Klikk Out Vikkendhouse: Szeretettel a východi gettóból!

Néhai elődöm, az NFG klub egykori elnöke, Strieženec Zsuzsi nem kispályás zenész és zeneismerő. Céljául tűzte ki, hogy elhozza a városba a legjobb hazai előadókat és szebbé teszi a világot a zenével. Egyike azon kevés dunaszerdahelyinek, aki gitárosként több menő formációval is fellépett a Pohodán. Most kétgyermekes anyukaként éli mindennapjait, ám a zene most sem áll távol tőle. 

Fotók: Ugróczky István

Striezenec zsuzsi

Strieženec Zsuzsi vagyok, 37 éves, zenés előéletű, természet- és kultúrabarát, két kisfiú anyukája, feleség, irodavezető egy telefonos cégnél.

Játszottam, játszom néhány zenekarban, mint: The Amazons, Blade of Hate, Moustache, The Ills, He Is Not There, Gwerkova, Royko Passage, La La Land. Két éven át pedig aktívan részt vettem az NFG-s koncertek/események szervezésében is.

Mit jelent számodra a zene?

Az utóbbi néhány évben úgy vagyok vele, hogy nincs jobb annál, amikor az ember este nyolc után nem hall mást, csak egy kis csendet. Ennek ellenére persze azt vallom, hogy a zene maga az élet.

Emlékszel az első pozitív impulzusra?

A kezdetektől fogva nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgattam mindent, ami csak az utamba került. Kislányként édesapám szoktatott rá a zenehallgatásra. Már úgy, hogy egy dal hallgatása közben ilyeneket kérdezett: „Hallod a dobokat? Figyeld meg, mit üt! Na, és a basszus? Hallod, milyen témát visz?“ Egy idő után elkaptam a fonalat, és teljesen máshogy hallgattam a zenét mint azelőtt. Körvonalazódtak a dal egyes rétegei. Akkoriban még angolul nem igazán tudtam, és a szöveg se nagyon érdekelt.

A Pink Floyd vagy az Electric Light Orchestra lemezeit ráadásul az édesapám megtisztelte egy hatalmas Tesla fülessel. Valahogy így kezdődhetett…

A sulis éveid alatt milyen zenei műfajokat hallgattál, és melyik korszak volt számodra a legjelentősebb?

Alapsuliban Backstreet  Boys-szal indítottam, gimiben már A holló filmzenéjével mentem. Internet nem nagyon volt,  viszont a filmekből remekül tudtam tájékozódni puszta szimpátia, ösztönös ráérzés alapján. Ha valami tetszett, utánajártam, kinyomoztam filmes vagy zenés magazinokból. Persze az MTV és a Viva Zwei se lóghatnak ki a sorból. Notórikus klipnézővé tették az akkori fiatalokat, beleértve engem is. Mindeközben megtalált a punk-rock-metal-hardcore, később a prog rock. A torzított gitárok, az ordítás, hörgés, a csattogó, agresszív dobok egy addig ismeretlen részét tárták fel a zenének. A dalszövegek dühvel, iróniával, kilátástalansággal voltak teli, és a társadalmat élesen bírálták. Balzsam volt ez a fájó tinédzser lelkemnek.

Ekkortájt alakult a The Amazons. Gaspival évfolyamtársak voltunk, de nagyon hamar jóbarátok lettünk. Ő már gitározott és énekelt egy másik formációban, és biztatott, hogy szerezzek gitárt és alapítsunk zenekart. Így történt, hogy elkezdtem gitározni.

Striezenec zsuzsi

Az egyetemi évek alatt a metal-hardcore meg Ámor nyila egészen Budapestig repített, ahol olyan társaságba kerültem, amit a mai napig emlegetek. Jó értelemben. Kaput nyitottak előremutató zenei stílusok felé, amelyekről odáig sosem hallottam. Hogy képben legyek, elkezdtem én is egyre aprólékosabban olvasni a zenekarokról. Észrevétlenül habzsoltam a zenét. Rendszeresen jártam koncertekre, vásároltam az együtteses pólókat, CD-ket. A zenekarok közül mérföldkő volt számomra a Newborn.

Megállt a tudomány, beakadt a lemez. Rongyosra hallgattam az In These Desperate Days… We Still Strive For Freedom c. EP-t. Aztán jött a többi: Children of Fall, Amulet, Darkest Hour, Zao, Majority Rule, The Dillinger Escape Plan…

Aztán egy szép napon hazatértem, és az egyetem is befejeződött. A zeneimádat meg csak nőtt és nőtt bennem. Beszereztem egy lemezjátszót és nekiláttam a lemezgyűjtésnek. Az általam kedvelt zenekarok többsége akkoriban nem turnézott Szlovákiában, úgyhogy mi jártunk Bécsbe, hogy elcsípjük őket egy-egy koncert erejéig. Imádtam a Xiu Xiu-t, a Bohren und Der Club of Gore is lenyűgöző volt, de például nagyon tetszett az Arcade Fire is. Mindeközben 2008-2009 tájékán folytattam az aktív zenélést a Moustache-ban és a Gwerkovában.

Ekkor kezdhettem az NFG-be is járni.

Van olyan irányzat, amivel sosem tudtál azonosulni?

Nincs ilyen. Bármi jöhet, ami autentikus.

Említetted, hogy jó pár koncerten és fesztiválon részt vettél mint előadó, és mint látogató. Mi volt eddigi életed legnagyobb zenei vagy koncertélménye?

Egy listát adnék ezekről:

  1. The Flaming Lips (@OFF, Katowice 2010)
  2. Otto Von Schirach feat. Pándi Balázs (@Sziget, Budapest 2007)
  3. Elliott (@Vörös Yuk, Budapest, 2003)
  4. Morrissey (@Wiener Konzerthaus, Bécs 2014)
  5. TV on the Radio (@Cargo, London,2012)
  6. Ben Frost (@A4, Pozsony, 2011)

Sajátok közül:

  • a Pohodás koncertek mind a Moustache-sal, mind a Gwerkovával.
  • Gwerkova (@Glimps, Gent 2011)
  • Gwerkova (w/Daedelus/Wildbirds and Peacedrums@MICRO.WILSONIC, Pozsony, 2011)
  • The Ills (@Zimný Žákovič, 2010)
  • Gwerkova (w/ Legendary Pink Dots@Tabačka, Kassa, 2010)

Manapság mennyi időt töltesz zenével, és miket hallgatsz főleg?

Keveset, és még kevesebbet. Ami a próbákat illeti, a jelen helyzet miatt gyakorlatilag lehetetlen a megvalósításuk.

Iszonyú jókat szórakozok a Two Minutes To Late Night epizódjain. A Sargent House kiadványait is most többet hallgatom, és Emmylou Harrist. A Wrecking Ball c. album egy olyan mestermű, amit muszáj hallani. Úgy énekel, hogy leszakad a fejed. Ehhez pedig egy nagyon speciális hangzás is társul az albumon.

Thom Yorke-tól  az Electric Lady Studiosban eljátszott dalokat is hallgasd meg. A legcsodálatosabb, amit eddig tőle hallottam.

Mi a véleményed arról, hogy az ember választékos zenefogyasztóvá váljon, és ne érje be a kommersz toplistás zenékkel?

 Ha valakit egy kicsit is mélyrehatóbban érdekel a zene, előbb vagy utóbb nem fogja beérni ezekkel a toplistákkal. Megjegyzem, hogy a kommersz nem feltétlenül vacak. Viszont ha valaki közömbös a zene iránt, akkor nincs mit tenni.

Térjünk a mixre, ami a nyolc kedvenc zenédet tartalmazza. Mi alapján válogattál?

A mix az elmúlt 1-2 évben hallgatott zenék közül a számomra legkedvesebb dalokat tartalmazza.

 Szeretettel a východi gettóból!

A MIX:

TRACKLIST:


1. Thom Yorke – Suspirium
2. Chelsea Wolfe – 16 Psyche
3. Tim Hecker – The Piano Drop
4. Emmylou Harris – All My Tears
5. Kate Bush – Running Up That Hill
6. Smashing Pumpkins- Today
7. YOB – Ablaze
8. Sonny Rollins – I Am An Old Cowhand

Az eddigi epizódokat az alábbi címen találod.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább