Legyen szó akár a magyar válogatott mérkőzéséről, akár egy csoportmeccsről a Bajnokok Ligájában vagy valamelyik sztárjátékos régóta várt átigazolási híréről, az biztos, hogy elsőként nem a mainstream sportoldalakra kattintok. Hogy miért? Mert van ennél egy sokkal testközelibb és szerethetőbb blog az életünket behálózó virtuális térben, melynek szerzője többet árul el a puszta tényeknél. Egy közösségi oldal, amelyen a sótlan tartalom helyett személyes tapasztalatokkal fűszerezett történetek, egy csapat vagy játékos múltjába visszatekintő események, tehetséges futballisták jövőjét firtató, egy álmosító 0–0-ának is lelket adó bejegyzések várják az olvasót. És mi az, ami nyújt még egy kis pluszt az egészhez? Az, hogy az oldalt bizony nem egy, a fociközegben fél életét eltöltött, munkájától megcsömörlött újságíró írja, hanem egy lány, aki gyermekkorától kezdve rajong a labdarúgásért. Talán ezért is sokkal üdébb és vonzóbb az átlagnál a Kislány, nagy foci, amelynek szerkesztőjével, László Ágival beszélgettünk.
Az interjú megjelent a Klikkout 2020/decemberi számában.
Ha emlékezetem nem csal, öt éve találkoztam először a Kislány, nagy focival a Facebookon, és azóta követem a bejegyzéseidet. Látom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, hiszen mára szép naggyá duzzadt az a tábor, melyet az olvasóidnak mondhatsz. Mitől olyan népszerű ez az oldal?
A Kislány, nagy focit 2011-ben hoztam létre a blog.hu oldalon, és csak egy évvel később jelent meg a Facebookon. Hamar rájöttem, hogy ott sokkal több emberrel tudok kapcsolatba kerülni. Emellett a posztok alatt intenzív párbeszédek zajlanak, ami még többet hozzátesz az oldal hangulatához. Talán az is szerepet játszik, hogy én is aktívan részt veszek ebben, válaszolok a követőimnek.
Igyekszem a saját személyes élményeimmel és véleményemmel kiegészíteni a megosztott információkat, így ez több szimpla hír- vagy eredményközlésnél.
Vélhetően ennek is köszönhető, hogy egy jó kis közösség gyűlt össze az oldalon. Mára annyian lettünk, hogy meg tudnánk tölteni a Fradi stadionját. Ez az érzés nagyon boldoggá tesz.
Főállásban kezeled az oldalt, hogy ennyire aktívan jelen tudsz lenni a beszélgetésekben? Ha nem, akkor hogy csinálod?
A munkám mellett csinálom. Budapesten dolgozom egy gyógyszergyártó cégnél. Élvezem, mert a rám bízott feladatkörök részeként besegítek különböző alapítványoknak nyújtott támogatások célba juttatásában. Ez többé teszi a mindennapjaimat szimpla irodai adatfeldolgozásnál. Érzem, hogy apró szerepet játszom abban, hogy különböző nehéz helyzetbe jutott embertársaimnak egy kicsit jobb legyen.
A blog pedig egy hobbi, amelyet a szabadidőm kitöltésére indítottam el annak idején. Jó érzés számomra, hogy bele tudom vinni a saját személyiségemet. Talán ezt a fajta nyitottságot, a blog emberi oldalát értékelik leginkább az emberek.
A közvetlenség lehet a siker titka, az, hogy a fociról szinte bármikor és bárkivel el tudok beszélgetni. Emellett buzog bennem a versenyszellem és a maximalizmus, úgyhogy nem akarok megelégedni ennyivel, folyamatosan új ötleteken gondolkodom: focis könyvajánlókon vagy videós bejelentkezéseken töröm a fejem. De ez még a jövő zenéje…
Az, hogy a labdarúgásért inkább a férfiak rajonganak, tény. Azt is bizonyítják a számok, hogy a focival kapcsolatban megjelenő írások, bejegyzések döntő többségét is az erősebb nem képviselői jegyzik. Sokan viszont örülnénk annak, ha ez az arány a jövőben megváltozna, és egyre több hölgy követné a példádat. Kellett-e valaha küzdened azok ellen a sztereotípiák ellen, melyek szerint a nők nem értenek a futballhoz?
Minden kritikát, amit az ember nem érez jogosnak, humorral kell kezelni. Ezt csak így lehet, máshogy nem.
Amikor valaki egyszer azt írta, hogy a lányoknak a konyhában a helye, akkor azt válaszoltam neki, hogy nálam a konyhából remek rálátás van a tévére, úgyhogy tudok egyszerre főzni és meccset is nézni. Szerencsére ez alatt a közel tíz év alatt keveset kaptam az ilyen jellegű beszólásokból.
Volt már arra is példa, hogy valaki ilyen jellegű kommentet írt, de aztán elkezdett velem beszélgetni és utána nagyon hamar megváltozott a véleménye.
Azt viszont hangsúlyozni szoktam, hogy egyáltalán nem tartom magam a labdarúgás „szakértőjének”, csak a futball szerelmesének. Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen az embernek egy olyan hobbija, ami rajongásig érdekli. Ezáltal van mihez nyúlni, amikor jön egy nehéz időszak. A foci nekem rengeteget adott a nehéz pillanatokban.
Honnan ered a labdarúgás iránti szereteted?
Édesapám sokat focizott velem gyermekkoromban, és a falumban, a Bács-Kiskun megyei Dávodon állandó hétvégi program volt, hogy megyünk a meccsre. Apával a tévében is együtt néztük a mérkőzéseket, és örült, hogy ott vagyok mellette. Ez az egész nálunk automatikusan jött. Nagyon élénken él az emlékezetemben a ´94-es amerikai világbajnokság. Az időeltolódás miatt néhány meccset akkor játszottak, amikor nekem már ágyban lett volna a helyem. Izgalmas volt, hogy akkor is nézhettem még a tévét, mikor már aludnom kellett volna.
Az a vébé egyébként is tele volt egy csomó ikonikus figurával, akik miatt nem volt nehéz megszeretni a futballt. Talán elég, ha csak Roberto Baggio, Alexi Lalas, Jorge Campos, vagy Thomas Brolin nevét említem. Az olaszokat még meg is sirattam a döntőben, amelynek volt egy magyar szereplője is, Puhl Sándor.
A ’98-as nyarat pedig a franciaországi vb és a helyi pályán a közös focimeccsek tették emlékezetessé. Akkoriban rendeltem egy Del Piero-mezt, ami helyett valamilyen rejtélyes okból kifolyólag Inzaghi-mez érkezett. De ez nem lehetett véletlen, mert ekkor ragasztották rám a Srácok az InzÁgi becenevet.
Amióta elköltöztél otthonról, azóta kivel nézed a meccseket? Van egy megszokott baráti társaság vagy inkább csendes szemlélőként otthonról követed a pályán zajló eseményeket?
Az utóbbi a jellemző, bár az a része nem helytálló, hogy csendben vagyok közben. Vagy a párommal vagy egyedül szoktam meccset nézni. Ennek nagyon egyszerű magyarázata van.
Ha elmegyünk egy pubba, a körítés elvonja a figyelmemet. Emlékszem, a 2006-os BL-döntőt a Millenárison néztük, óriás kivetítőn. Nagyon zavart, hogy folyamatosan átmentek előttem, és nem láttam rendesen a történéseket.
Másrészt nagyon átélem a játékot. Múltkor a párom titokban felvett videóra meccsnézés közben. Visszanézve azt mondom, még jó, hogy azt mások nem látták! Ilyenkor nagyon infantilis tudok lenni, de van, hogy egy-egy káromkodás is elhagyja a számat.
Hogy néz ki nálatok egy átlagos hétvége, amikor párhuzamosan zajlanak a topligás találkozók? Úgy kell elképzelni a nappalit, mint a NASA-központot, ahol több monitoron futnak egyszerre az események?
Próbáltam már két mérkőzést nézni egyszerre, de nem jött be, mert egyikre sem tudtam teljesen odafigyelni. Most az van, hogy mindig csak egyet nézek, és az eredmények.com-on követem az egyidőben zajló párharcok történéseit. Szombat vagy vasárnap kora délután bekapcsoljuk a tévét, és lefekvésig megy a foci, amiről közben még posztolok is. Az oldalamon ilyenkor felpörög az élet, engem elkap a flow, és igazi meccshangulatban érzem magam.
Az Eb-kijutást érő magyar-izlandi meccsen mennyire ragadott el a hév?
Gulácsit nagyon sajnáltam a bekapott potya miatt, de a vége mégis hangrobbanással zárult. Eufórikus élmény volt.
Úgy gondolom, hogy a siker fő kulcsát Marco Rossi jelenti a válogatottnál. Olyan személyiség, akiért tűzbe mennének a játékosok. Nagyszerűen tudja motiválni a srácokat. Ilyen szempontból tökéletes választás volt az olasz mester, és úgy érzem, hogy szakmailag is nagyon rendben van.
A fiúk egy nagyon összetartó közösséget alkotnak. Képesek egymásért harcolni, és persze az sem elhanyagolható, hogy van egy Szoboszlai Dominikünk. Ő most már olyan klasszis, akitől elvárhatjuk, hogy egy sorsdöntő találkozón kirúgja Magyarországot az Európa-bajnokságra.
A posztjaid közt találkozhattunk már olyannal is, amely a DAC-ról, illetve a nálunk játszó magyar játékosokról szólt. Mikor láthatunk Téged a MOL Arénában egy DAC-meccsen?
Próbálom nyomon követni az összes külföldön játszó magyar játékost, így természetesen Kalmárékat is. Ha véget ér a koronavírus-járvány, biztos, hogy elmegyek. Amikor a tévé adja a DAC-meccsét, akkor mindig megnézem, és valóban lenyűgöző, ami Dunaszerdahelyen a lelátón történik.