Nőként a 21. században szinte teljesen lehetetlen semlegesen viszonyulni az aktuális szépségideálhoz. Na, nem mintha a múltban lehetett volna, inkább csak kiéleződött a dolog. Még ha nem is gondoljuk úgy, hogy a külső kifejezetten fontos a párválasztásnál vagy épp a mindennapokban, akarva-akaratlanul is összehasonlítjuk magunkat a csapból is folyó, tökéletes(nek titulált) női testekkel. Ebből az összehasonlításból pedig lehetetlen nyertesként kijönni. Kivéve talán, ha a humoros oldaláról próbáljuk megfogni a dolgot, és nevetünk egy jót saját magunkon, vagy egy-egy a témával szorosan összefüggő jelenségen. Mostani versemben – ami talán inkább egy slam poetryre hajazó szöveg – éppen ezt kíséreltem meg.
Sipos Janka – Sugar Daddy
Felőled aztán bármit mondhatok,
csak közben el ne kenődjön a rúzsom.
Csúcsragadozóként legelteted
szemed a néhány tízkilónyi húson.
Domborodjon csak minden, ami kell,
bárhol máshol meg jó lesz laposodni.
Közben okkerre sülsz mű-napviharban,
teremből pedig a legjobb a kondi.
A kémiából túl sok nem dereng,
csak, hogy szőkít a hidrogén-peroxid,
de nem mindenhez kell a diploma,
kiselőadást tartani se fogsz itt.
És fölösleges is a sok rizsa,
csak ne dráguljon még tovább a plasztik.
Szilikonból nem csak völgy kell neked,
éljenek a Lőrincek meg az Andik.
Add meg nekünk a mindennapi Guccit!
Menő-e még a Dolce, a Gabbana?
Salátát tologatni a tányéron,
miközben más meg szalonnát (z)abálna?
Üsse kő! Megmondta nagyanyám is:
a szépségnek a szenvedés az ára.
