Be kell, hogy valljam, hatalmas a remény a mai húszévesekben. Sorozatosan meglepődöm a hihetetlenül kifinomult zenei tájékozottságukon, és néhol már szégyellem is magam, hogy ennyi idősen én miket hallgattam. Ám megvan mindenkinek a saját útja, ahol a számára legközelebbi zenékkel, előadókkal találkozik. Most járjuk végig ezt az utat a kisudvarnoki Mészáros Áronnal, és hallgassuk meg tíz kedvencét egy zenés összeállításban!
Fotó: Ugróczky István
Sziasztok! Mészáros Áron vagyok, Kisudvarnokból, most töltöttem be a huszonnegyedik életévemet. Idén végeztem el a szociológia szakot Budapesten, most próbálok a szakmában elhelyezkedni. Fontos számomra a szlovákiai magyar kultúrközeg, ebben érzem magamat igazán otthonosan. Emellett elég sok érdektelen random információt tudok a világról.
A Vikkendhouse-ban a zenéé a főszerep. Milyen a kapcsolatotok?
Roppant fontos szerepet játszik az eddigi utam során a zene, a személyiségfejlődésemet és a világról alkotott képemet nagyban meghatározza az, hogy mit hallgatok. Leginkább azt tudom csodálni ebben művészetben, hogy minden egyes dallal egy új történetet, egy sajátos élethelyzetet, vagy egy emblematikus korszakot tudok megérteni, vagy akár átélni. Képzeljünk el egy beszélgetőpartnert aki sztorizna neked boldogságról, szomorúságról, nevetésről, sírásról, szerelemről, függőségről, a mindenkori hatalomról és annak visszaéléseiről, vagy arról, hogy mennyire kegyetlen tud lenni az, hogy vasárnap reggel atom másnaposan kelsz.
Ez számomra a zene, ami egy olyan barátként funkcionál, aki nemcsak mesél és tanít, hanem ott van velem akkor is, amikor kicsattanok a boldogságtól, meg akkor is, amikor padlón vagyok.
Fel tudod idézni az első pozitív emlékeket, amikor ismerkedni kezdtél a zenével?
Édesanyám gyakran meséli, hogy részt vettem egy budapesti Santana-koncerten még a hasában, így arra az eseményre datálható az első kapcsolatom a zenével, de a körülmények miatt erről nincs konkrét emlékem. Később, miközben cseperedtem, gyakori volt az, hogy terepszemlét tartottam a családi hifi-torony mellett lévő cédék között, ahol túlnyomórészt magyar előadók hanghordozói sorakoztak, Piramis, Hobo Blues Band, Republic és társai. Rádió ritkábban szólt, így sokáig nem kerültem kapcsolatba a 90-es évek végi, 2000-es évek eleji popzenével. Világosan emlékszem arra, hogy az egyik ünnepségre a Dragostea Din Tei-re (numa, numa hey) tanultunk be egy koreográfiát. Nagy mázli, hogy nem szippantott be ez a típusú zene.
Pozitívan gondolok a szülőkkel közös koncertjárásra, amit mai fejjel inkább családi, mint zenei élményként tudok értékelni. Akkoriban sokkal több élőzenés koncertet szerveztek Csallóköz-szerte a tipikus falunapos playbackes haknikkal ellentétben. Visszaemlékezve elég jó hangulatban teltek ezek a koncertek. Roppant menőnek éreztem 7-8 évesen azt a helyzetet, hogy koncerten vagyok, szolidan tombolok és próbálom tátogni a szöveget.
Eddig milyen zenei műfajokat hallgattál, és melyik korszak volt számodra a legjelentősebb?
Az internet és azon belül a Youtube-videóklippek nyitottak előttem kaput a zenei stílusok felé. Alapsuliban a rockzenében, és azon belül a Tankcsapdában és a nu-metál bandákban találtam meg a lázadást. Csodálattal bámultam 11-12 évesen, hogy milyen lazaságot mutattak a klipekben, vagy a koncerteken Jonathan Davis vagy éppen Lukács Laci. Mi sem bizonyítja jobban, hogy volt Tankcsapdás pulóverem és Kornos pólóm a Focus Music Shopból, amelyek hatalmas ereklyék voltak. Azonban akkor is megjelentek az elhajlásaim stílus téren, pl. Eminemet és Daft Punkot is hallgattam itt-ott, azonban emiatt tartottam a „stílusrendőrség“ reakciójától. Kirekesztő közegként működtek a „rokkos“ és „reppes“ tini szubkultúrák.
Ezután elkezdtem hallgatni klasszikusabb hard rockot. A zenehallgatási szokásaimnak nagyon jót tett a gimi, ahol egy jó zenei ízlésű baráti körbe kerültem bele. Meghatározó zsánerek ekkor a 60-as évek beat zenéje, a pszichedelikus rock, a 70-es évek progresszív rockja és az indie voltak. Ezek alapján kezdtem el később egyre inkább elmerülni a kevésbé mainstreamebb stílusok között. Az egyetem első éveiben a magyar alterre voltam ráfüggve, mivel ezeken a koncerteken lehetett leggyakrabban és leggazdaságosabban részt venni. Mostanában rengeteg zenei stílust hallgatok, az underground hiphoptól kezdve a technón át egészen a népzenéig. Ez mindig az adott hangulattól, vagy az érdeklődéstől függ. Nagyon nehéz lenne kiemelni egyetlenegy stílust, ami a legjelentősebb lenne, ezért nem is próbálkozom meg vele, viszont az utóbbi időben nagyon rákaptam a soul és funk alapú zenékre.
Milyen irányzatokkal nem tudtál sosem azonosulni?
A mulatós zene nem az én világom. Tény, hogy van valami létjogosultsága, de aki kitalálta, hogy ezekből készít remixet, szerintem annak külön helye van a pokolban.
Gyakran jársz koncertekre, az NFG-ben is mindig ott vagy, legyen halk vagy hangos előadás. Volt olyan koncertélmény az eddigi életedben, amit szívesen megosztanál?
Voltam pár nagykoncerten, de sokkal közelebb állnak hozzám a kisebb koncertek, legfőképpen azok, amikor pozitív meglepetésben részesülök. Egyfajta wow hangulat kap el a jó zene, kellemes emberek és remek hangulat hármas kombó egyvelegéből. Ilyen volt pl. a Csaknekedkislány-koncert Budapesten a Duna-parton, az első gombaszögi Parno Graszt koncert, vagy a Fran Palermo és a Middlemist Red közös koncertje a Bánkitó fesztiválon. Külön kiemelném a lockdown utáni első NFG-s Varkocs-koncertet, ami annak ellenére, hogy szigorú járványügyi előírásoknak megfelelően valósult meg, remek hangulatban telt. Érezhető volt a zenekar és a közönség pár hónap bezártság után történt felszabadulása.
+1 meghatározó zenei élményként, kicsit szokatlanul, de egy mozgóképet neveznék meg, mégpedig a Talking Heads, Stop Making Sense c. 1984-es koncertfilmjét. A filmművészet és a popzene itt ér csúcsra, nagyon sokat segített a karanténos időszakban az a hangulat, amit az a másfél óra árasztott.
Manapság mennyi időt töltesz zenével, és miket hallgatsz főleg?
Szinte mindig szól valami zene, időarányosan nehéz ezt megállapítani. Az utóbbi időben többször is volt olyan, hogy zenére keltem és zenére aludtam el. Az esetek túlnyomó részében Spotify-listákat hallgatok, amit nagyon sok esetben hangulat és élethelyzet szerint választok ki. Gyakran csinálok én is listákat, de nagyon szeretek más zenei szelektorok által összerakott playlisteket is felfedezni. Hatalmas élmény az, amikor valakinek a random listáján találsz egy remek számot. Mostanában nagyon rajta vagyok a funk és soul zenén, így elég gyakorta az ilyen típusú playlisteket, vagy albumokat keresek, de naponta visszatérek a pszichedelikus rockhoz, a magyar undergroundhoz vagy éppen a szintipophoz.
Nekem tinédzser koromban nagyon egyszerű feladat volt a kedvencek szelektálása. Az MTV és a VIVA TV adta az irányt. Hanghordozókon tároltuk a zenét, online zenehallgatás még nem létezett, és nagyon nehéz volt hozzájutni a kedvencekhez. Volt, hogy heteket vártam a kész CD-re. Ma hogy éli meg egy fiatal ezt a brutálisan sűrű zenei kínálatot? Mennyire nehéz feladat megtalálni azt, ami neked tetszik?
Alapvető lételemmé vált az, hogy egy internethozzáféréssel a világ összes zenéjéhez hozzájuthatunk, így sokszor hajlamosak vagyunk arról megfeledkezni, hogy mennyivel egyszerűbb dolgunk is van az előttünk lévő generációkhoz képest a zenefelfedezés terén. Mindent, mindenhol, minden pillanatban el tudunk érni, és ez nagyon szuper dolog, páratlan lehetőségekkel, de így meg kezd kikopni a zenehallgatás varázsa. A fiatal korosztály nagy részénél eltűntek a rituálék, amit egy-egy CD vagy lemez hallgatása, koncertlátogatás vagy éppen kazettamásolás jelentett. Azzal, hogy átlagossá vált a hatalmas választék, egyre személytelenebb a zenehallgatás mint élmény. Ez nagyon nem tesz jót sem művészetileg, sem társadalmilag a zenének. Elveszíti azt az univerzalitását, ami miatt a zene talán a leginkább komplex művészet. Nagyon fontos és örvendetes, hogy egyre többen a tudatos zenehallgatás mellé teszik le a voksukat, és ennek köszönhetően továbbra is el lehet merülni ebben a nagyon érdekes világban.
A sűrű kínálat okozta hátrányok ellenére, a sokaság miatt nagyon könnyű kincseket előbányászni egészen mélyről. Nagyon sok zenei csemegét találni, ha az ember megfelelő helyeken keresi. A Spotify-playlistek, a különböző rádiók, zenével foglalkozó sajtócikkek, Youtube-csatornák, podcastok és filmek valódi zenei kincsesbányák. Érdemes ezekre odafigyelni, és megfelelő értékként kell kezelni, mert egyre kevesebb lesz belőlük.
Térjünk a mixre, ami a tíz kedvenc zenédet tartalmazza. Mi alapján válogattál?
A szelektálási elvem csupán annyi volt, hogy legyen egy jó kezdése és egy eklektikus zárása a mixnek. Ami közötte van, azzal meg egyszerű betekintést próbálok nyújtani a zenei világomba.
Ideális délutáni lazuláshoz, takarításhoz, hosszú vonatutakhoz és esti sétákhoz.
Jó szelet kívánok!
A MIX:
TRACKLIST:
Erik Sumo – My rocky mountain
Andrew Bird – Pulaski at night
Sly and the Family Stone – If you want me to stay
Funkadelic – Can you get to that
Nina Simone – Take care of business
St. Vincent – The melting of the sun
Tame Impala – It might be time
Európa Kiadó – Elmentek a fiúk
Talking Heads – Once in a lifetime
Middlemist Red – Starry Nights (Csillagok, Csillagok)