„A legfontosabb szempont a kényelem” – beszélgetés a Mágika babaruházat megálmodójával

Az interjú megjelent a Klikk Out 2020/11. számában.

Fotók: Ugróczky István

Csenkey Fekete Ági két gyermek édesanyja, a hét hónapos Danié és a két és fél éves Annáé. Bécs és Bős közt élik életüket, vagy ahogy ő fogalmaz, itthonról megy haza. Ági gyermekruhákat és kiegészítőket varr szabadidejében Mágika márkanév alatt, már ha éppen akad neki a két kisgyermek mellett. Elmesélte, mióta ápol szoros barátságot a varrógéppel, és szó esett arról is, micsoda női példaképek veszik őt körül.

A varrógéppel még mindig az ismerkedő fázisban vagyunk, egy éve kaptam az elsőt. A ruhakészítés gyerekkorom óta érdekelt, az első ruhákat a babáimnak varrogattam, akkor még csak kézzel.

Férjem unszolt, hogy keressek magamnak egy olyan hobbit, ami hasznos is. A felismerés akkor jött, mikor tavaly nyáron egy babafoglalkozás után egy másik anyukával sétáltunk, beszélgettünk.

Ő táskákat készít, tervez, Bécsben saját showroomja van. Miután hazamentünk, egyből elkezdtem a keresgélést. A bécsi Sitam Modeakademie alapképzésénél kötöttem ki. Szeptembertől januárig tartott a kurzus. Mivel alapképzésre jelentkeztem, azt hittem, hogy a varrógép befűzésétől fogjuk kezdeni. Tévedtem. Bizniszszoknya és blúz volt a kezdő kurzus témája, tervezéssel, rengeteg házi feladattal együtt. Állapotosan, egy másfél évessel eléggé leterhelt, pláne, hogy mellette a felsőfokú német nyelvvizsgára is készültem. Mégis minden alkalommal alig vártam a hétfő délutánt, amikor az órákra mehettem.

Miért pont a gyermekruhák varrását választottad?

Mikor elkezdtem a kurzust, még nem volt számomra nyilvánvaló, hogy csak babaruhákat fogok készíteni. Az elején magamnak nem nagyon varrtam, mivel akkor már várandós voltam a fiammal. Hétről hétre nőtt a pocakom, nem volt érdemes, főleg télen. Nyárra viszont pár ruhadarabot készítettem magamnak, de nem leltem benne akkora örömöt, mint a gyerekek mini ruháiban. Viszont a fejemben sorra jöttek az ötletek az anya-lánya szettekre, csak hiányzott az idő a megvalósításhoz. A tél közeledtével elgondolkoztam, hogy készítek a gyerekeknek téli sapkákat, magamnak fejpántot a hideg ellen.

A férjem viszont kikérte magának, hogy ha van mindenkinek a családban, neki is csináljak már egy sapkát. Így lett egy egész családi kollekciónk.

Egy lány és egy fiú anyukájaként próbálok olyan színeket es szabást választani, ami ugyanúgy jó fiúnak/lánynak, hogy ha a nagy kinövi, tudja a szülő majd a kisebb testvérre is ráadni. Azért nem vetem el a rózsaszínt és a kéket sem, de alapjában véve nem ezek a színek motiválnak a legjobban. A másik elv, ami szerint készítem a ruhákat, hogy együtt nőjenek a gyerekkel, ezért a nadrágok alja felhajtható, a derékrésze gumis. Felsőket még csak a saját gyerekeimnek készítettem, de majd, ha eljutok odáig, azokat is így szeretném megoldani.

Nagyon sok inspirációt találok a német/osztrák handmade gyerekruha-készítők közt. Itthon is van pár kedvencem, viszont a környéken azt tapasztalom, hogy mindenki a mintára alapoz, ami nekem túl sok.

Én tudatosan egyszínű vagy nagyon minimalista mintájú anyagokat válogatok. Általában az anyagok struktúrája, ami megfog. Szeretem a bársonyt, a géz anyagot, a plüsst, a jerseyből pedig próbálom a legpuhábbat kikeresni. A legfontosabb szempont a kényelem. A gyerekeimen tesztelek mindig – ha látom, hogy kényelmetlen nekik a nadrág, lecsúszik, biztos, hogy többet nem adom rájuk. Addig alakítgatok rajta, míg kényelmessé válik. Az anyukák megtalálják ezeket a termékeket az Itsipitsi üzletben is, Dunaszerdahelyen.

Két gyermek anyukája vagy, ráadásul külföldön éltek, hogyan oldod meg a varrást a gyerekek mellett?

Nem egyszerű. A nagyobbik szeptembertől délelőttönként oviban van, a kicsi pedig nagyon egy alkalmazkodó gyerek. Anna szereti az ovit, így általában délelőtt van egy órám, mikor Dani alszik. Férjem is nagyon sokat segít, hogy tudjam a dolgom végezni. Sétálnak, játszótereznek. Rajta kívül másra nem számíthatok, mindent ketten oldunk meg. A varrást viszont még mindig nem tekintem munkának. Kikapcsolódom és feltöltődöm. Az pedig csak hab a tortán, hogy tetszik az embereknek. Nagyon sokat kell még tanulnom, fejlődnöm és gyakorolnom.

Legkésőbb két év múlva haza szeretnénk költözni, itthon sokkal könnyebb lesz a gyerekekkel. Sokan nem is értékelik, milyen jó az, ha közelben vannak a nagyszülők. Én már alig várom.

Egyébként anyukám főnővér és a dunaszerdahelyi nővérkamara elnöke, nagynéném a tokaji borvidék egyik legkiválóbb borásza. Anyukám egy kisgyerek és egy tini mellett végezte el a főiskolát, nagynéném három gyerekkel vezeti a borászatot. Ha az ember megtalálja azt a foglalkozást, amiben öröme telik, azt a gyerekek nem befolyásolják, sőt. Az ő példájuk van előttem. Mindig is nagyon irigyeltem azt, aki szereti a munkáját, nem teherként tekint rá. Keresgéltem én is sokat, míg a gyerekeimnek köszönhetően rátaláltam arra, ami örömet is okoz.