FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Mai riportalanyomat „házon belül” kerestem fel. Gocoň Péter, a Klikkout magazin tulajdonosa kapcsán sem voltak kétségeim, lesz miről beszélgetnünk, ha a DAC-ról van szó. Emlékszem például egy fotóra az Európa-liga visszavágóján Tbilisziben, melyen Péter is rajta volt kisfiával, de kíváncsi voltam szurkolói előéletére, valamint a Habos Napok elnevezésű eseményre, ahol talán először találkoztunk személyesen is. Belgium ellen játszott a magyar csapat, „valahogy” kezembe került a mikrofon, s bár kikaptunk és kiestünk, nemzeti imádságunkkal, a magyar Himnusszal köszöntük meg a fiúknak, hogy azon a nyáron „az éjjel soha nem ért véget”. Nyilván a legfőbb téma ezúttal is a DAC lesz, azonban ha figyelmesen olvasnak, megtudhatnak egy-két kevésbé ismert dolgot is Péterről, a Klikkout-ról, na meg arról, mi várhat ránk a jövőben, ha kedvezően alakulnak a dolgok.
Peti, kérlek mesélj nekünk valamit arról az időszakról, amikor felfigyeltél a DAC-ra, hogy emlékszel vissza az első mérkőzéseidre, kik voltak a kedvenc játékosaid?
Gyerekkorom óta figyelemmel kísérem a DAC-ot, igaz, sosem voltam tagja a keménymagnak. Az első bevillanás, az első emlék: nyolcéves voltam, ’85-ben került fel a DAC az első ligába, és kikaptunk a Bohemianstól 8:0-ra, ami egy szemaforos vicc alapjául szolgált abban az időben. Szerencsére a következő meccseket aztán megnyertük.
Nem a családdal voltam először a stadionban, mint mások általában, hanem az osztálytársaimmal. Átugortuk a kerítést, az északi lelátón volt a törzshelyünk. 10-12 éves gyerekek voltunk, minden hazai meccsre kimentünk. Mivel a közelünkben volt a vendégszektor, az összes balhét élőben láttunk, főleg a Slovan szurkolóival akadtak mindig gondok.
A csehszlovák kupagyőztes csapat volt a kedvencem, konkrét játékost a 80-as, 90-es évekből nem is tudnék kiemelni. Posztonként talán Vahala a kapuban, Kapko és Fieber a védelemben, középpályások közül a Rudo Pavlík, Peťo Kašpar, Simon Gyuszi hármas, későbbiekben Radványi Miki meg a Diňa a csatársorból. Paľonak bődületes lövései voltak.
Már gimnazista voltam, a 92/93-as idényben emlékezetembe vésődött egy Sparta elleni 3:3-ra odahaza. Vezettünk 3:0-ra, azt hittük, lesöpörjük a Spartát a pályáról, majd a szünet után visszajöttek a meccsbe, és kiegyenlítettek. Nagyon sok színvonalas találkozót vívtunk anno a csehszlovák ligában. Most is jót tenne egy közös liga, elsősorban a szlovák élcsapatoknak.
Az Európakupás meccsek közül ’88-ban a Bayernre még nem jutottam ki sajnos, otthon néztem a fekete-fehér Videoton tévénkben. Viszont ’93-ban a Salzburg elleni UEFA-kupára már igen.
Másodikos gimnazistaként kiutaztunk Salzburgba is a DAC mostani sajtófőnökével, Nagy Krisztiánnal, aki az osztálytársam volt. Nagy élmény volt ez akkor nekünk.
Amikor kiesett a DAC az első ligából, bevallom a 2. és a 3. ligában nem jártam meccsekre, bár követtem az eseményeket. Úgy vagyok vele, hogy a DAC-hoz való kötődésemet semmi és senki nem tudja megváltoztatni, egyszerűen az életem részévé vált a DAC. Van pár kedvenc külföldi klubom, mint a Barca, Liverpool, vagy a Dortmund, de a DAC, az DAC marad számomra!
Aztán jött 2008! A kezdeti „Kweukés” eufória után hamar felnyílt a szemünk, kik irányítják a klubot. 2008-ban újra elkezdtem minden otthoni és sok kinti meccsre is járni.
2011-ben átvettem a Klikkout magazint egy komplett új koncepcióval a fejemben. Ennek része volt minél több tartalmat közölni benne a DAC-ról. Még a Klemberből ismertem a Poór Tibit, akinek az írásait minden meccs után elolvastam a DAC Fórumon.
Végül is azért kerestem fel 2011-ben, hogy írjon a Klikkben is a DAC-ról. Antalék viszont egy idő után nem vették „pozitívan” Chili DAC-ról szóló cikkeit, pedig csakúgy, mint most, objektívan írt a klubról és a meccsekről. Sokszor tartottam a hátam miatta, elég sok konfliktusunk volt az akkori bandával, megterhelő időszak volt ez számunkra.
Amikor először felmerült, hogy Világi Oszkár átvenné a klubot, a Chili, vagyis Poór Tibi beszélgetést szervezett vele szever kettőn, a szlovák alapiskolában, amin én is részt vettem, és végre fényt láttunk az Antal–Mohseni-féle alagút végén. Bár eltartott még egy darabig, de pozitív dolog volt a tulajdonosváltás.
Elkezdődött az új klub és a csapat építése, ami azt hiszem, jó irányba halad, bár néha becsúszik egy-egy hiba, Marić edző például nagy tévedés volt.
Aztán jött az új stadion építése, valamilyen szinten belefolytunk mi is, mint az INPORTANTE Kft. társtulajdonosa, én is részt vettem a tribünök alatti promenád, a vécék és a büfék arculatának megtervezésében és kivitelezésében. Lényegében a mi terveink alapján készültek el.
Minden Klikkout eseményen szóba került már a foci és a DAC, legyen az a Nemeshodosi Nagy Lakoma, vagy éppen a Klikkout bálja. Az egyik „event” viszont teljesen a fociról szólt, és nagy sikert aratott. Szóval Habos Napok, hogy sikerült összehozni és meghívni rá a DAC-legendákat is?
Lényegében a Klikkout-on belül szerveztük, jómagam, Poór Tibi, Varga Balázs, Mundi Józsi és Klempa Szilárd mint külsős segítségével. Szilárd látott hasonló sörfesztivált Romániában, adva volt a foci-Eb, és főleg az, hogy a magyarok is kijutottak.
Így született meg a Habos Napok sörfesztivál, illetve az úgynevezett Eb-szurkolótábor ötlete, 25 fajta sörrel, frissítőkkel, helyben készített ételekkel, és óriás LED-falas Eb-focival.
Persze, szerencsénk is volt egyben, mert a magyar nemzeti csapat az elvárásokat túlszárnyalva messze jobban szerepelt. Ez önmagában egy extra töltetet adott az egész rendezvénynek, és a fergeteges hangulat a magyar meccsek alatt még az anyaországi M4 Sport csatorna figyelmét sem kerülte el. Helyszíni tudósítás is volt az M4-en a rendezvényről. Mivel nem volt egyszerű egy hónapig ezt a színvonalat tartani, plusz programokat is találtunk ki, volt parasztmedence szalmabálákból, gyermekprogramok, FIFA verseny X-boxon és koncertek, illetve bulik a meccsek után.
Poór Tibi által szerveztünk beszélgetéseket korábbi DAC-legendákkal és akkori játékosokkal. Érdekes volt több év távlatából újra találkozni a legendákkal, illetve személyesen is megismerni az akkori játékosokat.
És, hogy megérte-e a sok fáradtság? Maradjunk annyiban, hogy pénzügyileg nem annyira, de az élmény és a szurkolók miatt nagyon is megérte, mert nekünk ez egy életre szóló élmény marad, az biztos. A jövőre nézve, szeretnénk csinálni valami hasonlót, most júniusban az Eb alatt. Van egy alapmegállapodásunk a DAC-cal a közös szervezésről, de minden a covid-helyzettől függ majd.
Ami a DAC-ot illeti, ott hagytuk abba, hogy felépült az új stadion, de mi történt ezután veled, illetve a Klikkout-tal?
Stabil hétvégi programunkká vált a DAC, minden hazai és idegenbeli meccsre eljutottam-eljutottunk. Talán csak Nagymihályba nem szoktunk elmenni a távolság miatt. Nemcsak a Fortuna Liga mérkőzéseiről van szó, az Európa-liga találkozóin szintén részt vett a Klikkout, otthon és idegenben egyaránt.
Voltunk Tbilisziben, Krakkóban, Athénban, a Chili még Minszkben és Linzben is. Tbiliszi és Krakkó nagy élmény marad, nekem azért is, mert el tudtam vinni magammal a fiamat is. Talán a legemlékezetesebb a Tbiliszi elleni kinti meccs volt, mivel a csapattal együtt repültünk oda-vissza, sőt egy hotelban is laktunk velük. Ez volt Marco Rossi utolsó mérkőzése a DAC-ban, akivel lényegében baráti kapcsolatot alakítottunk ki.
Emlékszem, a meccsnap délutánján volt szerencsénk a hotelben egy nagyon őszinte, baráti beszélgetést folytatni vele, ahol elmondta, óriási megtiszteltetésnek vette, hogy ő lehet a magyar nemzeti csapat edzője. Egyben fenntartásai is voltak a sikerességet illetően, mert ahogy kifejtette, egy nemzeti kapitánynak csak pár hete van az évben arra, hogy átadja elképzeléseit és tudását a csapatnak, illetve nem volt biztos benne, hogy nem fog-e hiányozni a mindennapi klubcsapatos edzői munka.
Rossit tartom a Világi-éra legempatikusabb edzőjének, nyitott embernek ismertem meg. A fiamat is nagyon megkedvelte Rossi mester. Tbilisziben a másodedzővel együtt a meccs után az volt az első, mikor jöttek le a pályáról, hogy megcsókolták őt. Marco azt mondta, szerencsét hozott a DAC-nak. Hónapokkal később, mikor a magyar-szlovák meccs sajtótájékoztatóján találkoztunk, ismét odament a fiamhoz, és megkérdezte hogy van, illetve váltottunk pár mondatot a meccsről. Pedig az vesztes meccs volt magyar szemszögből, és ilyenkor az edzőknek nincs túl jó kedvük, újra bizonyította, mennyi emberség van benne.
Minden eddigi DAC-edzővel sikerült a Klikkout-nak interjúkat készíteni, valamennyin ott voltam személyesen, mivel én fordítottam a Chilinek. Míg mondjuk a Hyballa mindig egy bohóckodó álarc mögé próbált bújni, Storck egy vérbeli profi benyomást kelti.
Szerintem jó úton haladunk. Hálát adhatunk Istennek, és persze a tulajdonosnak, hogy ilyen gyönyörű stadionban szurkolhatunk szeretett csapatunknak, aki mostanra már minden évben a tabella első helyeiért küzd. Mostanában előkerül a téma, miért nincs hazai játékos a csapatban. Úgy gondolom, az edző dolga, hogy lássa, konkrétan ki hogy mozog a pályán vagy az edzésen. Én nem tartom negatív dolognak elküldeni egy saját nevelést tapasztalatszerzésre vendégjátékra. Az idő majd megmutatja, hogy alakul a sorsuk. Persze ugyanúgy vannak rezerváink is a játékosigazolásban, miért hozunk olyan játékost, aki nem illik bele a csapatba, vagy nem üti meg a kívánt szintet. Szerintem tipikus példa a Müller vagy a Sommer a mostani keretből.
Hogy bajnok lesz-e valamikor a DAC? Mivel az egész ország ellenünk van, beleértve a SFZ-t és a bírókat is, Szlovákiában ehhez nagyon jó szezont kell kifognunk. Ezt a mostanit jól kezdtük, aztán sajnos törés állt be. Mivel én bejutottam azokra a meccsekre is, ahova más nem, és testközelből tudtam figyelni a játékosokat, azt véltem felfedezni, hogy talán elfogytak a szezon végére.
A válogatott játékosoknál nem láttam azt a motiváltságot, mint ami megvolt nekik a nemzeti csapatok összetartása előtt. De láttam némi szomorúságot és letargiát is a játékosainkon a szezon vége felé. Davisen például, ez egyértelműen látszott. Biztos hatással volt rájuk, hogy majdnem egy éve izolálva voltak, nem találkozhattak a családjaikkal, és ez valamilyen szinten kihatott a teljesítményükre is.
Úgyszintén a nézők, szurkolók hiánya is nagyban közrejátszott. Sokszor a szurkolók lendítették át a csapatot a holtpontokon, biztos vagyok benne, hogy velük együtt 3-4-5 ponttal többet szereztünk volna!