdát, a kapusok csak imádkozhattak. Szerettem a Kašpar, Fieber, Vahala-féle csapatot, akik kupagyőztesek is lettek.
Azzal a gárdával 30 pontos előnnyel nyernénk ezt a szlovák bajnokságot. Nem volt minden meccs után rehabilitáció, masszázs, olyan labdákkal játszottak, melyek ha megszívták magukat vízzel, jaj volt annak, akit eltalált. Nem voltak mindenféle étrendkiegészítők, egyesek fröccsre jártak meccs után.
Egészségükre vált! Köszönöm Vlado, hogy elfogadtad a felkérést. Hajrá DAC!
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
BEMUTATKOZNÉK, DAC-SZURKOLÓ VAGYOK