FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A Nyugati lakótelepen három kisebb játszótér is található, egytől egyig mind a múlt rendszer maradékai, s bár jó, hogy vannak, tulajdonképpen a három helyszín nem tesz ki ma egy egészet. Közülük is a legnagyobb alapterületű a Borostyán úton épülhetett anno, legalábbis a jelek erre engednek következtetni. Ezen feltételezésemet egyébként a nálamnál régebb óta ott lakók is alátámasztották, nem mellesleg pedig két olyan klasszikus, betonkoszorús, betonhengeres homokozója is áll a fák alatt használaton kívül, amelyekkel egy kezdő régész ellenne néhány hétig. Na, de félre a tréfával!
A Nyugati lakótelep, vagyis a „Západ” létrehozásának terve már 1972-ben említést nyert, kivitelezése ugyanakkor pár évet váratott magára. 1975-ben végül megindult a Nyugati lakótelepnek majdan helyet adó terület közművesítése. A város felől gyakorlatilag az Október utcát tekinthetjük a lakótelep egyik határának, amelyet továbbá a Pozsonyi út, a Czibók utca és a Nagyabonyi út zár körbe. A lakáscélú ingatlanokat járulékos beruházásként egy alapiskolával, két óvodával és bölcsődével, nyugdíjas panzióval és egy szolgáltató központtal egészítették ki. És persze játszóterekkel!
A lakótelep építésének kezdete az 1977/78-as évekre tehető, a magasföldszintes, háromemeletes blokkok mellett házhelyeket is kimértek. Végül 1980 körül költözhettek az első lakók, majd csakhamar az egész Západ benépesült.
Tizenhárom lépcsőház ajtaja a Nagyabonyi útra nyílik, a Svoboda tábornok utcai négy darab, egyenként két lépcsőházzal rendelkező blokkok között található az Idősek Otthona, illetve a két kisebb játszótér. A Svoboda tábornok utcát további három darab egy lépcsőházas blokk zárja, egymáshoz simulva. A lakótelep „főutcáján”, a Borostyán úton öt darab, két lépcsőházas társasház sorakozik, ezek mögött van a bevezetőben említett „nagy” játszótér.
A tervek közel 700 lakásegységről tanúskodtak, ha lakásonként csak egy gyerekkel számolunk, bizony kellett is a három játszótér!
Ne feledjük, az 1982-ben átadott Hviezdoslav utcai alapiskola – amely 2002-től Vámbéry Ármin nevét viseli – játszótere csak jóval a rendszerváltás után készült el. Erről viszont már esett szó egy korábbi epizódban. A suli játszótere eléggé szűkös, ráadásul a lakótelepi gyerekek azt jobbára csak az oktatás után, illetve az oktatási szünetben vehetik igénybe. Továbbá saját játszótere van a két óvodának is, ezek viszont zárt egységet alkotnak az intézményeken belül. Így aztán hétköznap marad az, ami van. Persze egy magamfajta örök gyereknek, aki a nyolcvanas években nőtt fel, a „halálcsillag” igazi retro! Mondanom sem kell, mindössze néhány éve, az ikergyermekeinkkel fedeztük fel, hisz korábban szinte semmilyen kapcsolatom nem volt a Nyugati lakóteleppel.
A Borostyán úti blokkok mögött lévő hosszúkás parkban megbújó játszótér igazi ékköve az a múlt rendszerből ránk maradt pörgő gömb, vagyis a „halálcsillag”, amiből tudtommal csak kettő maradt fenn a városban.
A játszótérre az utca harmadik és negyedik blokkja között járda vezet – vagyis csak vezetett valamikor! Mivel ez az általunk leggyakrabban használt játékbirodalom, volt elég időm feltérképezni az elmúlt néhány esztendő alatt. A gyep itt nyomokban két sor „betonszegélyt tartalmaz”, amit valószínűleg még a lakótelep építésekor fektethettek le, és gyakorlatilag a járda két szélét jelölte. A betonszegélyek által nyomon követhető a játszótér egykori valós alapterülete is, ami meglepően nagy lehetett. Mindez azonban rég a múlté!
Napjainkban a három homokozó közül mindössze egy üzemel, a hinta kialakításában pedig közbeszólt az uniós norma, így három helyett csupán két hinta áll rendelkezésre. Egy kosaras biztosító lánccal, valamint egy háttámla nélküli „kapaszkodós” hinta.
A játszótér tartozéka még a homokozó, amelynek betonkoszorúja egyben padként is szolgál, de nem messze tőle újabb kialakítású pad is áll. A hinták és a gyakran nyikorgó „halálcsillag” között felszámolt hajóhinták nyomait rejti a gyep, ám szó esett libikókáról és egy állítólagos mászókáról is, amelyeknek viszont se híre, se hamva. Az eredeti padok hollétéről is mindössze a földben „felejtett” betonkockák „mesélnek”, azok viszont szép számban. Amit szintén meg kell említenünk, az maga a park, amelyet mértani sorokba ültetett fák díszítenek, s bizony a lakótelep átadása óta eltelt közel fél évszázad alatt ezek a fák terebélyesre nőttek. Egyik-másik immár a blokkok fölé magasodik, a szomorúfüzek látványa pedig szintén megér egy misét. Harkályok otthona, odukat vájtak, s szezonban abban nevelik fiókáikat. Csuda egy madár, rengeteget tud dolgozni! Na igen, néha csak ülünk a fűben és lessük, míg a fakopáncs robotol.
Mindig elképedek, amikor azt hallom, hogy Dunaszerdahelyen kevés a zöldterület!? Ennek ellenére a homokozó fölé mégiscsak elkéne a napvitorla!
Most pedig képzeletben átsétálunk a Svoboda tábornok utcába, ami mindössze egy-két percet jelent. Az utca első és második blokkja között máris ott a következő játszótér, két homokozóval és két libikókával. Itt mindössze ennyi a kínálat, illetve a padok. A „szocis” homokozók közül szemmel láthatóan csak az egyik van fenntartva, viszont az is gyakran házikedvencek toalettje, ezért nem is járunk ide. Pedig a játszótér meglehetősen árnyékos helyen van, és a kutyák sétáltatása is tilos! – legalábbis a kihelyezett tábla ezt mutatja. A két libikóka újabb darab lehet, a múlt rendszerben ez a fajta kialakítás nem volt megszokott.
Tovább haladva az iskola irányába először a nyolcvanas évek közepén átadott Idősek Otthona parkját találjuk, majd átkelve az úttesten a következő blokk mögött máris előbukkan a lakótelep harmadik játszótere.
Itt is, ott is betonszegély a fűben, úgy látszik nagy divatja volt anno kijelölni a „határokat”. Az alapiskola udvarával szembeni játszótér játékelemei közt három felújított libikóka, két klasszikus, betonkoszorús homokozó és a régi időkre jellemző csővázas hinta. Az uniós norma itt is „kiszámolta”, hogy az amúgy három egységre tervezett keresztgerendán szigorúan csak kettő lóghat! A hinták lánca és kosara viszont a régi, megspékelve biztosító lánccal, hogy a kiskrapek biztosan a helyén maradjon. Emese is, Máté is szívesen elbíbelődik a kampóval, aztán egy perc múlva kapjuk a parancsot: „apa/anya, akasztd ki/be!” A pad szintén retro, betonkockákon nyugvó fa gerendák…
„Játszd újra el, hol gyermek lehettél, hol gyermekből felnőhettél…” – ezzel a mottóval kezdtem el jó néhány héttel ezelőtt újabb keddi, dunaszerdahelyi rovatom itt a Klikkoutot.
A bevezető részen kívül még tizenhat epizódon keresztül jártuk a város játszótereit, a kezdetektől napjainkig, ami bizony saját léptekkel mérve idestova fél évszázadot tesz ki. A Rózsaligettel indítottunk és végül a Nyugati lakótelepre érkeztünk meg, ami persze nem volt véletlen, de ennyi önzés engedtessék meg nekem! Nem csupán gyerek-, de helytörténeti szemmel is „hintáztunk, csúszdáztunk”, s bár nem számoltuk bele a közben szerzett sebeket és púpokat, viszont a játék hevében olykor az is megesett. Szülővárosom játszótereit bemutató sorozatom ezzel a résszel búcsúzik, hogy átadja helyét valami új, izgalmas szerdahelyi tartalomnak…
…s amikor besötétedett, édesanyám lekiáltott a balkonról: „fiam, gyere fel!” Nem várom meg, megyek magamtól. Viszlát, tisztelt olvasóm!
MÉG TÖBB FOTÓ A NYUGATI LAKÓTELEP JÁTSZÓTEREIRŐL
