Nem fogok kertelni: ez a feladat, minden eddiginél keményebbnek bizonyult. Az olvasó azt gondolhatná: egy nő számára mi sem természetesebb, mint a nőnapról, nőiességével kapcsolatos jelenségekről, a társadalomban betöltött szerepeiről írni. Igen ám, viszont annyi közhely merült fel a fogalmak összegyűjtése közben, hogy abból, akár egy divatos popslágert is írhattam volna. Aztán vettem egy nagy levegőt, és igazi kemény csaj módjára, megírtam az alábbi verset.
Kovács Andrea: Hallgatás
Életünk első néhány éve azzal telik, hogy megtanítanak járni és beszélni.
Majd iskoláskorba érve, azt akarják, hogy üljünk le és maradjunk csendben.
Hát én nem hallgatok tovább.
Többé nem, ha utánam kiált
egy füttyögő brigád.
Nem, ha a buszon egy idegen
rám tapasztja a tenyerét.
Nem halkulok el,
ha más nők szenvedéséről van szó.
Családon belüli erőszakről,
kirekesztésről – végképp.
Meglepett arcok töltik be a TV-t:
szomszédok, akik semmiről sem tudtak.
Mondd, miért hallgasson egy nő,
ha felismerhetetlenre verik.
“szerelemféltésből“?
Vagy mert éppen válni akart.
Értsd: mi neveljük fel a leendő férfiakat,
akik egykor férjek, apák lesznek.
Bárcsak ne kellene egész úton,
szorongatni a lakáskulcsot…
Biztonságot!
Szabadságot!
nem csak a szavazatunk,
de: választási lehetőséget!
Túl sokan mentek el már.
És mi még mindig hallgatunk.