FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Riportsorozatunk mai epizódjában a Mátyusföldre látogatunk el. Az éppen kerek jubileumát ünneplő Szekeres Róbert – aki a DAC népes peredi légióját erősíti – már több mint negyven éve sárga-kék drukker. Annak idején az egész Kárpát-medence szurkolói társadalma láthatta, amint mezt cserél egy sepsiszentgyörgyi cimborájával. A legszebb mezcsere – írta róluk a Trollfoci.
Szervusz druszám, örülök, hogy elfogadtad a felkérésünket. Beszélgetőtársaim mindig megkérdezik tőlem, hogy miért éppen őket szólítottam meg. Nálad ez egyértelmű volt számomra: csaknem minden on tour-ról küldesz nekem videót vagy képet, vagyis rendszeresen elkíséred a csapatot idegenbe is…
Így van, valamit mindig küldök, legutóbb az autóbuszból, azelőtt pedig a benzinkútról, ahol összeállt a tábor egy fénykép erejéig. Ha már egyszer ott vagyok, miért ne. Általában a legtöbb kinti mérkőzésre elmegyünk, talán Besztercebányán voltunk nemrég a legmesszebb. Pozsonyban szintén voltunk, oda mindig kötelező elutazni. Egyébként nagyon megörültem, amikor megszólítottál, ugyanis a napokban töltöm be az ötvenedik életévemet, és ez egy nagyszerű ajándék számomra. Én leszek a második peredi a szurkolói sorozatban, az első a Varga Árpi volt. Ő is nagy fanatikus, egy időben a hatalmas zászlójával futkározott mindenhol. A tévében folyton őt mutatták…
Nos barátom, ha már így hozta a sors, hadd gratuláljak a Klikkout szerkesztősége nevében is! Peredről valójában Szerdahely szintén egy jó túra, viszont annyi előnye talán mégis van, hogy onnan pl. Besztercebánya vagy Aranyosmarót már „csak” egy ugrás.
A nyolcvanas évek elején kezdtünk el DAC-meccsre járni. Legelső alkalommal apum vitt el, mint ahogy általában az apák a fiúkat szokták. Nem volt abban az időben egyszerű dolog eljutni Szerdahelyre, a faluban nem volt mindenkinek autója. Ha akadt is, általában amolyan „vasárnapi sofőr” volt az illető. Busszal vagy vonattal lehetetlenség volt eljutni, közvetlen menetrendszerinti járat ugyanis nem létezett. A Vágsellye–Negyed, vagyis a „Csángó” vasútvonal rég megszűnt azóta.
Anno, ha telefonálni szerettünk volna, kimentünk a peredi kertészetbe, és onnan hívtuk fel este az ismerősünket, hogy megtudakoljuk, mennyire játszott a DAC. Ezek a momentumok nagyon megmaradtak bennem: néha még a telefonra is várni kellett, hogy kapcsolják nekünk Szerdahelyt.
Nem jártunk sűrűn, de azért ha alkalom adódott, azt kihasználtuk. Például amikor a szövetkezet buszt indított, ám az is legtöbbször megtelt. A Bayern München elleni UEFA kupára sem jutottunk el, elfogytak a belépőjegyek. Emlékszem egy Sparta Prága elleni mérkőzésre, a keleti lelátót átépítették, és az ülőrész még nem volt kész. Hogy helyünk legyen, fel kellett másznunk az álló tribün fölé. Összepréselődve álltunk, mögöttünk jókora szakadék, se korlát, se semmi, csak a készülőfélben lévő ülőtribün vasazása…
A kétezres évek elején aztán volt egy elég hosszú kihagyás, valahogy nem ment a csapatnak. Ha el is jöttünk, majdhogynem üres stadiont találtunk Szerdahelyen. Ezért maradtunk inkább Pereden, nyugodjék Meszlényi Tibor volt az egyesület edzője – aki aztán a DAC trénere lett egy időben. Nagyon jó csapatot rakott össze, így pár évig a peredi focit részesítettük előnyben. Majd Pereden is visszaesett a színvonal, a DAC-nál viszont 2008-ban jelentős változás állt be. Ismét szinte minden mérkőzésre eljártunk, ez az érdeklődésünk tulajdonképpen a mai napig kitart. Zsigárd, Királyrév, Nádszeg, Vásárút… Szerdahely, le van mérve pontosan az útvonal: 33 kilométer és 200 méter. Létezik egy másik alternatíva, de Vásárútnak járunk, mert ott felvesszük a cimboránkat, Keresztes Palit. Összesen öten vagy hatan jövünk, az az érdekes, hogy mindannyian máshonnan nézzük a meccset a stadionban. Mi csak a kapu mögött érezzük jól magunkat, a B-középben. Sok helyen voltunk már, de ott tetszik a legjobban.
Ami még szintén eszembe jutott veled kapcsolatban, az a bizonyos Trollfoci videó, amikor a DAC–Sepsi barátságos mérkőzésen mezt cseréltek „Stixivel”. Meg voltatok egyezve?
2018. november 16., Stixit, vagyis a sepsiszentgyörgyi Szász Józsit ismertem korábbról is. Nem volt egyáltalán megbeszélve, hogy mi mezt cserélünk, de mindenképpen találkozni szerettünk volna személyesen is. A vendégszektort elválasztó plexi-fal megtévesztett minket, de megoldottuk.
A fal alatt átbújtattam neki a DAC-mezt, Stixi pedig a Sepsi piros-fehér csíkos szerelését. Úgy fogtunk kezet egymással, hogy a plexi falra tettük a kezünket, ő onnan, én innen.
Mindezt egy fickó videóra vette, akkor még nem tudtam, ki lehetett. Ha jól emlékszem, kb. 225 ezer megtekintés volt a közösségi oldalon.
Utána persze találkozunk „rendesen is”, a székely szurkolók a második félidőre átjöttek a B-középbe, és együtt szurkoltunk tovább. A Sepsi végül megnyerte a mérkőzést, de az eredmény mellékes volt. A kiírás viszont nem: „Nem határon túli magyarok vagyunk, hanem határtalanul magyarok!” – ez egy Kányádi Sándor idézet, rájuk és miránk is tökéletesen ráillik.
Mi az, amiért a szívügyed lett a DAC? Vagyis mit adott neked a DAC az életben, amiért ennyi éven át kitartasz mellette?
DAC-szurkolónak lenni egy életstílust jelent, hozzá tartozik a hétvégéinkhez. A DAC nélkül már nem tudnánk létezni, olyankor mindent félreteszünk és megyünk focira. A feleségemnek szintén megvan a saját programja, mi a fiúkkal meccsre járunk. 2014-ben ismét egy új éra következett, évről évre bízunk benne, hogy egyszer majd hatalmas sikert könyvelhetünk el. Ahogy most is. Viszont látni kellett, hogy bizony voltak olyan mérkőzések, melyeket éppen csak behúztunk. Nem volt az az igazi foci, mintha megijedtünk volna a lehetőségtől. Mintha a bajnoki címért folyó küzdelem gúzsba kötötte volna a lábakat. Jó, hogy azért a Krstović berúgta azt az egy gólt, amivel végül nyertünk. Ha berúgta, sokszor bizony nagyon önző volt. Sok mindent oldottak ellenünk. Besztercebányán rettentően messze van a pálya a lelátótól, Krstović bevágott három gólt, majd nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Aztán az a cirkusz: kéz volt? Nem volt kéz? – sokan „köpködtek” ránk. Az egész ország csalással vádolt minket.
Persze bajnoki címért játszani nem feltétlenül jelent szép focit. Eredményes legyen, az a lényeg. Mi így ötven felé járva – vagy ötvenen túl – megtapasztaltunk már jót is, rosszat is.
Vannak, akik csak pár éve DAC-szurkolók, jönnek, mert itt jó a hangulat. Magyarországról is. Siófokról vagy Tabról írnak, hogy ennyi és ennyi jegy kéne. Legtöbbször nem is tudják, ki az ellenfél, csak szurkolhassanak egy jót. Előfordult olyan is, hogy az összes jegy elfogyott, mire észbe kaptak. Tab nekünk peredieknek amolyan testvértelepülés, rengeteg peredit telepítettek át oda a második világháborút követően, így aztán tartjuk folyamatosan a kapcsolatot.
Így a margóra: ha azt vesszük, nem olcsó mulatság a DAC. Megyek a két fiammal, belépőjegy, de azért vegyünk kofolát is. Ha nincs bérleted, 50 euróból be sem takarod az egészet. Persze nem rosszból mondom, de sokan a mai világban nem engedhetik meg maguknak, hogy 50 eurót csak úgy kiadjanak valamire. Sajnos ilyen időket élünk, viszont a DAC, az a DAC. Megtaláljuk a módját. Pozsonyban és Nagyszombatban az utolsó meccsen ingyen sört osztogattak. Egy nagyszombati haverom kérdezte tőlem:
– Nálatok is ingyen csapolták a sört az utolsó fordulóban?
– Itt? Itt ilyen nincs, pedig a sok hűséges drukker talán megérdemelné!?
Az ellenfél szurkolója néha lehet a barátod, máskor meg az ellenséged. Nagyszombatban megtámadták az autónkat, amikor véletlenül rossz helyre parkoltunk le. Ez volt talán a negatív élmény, fiam is az autóban volt. A nagyszombati szurkolók lesték a rendszámunkat, mindaddig nem is volt baj, mert SA-jelzésű. De amint meglátták a DAC-sálat, kitört a balhé. Az SBS csak annyit mondod: hajts át rajtuk, ne állj meg! A visszapillantó tükör bánta, de ennyi. Idegenben mindig vigyázni kell!
Jövőre 120 évesek leszünk, ha lesz bajnoki cím, talán csurran-cseppen pár korsóval. De ha mégsem, üsse kő, csak a kupa legyen a vitrinben kifényesítve. Köszönöm a beszélgetést barátom. Hajrá, DAC!