Reggeli szex | Szigi-szemmel

Több felmérés szerint a párok általában inkább az esti órákban, főleg lefekvés előtt szeretkeznek a leggyakrabban, mert ilyenkor marad legtöbbször idejük egymásra.

A baj azonban az, hogy az egész napos rohanás után sokszor annyira fáradt mindkét fél, hogy inkább az alvást választják szex helyett.

Ahány ház annyi szokás! – mondta anno az öregem, és ez napjainkra is érvényes lehet, de szakértők állítják, hogy egy reggeli szexnek több előnye is van.

Az igaz, hogy reggel is lehetsz álmos, és lehet, hogy a szex a legutolsó dolog, ami eszedbe jut, amikor korán kipattan a szemed az ébresztőóra hangjára, pedig tényleg érdemes lenne egy kicsit korábbra állítani és beiktatni egy gyors menetet.

Hogy miért, annak több oka is van.

Stefani Threadgill szexterapeuta elmondta, a nők nagy része például ilyenkor hajlamosabb elérni az orgazmust.

– Nagyon sok nő számolt be arról, hogy reggel sokkal inkább képesek a csúcsra jutni, ami leginkább azért lehet, mert ilyenkor még csak félig van ébren a szervezetük, tehát nem olyan gátlásosak, nyugodtabban és jobban el tudják engedni magukat

– mondta, és azt is hozzátette, hogy rengetegen ilyenkor sokkal intenzívebben élik meg az orgazmust, mint a nap bármely más szakában.

Ilyenkor a testhőmérséklet is magasabb kicsit, ami szintén jó az orgazmus elérésének szempontjából. Arról már nem is beszélve, hogy sokkal jobb ébresztő, mint a reggeli kávé, sőt, a vitaminjaid vagy a vérnyomás tabid hatásával is vetekszik. Kutatások azt bizonyítják, hogy azok az emberek, akik rendszeresen indítják szexszel a napot, sokkal boldogabbak és egészségesebbek másoknál.

Az a bizonyos jelenség, amit szex utáni ragyogásként emlegetnek, ugyanis az ösztrogén megemelkedett szintje miatt van, ami még a bőrt és a hajat is szebbé teszi.

Olvasva a kutatások eredményét és a szakértői véleményeket, lelki szemeim előtt meg is jelent egy férfiállat, aki az esti 5 sör 3 féldecit zsíroskenyérrel és hagymával nyomatta le, a reggeli szex után mennyire teszi szebbé az asszony bőrét, vagy simítja ki a ráncait?!

Isten látja lelkem, ezek után fogom figyelni…

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább