FOTÓK: ÖRZSIK ÖDÖN
Szép volt fiúk! Szép volt a bajnokság eleje és hálistennek a vége is, melynek csattanóját egy ősi rivális legyőzése adta. Németh Antalnak sikerült ráncba szedni a csapatot, a megérdemelt ezüstérem pedig átadásra került. Bár a rangadó előtt már minden lényeges dolog eldőlt, a játék képe úgy vélem nem vont le semmit az ilyen rangadók értékéből. Szép gólok, küzdelem, büntető, kapufa, megannyi helyzet, és ahogy ilyenkor ez lenni szokott a piros lap is villant, nem is egyszer.
A kezdő tizenegyben eszközölt változtatások világos választ adtak a héten napvilágot látott találgatásokra. Gólkirályaspiránst egy gól előnnyel a padon hagyni nem is jelenthetett mást, mint Ramirez testi épségének megóvását. Zdrásztvuj Eric. Közel harminc év után nyílt volna lehetőségünk elhódítani ezt az egyéni trófeát, ám végül a venezuelai „brazilunk” nem állt be Paľo Diňa mögé a sorba.
Talán Jedlička esetében is hasonló forgatókönyv íródik, de még mielőtt megköveznek, megköszönném Vida Máté szereplését is sárga-kék mezben. Vidus, sok sikert a továbbiakban!
Győzelemmel búcsúzni – ez minden játékos álma, s ha már megengedett, a szolid nézősereget is kiszolgálni.
A kezdő sípszót követő kiegyenlített játékot csakhamar a VAR csendje törte ketté, emberelőnyhöz jutottunk. Már ekkor valami teljesen más járt a fejemben, ettől pedig nem nagyon tudtam egyelőre koncentrálni a pályán történtekre. Erről talán később… Támadásaink megélénkültek, átvettük az irányítást, a kimaradt helyzetek – köztük egy kapufa, amit már bent láttam – csakhamar góllá értek. Divko párat igazított a lasztin, majd ellőtte – 1:0.
Úgy egy hete vizionáltuk barátaimmal, hogy ha eltörlik a szükségállapotot az országban, 12 ezer szurkoló lesz a Nagyszombat ellen a lelátókon. Tévedtünk, pedig micsoda hangulat kerekedett volna az ifjú horvát gólja után, közel egy esztendő felszabadult emócióiból.
Mint felbőszült oroszlán a szabad préda előtt, ám helyette csak megsebzett vad menekülése lett. S lesz majd ki megkérdi, mi szükség van erre? De vajon mi szükség van a virágnak vízre?
Aki egyszer belekóstolt, többé nem mond le róla, mégha útjai másfelé is vezérelték. Egy ultra élete végéig ultra marad, a televízió előtt, lapokból sporthíreket olvasva, vagy gyermekét rigmussal altatva. Közben az első játékrész újabb DAC-lehetőségeket hozott, a Spartak pedig nem nagyon talált rést a pajzson. Száraz szárazon maradt mindvégig. Térfélcserét követően Balić parádés góljával növelte előnyünket – 2:0 – majd büntetőhöz jutottunk, miközben a nagyszombatiak tovább fogyatkoztak mezőnyben. Nos mit mondjak, Davis elég flegma mozdulattal próbált feliratkozni a jegyzőkönyvbe, de pontos célzás helyett a kapu mellé gurított.
Gondolom a nagyszombati híveket ette otthon a méreg, viszont mindkét kiállítás teljesen jogos volt, mi pedig megérdemelten vezettünk.
Ezt akár egy pártatlan néző is elismerheti, feltéve ha nem azon mérgelődött, hogy a szolgáltatója blokkolja az M4+ adását a mérkőzés idején. Szép kilátások a jövőre nézve, azon ígéret tudatában, hogy a DAC-meccsek is átkerülnek más csatornához, ám azokat a magyar tévé is sugározná.
Apropó magyar, Német Antal vezetése alatt a lehetséges 15 pontból csak kettőt veszítettünk, azt pedig Trencsénben, ahol az utolsó pillanatban egyenlített az ellenfél. A mester mérkőzés utáni szavai visszacsengnek a fülemben:
„Nem egyszerű bármit is mondanom a saját jövőmet illetően. Természetesen van egy tervem, de türelmes vagyok és mindenkit arra kérek, hogy legyen türelemmel. Bárhogy alakul is a jövőm, nagyon boldog vagyok, hogy az utolsó öt mérkőzésen vezetőedzőkén ülhettem a DAC kispadján.”
Kettős emberelőnyből győzelemmel zárta a 2020/2021-es idényt a DAC. Ezt a hektikus időszakot, melyhez foghatót talán csak a háborúban tapasztalt a térség népe. Kellő alázattal nézve a Konferencia liga-béli esélyeinkre, és a következő, remélhetőleg már a lelátón sem a szenvedélytől mentes idényre. Csak a győzelmet nem kell megmagyarázni, a győzelmet soha!
Ebben egyetérthet minden jelenlévő és otthon rekedt szurkoló. Nehéz időszakon vagyunk túl, ha lehet azt mondani egyáltalán, hogy túl vagyunk rajta.
Megszorítások, tilalmak, egyetlen sportágnak sem válik hasznára, szurkolók nélkül játszani, és gyakorlatilag az egész idény így folyt le. Volt olykor, aki szerencsével járt, míg másoknak hatalmas űrrel kellett szembenézni, mind lelkileg, mind a fizikai valóságban. Sokat emelt a hangulaton, hogy ismét ott lehetett pár ember, de úgy vélem, ami a B-középben történt, éppen a B-közép egysége és a szervezett szurkolás iratlan szabályaival ütközik: ez pedig a vagy mindenki vagy senki elve, ahogy a dal is arról szól, hogy „mi egy vérből valók vagyunk!”
Bár meg lehet magyarázni, de felesleges. Az sem szerencsés érv esetleg, hogy a covidban elhunyt áldozatokért égett a tűz, és ezért „kellett” bemenni. Csupán találgatok persze…
Ha ezt megteszi „Kovács János” a fiával, vagy a haverjaival egy szót sem szólok. Viszont ami ezen a meccsen történt, egyáltalán nem kóser.
A szurkolói kultúra egy furcsa elegy, nem is értheti mindenki, mikor mi a lényege. Az ultra eszme nem csak arról szól, hogy a lelátón nincs demokrácia, hanem az egy mindenkiért, mindenki egyért elvéről. Szerencsére nem mindenki vehető egy kalap alá, de meggyőződésem, hogy az ultra eszme kapott egy hatalmas pofont Dunaszerdahelyen. Lesz honnan visszajönni, alázattal! Miközben ezrek várakoztak a bebocsájtásra, sehol a világon egyetlen szervezett szurkolói csoport sem teheti meg, hogy így cserben hagyja őket. Ez kérem szégyen…
Hajrá DAC! Tényleg szép volt fiúk, Anti, köszönöm! Egyben tisztelettel meghajolok az idénybeli meccsjegyzeteim olvasótábora előtt. A DAC-ért mindent, a DAC-ért semmit!