Habos Napok, ahogy szurkolóink emlékeznek rá – Csiba Erik

A Klikkout és a DAC közös szervezésében, 2016 után ismét megrendezésre kerülnek a Dunaszerdahelyi Habos Napok, amely június 14. és 23. között a németországi Eb mérkőzéseit közvetíti élőben, a Habos Napok sörsátorban, a MOL Aréna B-szektora mögött.
Pár mondatban foglald össze kérlek, hogy emlékszel vissza a korábbi Habos Napokra?

Szinte még gyerek voltam, rászedtek, hogy vigyek magammal dobot. Az első meccsre nyugodjék apuval és Megyeri Lacival mentem, de csak hátul találtunk helyet magunknak.

Hogy, hogy nem, nyugodjék Czafik Laci bácsi, meg az Ervin meghallották, hogy dobolok, és előrehívtak maguk közé. Kicsit furcsa volt, de hamar felvettem a ritmust. Olyannyira, hogy Ervinék aztán a stadionban is felkaroltak, bevettek maguk mellé harmadik dobosnak.

Fantasztikus élmény volt, az meg csak rátett egy lapáttal, hogy a magyar válogatott is sikeresen szerepelt. Első meccs, az osztrákok voltak a favoritok, de meglepetésre sikerült nyernünk. Aztán az Izland elleni döntetlennel lényegében már továbbjutók voltunk a csoportból, csak az lett a kérdés, hogy hányadik helyről. Harmadik csoportmérkőzés a magyar–portugál. Egyértelműen Portugália volt a találkozó esélyese, mi mégis háromszor vezettünk ellenük. 3:3, hatalmas buli kerekedett utána.

Fiesta! Ettek, ittak az emberek, ugráltak a medencébe. Majd a legjobb 16 között a belga meccs: sikerült velük tartani a lépést egy darabig, de 0:4 lett a vége.

Mégis mindenki büszke volt, hogy ennyi idő után egyáltalán kijutott a nemzeti tizenegy az Eb-re, és legfőképpen arra voltak büszkék az emberek, hogy magyarnak születtek!

(Roberto)

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább