Vers

Ezt a verset az önismereti munka részeként kezelem, amellyel közelebb kerülök a veszteségek és a szorongás feldolgozásához. Szeretettel ajánlom minden szemüvegesnek.

Igyekeztem belefoglalni mindazt, amit a szem, a száj, az orr, a bőr befogadhat egy adott szituációban. Talán sikerült érzékletessé, egyszersmind érzékivé varázsolnom a sorokat.

A színek, ízek, szagok, hangok fontosak számunkra, s emlékeinkre is erősen rányomják bélyegüket. Verseink főszereplőjévé is emiatt léptek elő a friss epizódban.

A képzőművészek magányos alkotási folyamatait, fantáziaképeit, és az őrület határait karcoló vízióit hagytam szabadon kibontakozni. Merüljünk alá együtt!

Ez a vers szóljon minden dolgozó nőnek, aki több fronton teljesít, és úgy érzi, ez teljességgel lehetetlen, igyekezete pedig gyakorta teljesen észrevétlen marad. Meg persze nem csak nekik.

Az ötletek szabad áramlása más-más irányba sodort minket, így lett igazán üde és színes az e havi verspár. Munkára, akarom mondani olvasásra fel!

Remélem, tetszeni fog nektek, s csak azért remélem, hogy túlságosan mégsem rezonál majd bennetek, mert nem túl kellemes élményt rögzít.

Sokak számára a legfélelmetesebb helyzet lehet nagy tömeg előtt beszélni. Ezt a pattanásig feszült hangulatot próbáltam megjeleníteni az alábbi versben.

Óriási egyéni különbségek vannak abban, hogy kit mi frusztrál, ki hogyan éli meg a stresszt és miként veszi fel a harcot ellene, az alap élmény azonban közös. Mi pedig ezúttal versek formájában kíséreltük meg feldolgozni azt.