Szerelem, kapcsolat, eljegyzés, esküvő, családalapítás – ez az elvárt sorrend. Az egyiknek szigorúan követni kell a másikat. A legtöbben legalábbis ezt várják el a pároktól, és ezen elvárásuknak bizony hangot is adnak.
Mindenki szeretné, ha minden a nagy könyvben megírtak alapján történne, de sajnos ez nem mindig alakul így. Vágyaink beteljesülése sokszor nem megy olyan könnyen és ezen cseppet sem segít az állandó külső nyomás.
Egyrészt mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy mikor szeretne megházasodni. Amíg nem érzi azt egy pár mindkét tagja, hogy készen áll örök hűséget fogadni a másiknak, addig nem szabad erőltetni. Az sosem sül el jól. A ránk helyezett nyomás képes befolyásolni bennünket, hozunk egy döntést, mert úgy érezzük, azt kell tennünk, hiszen mindenki azt sulykolja belénk. De tényleg az az, amitől mi magunk elégedettek és boldogok leszünk?
Majd, miután egybekelt a pár, már jön is a következő követelés, a baba. A nagy naptól kezdve megállás nélkül érkeznek a kérdések, mikor is jön a kisbaba, miért nincs még gyermek. A kérdések gátlástalanul záporoznak, s az ifjú pár kénytelen ezt elviselni.
A kérdező valószínűleg bele sem gondol, milyen személyes dologba üti bele az orrát. Olyasmibe, amihez az égvilágon semmi köze. Több oka is lehet, hogy nem vállal babát egy pár, amit nem feltétlenül akarnak másokkal megosztani.
Megeshet, hogy a szerelmesek még nem állnak készen a szülővé válásra, így kicsit odébb helyezik ezt a „projektet”. Benne van a pakliban az is, hogy egyszerűen csak nem szeretnének kisbabát – ezt is el kell fogadni. Na és ott van az a lehetőség, hogy hiába vágynak babára, egészségi okokból nem jön össze. Ez már magában fájdalmas dolog, senkinek nem hiányzik mellé a nyaggatás.
Tehát mielőtt kérdezünk, ne felejtsünk el gondolkodni, mert a kimondott szavaknak bizony súlya van.