Három „könyv-csepp” – Egy előre (nem) megbeszélt győri találka Yann Martellal és Mark Haddonnal | Könyvjelző

KLIKK OUT-ARCHÍVUM

A cikk megjelent a Klikk Out 2012/09. számában.

Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.

A könyvesboltokban barangolva többnyire vetekedik az egyik énem, aki az újhullámú szerzőktől szeretne könyvet látni a polcon, a másik énemmel, aki a már megszeretett szerzők könyvében lapozgatna leginkább. A végeredmény sokszor az, hogy kielégítve az egyik könyves énem sincs. Néha sikerül olyan is, amikor rákérdezek Alessandro Baricco könyveire, hogy a válaszként elhangzó kérdés – Baricclo vagy Barrikon? – elég arra, hogy megszeppenve választom az angolos távozást. Mert fáj, hogy az egyik kedvencem nevét nem… 

Talán vegyes érzésnek nevezném, mikor egy klassz könyv borítóján azt olvasom, akár két és valahány euróért is megvehetném. Miért ciki, ha bagóért vehetek egy remek könyvet? – kérdezi az egyik énem. A másik énem nem mond semmit, de mégis lóg a levegőben egy ilyen vagy hasonló mondat: Ha látná XY, hogy egy kis doboz cigaretta árán kínálják a könyvét…

Győr. Nem álltak ki a térdemből a fúrók, nem erről volt szó. Nézem és látom – egymás mellett a kiárusítási polcon Yann Martel és Mark Haddon könyvei. Sejtem én – nem hiszik el nekem, hogy az örvendezésem oka az volt, hogy egyáltalán rátaláltam erre a három „könyv-cseppre”. Főleg akkor nem, ha elárulom – a három könyv együtt körülbelül tíz euró volt. Rábukkanni e két író könyveire, például a dunaszerdahelyi könyvesboltokban… – nem rosszból – szerintem könnyebb lenne megtalálni Petőfi sírját. Ezért az öröm.

Mielőtt a három „könyv-cseppről” ejtenék egypár mondatot, a két író legismertebb regényeit kell, hogy megemlítsem. Két könyvet, mely mindkét írót katapultálta – nevezzük stílszerűtlenül – a hírességhez. Az egyik könyv a  Pi élete (Yann Martel) a másik A kutya különös esete az éjszakában (Mark Haddon). Tökéletes könyvek a szerzők megismeréséhez, annak ellenére, hogy mindkét esetben nem elsőkötetű irományok. A Könyvlapozó másik oldalán olvashatnak bővebben e két klasszisról.

Irodalom,Mark Haddon,Yann Martel,Könyv,KönyvjelzőAz első győri „könyv-csepp”:

Yann Martel – A helsinki Roccamatio család a tények tükrében

Ahogy a könyv – mely négy történetből áll – címe nem egy egyszerű falat, a címadó történet sem az.

Paul haldoklik, és a barátjával kitalálják, hogy egy finn család történetén dolgoznak, hogy jobban teljen az idő… A második történetről szerintem elég elmondani a címét: Amikor először hallottam John Morton amerikai zeneszerző „Donald J. Rankin közlegény concerto hamis hegedűre” című művét.  Két verzió várható. Az első két történet címének elolvasása után valaki vagy azonnal kijelenti, hogy ez meg milyen idiótaság, vagy azonnal elindul egy könyves üzletbe. Nincs középút. Én elindulnék…

 

Irodalom,Mark Haddon,Yann Martel,Könyv,KönyvjelzőA második  győri „könyv-csepp”:

Mark Haddon – Bumm! (avagy 70000 fényév)

Eredetileg Gridzbi Spudvetch címen jelent meg 1992-ben ez a könyv. Zenei terminológiával akár egy remastered jelzőt is kaphatna a könyv 2009-es változata. Haddon nemcsak a könyv címét változtatta meg. Szemrebbenés nélkül oldalakat „vágott” ki a könyvből. Persze bekerültek új fejezetrészek is. Lehet, hogy Haddonnak úgy tűnt majdnem húsz év után, mintha az első verzió írása közben fogalmazásgátlót szedett volna… Az angol ifjúsági filmek és könyvek főhősei egy ideje mintha két képlet között ingadoznának. A Sue Townsend nevetséges és kisemmizett Adrian Mole-ja és Ian McEwan felnőttes végletekben élő, A cementkert című novella fiatal hősei között. Tipikus angol száraz humorral meghintve. Néha sziporkázó humor, néha gagyi. De nekem az angol gagyi humor is bejön. Ha más is így van vele, ráadásul nem lépte túl a tizenéves kort, annak ez a könyv nem rossz választás.

Irodalom,Mark Haddon,Yann Martel,Könyv,KönyvjelzőA harmadik győri „könyv-csepp”:

Mark Haddon – Valami baj van

A cím mintha Joseph Heller: Valami történt regényére emlékeztetne. Haddon bőségesen használt iróniáját olvasva bizonyos párhuzamot találunk. És ez az egy párhuzam elég is, mert Haddon regénye szerencsére nem utánzat. Számomra a legjobb a három győri „könyv-cseppből”, csak azt kell eldöntenem, hogy a regényen keresztül a fiatalság tudja-e könnyebben identifikálni, hogy miként cselekednek és gondolkodnak azok a fura, szülőknek nevezett lények, vagy fordítva, a szülők a gyerekeknek nevezett lényeket…

Irodalom,Mark Haddon,Yann Martel,Könyv,KönyvjelzőYann Martel (1963) kanadai író, a Pi élete című második regényéért 2002-ben Booker-díjat kapott.
Pi Patel egy tizenhat éves fiú, aki a hajótörés után a mentőcsónakban találja magát egy zebrával, egy orangutánnal, egy hiénával és egy bengáli tigrissel. A Csendes-óceán kellős közepén, kétszáz akármennyi napig… Pi eleve egy kicsit fura srác, legalábbis így gondolja a környezete. Vajon miként boldogul egy fura figura egy roppant fura helyzetben? Szürrealisztikus, abszurd történet? Egy elképesztő fantázia szüleménye, vagy egy szimpla kalandkönyv, netán fontos létkérdéseket feltevő könyv?  Lehet választani… A könyv elolvasása után azt mondtam, ami nem gyakori, hogy de jó lenne, ha a könyvből filmet forgatnának, mert ez egy gyönyörű film lehetne. A taiwani Ang Lee (Tigris és sárkány) bevállalta. Még nem tudni, hogy tényleg gyönyörű film lett-e (novemberre tervezik a filmpremiert), de szerintem Lee választásával nagy lett az esélye annak, hogy nemcsak a könyv, hanem a film is telitalálat lesz. Az ínyenceknek is…

Irodalom,Mark Haddon,Yann Martel,Könyv,KönyvjelzőMark Haddon (1962) angol író, A kutya különös esete az éjszakában című regényéért 2004-ben a Whitbread Book of the Year díját kapta.
Ez volt Haddon első felnőtteknek írt könyve, viszont ezzel a beskatulyázással azonnal zűrzavart keltett. Egyszerű az oka a zűrzavarnak. Az addig gyerekkönyveket író angol a beharangozás ellenére nem csak felnőtteknek írt könyvet hozott napvilágra…
Elképesztő merészségre vállalkozott Haddon, mivel a könyv története és cselekményei egy tizenöt éves autista látószögéből íródnak. Nyugi, nem kell megijedni. A nehéz téma-nehéz könyv képlet erre a könyvre nem jellemző. Nyoma sincs túlzott drámai szemléletnek, sőt, roppant szórakoztató, ahogy Haddon belebújt egy autista gyerek bőrébe, fejébe. Egy autista gyerek mint főhős, nem mint egy tragédia középpontja? Ez nagyon rosszul is elsülhet, de Haddon könnyed humorral (is) túljár a Veszély eszén… Mark forgatókönyvíró szerepben is remekel, akit érdekel, hogy képes-e egy hasonlóan nehéz témát hasonló virtuozitással, ismételten vállra fektetni, az húzza le… ehm… tekintse meg a Coming Down the Mountain filmet – az egyik főszereplő Nicholas Hoult. Úgy, ahogy Haddon könyveit, az említett filmet is ajánlom.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább