FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A Klikkout SzerdaHelyzet Leltár c. műsorában korábban már megismerkedhettek riportsorozatunk mai vendégével, a dunaszerdahelyi illetőségű Kovács Mátéval. Ezúttal, mint DAC-szurkoló mutatkozik be a „Lelkes Focielemző” – merthogy ezen a néven a közösségi oldalakon is megtalálhatjuk őt, időszakosan megjelenő tárgyilagos, korrekt írásaival és hasznos meglátásaival.
Szervusz Máté, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket. Első kérdésem amolyan klasszikus kérdés: Hogyan ismerkedtél meg a DAC-cal?
Évszámot nehéz lenne mondani, még egészen kisgyerek koromban történt: 2006 vagy 2007-ben talán, a régi stadionban. Egész családom DAC-szimpatizáns, a nagyszülőktől kezdve az édesapámig. Először a nagypapámmal és az apuval voltam kint DAC-meccsen. Mellette fociztam is, tehát több szállal kötődtem a klubhoz. A Szabadidőközpontban kezdtünk, majd átkerültünk a DAC korosztályos csapataihoz. Ezek a legelső élményeim, aztán már rendszeresen jártunk az apuval minden találkozóra. Eleinte az ún. nyugdíjas szektorban ültünk, nagyapámnak ott volt a törzshelye. Később pedig átmentünk a szemközti oldalra, már nem is emlékszem pontosan miért – talán apu barátai miatt, akik szintén onnét szurkoltak. Ott, ahol volt a B-közép, mi pedig közvetlenül a mellette lévő szektorban ültünk. Ahogy mondtam, még egészen kisgyerek voltam – most vagyok 22 éves – tehát sok minden nem maradt meg bennem abból az időszakból.
Ahogy telt az idő, abbahagytam a focit. Úgy éreztem, hogy nem az én világom, és inkább elkezdtem foglalkozni a taktikai részével, a labdarúgás hátterével.
Felépült az új stadion, mi a C1-es szektorban találtuk meg a helyünket. Még így is közel vagyunk a B-középhez, de már egy fokkal nyugalmasabb környezetben. Az igazsághoz tartozik, hogy az első két évben bejártuk szinte az egész C-szektort, néha pedig a B-szektor legszélén ültünk. Majd jött az a mérkőzés, ahol a DAC négy-öt gólt rúgott egy félidő alatt – akkor éppen a C1-ben voltunk. Minden gólt testközelből láttunk, ekkor határoztuk el, hogy ez a hely tökéletes lesz, ide bérletet váltunk. Immár a negyedik szezon, hogy ugyanazon a helyen ülünk…
Eljutottunk a jelenkorba. Második kérdésnek szántam…, illetve beszélj kérlek az olvasóknak a labdarúgás elemzéséről. Befolyásolja a hangulat, mennyire tudsz összpontosítani?
Úgy jött ez az egész, hogy a közösségi médiában anno rábukkantam egy magyar írásra. Témája a magyar labdarúgó-válogatott szerkezeti felállítása, illetve külföldi ligákat szoktak még elemezni, az angol Premier ligát például. Lényegében ekkor tudatosult bennem, hogy ilyen egyáltalán létezik, és ennek ekkora kultúrája van. Elkezdtem keresni konkrét személyeket, akik ezzel foglalkoznak. Szerettem volna megtudni, milyen iskolát kéne elvégeznem ahhoz, hogy ilyen irányú képesítésem legyen. Ekkor találtam rá Beregi Istvánra, akiről a Klikkout SzerdaHelyzet Leltár c. műsorában már meséltem. Ő akkor az MLSZ korosztályos csapatainál dolgozott videóelemzőként. Felkerestem őt személyesen, egy válogatott meccs után találkoztunk. Nagyon kedves és rugalmas volt velem. Azt tanácsolta, ne gondolkozzak olyan iskolában, ami ehhez képzést nyújt. Inkább induljak el egy teljesen más irányba, hogy legyenek egyéb lehetőségeim is.
Merthogy az elemzés nem arról szól, ki mit tanul, hanem ki mennyire akarja, vagy mennyire jár utána a dolgoknak. Beregi István napjainkban már a felnőtt válogatott első számú videóelemzője, tehát Marco Rossi stábjának tagja, miközben ő egy sportpszichológus. Annyit tanácsolt, hogy minél több meccset nézzek és elemezzek. Így indultam neki,
eleinte a külföldi bajnokságokkal foglalkoztam, az elemzéseket pedig elküldtem Beregi Pistinek. Kellett a visszaigazolás, és hálistennek pozitív véleménnyel volt a munkáimról. Adott pár tanácsot, de egyébként azt monda, abszolút szuper meglátásaim vannak.
Továbbá meg szeretném említeni Baumstark Tibort is, aki a Spíler TV műsorvezetője és kommentátora, aki rendkívül kedvesen válaszolt egy gimnazista megkeresésére és jó tanácsokat adott. Mindketten nagy szerepet játszottak abban, hogy ma is működjön a Lelkes Focielemző oldal. A suli mellett nekem ez egy hobbi. Természetesen a stadion közege, jelen esetben a DAC-stadion közege – a hangulat – befolyásolja azt, amit látok. Legfőképpen a pszichikát, mert hát megvan a kötődésem, nem tudok elvonatkoztatni, legbelül végül is DAC-szurkoló vagyok. Néha teljesen másképp látok valamit élőben, mint utólag felvételről. Engem is elragad a hév: például amikor a játékvezető nem fúj be egy tizenegyest, pedig az esetet a lelátóról mindenki szabálytalannak vélte. Ezért szoktam a meccsek után rápihenni az elemzésekre, majd felvételről visszanézem az esetet, amiről kiderül, valóban nem történt semmi.
Azelőtt mifelénk kevésbé élt a köztudatban, hogy a mérkőzéseket szokás ily módon is elemezni, de mondhatnám akár a videóelemzést is, ami szintén kvázi újdonságnak számít. De már abban a világban élünk, hogy az adatok nyilvánosak, és szinte mindenhol felbukkannak. Szerintem a legfontosabb a kontextus, az adat csak egy kiegészítő dolog legyen ahhoz, amit szemmel nem tudsz követni. Például amikor egy adott játékos nem játszott jól vagy látványosan. Vegyük Nagy Ádámot a magyar válogatottban, aki nem játszik látványosan, vagy inkább csak hátrafelé passzol, de ő az a játékos, akinek az adatai kiválóak. Mert pontosan passzol, mert a párharcokat szinte száz százalékban megnyeri és szépen irányítja a játékot, amit eggyel feljebb Szoboszlai Dominik kamatoztat.
A DAC „Nagy Ádámja” Milan Dimun, amikor nem játszik, hiányzik a hátsó sorokból. Úgy, hogy az ő posztja alapból a klasszikus nyolcas volt, régebben sokkal előrébb játszott. Tipikus csapatjátékos, a vízhordó.
Ám a fociban ezt a szerepet kevésbé értékelik, a közönségnek sem attraktív. Nem véletlenül nyerik meg az Aranylabdát a csatárok és nem a középhátvédek. Mert a fociban mi a lényeg? A gól! Mindenki gólokat szeretne látni, DAC-gólokat!
Jöjjön az utolsó kérdés, ami szintén rovatunk alapgondolata: mi az, amit személy szerint a DAC-nak köszönhetsz? Ami nélkül érzelmileg szegényebb lenne az életed?
Alapjában véve a szabadidőmet befolyásolta a DAC. Ide kezdtem el focira járni, s ez kicsúcsosodott abban, hogy eljutottam a magyar válogatott mérkőzéseire is. Úgy gondolom, ha nem lett volna a DAC, én sosem jutottam volna el a magyar nemzeti tizenegy találkozóira sem. A DAC, a labdarúgás szeretete egy beindító gépezet, amitől néha elmegy a kedved – ha veszít a csapat –, máskor viszont örömérzést ad. Vagy amikor épp nem érted, mi miért történik? Összegezve, ha nem lenne a DAC, valószínűleg teljesen más lenne az érdeklődési köröm, és akkor nem adódtak volna hozzá a mérkőzéselemzések sem.
Az utóbbi két évben változott a hozzáállásom a mérkőzésekhez, a szurkoláshoz. Azelőtt szinte idegbeteg voltam a lelátón, alig bírtam magamon uralkodni. Ez mostanra megváltozott, nincs az a nagy vehemencia bennem, képes vagyok nyugodtan végignézni a kilencven percet. Persze, egy Nagyszombat vagy a Slovan elleni mérkőzés más, mert más a közeg, ahogy a viselkedésem is. Viszont nem mindig ugrok fel már a góloknál, érdekes, de így alakult…
Teljesen megértem a helyzeted. Ismerek egy volt vezérszurkolót, aki azelőtt nekiment volna fejjel a falnak, napjainkban pedig képes végignézni egy DAC-meccset ülve és szotyolázva. Itt ül előtted… Máté, köszönöm szépen a beszélgetést. A jövőbeli meccselemzésekhez sok sikert kívánok, magazinunkkal való együttműködésedet pedig köszönettel „Leltárba vesszük”. Hajrá, DAC!