FOTÓK: FEKETE NÁNDOR
A DAC szurkolói közössége egy nagy család, hangozott el oly sokszor már az utóbbi években. Egy nagy család, akiket idestova legkevésbé a foci köt össze, annál inkább az a természetes, mondhatni vele született kapocs, mely a vér szerinti családokra is jellemző. Merthogy: Egy vérből valók vagyunk! – talán ez a mondat adja vissza a legjobban, miért is annyira összetartó még mindig ez a közösség. Hisz megannyi barátság, sőt szerelmi kapcsolatok köttettek a DAC által, hogy kiradírozni a hovatartozásunkat pusztán a foci milyenségével nem lehet. Visszaélni vele viszont bicskanyitogató szemtelenség!
Különleges hét volt a mostani, ez a szakolcai bajnokit megelőző pár nap minden bizonnyal ismét bebizonyította, hol tart a klub és miben leledzik a drukkerek hitvallása. Az erdőháti összecsapás után kb. egy órával megtudakoltam a Klikkout főszerkesztőjétől – Poór Tibitől –, mikor „menne adásba” ez a jegyzet, tisztában vagyok vele ugyanis, hogy ezúttal nagyon mélyről ásnám elő a gondolataimat, s mindehhez idő kell. Az idő pedig fogytán, ahogy a türelmünk is kiapadóban. Ugyanakkor szeretném megköszönni szeretett klubunknak, hogy a gyepcserét megelőzően lehetőséget adott ifjúknak és aggastyánnak egyaránt, hogy betérhessünk a szentélybe pár jó szóra. Hogy a gyerekeim mászókának használhassák a lelátó lépcsőit, másnap pedig már azzal menjünk a játszótérre, hogy:
Apa, ma is megnézzük a focit? – egyszeriben azt vettük észre rajtuk a feleségemmel, hogy a hinta meg a csúszda már nem is érdekelte őket. Ezekbe az idillikus pillanatokba csupán az ihatatlan sör zavart bele picit.
De úgy voltam vele, hogy egye fene, ez még belefér. Még talán az is, hogy a fiatal focistapalántáink sorra veszítik el a mérkőzéseiket, holott pont nekik kéne a reményt táplálni belénk. Visszaforgattam az idő kerék 2014-re: itt állunk a gyepen, ahogy most a Szakolca elleni bajnokin. Akkor azért, mert a fergeteges ünneplés közepette elkezdődött egy folyamat, egy idea, mely mostanra már rég átbillent a magaslat tetején, és éppen zuhanórepülésben szalad a mélybe. Emlékszem, a covid után is pont úgy mentem a stadion felé, mint annak idején bármikor, vagy ahogy most is, de mert valami megváltozott, ott és akkor már nem éreztem azt a kellemes bizsergést, amit korábban. Sajnos mostanában már az is belefér, hogy pár percre ne figyeljek oda, mert semmi érdemleges nem történik, amiről lemaradnék, amit majd bánnék később. Akárcsak 2018-ban, mikor Rózsahegyen kimentem kofoláért a büfébe, s közben berúgtuk a harmadik gólunkat…
„Jó meccs volt…” – mester, kérlek ne etess, ne azt mondd, amit a vezetőség hallani szeretne, te csak hallgass a szívedre, s tőlünk majd nagyobb bizalmat kapsz, mint amilyen hangosan a pénz képes szólni!
Furcsa volt így meccsre menni, hogy otthon voltunk, de a csapat és a hűséges szurkolótársak egy csoportja jóval odébb. Ugyanaz a fíling, ugyanúgy lecsúszott a sör a stadion előtti kocsmában a haverral, de már ott megmorogtuk mindent, ami „szent”:
– Emlékszem, amikor a riportfotózásra készültem és nem jutottunk be a shopba, az is talán egy égi jel volt, amiért egyébként is távol maradok mostanság. Erre a „Tiétek a pálya” akcióra mégis kimentem, sőt még a feleségemet is kicsaltam magammal – mondta az illető, akit nem fogok a nevén nevezni, mert szavai kb. úgy is ráillenének az egykor kisebbségből lett jelentős többségre.
Magam is kérkedve fogadom, hogy egyre kevesebben magasztalják a DAC-ot, még olyanok is, akik tűzbe mentek volna érte anno, sőt kiosztottak volna két taslit, ha rosszat szólok. Mostanra elfogytak! Kár, szeretném érezni az arcomon a megvetést, akkor tudnám, hogy van hova és van miért, de így? „Jó meccs volt!” – nem volt az, nem tudunk küzdeni, mert az elmúlt években senki emberfia nem volt képes beletáplálni az összeverbuvált olcsó spílerekbe, hogy:
– Édes öcsém, ha felveszed a DAC-mezt, legalább izzadj bele, legalább lássák rajtad, hogy az ősök útját kívánod járni!
De milyen ősökét, vagy milyen hősökét? – kedves DAC-játékos, hiába van a gallérod hátuljára írva, hogy „Egy vérből valók vagyunk!”, ha sosem akartad szívből, hogy azok legyünk!
2014-től sok gyerek felnőtt körülöttünk. Ezen a különleges héten volt alkalmam látni az arénában, ahogy a kisöccs növésben fél fejjel lehagyta a bátyját, szerdahelyi legények ők, ízig-vérig szurkolók, akik egykor az utolsó centjüket is odaadták volna, csak megteljen velük a busz az idegenbeli kiszállásra (székely testvéreink hívják így az on tour-okat, azt hiszem, én sem fogok ezek után másképp írni). Kihúzta őket a szívük, pedig tudtommal a meccseket már úgy, ahogy hanyagolják. Talán csalódtak, talán csak elfogyott és megkopott a lendület, vagy kerestek jobb helyet annak az „utolsó pár centnek”, így ez a kis semmiség a rengeteg ígérettel már nem fér bele.
Fazlagić, Gavrić… állítólag Krstovićot meg vitték volna?
Nekem speciel az sem fér bele a fejembe, hogy míg a mi fiataljainknak esélyt sem adtunk – idő előtt elküldtük őket, vagy elkallódtak, vagy másutt találták meg a szerencséjüket – és akkor jön egy vendégmunkás, akit azon nyomban becserélünk. Mert játszania kell, vagy miért? Volt olyan pillanata a meccsnek, amikor a pályán lévő játékosaink nagy százaléka vendégjátékos volt, tehát nem a DAC labdarúgója. Szerintem az agyamra ment a játékospolitikánk (is), meg a Deadline Day?! Hova tűnt hirtelen pár labdarúgónk? – vagy csak én nem olvasok eleget?
Kalmár meg százados lett, gratulálok Zsolti, kapásból bevarrtad a lasztit, szép volt! De…
…amíg a többieken úgy jutnak át, az amúgy szerény újonc játékosai, mint ahogy azt tették az egyenlítő gól előtt, hát vághatsz te a száz meccsedhez száz gólt is, semmit sem fog érni. Passzoltak, cikáztak, mi meg csak néztük, mint az 1,80-as „sört” a repohárban. A dobogó aljára talán megint pont beférünk, amiért majd ismét keserű szavakkal illetnek bennünket, szurkolókat a bennfentesek, hogy ne legyünk telhetetlenek. Nem, nem vagyunk azok, csak ne akarjanak olyat lenyomni a torkunkon, ami nem valós. A lelátó úgyis megmutatja, őszintén szólva, én a gyepre is több embert vártam, de valahol a realitás és a képzelődés között félúton magam is megrekedtem. Arra jó volt viszont, hogy képzeletben ismét találkozzak a sárga-kék szellememmel, hogy lássam és érezzem, még él a remény. Még nem veszett ki a drukk, pedig a határtalan szenvedély egy ideje már csak szenvedés.
Hozzon szerencsét az új gyep, áldja meg az Úr földi helytartója, vagy hozassunk egy sámánt, aki kiűz minden rosszat onnan. Mert nekünk foci kell, de nem akármilyen! Csak a DAC!
SZAKOLCA–DAC 1904 1:1 (0:0)
Gólszerzőnk: Kalmár
DAC 1904: Petráš – Pinto, Brunetti, Muhamedbegovic, Andzouana – Veselovský (74. Kalmár), Fazlagić, Káčer – Blackman (74. Szánthó), Krstović (91. Nicolaescu), Ramadan (61. Gavrić).