Nagy múltú csapatot győztünk le a főpróbán

(DAC–Rapid Wien előkészületi mérkőzés, kicsit másképp)

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Több mint hat héttel a Besztercebánya elleni szezonzáró után – és kilenc napnyira az új idény első megmérettetésétől – ismét benépesült a MOL Aréna. A főpróbára igazán nívós ellenfelet sikerült megvendégelnie szeretett klubunknak. S bár a harminckétszeres osztrák bajnok tavaly kénytelen volt beérni hazája pontvadászatában a negyedik helyezéssel, a bécsi zöld-fehéreket, vagyis a Rapid Wient mindenkor előkelő helyen jegyezték, s jegyzik mind a mai napig Európában.

Na nem mintha különösképpen be kéne mutatnom a világ legnépszerűbb sportágán szocializálódott társadalmi réteg előtt ezt a nagy múltú együttest. Az „osztrák Fradit” egykori legendás kapusunk, Novota János múltbéli klubját. A nyári felkészülés jegyében, de már a Konferencia Ligára készülve – ez lehetett a DAC mottója a főpróba előtt. Számot vonva eddigi felkészülési mérkőzéseinkből (Pohronie 1:0, Brno 1:1, Rapid Bukarest 1:1, Fehérvár 5:0) a DAC-szurkoló bizakodva tekinthetett a jövőre.

 

A jövőben pedig az új tehetségeinkre, akik közül mindenképpen kitűnik pár név: Vitális, Záhradník, Szolgai…

Más részről nem volt kétséges, hogy pillanatnyi erőfelmérésünk valódi lakmuszpapírja csakis egy Rapid Wien kaliberű csapat lehet. Ebben a fázisban ugyanis már nincs sumákolás. Egy valódi főpróbán „Rómeó Júlia iránt érzett szerelmét sem vonhatja semmi kétségbe”! A szentély berkeiben ugyanígy nem fogadja el magyarázatként a nagyérdemű, hogy ez még mindig a felkészülés azon része, ahol nem számít sem a mutatott játék, sem az eredmény. De igen, számít! Ennek megfelelően a jelenlegi legerősebb hadra fogható kezdő tizenegyünk futott ki a zöld gyepre. Guľa mester csupán Alex Pinto, Čermák, Niarchos és Gavrić játékával nem számolhatott.

Kedd délután van, 16:00 óra – kissé szerencsétlen „műsoridőben”, de az időjósok áldásával, kétezer néző előtt kezdődhetett a főpróba.

És rakétarajtot vett, már a 4. percben vezetést szereztünk: Kalmár szabadrúgását Krstović csúsztatta fejjel a hálóba – 1:0. A bécsi Rapid játékosai valószínűleg nem sejtették, a Duna csallóközi szakasza már jóval sebesebb, és annak ütemét követi a DAC-mezek dizájnja is. Na meg persze azok, akik viselik – az első félórában szinte lefociztuk a pályáról a megilletődött vendégeket. Különösen Ramadan, Trusa és Krstović voltak elemükben. Aztán a 15. percben a legutóbb megnevezett, aktuális gólkirályunk ismét beköszönt: Andzouana beadását már-már akrobatikus mozdulattal a vendégek hálójába vágta – 2:0. Ki hitte volna, hogy az eddigi felkészülési mérkőzéseken olykor csupán ímmel-ámmal sétálgató, önzetlennek egyáltalán nem nevezhető montenegrói csatárunk egyszeriben így belelendül? Tán csak nem játékosmegfigyelők ültek a MOL Aréna valamely szegletében, folyékony kenyeret iszogatva?

A kétgólos hátrányból felocsúdó bécsiek fokozatosan belelendültek, de szünetig csak szépítésre futotta erejükből – 2:1.

A második játékrészt kb. ugyanolyan vehemenciával kezdtük, mint az elsőt. Az 51. percben Krstović szolgálta ki Trusát [hát öcsém, ezt is leírhattam!], aki második gólját jegyezte sárga-kék mezben. 3:1-re vezettünk ekkor a nagynevű osztrák rekordbajnok bécsi Rapid ellen! Ám törvényszerűen megesik, hogy 3:1-nél olyan kombinációval próbálkozunk, ami némi kockázattal járhat. Nem is mindig adja ki tizenkilencre a lapjárásunk. A Rapid pedig ismét szépített – 3:2. Következett a hajrá, ahol előbb Záhradník fejelt centikkel a kapu fölé, majd jött Vitális Milán, aki jó harmincról, bombagóllal beállította a végeredményt – 4:2.

Egy ekkora lökettől a bécsiek buszsofőrje valószínűleg elfordította a kulcsot a járműben, hadd pörögjen fel a klíma. Négyes zakóban nem kellemes júliusban üldögélni…

Objektíven összegezve a látottakat, nyilván akadtak hibák a játékunkban, és lehetne érvelni azzal, hogy a bécsiek nem vették komolyan, és talán nem a legerősebb kerettel érkeztek Dunaszerdahelyre. De a jegyzőkönyv szerint a Rapid Wient győztük le 4:2-re és nem a Baktalórántházát! Szimplán ez a tény már derűlátásra adhat okot, s bizalommal tekinthetünk az előttünk álló időszakra. Arra, hogy ezzel a felfogással jó pár kört futhatunk Európában, de akár a bajnokságban is kivághatjuk majd a rezet.

Esetleg másmilyen nemesebb fémet!

Jövő csütörtökön immár élesbe megy a játszma: a Konferencia Liga 1. selejtezőkörében a grúz FC Dila Gori csapatát fogadjuk odahaza. Remélem azután is felposztolhatom a Facebookra, hogy: Na mi van károgók? Mivaaan? Hajrá, DAC!

DAC 1904–Rapid Wien 4:2 (2:1)

Góllövőink: Krstović 2x, Trusa, Vitális

DAC: Petráš – Andzouana (72. Gruszkowski), Risvanis, Kaša (72. Urblík), Mendez – Káčer (62. Vitális), Dimun (81. Riquelme), Kalmár (72. Szolgai) – Trusa (62. Veselovský), Krstović (72. Leginus), Ramadan (82. Záhradník).

(Roberto)

KAPCSOLÓDÓ: 
A SzerdaHelyzet nyilatkozik a DAC–Rapid Bécs (4:2) felkészülési mérkőzésről
FOTÓK: Négy gól landolt a Rapid hálójában 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább