M(ua)y Thai (3. round): Hat hét a paradicsomban – A magyar gyomor ütközete a távol-keleti ízekkel!
Az első találkozásom az autentikus thai ízvilággal, amely több mint húsz éve történt, elég mély nyomot hagyott bennem. Miután több mint 24 órás ébrenlétet követően vacsoráztunk, majd a szobán találtuk magunkat, azon elmélkedtünk, hogy vajon mit is fogunk enni az elkövetkező hat hétben. Több mint húsz évvel ezelőtt Koh Samui abszolút nem úgy nézett ki, mint manapság. Még a híres amerikai gyorséttermek sem voltak jelen, amelyek az első gondolataink szerint életmentőek lehettek volna, hiszen az első ütközetünk után annyira idegen volt számunkra a thai ízvilág, hogy úgy gondoltuk, éhen fogunk halni…
Ha lemaradtál az első részről, itt találod:
M(ua)y Thai (1. round)
M(ua)y Thai (2. round)
Másnap eléggé későn ébredtünk, ami köszönhető a kilenc órás időeltérésnek is.
Amikor kinyitottam a „csípáimat”, azonnal az erkélyre léptem, és a látványtól elkapott egy olyan mámor, amelyet még soha sehol sem éreztem, csak Thaiföldön. Azóta is csak ott lelek erre az érzésre, ez is az egyik oka a gyakori visszatérésemnek, meg persze a thai konyha, noha az első ott töltött reggelen még nem voltam biztos benne, hogy ez „szerelem” lesz néhányadik kóstolásra.
Mialatt elmélkedtem az erkélyen, Igor szintén felébredt, és már kérdezte is: „Čo robíš tak skoro hore, zemliak?“ Aki ismeri Igort, tudja, hogy hogy gondolta, és már rögtön szakadtam is a röhögéstől. Elmagyaráztam neki, hogy barátom, délután két óra van helyi idő szerint. Összekaptuk magunkat, hiszen meg voltunk beszélve Nuni barátunkkal, hogy nem is olyan hamarosan találkozónk van vele. Motorbérléssel kapcsolatosan kértünk tőle segítséget. A recepcióról felhívtuk Nunit, és már csak vártuk, mikor érkezik, hogy mobilisak legyünk a szigeten.
Mikor megláttuk Nunit a motoron, az első gondolatom az volt, hogy a chopperjén úgy nézett ki, mint egy szellemmotoros. Vékony, szálkás, napsütötte, „kivarrt“ félmeztelen testével rótta az utat felénk, miközben a tükrös napszemüvege sem tudta eltakarni a jellegzetes mosolygó szemeit. Elcsodálkoztam, hiszen sisak nélkül, strandpapucsban, rövidnadrágban, félmeztelenül motorozni idehaza nem nagyon volt szokás, ám Thaiföldön akkoriban ez a világ legtermészetesebb dolga volt. Ez a szabadság, gondoltam magamban, majd az jutott eszembe, hogy jómagam is ebben a formában szeretném szelni a samui utakat.
Apropó! Akkoriban sokkal több volt a földes út Samuiban, mint az aszfaltozott. Így dunaszerdahelyiek, kik jártatok már ott, tudjátok, hogy csak a sziget körüli főút volt egy sávban „légi út“ formájában járható. Az összes többi mind kavicsos, vagy homokos kigyúrt út volt. Némi szóváltás után már a motorjaink felől érdeklődtünk, hamarosan pedig birtokunkban is voltak a 125 köbcentis, manuális váltóval felszerelt Honda Stick mopedok, amelyek tökéletesen megfeleltek a célnak. „Nunikám, az első utunkon kérlek, vigyél el minket valami kóser helyre ebédelni, hiszen majd elpusztulunk az éhségtől…!” Akkoriban a Chaweng beach főútján, a jelenlegi Solo bár környékén volt található a Dock nevű „chill and lounge“ bár és étterem, amelynek az első emeletén foglaltunk helyet…
Képzeljétek el, hogy lazán, félig fekvő helyzetben kellett elhelyezkednünk az e célra alkalmas alacsony asztalkáknál, és valóban nagyon ellazultunk, miközben a Café Del Mar brutális zenéjével aláfestett környezetben „bámultuk“ az étlapot, egyben az emeletről a nyüzsgő főutat.
„Nunikám, kérlek segíts! Valami finomat, hazai jellegűt szeretnék ebédelni, kérlek ajánlj valamit, hiszen te már jó ideje a szigeten vagy!” „Józsikám – mondta a rekedtes hangjával – a hazaira nekem is nagyon fáj a fogam, úgyhogy itt ne is gondolj a hazai ízvilágra, mert éhen halsz. ! Inkább próbálj fokozatosan hozzászokni!”
Hát, megfogadtam a tanácsát, így a jázmin rizzsel, friss zöldséggel, barna mártással, alaplével (Khao Man Gai) tálalt thai párolt csirkemell lett a befutó, Nuni ajánlatára. Nem is telt el oly sok idő, vagy csak nekünk tűnt úgy, és már landoltak is az ételek az asztalon. Ahogy megláttam a sajátomat, azonnal szimpatikus lett, így nagy kíváncsisággal vágtam neki a falatozásnak. A párolt csirkemell nagyon zsenge volt, nagyon lédús, és miután belemártottam a thai édeskés pikáns mártásba, megmutatkozott az étel valódi jelleme. A mártás szinte felturbózta a fogásomat, amelyhez a jázmin rizs és valószínűleg csirke alaplé szolgált köretként. Nagyon, de nagyon ízletes étel volt, a mai napig emlékszem az ízére, hiszen itt már tudtam, hogy megmenekültünk, és nem halunk éhen. Miután remekül befalatoztunk, elpihentünk, eliszogattunk, és ahogy ott „ásítoztunk“, lassan elkezdett sötétedni. Thaiföldön a nappal és az éjszaka két nagyon különböző világ! Így hamarosan Nuni kíséretében belevághattunk az éjszakába is…