Az interjú megjelent a Klikk Out 2020/11. számában.
Fotók: Ugróczky István
A 2021-es év kezdetén felidézzük tavalyi nagyinterjúinkat a nyomtatott lapszámainkból.
Takács Gergely a Pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kara Automatizációs, Méréstechnika és Alkalmazott Informatika Intézetének kutatóprofesszora, aki 2014-ben elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Arany János Fiatal Kutatói Díját, 2020 júliusában pedig Zuzana Čaputová köztársasági elnök professzorrá nevezte ki. Az ide vezető útjáról és munkájáról beszélgettünk.
A nyáron professzorrá avattak. Van pillanatnyilag tőled fiatalabb professzora Szlovákiának vagy épp a szlovákiai magyar közegnek?
Jelenleg nem tudom. Előfordulhat, hogy nincs. Azt viszont tudom, hogy volt.
Nálunk egyébként mennyire jellemző, hogy 40 alatt válik az ember professzorrá?
Ritka. Külföldön, például Németországban, Angliában, Amerikában egészen más dinamikája van a professzorrá válás folyamatának, fiatalabbak is a professzorok, de úgy általában a tanári gárda is.
A gyakorlatban miben mutatkozik meg, hogy professzor lettél? Szélesednek a lehetőségeid, esetleg bővülnek a kötelezettségeid?
Úgy fogalmaznék, hogy az akadémiai szféra működése az országunkban megköveteli ezt a fajta formális továbbképzést, továbbhaladást, mivel az akkreditált tanulmányi programokhoz szükséges egy bizonyos számú professzor és docens, akik garantálják az ágazat szakmaiságát. Nem mondanám, hogy hatalmas változás történik általa. Gyakorlati szempontból nem, inkább adminisztratív szempontból, és több kötelezettségem lesz, például különböző bizottságokba is kell majd járnom.
Akkor ez csak nyűg…?! 🙂
Egyrészt igen, másrészt az ember ambíciói is efelé mutatnak. Jó kérdés viszont, hogy mi hajtja errefelé, mert bizonyára mindenkit más. Szerintem engem inkább az hajtott, hogy meg tudom csinálni.
Korábbi interjúink:
Kiss Márta: Azért is ezek a nagy méretek, mert duzzadok az energiától
A szerdahelyi diákpolgármester és ami mögötte van
Gál Tamás: „Nagyon jó lenne, ha sok ember érezné úgy, hogy a Jókai Színház az ő csapata”
Tanítasz is az egyetemen. Milyen a viszonyod a diákokkal és mely tantárgyat tanítod nekik?
Először harmadévesen van velük dolgom, tehát a bakkalaureátusi fokozat utolsó évében, amikor mikroprocesszortechnikát tanítok nekik, majd ötödikben prediktív irányítást, irányításelméletet. A két óra meglehetősen más hangvételű. A mikroprocesszortechnikán az alapokat vesszük át a kezdőkkel, sok hardvert használunk és az óra interaktív. Ezen az órán hétről hétre új dolgokkal foglalkoznak a hardverek és a szoftverek terén is, emellett igyekszünk innovatívak lenni. A járvány alatt ezt nem tudjuk folytatni, de egyébként úgy néz ki, hogy szimulálniuk kell egy startup céget. Elkészíteniük egy olyan eszköz prototípusát, amely mikroprocesszort tartalmaz. Ez általában sokkolja őket az elején, mert ki kell találniuk cégnevet, egymás szerepeit, hogy a prototípust kinek adnák el, hogyan reklámoznák, miért jobb, mint a többi, mennyibe kerülne legyártani és így tovább. Ez egy komplex játék, és az év végére kiderül, hogy hozzánk hasonlóan ők is azért kicsit mókásan fogják fel amellett, hogy komolyan veszik. Időközben én nem avatkozom bele a munkájukba, noha bármilyen kérdéssel fordulhatnak hozzám, és jó móka látni, ahogy az utolsó hetekben takargatják, rejtegetik az eszközt.
Ez mindig meglepetés, ami a végén jól sül el. Diákokról lévén szó, elég sok eszköz az alkoholfogyasztással kapcsolatos, érdekes módon… 🙂 Az egyik ilyen emlékezetes produktum egy söralátét volt, ami szól a felszolgálónak, ha elfogyott a sör.
És akkor a végzősökkel mi a helyzet?
Ők más kategória. A saját igényességemnek hála olyan diákokat kapok, akik tényleg tenni akarnak és tudják, hogy a diplomáért vérrel verejtékkel kell dolgozniuk és nemcsak szimbolikusan.
Az egyetemek kapcsán gyakran emlegetik, hogy munkanélkülieket termelnek. Mennyire igaz ez a ti szakirányotokra?
Semennyire. Én mechatronikával foglalkozom és az irányítástechnikai tanszéken gyakran el vagyunk hűlve attól, mennyire szétkapkodják a hallgatókat, még az úgymond leggyengébbeket is.
2018-ban, azt hiszem, a gazdasági minisztérium készített felmérést a végzősök szakiránya alapján arról, hogy kezdőként kinek van a legjobb fizetése, és abban az évben az jött ki, hogy a mi szakirányunknak. Tehát abszolút nem jellemző, hogy feleslegesen tanulnának.
Mechatronikával foglalkozol. Amikor én ezt hallom, az jut eszembe, hogy biztos te vagy a háttérhatalom a Transformers robotjai mögött. Meggyűlik a bajod vele, mikor ezt el kell magyaráznod egy olyan mezei polgárnak, mint én, vagy már van erre egy bejáratott szöveged?
Bejáratott szövegem nincs. 🙂 Az automatizáció az az alkalmazott technikai tudományág, ami különböző gépek és folyamatok automatikus irányításáért felelős mind az eszköz, tehát a hardver részén, mind az irányítástechnikai oldalon. Ebben vannak különböző szakirányok, én a mechatronikával foglalkozom, ami keveri az irányításelméletet, az elektrotechnikát, a gépészetet és a számítógép tudományt.
Mondhatnánk, hogy a mechatronika egyfajta svájci bicska a szakirányok között, sarkítva a gondolkodó gépek tudománya. Intelligens gépekről van szó, de persze nem arról, hogy jön a Terminátor és összeroppantja a földön fekvő emberi koponyamaradványokat.
Egyszer meséltél nekem a gyerekkori laborodról, amelyből egy megbuherált távirányítós Porschéval kapcsolgattad a lakótelepi világítást. Ez már majdnem úgy hangzik, mint amivel ma is foglalkozol. Mi vezetett odáig, hogy az egyetemen végül erre a szakirányra kerültél?
Igen, volt egy ilyen történet, és egy kicsit valóban úgy hangzik. A gyerekkoromban is érdekeltek ezek a dolgok, de véletlenek sorozata vezetett odáig.
Ezeknek a véletleneknek a sorozata érdekelne!
Aki valamilyen módon, akár a vállalkozásában, akár az élet más területén sikeres, az szereti azt mondani, hogy mindig is úgy gondolta, hogy ezzel fog foglalkozni, amiben talán van is valami, de azért biztos véletlen is volt benne. Nyilván szerepet játszott az is, hogy műszaki beállítottságú családban nőttem fel, édesapám gépészmérnök, tehát mindig is körülvettek a gépek, noha már gyermekkoromban jobban érdekelt az elektronikai részük.
Tulajdonképpen az egyik nagy véletlen abban, hogy a Szlovák Műszaki Egyetemen kötöttem ki, az, hogy miután visszatértem egy amerikai tanulmányi útról, a kevés legitim szlovák egyetemi szak, amely angol nyelvű órákat is nyújt, pont a műszaki Gépészmérnöki Karának az egyik specializációja volt, ami történetesen a mechatronika.
Aztán az volt a következő véletlen, hogy doktorira mentem, mivel a diploma után már meg voltam egyezve egy munkaadóval – neveket nem mondok, de egy ismert multinacionális céggel Csehországban – a volt egyetemi csoporttársaim viszont azt mondták, hogy mennek PhD-ra. Én meg erre, hogy „…igen? Akkor én is megyek!” Aztán itt ragadtam.
Mi történik egyébként a kutatómunkád eredményeivel? Értem ezt úgy, hogy ti leegyszerűsítve kutattok-kutattok, publikáltok, előadtok. Aztán jön egy, a köznép számára sötét alagút, aminek a végén ott van például valamilyen katonai kütyü vagy egy okoshűtő. Mi történik ebben a sötét alagútban?
Az alapkutatás, amit tulajdonképpen csak az egyén kíváncsisága hajt, soha nem ígér semmi gazdasági vagy közösségi hasznot. Ez nem jelenti azt, hogy később se lehet neki, csak a kutatás pillanatában nem ez az elsődleges motiváció. És van aztán az applikált kutatás, ahol kutatás-fejlesztésről, konkrét célról van szó, ami az iparnak vagy a közösségnek hasznot hoz. Ez az út egyenes, itt nem beszélhetünk az általad említett sötét alagútról. Ehhez képest az alapkutatásból vagy lesz valami, vagy nem, előfordul, hogy egy publikációban évekkel később fedeznek fel valamit, amit aztán máshol felhasználnak. Részemről ez sokkal izgalmasabb, mert az alapkutatás olyan nagy kérdéseket válaszol meg, amit más nem. Egy jó publikáció ismérve, hogy olyasmit tartalmaz, amivel más még nem foglalkozott.
Az olyan, tudományos területeken mérföldköveket, futurisztikus ötleteket képviselő milliárdos celebet, mint Elon Musk, hova helyezi egy olyan kutatómérnök, mint például te?
Szerintem úgy mint más, tiszteljük az ambícióit és az elért eredményeiket, de bizonyos kijelentésekkel azért egy picit szkeptikusak vagyunk.
Mi a helyzet a tudománnyal az áltudományok korában? Te, aki a kutatótársadalom része vagy – noha más területen – hogyan éled meg, hogy többek között tudós szakemberek kénytelenek napkeltétől napnyugtáig és azután is magyarázni, hogy a tudománynak higgyenek és ne az egyre több önjelölt Messiásnak?
A tudományban nem hinni kell, a tudományt érteni kell, ez a kulcsmomentum, amit sokszor rosszul prezentálnak. Nem egyenértékű véleményekről van szó. Hülyeséget bárki mondhat, szíve joga. Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, de a „saját tényeihez” nem.
Hogy hogyan viszonyulunk hozzá? Nem akarok más nevében beszélni, de eléggé sokkol. Nem hiszem, hogy ez új jelenség volna, csak a pandémia felszínre hozta. Ennek kapcsán könnyebben meglátjuk a problémákat, melyek akár az oktatásüggyel, a médiafogyasztással kapcsolatban felmerülnek. A forrásellenőrzés mindenesetre nincs benne a köztudatban.
Mintha felhígultak volna bizonyos alapvetések, és az emberek bizonyos hányada nem fogad el igaznak közülük semmit. Vagy csak a közösségi média több ilyen embert láttat?
Ennek több faktora is van. Valóban rosszabb a helyzet, mint régen. Ha 1985-ben szakértettél alaptalanul, akkor azt viszonylag kevesen kényszerültek meghallgatni, és legfeljebb legyintettek egyet, ma viszont nagyon hatékonyan terjed a véleményed, és a nagy számok törvénye alapján megtalálod a közönségedet. Annak is szerepe van ebben, hogy a közösségi média algoritmusai felerősítik a témákat, amelyek után eleve érdeklődnek az emberek, és gyakorlatilag visszaszoríthatatlan pozitív visszacsatolás alakul ki, ami erősíti a dinamikáját. A közösségi média algoritmusai is tehetnek például arról, hogy az én hírfolyamomban is megjelenik például ajánlott tartalomként Igor Bukovský.
Lehet ebben egy faktor, hogy a pandémia kapcsán a tudósok bizonyos fokig még maguk is csak tapogatóznak?
Inkább az, ami talán az átlagembernek nem világos, hogy a tudomány ilyen. A pandémia kapcsán élőben láthatjuk, hogyan bontakozik ki a tudomány és a tudományos vélemény.
Számomra, ha az egyik hónapban azt mondják, hogy „A”, a következő hónapban pedig azt, hogy „B”, akkor az nem a tudomány állapotáról tanúskodik, hanem éppen ellenkezőleg. Arról, hogy nem dogmákról van szó, felül tudjuk vizsgálni az eredményeket. Amit magunk előtt látunk, az én szemszögemből teljesen természetes, viszont mások számára ez a hitetlenségnek nyújthat táptalajt.
Arról elárulhatsz valamit, hogy mi az, amit most kutatsz?
Vannak bizonyos elvarratlan szálaim, és ez az oktatással is összefügg, az oktatást segítő hardverekkel, eszközökkel. Mindenféle „játékokról” van szó, amin tanítani tudjuk a mechatronika, az irányításelmélet alapjait, és most értek meg a publikációra, de nekem nem ez az elsődleges motivációm, hanem hogy szeretném, ha más is használná.
Egyszer mondtad, hogy foglalkozol a szakterületeden azzal is, hogy megjósold, modellezd néhány másodpercre előre a jövőt, hogy egy-egy rendszeren belül mi fog történni. A saját jövődet illetően hogy állsz, mennyire tudod modellezni?
Nagyon csavarosan megfogalmazott kérdés! Másodpercekre biztosan, de ehhez az kell, hogy kiszámítható legyen az adott környezet, és erre kihatással van mindaz, amiről eddig beszéltünk.
Ha a polgároknak nem fontos a tudomány, és nem értik, miért van szükség akár egy alapkutatásra, ami közvetlen hasznot a közösségnek nem hoz, addig nincs nyomás a politikusokra, és amíg nincs nyomás, addig nem hoznak jó törvényeket akár az akadémiai környezet megfelelő irányítására vagy támogatására. Nehéz predikciót készíteni, ha nincs jó modellünk!