HC DAC–Duslo Vágsellye 20-22 – Kilences Stano Mašekkal

HC DAC–Duslo Vágsellye 20-22

Szokatlan időpontban (vasárnap 10.30), és első ízben a közszolgálati TV sportcsatorna közvetítése kíséretében léptek pályára lányaink a rivális Duslo Sellye ellen. Rövid időn belül másodszor találkozott a két csapat – a Szlovák-kupa elődöntőjében sima hazai siker született, viszont ez a meccs más lett.

Vágsellye a teljes keretével lépett pályára, és a meccs elejétől nyitott védelemmel kezdeményezett, ami masszív zavart okozott a játékunkban.

A támadásban szenvedtünk, szerencsére, Juhos Katának köszönhetően tartottuk a lépést. Sok hiba jellemezte az első félidőt, rengeteg érthetetlenül kihagyott helyzetet láttunk mindkét oldalról, nem is csoda, hogy sokáig ritka kevés gól esett.

A második félidő elején felcsillant a remény, jól kezdtünk, fordítottunk is 12-11-re, de sajnos a vendégek újra kitolták a védelmüket, és szinte azonnal nagy gondokkal küzdöttünk. Fej fej mellett haladtak a csapatok, senki se volt képes elhúzni nagyobb előnnyel, ezért is számított döntőnek a kulcsmomentumokban az, hogy kimaradtak a ziccereink, gyakoribbak lettek a technikai hibák, és ez gyakorlatilag eldöntötte a meccset.

A lányok harcoltak, ezt nem lehet kétségbe vonni, viszont tény, hogy újabb vereség lett a meccs vége (20-22). Ami pozitívumnak számít, láttunk harciasságot és akarást, de valami ma is hiányzott. Tovább kell lépni, picit kifújni, fizikailag, de főleg pszichikailag regenerálni, mert szerdán jön a Stupava csapata, és ezen a meccsen maximálisan pozitívan kell ráhangolódni a jövő vasárnapi Szlovák-kupa döntőre. Hajrá, DAC!

Stanislav Mašek: 40 éves vagyok, a DAC aktív játékosa, egész életemet a kézilabdának szenteltem, karrierem túlnyomó részét pedig Dunaszerdahelyen töltöttem, emellett viszont Nyitrán, Vágsellyén és Gútán is tevékenykedtem. Pillanatnyilag edzői tanulmányokat folytatok.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább