Listával a kézben Szerdahelyen 55.: Ha nyitva van, az a baj?

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Eddig zárva volt szinte minden, az is baj volt, semmi sem jó, talán? Nos, az egyszerű ember nem politikus, hogy a puccos bolt ajtaját soron kívül kitárják előtte, majd ott kénye-kedvére válogathasson a vagány zakók között. Az egyszerű ember zoknit vesz, meg alsógatyát, mert amit a karácsonyfa alatt talált, annak huzatos már az ülepe és lyukas a sarka. Négy hónap telt el azóta, hogy a vírushelyzet miatt bezártak a ruhaboltok, a kiskereskedések, szolgáltatások, és még sorolhatnám. Négy hónap, sok vagy kevés? Kinek a pap, kinek a papné!

Az egyszerű ember nem rendel neten, mert vagy nem ért hozzá, vagy ha értene is, neki az a jó, amit megfoghat, magához mérhet, széthúzhat és felpróbálhat. Az egyszerű embernek nincs kidobnivaló pénze, hogy kétes dolgot vásároljon, anélkül, hogy azt látná. Vagy nem hajlandó felárat fizetni a postaköltségért és a kiszállításért. Hétfőn kinyitott Dunaszerdahelyen is az üzletek nagy része, tudom, kedden is, szerdán is nyitva lesznek. De biztosan nyitva lesznek, nem jön ki még újabb rendelet? És ami soha többé nem nyit már ki, mert a tulaj közben felélte a tartalékait? Nincs miből feltölteni a polcokat, bedobta hát a törölközőt. Az ajtóra lakat kerül, majd egy felirat:

EZ AZ ÜZLETHELYISÉG KIADÓ

Szóval az egyszerű ember felöltözött, és elindult a barátságos árak áruházába, akciós zoknit venni, neki csupán ennyire telik. A másik tehetősebb, ő pólót, nadrágot is szeretett volna, ki tudja, mit hoz a holnap? Sok volt aznap az egyszerű ember, persze akadt olyan is, aki csak jódolgában költekezett, csak mert megteheti. Épp csak szétnézni támadt kedve, viszont a többség nem ilyen.

Az egyszerű asszony, karján gyermekével ment, a kicsi négy hónap alatt két méretet nőt, meghízott, megnyúlt. Látatlanban gyerekre ruhát venni kapufa, de ezt csak az tudja, aki gyakorló szülő, a többség hamar felejt. Ilyen szabás, olyan bevágás, nem beszélve a cipőről, amit még mi, felnőttek is inkább felpróbálunk vásárlás előtt.

Mindenről az egyszerű ember tehet, ezt sujkolták belénk az ország vezetői, a média.

Pedig az egyszerű emberek csupán élni szeretnének, nem Dubajba járni, menő kocsikkal furikázni, csupán zoknit venni, és az elkopott cipőjüket lecserélni. Alapanyagot venni a munkájukhoz, amit, ha eladnak, befizethetik a csekkjeiket. Mindenről ők tehetnek, szépen megosztotta az egyszerű embereket ez a világ, csupán élni szeretne, amiért arcába kapja, hogy bolond, megbélyegezik, lehülyézik, mert vett egy zoknit a zsúfolt boltban. Aki lehülyézi, egy hónapja talán még vadidegenekkel bulizott, de elfelejtette. Okos ez a vírus, csak zoknivásárlás alatt terjed.

A feleségem például ezt írta a közösségi oldalára:

És most lehet kezdeni megkövezni…
Én is bevonultam a sok nép közé egy bizonyos üzletbe, mert 4 hónapja nem tudtam normális ruhát venni a gyerekeimnek. Hiába rendeltem interneten a méretükben, vagy kicsi lett, vagy olyan anyaga volt, hogy legszívesebben a kutyámra nem adtam volna rá a szüleimnél.
De kénytelen voltam, mert vírus van, meg lezárás volt. Tegyem hozzá, havonta eggyel nagyobb a ruhaméretük. Ezen kívül két darab gumilabdát sem vagyok hajlandó megvenni interneten, mert többe kerül a postaköltség, mint a labda és még egy csomó cuccot, sorolhatnám…

Mert ha ott vannak a népek, akkor ki dolgozik???
Férjem éjjeles műszak után jött haza, később elvitte a gyerekeket sétálni, hogy én mint hozzáértő – aki tudja, mi minden olyat kell venni, amit eddig nem lehetett -, be tudjak vásárolni. Hogy ennek böjtje lesz? Biztosan, de az embereknek szükségük van bizonyos árucikkekre, amit nem biztos, hogy az interneten akarnak megvásárolni.

Várom a kommenteket 3… 2…1…

Mert a vírus, ugye… Nos a vírus itt van köztünk, nem hinném, hogy megszabadulunk tőle egykönnyen. Van ellenszere, állítólag oltásnak hívják, amihez egyesek szintén mostohán állnak hozzá. Talán éppen azok közt is akad ilyen, akik lehülyézték az egyszerű embert, aki zoknit mert venni. Eddig zárva volt szinte minden, most, hogy kinyithattak a boltok, bezáratnánk, hogy azon morogjunk, nincsenek nyitva. Tetszik vagy nem, ősszel ismét lesz vírus, ez már csak ilyen, a sima influenza is szezonális. Addigra remélem mindenki beoltatta magát, aki szerette volna! Azt hittem, ezalatt az egy év alatt megváltozik a világ, emberségesebb lesz. Tévedtem. Jó egészséget, barátaim…

(Roberto)

ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább